Pápa és Vidéke, 28. évfolyam 1-53. sz. (1931)
1931-10-11 / 42. szám
ner ulán verekedtek ki, de Breuer, Bolla, Eck és Király lövései és fejesei szinte hihefe'fen módon kerülték el a kaput. A biztosnak látszó helyzetekből ítélve, félidőig legalább 5:0 arányban kellett volna a pápaiaknak vezetni. Fordulás uíán azonban már jobban ment: Eck pompás lökése már a 2. percben a hálóban köt ki. A gól után a DAC Kulcsá-ja lőít három lépésről kapú mellé, majd ismét a Kinizsi az úr a pályán egész a félidő végéig. A második gólt Osbóth—Eck kifogástalan összjátéka után ez utóbbi szerezte meg, régen látóit remek lövéssel. A DAC hiába kísérletezett, a Kinizsi halfsorával és a védelemével semmire sem ment. Tóth I. mindössze öt lövést védett az egész mérkőzés alatt. A Kinizsiből senkit sem lehet kiemelni, mindenki egyforma lelkesedéssel és tudással küzdőit a pontokért. Talán még Király emelkedett egy árnyalattal társai fölé és talán Böröndy volt az, aki a csapat tagjainak átlagos teljesítményének valamivel alatta maradt. Az egyéni teljesítményekről még csak annyit, hogy Breuerről megtudtuk, amikor a második félidőben helyet cseréit Tarral, hogy jobb szélsőcsatár, mint Tarr és hogy Tarr jobb összekötő, mint Breuer. Ha azután mint együttest vizsgáljuk a csapatot, mást nem állapíthatunk meg, mint amit elöljáróban mondottunk el, hogy nsgy fejlődésen ment keresztül, azonban az egyéni képességeket számítva, még igen messze van a fejlődés csúcspontjától. Ehhez elsősorban az lenne szükséges, hogy vidékről hazajáró játékosainkat állandó lakásra Pápához kötnénk. Amint már mult számunkban említettük, Király és Bolla állás bajuttatása lenne a legfontosabb, mert az ő játékuk elengedhetetlen kelléke az eredményességnek. Bebizonyította ezt a DAC mrccs is A DAC csatársora Kulcsárt kivéve, kisasszonyosan mozgott, de Kulcsárt viszont Király egyszerűen zsebre vágta. A haifsorban Fekete volt a legjobb ; a közvetlen védelmük megbízható. Strasser az I. félidőben jól, a másodikban nagyon Grayra emlékeztető stílusban vezette a mérkőzést. A Ny. L. A. Sz. I. osztályának bajnoki tabellája az 1931—32. évben. A csapat « s | E >cq bO >> neve ZJ X í TSC 2 11. ker. SC 3 DAC 4 ETO 5 SVSE 6 DVE 7 Kinizsi 8 Sz. Vasutas 9 VTC 10 SFC 190G 11 TAC 8 !8 " o Q 4 3 1 3 2 2 2 2 — 1 1 1 1 6-3 5 1 — (U tS =g ~ co o a> *a > < 1 15 1 9 1 10 - 9 2 18 2 8 N o D. C cS O ^ Qu 3 8 2 13 2 7 3 10 4 6 9 7 8 5 16 10 8 12 8 15 10 Perutzgydr SC—CESE2:1 (1:1). Celldömölk. Bajnoki. Biró: Németh. A november 22-ről előrehozott mérkőzésre a celliek öt tartalékkal álltak fel, de így is nehezen győzött ellenük a Peruíz. Góllövők: Bozza (2), illetve Komatics. Gyenge nívójú mérkőzés volt. A Ny. L. A. Sz. szombathelyi 11. osztályának bajnoki tabellája az 1931—32 évben* A csapat - g 3 3 ar neve 0) f 1 M 1 SzSE 2 Z. MOVE 3 Kőszeg 4 Sárvár 5 Perutz 6 Tapolca 7 CESE 8 ZTE 9 Körmend 10 Testvériség 11 P. Vasutas* * Visszalépett. a 'o a S3 >, :0 o> S. O Q > — o a •o M £ OJü ü N Ü o 42 o ex c •o « o < iü CL 4 — 3 1 3 3 — 2 1 2 — 2 — 1 1 4 - 1 3 2 6 7 2 6 7 5 8 3 7 12 1 2 11 — — 14 — Vasárnap a Kinizsi a Sz. Vasú tassal játssza le Pápán az esedékes bajnoki mérkőzését. A Perutz Körmendre megy. A pápai negy meccs előtt a ref. kollégium és az állami tanítóképző csapatai barátságos mérkőzést játszanak. A Kinizsi játékosainak csak annyit ajánlunk figyelmükbe, elvárja a közönség, hogy végre az Sz. Vasutast is megverik egyszer. Reméljük, hogy a közönség a csapatot ebbeli szándékában minden sportszerű eszközzel segíteni fogja. A Tókerli villanegyedben Asztalos Sándor tulajdonát képsző liáz öszszes helyiségeivel, garázzsal V2gy csupán az emeleti rész 1931. november 1-től bérbeadó. Felvilágosítást ad : dr. Fehér Dezső ügyvéd Pipa. 458 hálószoba, teljesen új, legolcsóbb árban, azonnal eladó. Bővebbet: Korvin u. 7. sz. 420 ELRDO HRZ. Felsőhosszú-utca 25. számú HRZ, meíy áll 2 szoba, konyha, kamra és istállóból, szabadkézből eladó. — Érdeklődni lehet ugyanott. 460 Kiadó lakás* Csatorna utca 8. sz. alatt egy 3 szobás lakás kiadó. — Bővebbet ugvanott. 440 indennentü nyomtatványt ízlésesen készít a Ker. Nemzeti Hyomdaváiialat R.-t. Eladó ház. A Somlól-uton (a vámon kívül) egy gazdálkodásra alkalmas ház kerttel együtt eladó. Érdeklődni lehet ugyanott. 455 ÁSINGER WIRÓGÉPEK Máors A LEGJOBBAK T» ELADÓ HÁZ. Pápán, Celll út 40. számú 459 H AZ azonnal eladó. Érdeklődni lehet ugyanott. MAGYAR SZENET elsőrendű minőséget, rostálva, salakmentesen igen jutányos árban szállít 457 Német Zoltán szén- és fakereskedő Pápa, Celli-út (a huszárlaktanyával szemben). Telefen t 120. Ezen szenet érdemes kipróbálni. Csak Vasúti Útmutatót kérjen, ha megbizhaté és olcsó menetrendet akar. Huszár Kálmán Pápa, Árok-utca 8. szám. Szitaáríi-, drótkerítés- és sodroiiyágybetét 419 készítő fáa/qvatf/oi, r.3n.Mtina9aee9aBBBS9B»iEa)Ssns<Baxi9eaae!<£*eaaB.aaM«a<C3i si tana rmm PRPRI TRKRRÉKPÉNZTRR R MRGYRR NEMZETI BRNK MELLÉKHELYE. Waptőke és nyilt tartalékok : Fél millió pengőn felül. :•: Alapíttatott 1863-ban, Minden családapa váltson magának gyermeke születésekor egy vagy több Jubileumi betétkönyvecskét a Pápai Takarékpénztárnál, hogy az iskoláztatási költségek, a kelengye, az önállósítási tőkebefektetések gondjaival könnyebben megküzdhessen. Minden ilyen jubileumi betétkönyvecske ellen választása szerint 5 vagy 10 év múlva 1000 pengőt fizet felmondás és levonás nélkül a Pápai Takarékpénztár. Ilyen jubileumi betétkönyvecske igen kis, tetszés szerint heti, havi, negyedévi vagy félévi részletfizetés ellen kapható a Pápai Takarékpénztárnál. Bővebb felvilágosítást ad az üzleti órák alatt a . PÁPAI TAKARÉKPÉNZTAR. 12 IV.