Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)

1930-03-30 / 13. szám

Pápa és Vidéke 2 1930 március 30 A hét eseményei. Idehaza. A minisztertanács elfogadta a tör­vénykezés egyszerűsítéséről szóló javaslatot. A törvényjavaslat egyik nagyjelentőségű rendelkezése, hogy a bíróságok ezentúl nem a magyar állam, hanem a magyar szent korona nevében fogják meghozni és kihir­detni ítéleteiket. Bethlen István gróf a keleti jóvá­tételi konferencia tárgyalásaira Pá­rizsba utazott. A genfi vámbéke-konferencia ölheti tanácskozás után véget ért. A vám­béke helyett egyszerű kereskedelmi egyezményeket kötöttek az ülésen résztvevő államok, mely egyezmény­hez sem Magyarország, sem Spanyol-, Lengyel és Csehország nem járult hozzá. Az Orsz. Mezőgazdasági Kamara szerdán délelőtt tartott ülésén Hoyos Miksa gróf kifejtette, hogy aktiv és gyors cselekvésben megnyilvánuló agrárpolitikára van szükség, ha az ország kis és nagybirtokosait a kor­mány meg akarja kímélni a teljes tönkremenéstől. E végből meg kell akadályozni a buza belföldi árzuha nását és az úgynevezett gyufakölcsönt azonnal folyósítani kell. Ha pedig a kormány ezt nem teszi, úgy a be­álló földelértéktelenedés folytán nem­csak a gazdákat, de a fiskust is tönkre teszi. A Földhitelbank ellen megindított kényszeregyezségi ügyben az adós és a hitelezők között egyezség jöít létre. Az egyezség 50 százalékos. A belügyminisztérium III. osztályán levő háborús veszteségeket nyilván­tartó csoport legközelebb el fogja rendelni a világháborúban eltűntek új összeírását, hogy a hozzátartozó­kat a kínos bizonytalanságtól meg­mentse. Az Orsz. Mezőgazdasági Vásár csütörtökön nyílt meg Budapesten. A vásáron számtalan külföldi jelent meg, akik már eddig is sok tenyész­állatot vásároltak. Külföldön. XI. Pius f. hő 19-én a Szent Péter templomban szentmisét mon­dott az oroszországi keresztényüldö­zés megszűnéséért. A misén meg­jelentek a Rómában lartozkodó dip­lomáciai testületek és az olasz állam képviselői. Lord Balfour volt angol miniszter­elnök, a brit birodalom fénykorának legnagyobb politikusa márc. 19 én Londonban meghalt. Vei e sirba szállt az előző nemzedék nagy államférfia. India népének passzív resziszten­ciája egyre nagyobb arányokat ölt. Gandhit és táborát azonban mind­addig nem üldözik, mig törvénybe Ütköző cselekményt nem követnek el. Kínában új polgárháború tört ki. Jen-Si-San tábornok Pekingben új kormányt alakított, mely a nankingi kormányt és Csang Kai-Sáket nem ismeri el Kina kormányzójának. Az ellenforradalmárok ellen a nankingi kormány mozgósította haderejét. A londoni flottaértekezlet szünetel. Briand, a franciák megbízottja eluta­zott és csak akkor tér vissza Lon­donba, ha a hasznos és békés meg­oldást legalább is remélni engedik a tengeri nagyhatalmak. Bulgária és Jugoszlávia a határ­széli birtokosolt ügyében kompro­missziumot kötöttek. Remélik, hogy e megegyezéssel a határszéli villon­gások véget érnek. Tizenkettedik óra. A keresztényszociálista szakszerve zetek kongresszusával kapcsolatban tartott iparosgyűlés alkalmával egy nagyon szomorú tényt kellett tapasz­talnunk. Az iparos osztály nem volt ott oly impozánsan képviselve, mint ahogy azt, a mai súlyos helyzete és érdeke megkívánta volna. Amikor a munkahiány, a nyomor, valósággal orgiát ülve tombol körü­löttünk, amikor a lelkek kráterében összegyülemlett panaszok félelmes lávája izzva, forrva, már-már kitörni készül, akkor e szomorú tapasztalat nyomában egy rejtélyesnek látszó nagy kérdőiéi bontakozik ki előttünk Miért? Vájjon nem érezzük e mind­annyian ennek a mindjobban ránk­nehezedő krízisnek ólomsúlyát. De igen 1 Hisz mindannyian benne ver­gődünk ennek a krízisnek szörnyű atmoszférájában. És mégis mit látunk? Az iparosság nagy zöme ölbetett kezekkel várja, hogy a sültgalamb a szájába repüljön, nem mérlegelve, hogy ez a tétlenség egzisztenciája, jövője fundamentumát áshatja alá. De próbáljuk megfejteni ezt a rejtélyt. Az iparososztályt már hosszú évek« kel ezelőtt az általános gazdasági helyzet kerekének nyikorgása arra a tudatra ébresztette, hogy az ipart fenyegető veszedelem ellen szövet­ségbe tömörüljön. Koncentrált erő­vei védekezzék. Aktiv szereplésének súlyával egészségesebb irányba te­relje a ránézve káros iparpolitikát. Ezeknek a szövetségeknek megvolt a létjogosultságuk, de sajnos, nem voltak életképesek. A dús lombú törzs gyümölcsöt érlelni nem tudott. Prog­rammjuknak nem volt meg a kellő ható ereje, sem be-, sem kifelé. Szét­forgácsolta azt a vállalkozás érdek­ellentéte, mely minden ténykedésbe mélyen belevágott s így lehetetlenné tette az összetartást s a pozitív ered­ményt. Az iparosság széttagolva, egységes vezetés nélkül, egymástól szeparálva járta a keresztutat, hosszú éveken keresztül. Hitt, bizott azok­ban a hangzatos, sokatigérő frázi sokban, mely az ipar felkarolásáról és támogatásáról zengedezett s me­lyek csupán szappanbuborékok vol­tak. Ahol születtek, abban a légkör­ben szét is pukkadtak. Rendeltetésü­ket, végcéljukat soha el nem érték. Ez az iparos osztály mintegy árva koldus, lankadatlan hittel tűrt, kért s kilincselte végig az illetékes foru­mokat. S az eredmény mindig ugyan­az volt. Mindenhol barátságos fogad­tatás; leereszkedő kézszorítás és semmi más. Pedig ez az iparos osz­tály mindezek tetejébe ráadásul az adók erdejéből ácsolt súlyos keresz­tett is hét-rét görnyedve hurcolta végig a kálvárián, mert bízva, remény­kedett, hogy az idők kényszerűsége folytán elavult régi ipartőrvényünk gyökeres revíziójával sorsa is eny hűlni fog. Próbálkoztak is, de csak szigorúan zárt körben ennek a kom­plikált problémának a megoldásával. Össze is tákoltak vétkes felületesség­HORTOBÁGYI JUHTÜRÖ Mindenütt kapható I Orsz. Termeli az Magy. rljM 132 Tejszövetkezet! Központ Budapest, I., Horthy Miklós út 119/131. gel egy nyomorék gnom forma ter­vezetet, ez azonban az ország műtő asztalára kerülve kiszenvedett. Örökös csalódásoktól kisérve, re­ménytől, bizalmától megfosztva ért a golgotára. Hosszú hónapok óta, mint egy lázas nagy beteg test vonaglik a krízis fertőjében s az az orvosi kéz, melynek már rég radikális eszközökkel, operatíve kel­lett volna beavatkozni, még most is csak az ütőéren pihen. Körülötte a professzorok tábora nagy lelki nyugalommal csak egyre tanács­kozik, az ankétek, konferenciák lavi­nája egyre nő, dagad, de konkrétu­mot nem szült. Ott állunk ahol az őszben, sőt százszor rosszabb, két­ségbeejtőbb helyzetben a tél után. Megérthető tehát ha ilyen körülmé­nyek között ez az iparos osztály már nem tud bizni a felhívásokban, moz­galmakban, sőt minden ilyen akcióval szemben ellenszenvvel viseltettetik. Az iparosságnak az a kis töredéke pedig, amely a gyűlésen megjelent s határozatát memorandumba foglalta, azt egy utolsó erőfeszítésként terjesz­tette fel a kormányhoz, melyet ott fönn, ahol ennek a kórágyon szen­vedő országnak szive dobog, meg kell érteni. Félre most már a tépe lődés átkos politikájával, sürgős tettre, cselekedetre, gerinces férfiakra van szükség, akik a lehetőség határain belül tudnak és mernek is cselekedni. Ez egyetemleges erkölcsi kötelessége a kormánynak. Százezrekből álló hatalmas tábor az, mely most ezekben az idegölő percekben a kormány felé fordul. Kezében nincs bomba, vállán nincs manlicher, öklét sem rázza fenyege­tőleg. Ez a tábor a törvény, jog s igazság keretén belül állva makulát­lan magyar érzéssel, becsülettel néz szembe a kormánnyal és vár, vár addig, amig tizenkettőt nem üt az óra. Villman József. KEREKPÁROSOK CM HARMINC DIJAT TUZUNK KI I. DÍJ 1000 PENGŐ MERGE Kezdődött 1930 március 2. Résztvehet rajta minden magyar kerékpáros Feladat: válaszolni kell erre a kérdésre, hogy Ml AZ Őmebgé -PNEU LEGFŐBB ELŐNYE? Versenyszabályok: Nem az a fontos, hogy valaki leírja, hogy ax EftSERGÉ-pneu'a Eegjobb, legfiarfósabb, legmegbízhatóbb, legel­lenállóbb, haDem röviden azt kell megírni, hogy ki hol, mikor, milyen körülmények között tapasztalta az ESMERGÉ-pneu valamilyen kiválóságát Holnaptól kezdve minden üzletben egy vásárlási igazolványt adnak minden Elh/iERGÉ-pneu-t vásárlónak és ezt az igazolványt a pályázat­tal együtt be kell küldeni. — A pályázaton mindenki résztvehet, aki legalább egy garnitúra EMERGÉ-pneu-t vásárolt. A pályázat határideje 1930. junius 30. E napig kell a pályaműveket beküldeni az EMERGE Kau­csuk RS címére, Budapest, V., Sas-u. 23. — £ íreúménit e lapban tagját közölni DIJ iiih 2. díj 3. „ 500 P 16. díj 50 P 200 H 17. » 50 m 150 1* 18. Tf 50 n 140 n 19. 11 50 ll 130 JJ 20. II 50 ll 120 ll 21. n 50 19 110 n 22. ii 50 rt 100 n 23. ii 50 59 50 if 24. ii ii 50 n 50 n 25. ii ii 50 i* 50 »f 26. ii 50 II 50 H 27. ii 50 i» 50 »» 28. ti 50 H 50 n 29. ii 50 51 n 30. ii 50 II A pályázatok elbírálására a Ma­gyar Kerékpár Szövetség elnök­sége jelöl ki pártatlan zsűrit

Next

/
Thumbnails
Contents