Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)

1933-07-09 / 28. szám

1933. julius 9 PÁPA ÉS VIDÉKE 5 elveszítette józan eszét és vaktában rohan saját vesztébe. A világ kibéküléséről, népek szo­lidaritásáról beszélnek felelős kor­mányférfiak és eközben mindent meg­tesznek egymás megsemmisítésére. Gyűlölet és szeretetlenség lett úrrá a földön s ezért nem találják meg a népek és nemzetek boldogulásához vezető utat az emberek. A sokféle jelszavaktól nem látja az emberiség a helyes, célhoz vezető utat. Horogkeresztet rajzolnak szegény munkás emberek a házak falaira és megfeledkeznek arról, hogy Krisztus keresztjét kellene bátran, férfiasan megvallani és követni, hogy az evan­géliumi szociális igazság valóra vál­jék. Krisztus tanítása mondja, hogy méltó a munkás az ő bérére s azt is, hogy meg kell adni mindenkinek azt, amihez joga van: tiszteletet, kenyeret. Ma, nagy általánosságban ez a keitő hiányzik legjobban. A liberalizmus csődöt mondott. A szo­ciáldemokrácia lejárta magát, mert bebizonyosodott, hogy a marxista el­mélet megvalósíthatatlan, a gyakor­latban való átültetése nyomán teljes társadalmi és gazdasági lezüllés ke­letkezik. A keresztényszocializmus igazsá­gát igazolja minden, ami körülöt­tünk történik. Ezt ma már kezdik belátni mindazok, akik évtizedek so­rán ellenünk dolgoztak, akik velünk ellentétes világnézet alapján állottak. A szabadkőmives páholyok szellemi vezére, Vészi József is a napokban állapította meg egy napilap hasáb­jain, hogy a legnagyobb erkölcsi erő az evangéliumban van és azok az intézmények, melyek annak a szel­lemében működnek, megingathatat­íanok. Nagy Konstantin császár előtt je­lent meg a kereszt és annak jelé­ben indult a pogányok elleni küz­delembe és győzött. A világnézetek harcában ismétlő­dik meg napjainkban az, ami sok évszázaddal ezelőtt Nagy Konstan­tin császárral történt meg. Mi is a keresztet választottuk jelvényünknek a harcban, azt az egyszerű keresztet, melyen az igazi szocializmus hir­detője meghalt. Győzelmünk biztos, mert az egész világ, a sokféle eszméktől megun­dorodva, vágyik az evangéliumi igaz­ságok után s népek milliói kiáltják: Vissza Krisztushoz! Kik viselik az adóteher leg­nagyobb részét? Az élet minden megnyilvánulása erősen magán viseli annak a letagadhatatlan bizonyíté­kát. hogy ma nemcsak a gazdasági életben, hanem a politikában és az államban is a kapitalizmus uralko­dik. Minden úgy van megszabva, hogy a tőke sokat keres, a többi tényező pedig viseli ezeknek a ter­hét is. Világos példa erre ez a kis összehasonlítás. A háztulajdon ösz­szes hozadéka 600 millió pengő, ez pótlékok nélkül 85 millió pengő adó terhet visel. A nagyipar és nagy­bankok évi hozadéka 2500 millió pengő, ez pedig fizet ugyanakkor 18 millió adót. A ház és föld adója, valamint a munkásságot legjobban terhelő fogyasztási és forgalmi adó aránytalanul magas hányada az ille­tők jövedelmének, míg a nagyipar és bankok nevetségesen csekély ösz­szeget fizetnek. Természetesen ál­modni sem lehet itt a termelés fel­lendüléséről, míg a fogyasztók túl­nyomó tömege minden garasát oda kénytelen adni adóban, ugyanakkor pedig a tőke urai kihúzzák magu­kat az adófizetés alól. Népgyűlés Pápán. A pápai ke­resztényszociálista munkásság f. hó 16-án d. u. 3 órakor saját helyisé­gében (Szentilonai u. 12. sz.) nép­gyűlést tart, melyre Pápa város ha­zafiasan érző munkás-polgárságát ezúton is meghívja a vezetőség. Müiögazdüág. Rovatvezető: R&del Tibor dr. A világgazdasági konferencia fel­vette a valutarögzítési megállapodás tervét, melyhez azonban Amerika hozzájárulása lett volna szükséges. Roosevelt elnök — akitől az ame­rikai delegáció utasítást kért — vá­laszában leszögezte azon álláspont­ját, hogy Amerika a valutarögzitési megállapodást a jelen formában visz­szautasítja. A konferenciát más ol­dalról is veszély fenyegeti. Ugyanis éles ellentétek vannak Amerika és India között az ezüst kérdést ille­tőleg. Az Asztalosmesterek Országos Szö­vetsége ismételten kérelemmel fordult a kereskedelmi miniszterhez, a heti 48 órás törvényes munkaidőnek az asztalos iparban való sürgő beveze­tése érdekében. Franciaországban törvényjavaslatot nyújtottak be a gabonanemüek árá­nak minimálizálása tárgyában. A szenátus a javaslatot — mely a ga­bonapiac védelmét szolgálja — el­fogadta, de a minimalizált árak be­vezetését csak egy évre engedélyezte. A minimális ár métermázsánként 115 frank. A pénzügyminiszter a vag/onvált­ság buza árát julius hóra 12 pen­gőben állapította meg mázsánként. A csikágói jelentések szerint Ame­rikában rendkívül kedvezőtlen ter­méseredményre van kilátás. Anglia és Szovjetoroszország között ismét helyreállott a gazdasági érint­kezés. A szovjet ugyanis eleget tett Ha olcsón jót akar, ha a világ eseményeiről a leggyorsabban és leg­megbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, úgy olvassa a Nemzeti Új­ságot és az Uj Nemzedéket. Anglia kívánságának és szabadon bocsátotta a moszkvai Vickers-pör­ben elitélt angol mérnököket. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki a textilgyárak egyszázalékos mező­gazdasági hozzájárúlásáról. Az Amerikai Egyesült Államok adóssága egy év alatt hárommilliárd dollárral nőtt. Romániában életbelépett az új árubeviteli kontingentálási rendszer. A rendelkezés a vámtarifa mintegy 300 cikkét köti külön behozatali en­gedélyhez az eddigi 90 árucikkel szemben. Anglia — a hirek szerint — vég­érvényesen az Egyesült államok in­flációs politikája mellett döntött, amelynek célja a piaci árak emelése. A pénzügyminiszter május havi hivatalos jelentése szerint az 1932/ 33. költségvetési év első tizenegy hónapjában az állami közigazgatás kiadása 653i millió pengő, bevétele pedig 650'3 millió pengő volt. Az állami üzemeknek a költségvetési év első tizenegy hónapjában a kiadása együttvéve 344'2 millió pengő, a be­vétele pedig 295 7 millió pengő volt. Schacht dr., a német birodalmi bank elnöke kijelentette, hogy német­országi követeléseik megfizetésére csak azok az országok számíthatnak és tarthatnak igényt, amelyek haj­landók a német áruk befogadására. Nyilt-tér. (E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) Malomátvétel. A nagyhantai malmot Lakossy István tulajdonostól, illetve Wiesva­der Lajos molnártól julius hó 1-éfl bérbe átvettem, a malmot érintő semmiféle kötelezettséget julius hó l-e előttről magamra nem vállalom. 301 Csurgai László molnár. A „Pápa és Vidéke" politikai hetilap vasúti menetrendje. (Érvényes 1933. évi májas hó 15-töl.) Budapest—Győr— Pópa— Celldömölk— Szombathely és vissza. Sz. v. Sz. v. Gy.v M. v. Sz. v. V. v. M, v. Sz. V. M. v Állomások Sz V. Sz. V. V. v. Sz. v. M. V. Sz.v. Gy.v. Sz. v. 21 3 5 23 4 0i — 800 — 905 13 3°i 12 5 0 16 3 0i —• I 1 1 Budapest é «8 6 2 0i 751 II 1 5 1? 4 Si 1450 15^1 1 18 1 0 19001 21 5 5 J40 1 2% — HP — 13 1 0 — ltPi ltP 18° ai — 1 1 é Győr 1 3 1 2i 330 740 KPi If 10 50 ,08 13 2 7i! 13 4 0 1fi«i 19 3 5 2 20 326 6 2 5 HP 10 4° 13 3 2 — lb 4 4 1900 — 1 Győr é 2 U 727 KPi If 10 50 ,08 1 308 Ifi 3 1 19 2° 2 20 326 739 ni>6 12oo 14 4' — lö 4 8 2013 — é Pápa 1 055 6 1 1 904 12 1 0 15 2 0 J«28 336 748 um — 1 463 13 3 82 16 4' 20 1 7 (jP 1 Pápa é 04ó fiOl 730, 902 1 208 15 1 6 18 2 5 22®3 410 «26 nw — 15 3'' 14-302 1 720 20 5 3 7 lt t3 é Celldömölk i Q05 520 630-2 I 2 7 ll 3 7 1 436 ] 756 21 2 73 430 «3U H38 — 1 560 — 1 72i 20 5 9 — I Celldömölk é 1 j 23 4 3 «06 ? !22 ll 3 6 1428 | 751 5-35 940 12*' — 1 6Ó8 — 18 2 4 22oo — * é Szombathely » 1 22 s 5 405 — 725 10 4 0 13 2 5 1700 — i Győr—Budapest közt gyorsvonat. 2 Vasárnap nem közlekedik. 3 Június 24-től szeptember 3-ig vasár- és ünnepnap közlekedik. Pápa— Csorna—Sopron. M.v. V. v. M. v. M.v Állomások M.v. M. v. V v. M v. 505 750 1 322 1 829 i III Pápa * é 743 II 0 1 1 439 I725 608 957 14 2 4 19 3 1 é Csorna 1 i f i36 958 I? 2 5 1f i20 8 2 0 ll 4' lö 1 6 21 2 4 é V Sopron ||| i 5oo «47 1 406 Púpa­Celldömölk—Veszprém. Sz.v. Sz. v. V. v. Sz.v, Állomások Sz.v. Sz. v. 5*. V 336 7 4 3 m 16 4 7 I I 1 Pápa é a 902 18 2 5 410 «20 I4301 1 720 1 1 é Celldömölk i «27 1 756 5IO «29 1 43ö 1 763 1 Celldömölk é 747 IS 4 6 719 11« 1 715 19 4 7 é Veszprém külső p. u. 1 . 1 S 4 2 13 2 5 73ó H19 1 741 20°' 1 r « Veszprém 1 | 1 523 13 1 5 — — 1 Vasárnap nem közlekedik. Pápa—Varsány—(Bánhida—Budapest)—Veszprém—Balaton. Sz.v. Sz v Sz v. V. v Állomások V. v. Sz.v. Sz. v. Sz. V. 540 ll 2 9 15 2 1 1 830 1 Pápa é ö 4 5 «52 15 1 2 22 5 92 23 a 33 645 12 3 2 1 624 20 2 5 é Varsány i 5oo 744 1 408 21 5 12 22 1 53 «52 1 439 18 2 1 — é (Bánhida) 1 — 5 4 0! ll 5 0 19 4 5 11 15 18 1 0 2100 — é (Budapest) 1 — 23 4°1 905 1 720 1 Budapest—Bánhida közt gyorsvonat. 2 Naponta közlekedik május 15-től június 23-ig ; hétköznap közlekedik június 24-től szeptember 3-ig. 3 Vasár- és ünnepnap június 24-től szeptember 3-ig. «37 12 3 4 i Varsány é 1 406 20-39 22 0 s3 8 1 73 10 1 2 1 4Ü6 — — é Veszprém k. p. u. i — — 12 3 3 1 846 20 4 03 8 2 33 10 3 2 14 1 8 — — é Veszprém i — — 12 1 3 18™ 20 2 3s 9 U 33 — — — — é Almádi i — — 1— — 9143 — — — — é Alsóőrs i — — — — lí) 2^ 9313 — — 1 — — é Balatonfüred i — — — — 19 0 5»

Next

/
Thumbnails
Contents