Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)

1933-07-16 / 29. szám

2 PfiPfl ÉS VIDÉKE 1933. december 3 MAJDNEM OLYAN SZENT a muzulmánnak a babkávé, mint a mecset. Egyik csészét a másik után issza, amellett pedig nyugodt és megelégedett. A HL pörköltkávékeverékünk zacskóján látható a mecset. 1/4 kg ára P Ezenkívül tartunk finomabb, avagy olcsóbb fajtákat is. Meinl Gyula r. (. napja van ma, s alig teng néhány ember a juliusi napfénytől vert Kossuth-utcában. Az áruházak tulajdonosai kint állnak az ajtóban, bizonyára nem a napsütés nemes élvezete miatt, hanem — mint gondolom —, hogy nincsen túlságos sok dolguk. Szivesebben szolgálnák ki a vevőket az üzlet hűvösében, mint sütkéreznek a forró napon. Raidliékhoz fordulok be. A hatalmas üzletben hamarosan ráakadok a szimpatikus, örökké mosolygó Raidlra. Mosolygós arca kissé megváltozik, mikor mondom neki, hogy miért jöttem. (Azt hitte vásárolni tértem be. Miből ?) Forgalom, forgalom — ismétli a szót egy kis kézlegyintéssel, ami sok mindent kifejez. Csupán az olcsó nyári cikkekben van némi forgalom, de közel sem olyan, mint néhány évvel ezelőtt. Az idén még a tavalyihoz képest is nagy a visszaesés, pedig már tavaly se volt rózsás a helyzet. Új divat, melyet a takarékosság hozott magával, a hölgyek zokniban járnak, úgy hogy nyáron alig van forgalom harisnyákból. Ide fejlődött a testszínű harisnya divatja. Most tényleg eredetien testszínüek hölgyeink lábán a harisnyák. Drága városnak mondják Pápát, pedig legtöbb árunk jóval olcsóbb, mint Budapesten. Mégse megy. Kevés a pénz. Kell a mindennapi megélhetésre. Erősen rontotta a forgalmat a gyárak bérleszállítása is. Most a fiatalság se igen tud öltözködni, kevés a kereset, sok a munkanélküli. Majd talán változik a helyzet, fejezi be az interjúi Raidl és a mosoly ismét ott van az ajkán, mikor kikísér az üzletből, ahol minden található, amit egy fiatalember kiván és szeret, dehát a lapos pénztárca mellett csak beszélgetésre tellik. Pedig-pedig —, de menjünk tovább, nézzük meg miiyen cipőben járnak a pápaiak. Fehér cipő jött divatba Pápán. Na végre, valahol van már forgalom — köszöntök be Neumanékhoz, a Fő-utca sarkán. Minden szék el van foglalva. Próbálnak fehérbetétes nyári cipőket. Van egy kis forgalmunk most, — mondja a tulajdonos — különösen olcsó nyári cipőkben. Ezek szezoncikkek. Tetszetősek, s a közönség vásárolja is ezeket. Van forgalom, de kevés a haszon, ezeken nem igen lehet keresni, mert ä közönség csak az olcsóbb árukat vásárolja inkább. Az árak nem magasabbak, mint a fővárosban, hiába mondják, hogy Pápa drága város. Itt tehát van még forgalom. Kijövök az üzletből, körülnézek, hogy hova kellene még bemenni érdeklődni a forgalom iránt. Be benézek egypár üzletbe, de üres a legtöbb, csak a segédek purparléznak a mult vasárnap örömeiről, s bizonyára az esti programjukat állítják össze, ha egyáltalán lehet Pápán programot csinálni. De talán jó is így, mert nem lenne a programot miből megoldani. Nem megyek be azután egy üzletbe sem. Jobbat nem hallok úgysem, csak panasz lenne a fogadtatás és panasz a búcsúzás. Szinte járvány ez a panasz, de a mai időkben igazán jogos is az. Az emberek egészen leszoknak a vásárlásról, s akiknek lenne még kedve ilyen fényűzéshez, azoknak sincs meg a reális alapjuk erre. Kevés a pénz — szörnyen kevés. Dehát miből élnek a kereskedők, kérdezi az ember? Hát erre kimerítően felelni igazán művészet, s ennél még nagyobb művészet, s szinte már a bűvészet határán jár, egy üzletet fenntartani. Drága város Pápa ? igen is, meg nem is. Ha lenne pénzünk vásárolni, akkor nem lenne drága, de minthogy nincsen, hát rámondjuk, hogy azért nem vásárolunk, mert drága. Érdekes filozófia ez, melyet csak a mostani nehéz idők fejlesztettek ki bennünk, hiú önmegnyugtatás. Emberi gyöngeség: szidni mást, mert valamire képtelenek vagyunk. Dehát kérem emberek vagyunk, még pedig szomorú XX. századbeli emberek, kiknek a vágya fel van transformáiva, csak a bugyelárisunk üres. Hej, csak lenne teli, nem panaszkodnának úgy a pápai kereskedők. D . N. I. Megjöttek a cserkészek. Eső zavarta meg cserkésztáborunk első napjainak tiszta örömét s mikor sátrainkat lebontani kezdtük, újra megjelent táborunk egyedül kellemetlen vendége az eső. A fiúk az eső ellenére is igazi cserkészkitartással, munkaszeretettel végezték a táborbontást. Szívükben vegyes érzelmek hullámoztak. Örültek, mikor arra gondoltak, hogy néhány óra múlva anyjuk szívére borulhatnak. Nem kevésbbé foglalkoztatta őket a kedves cserkészmamák beígért kitűnő ozsonnája. A kicsinyeket a vonaton egyedül ennek tudata tartotta ébren. Valahányszor szemük lecsukódott, a parancsnok .erre figyelmeztette őket. S ők, jeléül annak, hogy örömeik közt nemcsak a mama, hanem az ozsonna is szerepel, mindannyiszor élénk helyeslésben és zajban törtek ki. Örültek a fiúk! Örömükbe azonF ÉHYH É PHIÁLL fTŰS 9 Karczaghj fényképészeti műterem fényképkiállításit Julius 16-án, vasárnap a volt Rössler cukrászda helyiségében (Kossuth-u'ca 34) megnyitja. A kiállítás egész nap nyitva van és megtekintése díjtalan. A még be nem váltott utalványok érvényüket augusztus hó l-ig megtartják. 312 ban sajnálkozás is vegyült. Sajnálták a tábori életet. Elmaradnak a harci játékok, elmarad az a sok-sok tréfa, jókedv, mely egy cserkésztábor életét fűszerezi. Többet nem állhatnak őrségen, pedig ezt különösen a kicsinyek annyira szerették, hogy még a legnagyobb esőben még bottal sem lehetett volna őket sátorba verni. Többé nem lehetnek maszatos kukták, többé nem élvezhetik a tábortűz vidám óráit. Mily jó volt ott fülig sárosan fürdőruhában szaladgálni, játszani. Mily boldogan dúdolgatták : Kesző tábora sáros, gödrös. S nem kellett a mama korholó szavait hallaniok: Fiam, mosakodj, már megint csupa maszat vagy! Mily jó volt reggel a Rábában mosakodni, nappal a Rábában fürödni! Mily pompás volt a reggeli kakaó! Egyes kicsinyek egyszerűen azt állították, hogy még a mamájuk sem tud ily jó kakaót főzni. Mily dicséret a szakácsra. Akadt is a kicsinyek közt, aki állandó kuktának jelentkezett, mert annak két csajkával (2 1.) járt ki. Nem is volt panasz, pedig egyes kiscserkészeknek legfőbb jellemzője, hogy mihelyt a konyhára kerül a szó, azonnal forradalmárrá lesznek. Mennyi öröm, mennyi bolbogság. S mindezt el kellett hagyni. Hiába énekelték: Nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el! El kellett jönniök! A pápai állomásán a szülők nagy, ujjongó tömege várta a hazatérő fiúkat. Mily öröm volt a mamát, papát, testvéreket, ismerősöket újra látni. Ünnepélyes bevonulás után az iskola udvarán a csapat tisztelgett az igazgató előtt, aki közvetlen szavakkal üdvözölte a hazatérő cserkészfiúkat. Utánna ozsonna következett. A jó cserkészmamák itt nagy szeretettel, gondoskodással rajongták körül legnagyobb kincsüket, cserkészfiaikat. A fiúk jó étvággyal, víg nótaszóval, hangos kacagással jutalmazták meg a mamák szerető gondoskodását. Itt láthatták a kedves hozzátartozók, mily sok tiszta örömet biztosít a cserkészet fiaiknak. A leghuncutabb cserkész vidám közbeszólásoktól kísérve tréfásan mesélte el keszői élményeit Belőle láthatták a szülők, hogy a keszői táborban még a legnagyobb esőben is „hangos örömmámor" volt. Az intézet távozó igazgatója kérte a szülőket, hogy szeretetüket a pápai bencés cserkészek iránt a jövőben is őrizzék meg. A parancsnok lelkes beszédben köszönte meg a mamáknak szeretetüket s kijelentette, hogy legnagyobb öröme, hogy ily súlyos körülmények közt tarthatta meg az idei tábort, mert ez a legnagyobb próbatétel volt a fiuk részére s a fiúk pompásan kiáltották a próbát. Evvel a csapattal bárhol meg mer jelenni, ezekkel a cserkészekkel bárhová el mer menni. A mamák s az intézet is büszkék lehetnek cserkészeikre. Itt is hiába énekelték a fiúk: Nem, nem, nem. Innen is el kellett menniök. Vidáman, énekszóval tértek vissza szülői otthonukba. Most cserkészmunkával, cserkészbecsülettel készülődnek Gödöllőre. Az előtáborban jó munkát végeztek. Gödöllőn is jó munkát akarnak végezni, s remélik, hogy a pápai közönség gödöllői táborukat is éppoly szeretettel fogja látogatni, mint a keszői tábort l. k. Vasárnapi levél. Szervezkedési Járvány. Mindig azon panaszkodunk, hogy szervezetlenek vagyunk, hogy nem birunk érdekeink védelmére kellő energiával harcba bocsátkozni. Kissé, különösen hangzik ez a megállapítás, különösen a mostani időkben, amikor napról-napra új szervezetről, új pártalakulásról adnak hírt az újságok. És mégis igaza van annak a mondásnak, mely szervezetlenségünkről panaszkodik. A megszervezés helyett agyon van szervezve a magyar róna. Az egység helyett szét van szakítva, úgy hogy a sokféle érdekké szétforgácsolt egyetemes érdek elveszik, s eltérül a céltól. A sok bába között elveszik a gyermek. Az erő, mely kellő s egységes irányítás mellett a maga dinamikus erejével vinné érdekeinket a kitűzött cél felé, apró prizmákra törik, s hiába van erőfeszítés, hiába van kétségbeesett nekirugaszkodás, a dinamikus súlytól megfosztott erők kisiklanak, vagyha az akadályokat le is győzik az egyetemes magyar érdek helyett, az akarnokok, szorosan egyéni érdekeit vonszolják előre tudatlanul, egészen addig, míg a népnyelvén beszélő, s az éhes szájakat kegyes igékkel, soha be nem váltható ígéretekkel befogó néptribun a köztisztelet fasces-ét eléri. A kiszakított erő, ekkor már megtette hazafias kötelességét a vezér révbejutott, az áhított cél, az arany gyapjú már a tarsolyban lapul. Kell szervezet, kell párt, mely a sebeket igyekszik tényleg meggyógyítani, mely agyonrongyolódottságunk megunt rongyait akarja tiszta köntössel felcserélni, mely az éhes szájakba kenyeret tud adni és ezer bajunkra csodaszert talál. Kell párt,