Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)

1933-01-22 / 4. szám

Pápa, 1933 január 22., vasárnap. Ara 16 fillér. XXX. évfolyam, 4. száor» '»sr Politikai hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fó-ntca 12. Telefon 151. Előfizetési irak: negyedévre 2 pengő, egész évre 8 pengő. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetések milimé te res díjszabás szerint: hasábmiliméter a hirdetések kőzőtt 4 fillér, a szöveg kőzött 5 fillér. Felelős szerkesztő: DR. NÉMETH ISTVÁN. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz: A kiadóhivatal, Fő-utca 12. Telefon 151. A Ker.-szoc. párttitkárság, Szentilonai-utca 12. Telefon: 121. A Pax könyvkereskedés, Fő-utca 9. Telefon 171. A Ker. Nemzet Nyomdavállalat, Csáky-utca 21. Telefon : 157. szám Uj idők hajnalán. Dr. Sulyok Dezső. Városunknak nagy tehetségű, páratlanul jó szivfi és mindenki iránt csak jó szándékkal eltelt vezető tisztviselője áldozata lett költekező életmódjának és anyagi összeroppanása arra kényszeritette őt, hogy feladva előkelő pozícióját nyugdíjba vonuljon. Eljött az utód megválasztásának az ideje, fatális véletlen folytán ugyan akkorra kipattant egy-két sajnálatos, de alapjában kisebb jelentőségű és a város károsodását nem eredményezett visszaélés és ime az aruviumi erdő visszhangos tett az erkölcs bíráinak hangos szózatától, mindeki egyszerre felfedezte magán a hiányzó birói talárt és a múltra és annak minden itt maradt tényezőjére hullott az erkölcsi kárhoztatás sűrű tűzeső je. Amennyire helyes és szükséges ez a közvélemény hivatott irányitói szájából, vagy a sajtó munkásainak tollából, annyira komikus és átlátszó azoknak a részéről, akik passzive, vagy nem is egészen passzive aszszisztáltak 10 év óta amellett, ami történt és akik most inkább alibit akarnak igazolni hangos voltukkal, semmint őszinte meggyőződésüknek kifejezést adni. Hiszen, ha azon az emlékezetes 1926. novemberi közgyűlésen, amikor az elnöki kassza elszámolása volt napirenden, ezeknek a soroknak az írója egyedül nem marad szavazatával és a gavallér vacsorák számláinak a felülvizsgálata ellen a többség kivonulásával nem demonstrál az uri szolidaritás nevében : akkor már évekkel ezelőtt lehetetlen lett volna azt a bohém szellemet tovább fenntartani, ami most egyszerre „jaj be rút

M lett, mint a mesék farkasvermének a tyúkja. Ahelyett tehát, hogy ez a mult visszajárjon és hogy most elkérőzzünk a százszor lerágott csontok zaraattalan maradványain, örüljünk annak, hogy legjobb meggyőződésünk szerint annak a kezébe sikerült a város vezetését adnunk, aki arra a város lakosai között a legalkalmasabb volt és aki mihamar feledteti a multat azon egyszerű oknál fogva is, mert minden felkelő napnak hamar megvan a maga fénye, amelyben jó lesz megint elsütkérezni és elfeledni a lenyugodott nap árnyékba fult világát. Az idő, mely most az űj polgármesterre köszönt, olyan naptárba lesz összesűrítve, melyből hiányoznak a piros betűs nspok. Szónoklás, görögtűz, ünneplés mind hiányozni fog egy időre, mert a szorgos munka napjain ezekre aligha lesz idő. A munka alig lehet alkotó, mert erre sincs most itt az idő, inkább cs8k alapvető fundamentális lehet az; egy olyan rendszer megalakítása, melyen majd a jobb jövő fel tudja épiteni a maga alkotásait. Regenerálni kell az alapot, mert ez nem annyira a mi vezető tisztviselőink hibájából, mint inkább egy országos rendszer kisugárzásaként és visszhangjaként meglazult és elvesztette a kis méretekben rejiő biztonság érzését.; A város költségvetése akkor, amikor az 1930. évben összeült új képviselőtestület bizalmából a pénzügyi előadói tisztet átvettem, 1.300.000 pengő körül volt. Az első pénzügyi jelentésben annak a szerény nézetemnek adtam kifejezést, hogy a város békebeli költségvetését és az időközben teállott lako88ág-szaporulatot figyelembe véve, valamint az időÍr Ö2ben keletkezett iparvállalatok erejével is számolva, legfeljebb 750 ezer pengő 'ehet a költségvetés főösszege, mert ennél többet a város teherbíró képessége nem bir el. Akkor ez utópiának tünt fel az előtt is, aki mondta és az előtt is, aki hallot'a. Lehetetlennek látszott a feldagadt tételek olyan lefaragása, hogy ezt a normálisnak elismert keretet valaha is elérjük. Másfél évnek kellett eltelnie, a Bethlen rendszer bukását, a bankzárlatot és a tisztviselői fizetés csökkentését kellett megérnünk, mire a lehetetlenség mégis lehetővé vált. Hosszú küzdelmek folytak le, melyek során vallásos érzésünket is kétségbe vonták és a minket felnevelt és mindig hálás kegyelettel szeretett iskola iránti hálát lanság csúnya vádját is fejünkhöz vágták azért, mert végre egyszer valakinek ki kellett mondania azt, hogy a vallási és iskolai segélyek nagysága meghaladja a teljesítő képességünk határát. Végre azonban győzött a jobb belátás, mely Pápán mindig megvolt a hivatottakban és a legu'olsó költségvetés tárgyalásakor már a katolikus egyház lelkipásztora szólalt fel a segélyek leszállítása mellett, mígnem elérkeztünk oda, hogy ezeket a kullúrsegé lyeket tovább nyirbálni már több volna mint bün, hiba vol ne. Ugyanígy nem lehet a tisztviselők fizetését sem csökkenteni, mert éhes embertől jó munkát követelni nem lehet és a szociális elégedetlenség a haladás sírásója. Ezen a téren ma már csak a létszámcsökkentés segíthet, mert valóban vannak olyan tisztviselői a városnak, akiknek a munkáját jobb beosztással a többiek is el tudnák végezni. Ez a felfogás azonban a gyakorlatban nehezen érvényesülhet, giert embereket a kenyértől megfosztani majdnem lehetetlen, de legalább is nem kivánatos és nem időszerű. Azonban a nyugdíjazás folytán megürülő állások betöltetlenül hagyását feltétlenül meg kell valósítani, ott, ahol az állás betöltése nem feltétlenül szükséges. Áll ez elsősorban az egyik tisztiorvosi állásra, amelynek betöltésére szükség nincs és amelynél nem lehet szempont az, hogy vannak jelöltek, kiknek számára barátaik szívesen ieremtenének városi elhelyezkedést. Maradna tehát az egyedüli mező, melyen még épkézláb virágok nyílhatnak a takarékossági törekvések számára, a dologi kiadások. Az 1933. évi költségvetés fedezeti részében máris nagy, de kényszerű rombolást vitt végbe a vámtételek leszállítása és a fogyasztási adók csökkentése. Bármennyire kivánaio sak is voltak ezek sz intézkedések, bármennyire az árúk értékének csökkenése után igazodó természetes gesztusként^tüntek is azok M, bármennyire is sajnálták az illetékes referensek és bizottságok, hogy a csökkentések terén nem tudnak radikálisabbak lenni: mégis ezek az intézkedések mélyen beleszántottak a város anyagi egyensúlyába és egyenlőre ott teljesen rendezetlen és bizonytalan állapotot teremtettek melynek eredményeként legalább 50.000 pengő körüli hiánnyal máris számolnunk kell. Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy a pótadó a házbérek csökkenése miatt és a sok üresen álló lakás után teljesen elmaradó adótételek hiánya miatt szintén nagy csökkenést fog felmutatni, akkor az új polgármester előtt ott áll a nagy kérdőjel, hogy honnan fedezzen egy körülbelül 70—80 000 pengős olyan költségvetési hiányt, mely már az év első hónapjában előre veti a maga árnyékát. Mindez akkor alakul így, ha a helyzet további romlásától nem kell félnünk, mert ha további depreszió és zsugorodás áll be a forgalomban, akkor ezek az adatok nagyobbra nőhetnek. Ezeken a hiányokon segiteni csak két módon lehet, amelyek mindegyike meghaladja a képviselőtestület hatás körét és lehetőségeinek a határát, mert olyan kiadási tételek reformálására van szükség, melynek kiadása, vagy ki nem adása nem a várostót és annak szerveitől függ. Ez a két tétel a Speyer kölcsön kamatszolgáltatása és az államrendőrség fenntartásához kormányrendeletlel előirt hozzájárulás. Az előbbi tétel még ma is közel 100.000 pengővel terheli meg évente költségvetésünket és változatlan kamatozással áll fenn annak ellenére, hogy azok a vagyontárgyak, melyeket a város ezekből a pénzekből létesített, értékükben felére, jövedelmezőségükben 60°/o ára estek vissza ahhoz az időhöz képest, mikor azokat a város megcsináltatta. Azóta a kormány céltudatos rendszerrel a magánkamatlábat több mint felére redukálta, leszállította 33% al a hosszúlejáratú, idegen valutában kifejezett jelzálogkölcsönök után fizetendő kamatot is, de ezen a téren máig sem történt semmi, mi még ma is azt vagyunk kötelesek fizetni, amit a legjobb konjuktúra idején fizettünk. A rendőrségi hozzájárulás összegét valamikor azért szabták ki velünk szemben aránylag magasan (34 000 pengő), mert akkor nem fizettünk pótadót, tehát városunk nagyon fizetőképesnek látszott. Eltekintve azonban attól, hogy immár két év óta ezt az összeget nem fizettük meg & így az a levegőben lóg: ma a város a maga jövedelmeinek a csökkenése miatt nincs abban a helyzetben, hogy ezen a elmen egyetlen fillért is kiadjon. Hiszen egész groteszk látvány volna az, hogy az állam, mely egy-