Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)
1930-01-19 / 3. szám
való segítés — tagadhatatlanul üdvös, csupán az a baj, hogy a vezérek rátermettsége, hozzáértés és töke tekintetében olyan messze állnak prograrnmjuk keresztülviteléhez, hogy inkább ártanak, mint segítenek a jobb sorsra érdemes kisgazdákon. Egyébként az egész szervezkedés magán viseli azt a bizonyos jelenséget, amely inkább szolgálja a mindenáron érvényesülni akarnokok érdekeit, mint a közét. A népjóléti minisztérium rendelettervezetet készített a vasárnapi alkoholtilalom behozása tárgyában. Ha a tervezetet a kormányzó jóváhagyja, akkor rövidesen a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, hogy szombat déltől hétfő reggelig tilos legyen az egész ország területén alkoholt árusítani. Külföldön. A kínai polgárháború végetért. A lázadókat a kormányhű csapatok leverték, a zendülő vezérek pedig Japánba menekültek. A tengeri leszerelési konferencia még csak e hó 21 én fog megnyílni Londonban, de az érdekelt államok között a kvóta megállapítása miatt már is nagy harcok dúlnak. Olaszország elzárkózódottságára hivatkozva paritást köveíel Franciaországgal, viszont Franciaország ellenzi az olasz kérelmet! A két ellentétes véleményen álló állam kőzött Amerika vál lalta a közvetítő szerepet. Uruguay északi részén meg nem erősített hirek szerint forradalom tört ki. A kormány a forradalom letörésére minden intézkedést megtett. Az európai pénz piacon tovább tart a javulás. Az angol nemzeti bank után a német birodalmi bank is leszállította kamatlábát 6 5% ra. Nálunk csak a hágai konferencia után várható a pénz olcsóbbodása. Zatesky lengyel külügyminiszter elnökletével folyó hó 13 án nyilt meg Genfben a Népszövetség 48-ik ülésszaka. Napirendén 30 tárgy szerepel, melyek között ott van a magyarromán optánsügy is. Ennek tárgyalására természetes csak akkor kerül sor, ha Hágában nem tudunk a kisántántal megegyezni. A földbirtokrendezés során megváltott földek ellenértékének kiszámítása megtörtént, az jan. 20-tól febr. 4 ig (Városháza, 17. sz.) közszemlére kitétetett. A közszemle lejáratától számított 15 mpon belül úgy a volt tulajdonosok, mint a földhözjutotttak az ármegállapításra vonatkozó esetleges felebbezéseiket a városi adóhivatalnál beadhatják. HORTOBÁGYI JÜHTURÓ HÍREK Mindenütt kaphatói Orsz J®í Termeli az Hagy. 20 Tejszövetkezeti Központ Budapest, I.,Horthy Hlkldi üt 11. 9/121. ••• Személyi hír. Dsida Ottó tanker. kir. főigazgató e hó 13., 14. és 15-én hivatalos látogatást végzett a pápai bencés reálgimnáziumban. Látogatását e hó 20 án fejezi be, az utána következő napokban pedig a ref. gimnáziumot látogatja. Főrendiházi tagokat választott Veszprém vármegye megyegyűlése e hó 14 én. Dr. Ó/áry Ferenc 188, dr. Antal Géza 147, Kránitz Kálmán 120, Magyar Károly 78 szavazatot kapott, melynek alapján Veszprém vármegye újra dr. Óváry Ferencet és dr. Antal Gézát küldötte a felsőházba. Póttagok lettek Holitscher Károly és dr. Magyar Károly. Tekintélyes szavazatot kapott Karlo vitz Adolf és dr. Waszely Tibor is. Bár végtelenül sajnálatos, hogy a veszprémi egyházmegye közszeretetben álló segédpüspöke, Kránitz Kálmán hivei nem tudtak többséget szerezni dr. Óváry Ferenccel szemben, a választás minket pápaiakat érintő eredménye, dr. Antal Géza beválasztása mégis örvendetes, mert így városunkból lesz valaki a főrendiház ban, s ez a valaki épp dr. Antal Géz&ü'esz, ki nagy külpolitikai tudását s összeköttetéseit sikerrel kamatoztathatja magyar hazánk javára. y Kat. jelmezes bál | • február hó 1-én a Községi irnokválasztás. Csőt községben a megüresedett községi Írnoki állásra Auschauer Vilmos eddigi helyettes lett egyhangúlag megválasztva. A Pápai Iparos Dalkör és a Kat. Munkásnő Egyesület szo kásos farsangi táncmulatságát az idén együttesen tartja meg a Hotel Griff helyiségeiben febr. 16 án. Az ezen ügyben e hét csütörtökjén megtartott választmány n3gy reményekkel néz ezen bá! elé és a rendezőség mindent megtesz a mindenkit kielégíteni akaró vállalkozás erkölcsi és anyagi sikere érdekében. A táncok alatt a dalárda énekszámokkal teszi változatossá az estet, ami a pápai bálok tekintetében eddig ritkaság volt. Ez irányban is javában folynak az előkészületek. Megvizsgálták a megépítendő ref. templom fundamentumát. F. hó 15 én a déli órákban hatósági szakbizottság szállt ki a Jókai Színházhoz és ásatásokat végezve megvizsgálták a felépítendő ref. templom fundamentumát. A szakbizottság a végzett alapvizsgálat után a talajt templomépítésre alkalmasnak mondotta ki, úgyhogy most már csak a financiális ügyek rendezésén mú'ik a templomépítés megkezdése. Tekintve azonban, hogy az ügy e része is mélyen előrehaladott stádiumba var?, nem kizárt dolog, hogy az építkezést már az ősszel vagy a jövő | tavasszal megkezdik. S ezzel egyúttal előtérbe kerül az a fontos kérdés : hogy hol és miből épül fel új színházunk és új mozgószinházunk. Az illetékesek már kezdenek sóhajtozni. Pedig hát a lecke fel van adva. Turul bál. 1930. jan. 11-án este 10 órakor vonult be városunkba az idei farsang Karnevál hercege. Hódolatára, s méltó fogadtatására a Turul Szövetség Enyingi Török Bálint Törzse a pápai intelligencia s a pápai aranyifjúság bevonásával vi gasságot rendezett, mely méltóképpen csatlakozott az immár íradiciónálissá vált Turul bálokhoz. Szép volt, jól sikerült, fényes volt. De az agilis rendezőség időt, fáradtságot nem is merő munkájának nem is lehetett más az eredménye, mint az a nagy szerű hangulat, ami ott Ült kora reggelig a Zivoriy és Kovács által művészi tapétákkal és kitűnő ízléssel díszített vén Griff-szálló összes termeiben. A fél 10 órai kezdettel hirdetett bál a pápai pontosságnak megfelelően 10 órakor kezdődött. Az elmúlt félórát a nobilis vendégek fogadása töltötte be, akik a felsorakozott turulisták zárt sorai között jutottak a Emlékszikbe a tavalyi télre? A tavalyi télnek számos meghűlésére, fájós derekre, fagyott lábakra? Az idén mindezen sok bajt elkerülheti; a vastag, meleg posztóval, duplaerös gumitalppal és háromszoros gumiszigeteléssel készült QORtQ cipő reggeltől estig melegen tartja lábát és a legnagyobb hóban vagy sárban sem engedi át a nedvességet; tökéletes biztonsággal vizhatlan. Minden más téli cipőnél jobb Minden más téli cipőnél olcsóbb ÁRLESZÁLLÍTÁS! mmwm^ y/'i ' -f-'* /, Í '}%', v < . ' > Főelárusító: Palma Kaucsuk H.-T. Budapest. Racionalizálás következtében leszállítottuk a következő cikkeink árát: kávé tésztaárú csokoládé keksz főzelék méz dobozban paprika Kérje új á r jegyzékünketl MEINL GYULA R.-T. terembe. Egyik pompás egyenruhát a másik követte, s az arany és selyem remekül csillogott a villanylámpák kábító özönében. Mi volt azonban e gyönyörű csillogás a művészi női toifettekhez képest? Csepp a ten gerben, melyet a perzselő napsugár magához ránt, hogy szépségét az atomjaira bontott kristálycseppekkel még jobban emelje. E vagyonokat érő női toilettek szemlélésével talán sose teltünk volna be, mikor pontban 10 órakor bevonultak a városi notabilitások (dr. Adorján Gyula, dr. Domonkos Géza, Illés Vidor, vitéz Karcsay Béla, Király Endre, dr. Konkoly-Thege Sándor, Horváth Jenő, dr. Kőrös Endre, Mihály Sándor, Schöck Gyula) s Füredi Döme rázendített a „Szőke Tisza haragjában megárad* cimű csárdásra. A pattogó magyar csárdás vért is öntött azonnal az aranyifjuságba s a Sági Tamás— Mihály Piri, és Bászier Géz?—-Domonkos Vali példájára csakhamar az egész terem vigan ropta a csárdást, melyet a győri katonazenekar mélabús tangói s pattogó fox oi követtek. Éjfélkor Koschatzky Elemér me mentója zúgott a besötétített teremben a trianoni kereszt mellől, majd a Magyar Hiszekegy áhítatos akkordjai szálltak imaként a magyarok Is tenéhez. Utána ? ... tovább mula' tott az egész nobilis közönség, akik közül a következő asszonyoknak és leányoknak siKerült a neveit feljegyeznünk : Asszonyok: Dr. Adorján Gyuláné, dr. Domonkos Gézáné, özv. Giczy Kálmánné, Illés Vidorné, Jáhny Józsefné, vitéz Karcsay Béláné, Király Endréné, Koncskó Zoltán né, Kovács