Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)

1930-02-09 / 6. szám

Politikai hetilap. — ffl eg jelenik mi a? ss @ n sacna Szerkesztőség és kíadóh. Fő-u. 12. Tel. 151 Előfizetési árak: negyedévre 2 pengő, egész évre 8 pengő. Egyes szám ára 20 fillér H ird etések mili méteres díjszabás szerint; hasábmiliméter a hirdetések *»zött 4 fillér, a szöveg között 5 fillér. Főszerkesztő: DR. BERZSENYI FABIM. Felelős szerkesztő: BOKSÁT ENDRE. Előfizetéseket és hird etéseket feí» vesz : A kiadóhivatal (Fő-utca 12. Telefon 151.). A Ker.-szoc. párttitkárság (Szentilonai-utca 12.). A ,Pax* könyvkereske dés (Fő utca 9.). A Ker. Nemzeti Nyomdavállalat (Török Bálint u. 1. Telefon : 157.). Legyen már vége! A Pápai Kollégiumi Lapok című, Pápán megjelenő diáktársadalmi havi folyóirat 1930. évi januári számában dr. Herczegh József ideiglenes minőségű teológiai tanár úr cikket írt „Nacionalizmus Amerikában" címmel. Ebben a cikkben többek között a következőket mondja: „A nagy összeomlás óta Németországban két hatalmas nemzetközi politikai párt van uralmon. Az egyik a szociálista-kommunista internacionálé, a másik pedig a klerikális internacionálé, amely centrum név alatt szervezkedett meg. Hogy milyen szörnyű hatalom Németországban ez a két internacionális politikai párt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a német parlamentben a képviselőknjek kétharmada tartozik ezen két párthoz. Ez a két párt irányítja teljesen Németországnak úgy bel-, mint külpolitikáját. Nagyon érdekes dolog megfigyelni azt, hogy ez a két hatalmas párt milyen jól megérti egymást és milyen jól összefog a nemzeti gondolat megfojtására. A német nemzeti gondolat nemcsak azért nem tud igazán megmozdulni, mert a világháború következtében hatalmas ellenségei minden erejükkel megkötözni igyekeznek, hanem különösen azért, mert belülről, a nemzeti gondolatnak e két leghalálosabb ellensége tartja megkötözve. Amig ez a két hatalom van uralmon, addig Németország ellenségei nyugodtan pihenhetnek a győzelem babérain, hiszen ez a két uralkodó internacionális párt a leigázóknak legjobb szövetségese." Sem azért, hogy az odadobott keztyüt felvegyük, sem azért, hogy a magában véve is sajnálatos irányú elmefuttatást egy polémiával kiszélesítsük, hanem egyszerűen azért kell ezzel a cikkel foglalkoznunk, mert vannak dolgok, amelyek mellett nem mehet el az ember szó nélkül, aminthogy orvoshoz megy, ha egy háztetőről lehullott cserép betöri a fejét, vagy elkergeti a legyet, ha az az orrára szállott. Ebben a cikkben, annak idézett részében van egy állítás, amellyel foglalkozni kívánok: hogy a katolikus, klerikális irányzat egyik leghalálosabb ellensége a nemzeti gondolatnak. Ezen állítás tartalma nem fedi a valóságot. Nem megyek vissza történelmi messzeségbe, mert ami a történelem folyamán volt, az mára meg is változhatott, hanem, amidőn az ellenkezőjét bizonyítom, tisztán Európa jelenét idézem. A tót nacionalizmus legfőbb irányítója és szülője Hlinka András katolikus pap, a szlovén nacionalisták vezére Korosec katolikus apát, Ausztriát a denacionalizálódástól Seipel prelátus mentette meg. Az egyik legkatolikusabb népben, az írben lobog napjainkban a nemzeti gondolat tüze a legmagasabban. És a mai kor nacionalizmusának hőse, Mussolini volt az, aki az olasz népet kibékítette a pápasággal és az Unita Italia nem Róma elfoglalásával állott helyre, hanem a Citta di Vaticano visszaállításával, úgyhogy az olasz nacionalizmus akkor emelkedett a legmagasabbra, amidőn legbensőbb közösségbe került a katolicizmussal. Ha ugyanezt nézzük Magyarországon, akkor már visszamehetünk a múltba, mert egyikünk sem arrogálhatja magának azt, hogy eldöntse, a ma érvényben álló irányzatok közül meiyik szolgálja a helyes, a bölcs, az igazi magyar nacionalizmust és vele szemben melyik az, mely még jobban kimélyíti a trianoni tragédia következményeit. Tehát a magyar mult. Ne beszéljünk arról az időről, amikor magyar nemzeti gondolat már volt, de még protestantizmus nem volt, hanem csak arról, amikor a választás lehetősége már fennállott a két irányzat között. Azt hiszem, hogy a mohácsi vész utáni századok magyar nemzeti gondolatát senki mélyebben, igazabban és találóbban át nem érezte, mint a buzgó katolikus költő Zrínyi, aki a magyar öncélúságra, a magyar kifejlődés lehetőségeire és magyar gondolat titáni küzdelmeire olyan klasszikus genialitással mutatott rá, mint előtte és utána senki. Mikor a protestáns Kölcsey a magyar honfi fájdalmat akarja megszólaltatni, akkor a magyar mult hősei kőzött nem talál arra jobb, igazibb interpretátort, mint Zrínyit és Zrínyi dalában és Zrínyi második énekében parentálja el a népet, mely „név ben él csak s többé nincs jelen". Ne beszéljük a szintén katolikus Esterházy nádorról, se II. Rákóczi Ferencről, szálljunk át egyenesen a XIX. század magyar nemzeti küzdelmeire. Széchenyi István, kinek őseiből érsekek és udvari főhivatalnokok kerülnek ki, elhagyja és megveti a hivatalokat, hogy a nemzeti újjáéledés martirja lehessen és amidőn minden összeomlik, ő eszét vesztve, őrült önvádolással áll meg hazája romjain, míg Kossuth ugyanazon nacionalizmus szárnyán kis vidéki ügyvédből a nemzet kormányzója lesz s mikor Világosnál eltörik a nemzet kardja, nem temetkezik a romok alá, hanem elmenekül és megmenti életét. Nem érheti vád érte, senki sem tartozik hóhérpallos alá hajtani a fejét, ha azzal senkinek, hazájának sem használ, de azért Széchenyi nacionalizmusa mégis van olyan értékes és valódi, mint Kossuthé, pedig Széchenyi búzgó katolikus volt. Nem azért maradt Széchenyi és őrült meg hazája vesztén, mert katolikus volt és nem azért menekült el Kossuth, mert protestáns volt: az ellentétet csak azért emelem ki, mert dokumentálni akarom, hogy a katolikus vallás nem halálos ellensége a nacionalizmusnak. A kiegyezés korában Deák, a katolikus, megépítette a nemzeti jog épületét, Tisza, a protestáns opponált azzal szemben: Deák minden állás és kitüntetés nélkül hajtotta örök nyugalomra a fejét s a haza bölcse nevét nyerte el hű népétől, Tisza belehelyezkedett a várba, melyet nem akart engedni felépíteni és 15 éven át volt a Habsburgok hü miniszterelnöke, mely idő alatt a nemzeti jogállomány nem egy tekintetben nagyon megfogyatkozott. Nem azért, mert Tisza protestáns volt, de mégis letagadhatatlan, hogy Deák honszerelme eszményi magasságban állott Tiszáé felett. A máról és a tegnapról ne beszéljünk itt, egy ujsákcikk keretei szűkek ahhoz és nem akarok egyébként sem szenvedélyt gyújtani, hanem csak megvilágítani tényeket. Beszéljünk most már arról, hogy mire jó egy ilyen cikk ? Komoly, érett gondolkozású ember vagy bosszankodik, vagy nevet rajta, de nem hiszi el. Kinőttünk már abból, amikor ilyent fel lehetett tálalni az elfogyasztás reményével. Ellenben az a 400 kis kollégiumi diák elolvassa és elhiszi, mert a Tanár Ur mondja. És 400 magyar kis szívben gyűlölet ébred másvallásu pajtása iránt, mert az a másik meg akarja ölni az ő hazáját, melyet ő nagyon-nagyon szeret. Aki tegnap még jóbarát volt, az mára tudtán kívül Kain bélyeget kapott a homlokára és a gyerek ösztönösen elhúzódik tőle, mint a gyilkostól szokás. Elmondja otthon kis testvéreinek, a faluban az otthon maradt parasztgyerekeknek, akiket nem tudott az apjuk taníttatni és akik a városba szakadt pajtást orákulumnak nézik. A vizbe dobott kő mérhetetlen gyűrűket kezd verni s mind ez miért ? Ha igaz volna, akkor sem volna szabad ily módon magyart magyarra uszítani, akkor is le kellene tagadni és a magyarok Istene ezt a jámbor csalást szent megbocsájtással venné tudomásul. De nem igaz 1 Újra kérdem, hát miért? Nem érzi a súlyát a Tanár Ur annak, amit mondott, hogy ferde szemmel nézi egymást ezer kis magyar gyerek és ellenséget lát egymásban akkor, amikor együtt és egymás mellett is kevés lenne ahhoz, hogy igazi ellenségeit legyűrje. Hát miért ? Egy mentség van a cikkre. A cikkíró idegen itt, nem tudta, hogy nálunk ez nem szokás. Nálunk az a szokás, hogy ha a protestánsok kérnek valamit a köztől, azt katolikus, vagy zsidó, ha zsidók, vagy katolikusok, akkor is egy más vallású hozza szőnyegre és támogatja. Mi jól megvoltunk egymás mellett, úgy is akarunk lenni, nekünk ne meséljen Amerikáról senki ilyent, mert ha valakiben ilyen gondolatokat ébreszt Amerika, akkor jobb ránk nézve, ha az a földrész elsülyed! Nem akarunk polemizálni, sem egyenetlenséget szítani, mi szilárdan állunk a felekzeti egység és béke mellett : mi magyarok vagyunk, azok akarunk lenni és ezért ragaszkodunk ahhoz a szeretethez, amit más vallású magyarok iránt érzünk; ezt ne vegye el tőlünk senki. Azt hiszem, magának a nagymultu iskolának kell meggyőzni új tanárát arról, hogy sokféleképpen lehet valaki nacionalista, de így nem lehet, mert ez nem nacionalizmus, ez megölése annak, amit ma még bár megfogyatkozva és meggyötörve, magyar nemzetnek hivunk. Dr. Sulyok Dezső,