Pápa és Vidéke, 29. évfolyam 1-52. sz. (1932)

1932-04-17 / 16. szám

1932 má rc ius 2 0 9 Pápa és Vidéke Munkásmozgalom. Rovatvezető: Szalay Lajos. Ahová szemünk tekinthet, mindenütt bajt, nyomort és küzdel­met lálunk. A tömeg szegény, kétség­beesett; azok pedig, akik segíthet nének, nem látnak már sem Istent, sem embert, csak aranyaikat és ön­magukat látják. A gazdasági és tár­sadalmi bajok onnét erednek, hogy az emberek önzése felborította a dol­gok rendjét. Célt csináltak az esz­közökből és az aranyborjut táncol­ják körül, holott az aranyat, az érté­ket az egész emberiség használatára teremtette az Isten, nem pedig bál­vány ozásr a. Sokan úgy viselkednek, mintha a földi vagyon volna életük végső célja. Az Isten nem teremtett gazdagot és szegényt, hanem csak embert. A földi javakhoz éppen ezért minden­kinek joga van. Az Isten törvénye ellen vét, aki önző lélekkel kizárja embertársát a számára teremtett ja­Harcszerű éles lőgyakorlat. A pápai huszárosztáíy április hó 25 én é3 26 án, valamint május hó 4-én a Tevel-hegyen harcszerű éles lőgyakorlaiot tart. A lövészet mind­három napon reggel 7 órától este 8 óráig tart. A veszélyeztetett terület a következő: Hagymási csárda, Jári föid-pusz'a, Bakonyjákó és Iharkút északi része, Rókahegy 434, Durrogős­tető, 418 Csehmalom és Tevel-hegy 235. pontokon belül eső terület. Ezen területet a lövészet napjain bizton­sági őrökkel és figyelmeztető zász­lókkal zárják le. Az esetleges szeren­csétlenségek elkerülése végett az ér­dekelt községek lakosságát ez útón is figyelmeztetjük, hogy a veszélyez­tetett terület átlépése és az abban való tartózkodás életveszéllyel jár. Tűz Kupon. Április hó 8 án este 9 óra tájban Kup község határában gróf Esterházy Tamás tulajdonát képező sertesakól kigyulladt és el égett. Elégett még Róth Árpád és társai bérlők 54 drb. sertése és 7 darab birkája. Az egész kár, mely biztosítás révén teljes összegben megtérül, kb. 5000 P. A tűz való­színűleg gondatlanság folytán kelet­kezett. A Kat. Szemle áprilisi száma. A Kat. Szemle áprilisi új száma közli Serédi Jusztinián bíboros-hercegprí­másnak a Szent István Társulat leg­utóbbi közgyűlésén mondott nagy­szabású megnyitóbeszédét és Son­koly btvánnak Haydn egyházzenei jelentőségéről irt tanulmányát. Mikós Ferenc dr. a katolikus szociális program körvonalait ismerteti. Gálos László: Hét anyó hét fia cimen fi­nom rajzot irt az új számba, verset irt Jolsvay Elek és Rozman József. A képzőművészet eseményeiről Mát­rai Vilmos nyújt áttekintést, a ma­gyar folyóiratok szemléjét pedig Kár­páti Győző állította össze. A könyv­ismertetések és bírálatok rovata na­gyon tartalmas. A Kat. Szemle szer­kesztője Várdai Béla dr., kiadóhi­vatal : VIII., -Szentkirályi-utca 28. vak élvezetéből. Szent Pál apostol mondja: „Aki nem dolgozik, az ne is egyék*. Aki viszont dolgozni akar, azt ettől a jogától és kötelességétől, helytelen gazdasági berendezkedés­sel és intézkedéssel megfosztani nem szabad. Ma mégis a rrunkásembe­rek ezrei és milliói hiába nyújtják ki kezüket munka után, a felelet mindig ugyanaz: nincsen, nem ad­hatunk ! Ennek következtében a nyo­mor és elégedetlenség egyre növek­szik, s ha idejében nem történik in­tézkedés, olyan vihar keletkezhet, amelybe belepusztul az ország, a nemzet és nem lesz többé feltámadás. Tudjuk, hogy a munkanélküliség nem magyar specialitás, ez a meg­állapítás azonban kevés vigasztalás. A szociáldemokraták igyekeznek ki­használni a nyomorúságos helyzetet és a tömegek elégede lenségét. Nem csak a nagy Alföldet, de a dunán­túli vármegyéket is erősen behálóz­ták, megszervezték és minden köz­ségben olt találjuk a bizalmi embe­reiket és szakszervezeteiket. Mekkora naivság tehát azt állítani, amit egyes jóhiszemű keresztény ve­zető embereink részéről is gyakran haliunk hangoztatni, hogy a fa'u népe irtózik a szocializmustól és bármily szép ás ideális legyen a keresztény­szociálizmus, ne vigyük ki a falura, hagyjuk a föidmiveseket a maguk utján hslsdni és ne igyekezzünk azokat a keresztényszocializmus tá­borába beszervezni. Pedig a valóság az, amit mi ke­resztényszocialisták már régóta han goztatunk, hogy a falu népe megérti a keresztényszocializmust, sőt sajnos már a Marx tanait is befogadta és ezrével esküdnek fel rá színtiszta kath községekben is. Ezen jelensé­gek láttára meg kell mondanunk bátran és őszintén, hogy a keresz­tény politika részéről is történtek mulasztások. Mindezt jóvátenni csakis úgy lehet, ha a közhatalom ideje korán észbe kap és olyan intézkedé­seket tesz, hogy a dolgozni akarókat munkához, az éhezőket pedig ke­nyérhez juttatja. Azért széleskörű, a gazdasági élet egész területére ki­ható gyökeres reformokra van szük­ség. Da szükség van mindenek fölött a kereszt jelében való társadalom­erkölcsi megújhodásra, amely érvényre juttatja a köz- és magánéletben a felebaráti szeretet parancsait, más­szóval, a keresztényszocializmust. Ha mindenki megteszi a maga köteles­ségét és megértetjük a város és falu népével a keresztényszocializmus igaz • 8ágait, akkor egy második szégyen­letes forradalomtól és a teljes fel­fordulástól még idejében megment­hetjük az országot. Vármegyei ker. szoc. konferencia Pápán. A veszprém ni egyei ker. szoc. szer­vezetek május hó első felében me­gyei értekezletet tartanak Pápán, hogy egyrészt megismertessék a ker.­szoc. mozgalom gazdasági program­ját, másrészt pedig megvitassák azo­kat a kérdéseket, melyek aUpján az összes konstruktiv erők szorosabb együttműködését célozzák. A tanácskozásra meghivatnak a városok, községek, hatóságok és a társadaimi egyesületek vezetői is. A konferencia idejét és programját névre szóló meghívókkal és a helyi lapok útján közli a rendezőség. A tanács­kozás iránt máris nagy érdeklődés mutatkozik, amelyen a fővárosi és vidéki ker.-síoc. mozgalom legkivá­lóbb vezető férfiai jelennek meg és tartanak beszédet. A dohánygyári munkások ker. szoc. szervezete f. hő 21-én d. u. 3 órakor taggyűlést tart, amelyen Székely János, a szövetség főtitkára is megjelenik. SPORT. Az első győzelem vidéken. Kinizsi—DVE 5:2 (2:1) Székes­fehérvár. Bajnoki. Biró: Schwarcz. A mérkőzésen, amelyen a Kinizsi első idei vidéki győzelmét aratta, a következő összeállításban álltak fel egymással szemben a csapatok: Kinizsi: Tóth II.—Vörös, Csiszlér —Kovács, Limperger, Király— Breuer, Tarr, Boila, Kalmár, Tóih I. DVE: Mák—Feigl, Maár—Kovács, Hajszán, Farkas—Vánka, Bőth, Tirk I., Koirobai, Pingitzer. Az első félidőben Hajszán, a szé­kesfehérváriak hatalmas testalkatú, kitűnő centerhalfja szenzációs játék­kal és fenyegető erővel küldte ujabb és ujabb rohamra fényes technikájú csatársorát, de a csapat akcióit nem kísérte szerencse. A Kinizsi az első tíz percben csak vergődött, de a 10 ik percben Kalmár szép gólt lőtt, ami kissé felvillanyozta a csapatot. A gól után a DVE elszántan táma­dott, aminek Ko'robai egyenlítő gólja volt az eredmény a 20 ik percben: 1 :1 ! A Kinizsi tovább is bágyad­tan játszott, de a vezető gólt megint megszerezte. A 43 ik percben Tóth I. kornerét Bolla kapásból bevágta. A második félidőben a Kinizsi tizen­egye párducként veiette magát a küzdelembe s minden labdáért a végkimerülésig harcolt, a szó szoros értelmében. Hihetetlen győzniakará­suk izgalmas, szép játékkal lepte meg a nagyszámú közönséget, amely a végén egészen nekik drukkolt és hangosan követelte az ujabb és ujabb gólokat. A harmadik gólt Bolla rúgta az ötödik percben, a negyediket pedig Kalmár a tizenkilencedikben. A Kinizsi harci kedve akkor hágott a tetőfo­kára: A DVE egész csapatát kapu­jukhoz szegezték. A 22-ik perc hozta meg az ötödik gólt, Tóth I. lövésé­ből. A 38 ik percben Vörös állítóla­gos faultjáért 1 l-est ítélt a biró, amit Pingitzer a hálóba helyezett. Breuer offszájdgólja és Kinizsi-fölény fejezte be a mérkőzést. A Kinizsi csapatát a legteljesebb dicséret illeti meg kitűnő és sokáig emlékezetes, szép teljesítményéért. A VTC elien bevált lelkesedés itt is megtette a magáét: első vidéki győ­zelmét vivták ki segítségével. S hogy ilyen módon, ilyen 3zép tudásbeli erényeket is megcsillogtatva verték meg a nagytudású vasutascsapatot, jogos reményeket ébreszt bennünk a közeli fordulók eredményeit illetőleg. A csapatból senkit sem emelünk ki ezúttal, mindenki tudása legjavát adta. Kalmár bemutatkozása teljes sikerű volt. Schwarcz kielégítően bíráskodott. A Ny. L. A, Sz. I. osztályának bajnoki tabellája az 1931—32. évben. |5 A csapat £ neve o N tn O N o 5 "3 "c :0 Vesztett Adott gól Kapott gól Pontszám s O Q Vesztett Adott gól Kapott gól Pontszám 1 ETO 15 12 2 1 60 21 26 2 TSC 15 11 2 2 50 24 24 3 SVSE 15 7 4 4 44 33 18 4 II. ker. SC 15 6 4 5 31 39 16 5 DAC 13 5 3 5 24 26 13 6 SFC 1900 15 4 4 7 30 38 12 7 Kinizsi 13 5 1 7 24 28 11 8 DVE 14 4 3 7 27 37 11 9 Sz. Vasutas 13 4 2 7 32 27 10 10 TAC 15 4 1 10 24 51 9 11 VTC 13 2 2 9 19 41 6 Perutz SC—Testvériség 7:0(1:0). Pápa. Bajnoki, Biró: Storch. A Perutz csapnivalóan rossz játék­kal, érdemtelenül nyerte meg a helyi II. o. derbyt. A Testvériség egygólos győzelme lett volna a reális ered­mény. ügy látszik, hogy Vacskó amilyen jó játékos, oiyan gyenge tréner. Nem tudjuk ugyanis mássatt megmagyarázni, hogy a két héttel előbb még jó formában volt csapat pontosan a bajnoki szezon kezdetére ennyire letörik. Vacskón, Németben és Biernbaumon kívül a többiek csak negyedosztályú nívót értek el. A Testvériség Steinnek köszönheti ve­reségét. Két izben sem tudta köz­vetlen közelről belőni a labdát. A Testvériségben Stubán és Jasper ját­szott jól. Az egyetlen gólt Vacskó lőtte. Storch jó biró volt. A Ny. L. A. Sz. szombathelyi H. osztályá­nak bajnoki tabellája az 1931- >32. évben. •3 A csapat JÉ- neve « X 1 Z. MOVE 2 SzSE Sárvár ZTE Kőszeg Perutz Körmend 8 Testvériség 9 CESE* 10 Tapolca 11 P. Vasutas* * Visszalépett. •t; 7a t: « ° n 2i » o e -3 >, o O Q 11 10 1 12 9 1 9 — 8 7 5 3 3 14 11 12 12 11 12 10 13 10 ­1 1 2 2 1 3 — 2 1 K "o a> -a > < - 36 2 28 5 19 2 21 4 14 5 19 6 15 8 7 7 4 10 10 10 ­22 N o IS o. c CO o CL 6 21 10 19 19 18 12 17 13 15 21 12 20 8 26 7 6 6 25 5 14 — Vasárnapi program. Kinizsi— II. ker. SC. Pápán; SzSE—Test­vériség Szombathelyen. A jelek után ítélve vasárnap közönségrekord lesz a ligeti pályán. A nagy érdeklődésre teljesen rászolgált a Kinizsi, amely­től biztos, de minimális gólarányú győzelmet várunk a „sötét* győri csapattal szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents