Pápa és Vidéke, 28. évfolyam 1-53. sz. (1931)

1931-09-13 / 38. szám

Panaszkodnak a kereskedők. Szeptember 9-én, szerdán este az OMKE pápai kerülete a Pápai Lloyd­Társulat nagytermében nagygyűlést tártott. A gyűlésen városunk majd nem minden számottevő kereskedője jelen volt; zsúfolásig megtöltötték az eléggé nagy befog i dóképességü ter­met az érdeklődők. Az idők szomorú Jelének lehet tekinteni e nagy érdek­lődést, amely éles kontrasztot mutat a szórakozóhelyek kongó üressége mellett. Rapoch Vilmos elnök nyitotta meg a gyűlést, aki megnyitójában szomo­rúan konstatálta, hogy az általános gazdasági lerongyolódottság köze­pette az új kormány úgy óhajtja helyreállítani az államháztartás egyen­súlyát, hogy újabb és újabb adó­nemekkel akarja terhelni az állam­polgárokat s ezek között nem utolsó sorban a kereskedőket. A kereskedők, mondotta Rapoch, az államtól eddig sohasem kértek semmit sem, csak adtak neki. Nem kívántak eddig mást, csak azt, hogy a levegőt, a szabad mozgási lehető­séget hagyják meg nekik. Az újabb adóterhek ellen azonban fel kell emel­nie a szavát a kereskedelemnek, mert iehetetlen állapot egyoldalúan újabb adónemeket kivetni, amikor nem tör­ténik gondoskodás arról, hogy az újabb terheknek megfelelő arányú lövödelemtöbbletekhez jutassák a kereskedőket. A mostani kormányban épen ezért nem látja biztosítékát annak, hogy a kereskedőkkel törődni fognak. Idézve a kormányzónak a ref. főiskola jubi­leumán kifejezett óhaját, ftiely szerint í elvárja mindenkitől, hogy egyéni ér­dekeit alárendeli a közérdeknek, ki­felenti, hogy a kereskedők mindenkor alávetették egyéni érdekeiket a köznek és ezt teszik majd a jövőben is. Becsülettel, hűséggel akarják szol­gálni továbbra is az államot, ezzel szemben azonban megértést várnak tőié, mert hiszen a kereskedők ér­deke az állam érdeke is egyúttal. A gyűlés célja szerinte az, hogy megvitassák a jelenlegi kilátástala­nul rossz közgazdasági helyzetet. Az elnök nagyhatású megnyitó szavai után Nádor Jenő, az OMKE központi titkára emelkedett szólásra. Örvendetesnek tartja, hogy a hall­gatóság soraiban hölgyek is helyet­foglalnak, bár jobb lenne olyan idő­ket élni, amikor a hölgyek a köz­gazdasági kérdések tanulmányozásá­tól távoltartva magukat, csak a pénzt segítenék elkölteni a férfiaknak. A gondok azonban arra kényszeritik <5ket, hogy férjeikkel együtt érdek­lődjenek a közgazdasági élet iránt. Üdvözli a hölgyeket, mint a férfiak gondjaiban osztozkodókat, valamint a hatóságok és a sajtó képviselőit. Az állam súlyos napokat él, mon­dotta Nádor Jenő. Éppen most for­dult a kormány a Népszövetséghez azzal á kérelemmel, hogy küldje el megbízottját Budapestre az ország pénzügyi státusának a megvizsgálá­sára. A Bethlen-rendszer súlyos köz­gazdasági hibákat követett el az el­múlt tíz esztendő alatt, de ha nem követett volna is el ekkora hibákat, örülnie kell majd a régi rendszer felelős embereinek, ha a népszövet­ségi biztos hibásaknak találja őket egy és más dologban, mert ez a megállapítás reményt kelthet a nem­zetben arra nézve, hogy ha a hibá­kat kiküszöböljük, jelentős közgaz dasági javulás áll be. A mostani bajok eredője az, hogy a megbukott kormány túlméretezte az állami költségelőirányzatot, bár jó­hiszeműségét nem lehet kétségbe­vonni. Éber Antal egységespárti kép viselő, a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a minap cikket írt a Pesti Naplóban, amelyben 1—2 adattal rávilágít arra, hogy miként lehetne hathatósabban redukálni ezt az aránytalanul felduzzasztott költség­vetést. Éber szerint felesleges hat budapesti szí r házat állandó szubven­cióban részesíteni, felesleges az állami gépgyárakat mind fenntartani, mert nem versenyképesek ; ismer 17 olyan külföldi követséget, amelyek közül hetet feltétlenül meg lehetne szün­tetni, mert nincs munkájuk; a fő­ispánságok mai formájukban feles­legesek, s ezért legalább összevonás útján csökkenteni kell számukat; az országgyűlési képviselők száma fel­tétlenül redukálandó; a külügy­minisztériumot egyesíteni kellene a miniszterelnökséggel, meri ha ezeket az ajánlott intézkedéseket megvaló­sítanák, az így felszabadult hatalmas összeg egészségesebbé tenné az ország gazdasági vérkeringését. Eladósodott társadalmunkon egy ideiglenes moratórium segítene, Hoo­ver moratórium akciója mellett. Hoover elnök éles szemmel látta meg, hogy a világ, különösen pedig a győzők kezében a pénz fizetőesz­köz jellege lassanként elhomályosult és annak gyűjtése öncélúvá vált. A győzők, elsősorban pedig Francia­ország és az Egyesült Államok arany­készlete mérhetetlenül felduzzadt, ugyanakkor azonban a legyőzötteké ijesztően megapadt. Hogy a már majdnem megbénult világforgalmon segítsen, a meggyengült államokat újból vásárlóképessé akarta tenni Hoover az egyéves moratóriummal. Régen azt hangoztatták, hogy a bankok sorsa az államétól függ, ma­napság azonban azt szeretik mon­dani, hogy az állam sorsa fQgg a bankokéitól. Egy bank bukását az ál­lam egész gazdasági berendezése meg­érezné. Ebben a tételben van valami He dobja ki pénzét, hanem mielőtt férfi-, vagy gyermekruhát vásá­rolna, tekintse meg dúsan felszerelt raktáramat vétel ­kényszer nélkül. Weisz Frigyes gSffii PÁPA, FŐ-UTCA 15. SZÁM. 144 MEGYEI KÉPOISELŐKET keres előkelő, jól bevezetett külföldi pneumatikgyár mindennemű pneumatik és különböző más műszaki cikkei ré­szére, kik úgy a megyei kereskedőket, mint autótulajdonosokat látogatni képe­sed, adják be ajánlatukat „Biztos exis­tencia" jeligére ERDŐS JÓZSEF hir­hető irodájába Budapest, VI, Teréz­körút 35. szám. 432 igazság, a bajok gyökere azonban nem itt van, hanem elsősorban a páriskör­nyéki békediktátumok jóvátételi kö­telezettségeiben, amelyek tarthatat­lan terheket rónak az egyes legyő­zött államok polgáraira. Ma már kez­dik elismerni a jóvátételek revízió­jának a jogosultságát, amit feltétle­nül követnie'kell idővel a területi revíziónak is. Horthy kormányzó a ref. főiskola 400 éves jubileumán azt mondotta, hogy szűnjék meg az önzés uralma, Ha«z igazság érvényesülne a világ­gazdasági életben, okvetlen vissza­térnénk a rendes kerékvágásba. Ugyancsak a lezajlott jubileumi ünnepségekkel kapcsolatban említi meg, hogy Petőfit nem elég csak ünnepelni, hanem az ő eszméit meg is kell valósítani a gyakorlati életben. A kereskedők azt kívánják, hogy az emberi jogok legszebbikét, a sza­badságjogot tartsák tiszteletben ebben az országban, mert ez az élit elő­feltétele. Igaz, hogy szkeptikusok vagyunk ezeknek a kivánságoknak a teljesí­tésével szemben. Régen bort, búzát és békességet kívántak egymásnak az emberek, de nem is volt hiány egyikben sem. A Bethlen-rendszer szintén megajándékozta korát három B-vel: Bethlen bácsi barátsági szer­ződésével, Bud bizonytalan baran­golásaival (Olaszországban) és a búzabolettával. Kétségtelen tény, hogy ezek bizonyos politikai előnyökhöz juttatták az országot, bár az is tény, hogy közgazdasági szempontból alig éreztük előnyeiket: Ausztria is és O aszország is szívesebben veszik a mienkénél olcsóbb dömping-búzát; a boletta pedig a gazdát tönkretette. Barátsági szerződéseket kötöttek a külföld egyes államaival Bethlenék, de nem tették meg ugyanezt a bel­földi kisiparosokkal és kereskedőkkel, amiben a kereskedők egyesületei is hibásak. A kormány a szemrehányásokkai szemben „Trianonnal", „világkrizis­sel" és „világjelenséggel" védekezik, azonban ez csupán elcsépelt frázis, bár szomorú jelentőségüket ismerjük. A kereskedők azonban más választ várnak, mert ez nem komoly kifogás. Ha aztán azt vizsgálják a keres­kedők, hogy mit várhatnak a Károlyi­kormánytól, megállapíthatják, hogy nagyon egyoldalúan akarják az állam­háztartást reorganizálni. Az adók emelése ugyanis a bajokat növeli és nem csökkenti, mert nem gondos­kodnak egyidejűleg arról, hogy ennek megfelelő arányban növeljék az adó • zók jövedelmét is, pedig a helyes elv az lenne, hogy először az államház­tartások egyensúlyát biztosítsák. A kereskedőkön való segítés módjai a következők lennének: Állapítsanak meg egy adómentes jövödelem minimumot; az adóbeval­lási eljárást egyszerűsítsék; a bajba­jutott gazdák szanálására vonatkozó új törvény mintájára hozzanak a bajbajutott kereskedők megsegítésére is törvényt; árveréseknél a köztar­tozásokat egyenlő bánásmódban ré­szesítsék a hitelezők követeléseivel; a rossz és drága OTl-t szervezzék át a kor követelményeinek megfele­lően; vegyék revízió alá a kormány elhibázott védővámpolitikáját. Vannak azonban az önsegélynek is módjai, hiszen mindent nem lehet az államtól várni. Ezek a következők: Kis raktárak tartása, helyes és ok­szerű hitelezés, szabott árak beve­zetése és a helyes kalkuláció, A frappáns példákkal illusztrált előadást a figyelmes hallgatóság lel­kes tapsokkal köszönte meg. Utána Böhm Samu azt követelte, hogy az állam az eladósodott keres­kedők megmentése érdekében engedje meg, hogy az adót részletekben fizet­hessék meg; Breuer Gyula pedig a fázisrendszeiű forgalmiadőzás be­vezetését sürgette. Rapoch Vilmos elnök zárószavai­val ért véget a nívós értekezlet. Személyváltozások szerkesz­tőségünkben. Sólymoss Vendel volt főszarkesztőnket rendi elöljáró­sága a budapesti bencés gimnázium­hoz helyezte át; utóda Boldoghy Máriusz bencés h. igazgató lett. Marton Győző eddigi felelős szer­kesztőnk szintén kivált lapunktól: utóda ifj. Sághi Tamás, eddigi belső munkatársunk. Lapunk postacíme változatlanul a régi: Horthy Miklós Fő-utca 12. sz. Új kormányfőtanácsos. Dr. Kende Ádám pápai ügyvédet a kor­mányzó a miniszterelnök előterjesz­tésére közéleti tevékenysége elismeré­séül kormányfőtanácsossá nevezte ki. Szabadságon. Dr. Buda István tb. főszolgabíró f. hó 7-től október hő 12-ig 5 heti szabadságra ment. A szombathelyi egyházmegye papságának lelkigyakorlatait ezidén lapunk munkatársa, dr. Magyarász Ferenc ciszt. r. bakonykoppányi lel­kész tartotta. Tanítóválasztás. Az ugodi róm. kath. egyházközség Koller Katalin nyugalombavonult tanítónőnek állá­sát közel 130 pályázó közül Horváth Juliska marcalíői lakos, pályakezdő tanítónővel töltötték be. Alkalmazás. A szűcsi körjegy zőség Vesztergom Kelemen érettsé­gis bakonykoppányi lakost díjtalan gyakornokként alkalmazta az irodá­ban. Gondolt már rá, hogy r család­ját lefényképeztesse ? Érdeklőd­jön leszállított áraim iránt a mű­teremben. „Karczaghy" fényképé­szeti műterem Árok-utca 4. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents