Pápa és Vidéke, 29. évfolyam 1-52. sz. (1932)
1932-05-29 / 22. szám
ipápa és Vidéke 2 >932 május 28 Fürdőruhák Fürdősapkák Fürdőcipők Fürdőjátékok az idén legolcsóbban IFJ. STERN LIPÓT cégnél kaphatók. Specialitásunk: íejpárnánali felfújható gummisapha. Videant consules ... Polülkal tanulmány. Irta: dr. Magyarász Ferenc 0. Cist. (Hetedik közlemény.) 5 És ha legalább a meglevő kép viselők meglennék kötelességüket ! Az ország házának épp a képviselők szemében oly szentnek kellene lennie, akár az Isten házának, s a képviselői kötelességnek olyannak, mint az istentiszteletnek. Ennél is, tehát amannál is az a legfontosabb, a) hogy az ember egyáltalán je len legyen A modern áltatni élet törvényhozó csarnoka nem clyan, mint a régi görög-római templom, ahol a nép mindig csak kívül állt, s ahol az istentisztelet „mysferium" volt, nsgy, szent, érthetetlen titok. Az ország templomában is necsak meszszirői, necsak a büfféből vagy a folyosóról, hanem közvetlen közelről a töványhozás munkájában keressék és teljesítsék kötelességüket a kép viselők. De így van e valójában? b) Ne legyen azonban az ország temploma zsidó templom sem, ahol minden hiísorsos lélek fölteszi a mandátum „ctcesz" ét és mondja, mondogatja a maga mondókáját minden tekintet nélkül arra, hogy mit imádkozik a szomszédja. Legyen igenis összhang, legyen egy értelem és akarat a sokadatomban, legyen vezérszőzat, legyen rend. De így van-e valójában? Micsoda hangza var uralkodik néha a törvényhozás csarnokában! Micsoda gajdolás ! c) Ne legyen a törvényhozás olyan, mint a régi korybantok szertartása, azoké az őrült zenebonát csináló frígiai papoké, sem az üvöltő derviseké. Pedig de sokszor halljuk a törvényhozás templomában ezt a fülsiketítő lármát, melyben elvész a józanságnak és a kötelességérzetnek, A nagyérdemű hölgyközönség becses tudomására hozom, hogy a legújabb angol és francia modellapjaim megérkeztek, melyekből jutányos áron készítem a legizlésesebb kosztümöket, ruhákat és kabátokat. Tisztelettel: stern Pál nöi szabó, Márton István-u. 3. (Fischer pálinkás ház.) Tanulólányokat felveszek. 17 2 a kölcsönös megértésnek és megbecsülésnek, sőt sokszor a legelemibb iilemiudásnak a hangja. S mig az üvöliő dervisek saját testüket hasogatják, addig a törvényhozás papjai a nemzet testébe mártogatják gyűlölködésüknek, személyeskedésüknek kését. S még akkor azt hiszik, hogy ők munkát végeztek. És még oda mernek állni választóik elé, hogy ők a nemzet javára dolgoznak! És a nemzet, mely folyton kisebb karaj kenyeret szeg azoknak, kik igazán dolgoznak, vagy elfáradtak a becsületes munkában, még busásan meg is fizeti őket, azokat is, kik semmit sem, vagy még a semminél is kevesebbet dolgoznak, vagyis rombolnak. Kacagj, Bajazzó! d) De ne legyen a törvényhozás oiyam templom sem, mint a quäkereké Amerikában. Ez a felekezet meg arról nevezetes, hogy nincsenek p3pjai, hogy tagjai jó félórácskát csendben ülnek, maguk elé bámulnak, aztán egyszerre csak fölkel az egyik, akit a Szentlélek megszállt, megrázott, és elkezd prédikálni ... Szakasztolt így vannak sokan a képviselőséggel is. Azt hiszik, hogy őket az ég is képviselőnek teremtette. Csak meg kell magukat rázniok és csak úgy dül belőlük a tudomány, az államfönntartó bölcseség. Bartha Miklós mondotta valaha, hogy három álláshoz nem kell Magyarországon külön kvalifikáció : a főispánsághoz, a képviselőséghez és az újságíráshoz. Meg is látszik itt ott mindhárom állás betöltőin, hogy csak quäkerek. Hiszen nem az a baj, hogy quäkerek, hanem az, hogy minden előkészület nélkü', minden megfelelő tanulmány nélkül, minden tapasztalat nélkül akarnak avatatlan kezükkel belenyúlni az állam gépezetébe, akarnak ítélkezni oly kérdésekben, amelyekhez a szakértők is csak félve mernek nyúlni. Volt Tolnamegyében egy kanász, aki közönséges, de borotvaéles bugyiibicskájával remekül tudta operálni a szürke hályogot. Ügyességének híre eljutott a szintén tolnamegyei Kovács József professzorhoz, aki fölvitte magával a budapesti szemklinikára. Ott a válogatott szakértők legnagyobb ámulalára azzal a primitív készségével sikeresen elvégzett egy hályog-operációt. Helyes ... de azért, ugye, nyájas olvasóm, ha neked hályog támadt volna a szemeden, te azért mégis csak inkább a professzorhoz mentéi volna vele, mint Homérosz „isteni Kondás" ának, Eumaiosnak ezen utódjához. A politika is tudomány, és pedig nem a . .. qua kereké. Quäkerek ? Még hagyján! De azok, akik elhitetik a quäkerekkel, hogy egy ország gyeplői az ő kezükbe vaíők, már nem hiu ábrán dozók, már nem elkapatott helyi nagyságok, hanem tudatos népámítók és az ország rendjének fölforgatói. h) Politikai rendszerünk további hibája a programmtalanság. A nigy palócnak, Mikszáth Kálmánnak „A tisztelt ház" c. munkájában olvasom, hogy Amiensban, Franciaországban, volt egy ovoda, melynek férfi volt a vezetője, aki szinte ijesztő pontossággal megtudta mondani, hogy melyik gyermek hal meg két éven belül. Mikor az esetek már féleímele3en szaporodtak, végre a fölöttes hatóság szóra állította, mondja meg, minő boszorkányság segedelmével tudja így megjósolni a kisdedek halálát. — Nem boszorkányság ez, uraim. Csak megfigyelem a gyermekek játékát. — Hogyan? Hogy függ az össze a ő életbenmaradásukkal? — Ez éppen az én teóriám csinjabinja. Amelyik gyermeknek a játéka a jövőbe néz, amelyik valami akar lenni — akár tábornok, akár parádés kocsis, az mellékes — abban van életerő, az megmarad. De amelyik csak magában játszadozik, örökké csak egy képen méláz el, vagy a semmiségbe bámul: abban nincs az életnek gyökere, az időnapelőtt elpusztul. Nos, kedves olvasóm, tennenmagadra bízom annak megitélését, hogy mennyi életerő, mennyi diadalmas életösztön van abban a parlamentben, mely örökösen másunnan, Gmiből, Párisból, Prágából, Bukarestből várja direktíváit, mely nem tud magától valamit kezdeményezni, mely nem tudja a bennünket körülvevő ellenséges nemzeteknek gyűlöletes és káros propagandáját, ellensúlyozni, mely nem tud mivel feleim, ha a külföldi államok egyike a másik után egyre jobban akadályozza a mi export-cikkeink bevitelét, melynek minden elhatározása mindig csak másoktól függ? Ha az ember most, egy fél emberöltő után, olvassa a régi háborús Hőfer- jelenltéseket, sokszor találkozik benne ilyen kitételekkel: Az iniciativát magunkhoz ragadtuk. Ez rendszerint annyit jelentelt, hogy meg állítottuk a minket visszanyomó ellenséget és mi kezdünk támadni. Hát a nemzetközi politikában mikor kerül már arra a sor, hogy ne mindig Btnes és Titulescu diktáljanak nekünk, hanem egyszer a mienk legyen az iniciativa, vagyis az erélyesebb, a parancsoló hang? Rousseau mondotta, hogy a forradalom: tout pou8 le peuple et rien par lui — mindent a népért, de a nép maga nem tett semmit. Ez a mi programtalan parlameníárlzmusunknak is jeligéje lehetne. Mindent a pártért; minden hatalma, minden egyházi és világi hatósági tekintély, a korteskedésben elpazarolt, jobb ügyhöz méltó szellemi és anyagi energia, az elfecsérelt idő sib, mind a pártparlamentet szolgálja — et rien par lui: Istenem, de kevés az, amit aikotni tudott! Azt tartja az olasz közmondás; Con tempore et collá paglia maturano le neepole: csak idö meg szalma kell hozzá és a naspolya is megérik. De azon a szalmán, melyet a modern parlament csépel, még oly hosszú idő alatt még a naspolya sem érik meg, leföljebb elrohad. És ezért az ugyancsak nem sokat érő gyümölcsért tartjuk ml... a parlamentet . .. HÍREK. Urnapl körmenet a ferenceseknél. A ferences :k templomában az urnapi körmenetet vasárnap, máj* hó 29-én tartják meg. Nyolc órakor ünnepélyej szentmise, utána körme net. 10 órakor diákmise és fél 11 órakor csede3 mise lesz. A körmenet útiránya: Assziszi sz. Ferenc u. Csatorna u , Flórián u és Szentiionay-utca. A zárdafőnökség felkéri ez u'cákban lakó híveket, hogy ablakaikat kivilágítani szíveskedjenek. — A ferencrendieknél június hó lapjában mindennap Jézus Szive ájtatosságot vígeznek. Kezdete: V3sir és ünnepnapon 4 órakor, hétköznapokon fél 8 órakor. Hősi emlékünnepély. Pipi város vezetősége a helybeit (katonai állomásparancsnoksággal karöltve f. hó 29 én, azaz vasárnap délután 3 órakor az alsóvárosi temetőben a hősi halottak tömegsírjánál hősi emlékünnepélyt rendez. Az emlékünnepély műsora: 1. Himnusz. Közének, a Levente Zenekar kíséretével. 2. Emlékbeszédet mond Szűcs Dezső v. képviselő. 3 A m. kir. állami tanítóképző énekkarának gyászéneke. 4 Szózat. Közének, a Levente Zenekar kíséretével. A bencés reálgimnázium ifjúsága az intézet jótevőiért hétfőn fél 8 órakor szentmisét mutat be. A Bene ás Diákszövetség tagjait ezúton hivja meg az igazgatóság. Cipouásáplás előtt tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat, hol sajátkészftményű férfi-, női- és gyermekcipőket nagy választékban, jó és legdivatosabb kivitelben, olcsó árban kaphat. KORITSCHOHER TESTVÉREK cipöárúháza Pipa, Fő-utca ZZ. 748