Pápa és Vidéke, 26. évfolyam 1-52. sz. (1929)

1929-03-24 / 12. szám

Előléptetés és kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Illés Sán­dort, a pápai állami földmérési hiva­talhoz beosztott irodafötisztet a VIII. fizetési osztályba léptette elö, fiát, Illés István oki. mérnököt pedig a X. fizetési osztályba állami földmé­rési segédmérnökké nevezte ki. A veszprémvármegyei köz­gyűlés márc. 11 én tartott üléséről kérték a kormányt, hogy tegyen már intézkedéseket a villamoscentrálé ügyében. A vármegye két városa és legtöbb községe már hosszú ideje rnulí, hogy lelkesen csatlakozott a centráíéhoz s most már úgylátszik, felülről gátolják, vagy legalább is nem siettetik, hogy a villanyáram áldásaiban a vármegye minden köz­sége részesülhessen. Marcaltői Dalárda a falu né­pének élénk érdeklődése kíséretében melegen üdvözölte szeretett elnökét, dr. Miklós József plébánost és fé­nyes tanúbizonyságát adta ragasz­kodásának azzal, hogy névünnepé­nek előestéjén lampionos szerenád­dal köszöntötte. A környék és a Zoro és HUPU helybeli intelligencia pedig a vendég­szerető házigazda asztalánál számos pohárköszöntővel éltette az ünnepel­tet — Ugyancsak hagyományos lel­kesedéssel ünnepelte a Dalárda márc. 15-ét. Reggel 8 órakor szentmise volt, mely után az iskolában Har­sányt László kántortanító méltatta a nagy nap jelentőségét az iskolát zsú­folásig megtöltő közönség előtt. Az elhangzott szavalatok és preciz ének­számok nagyban emelték az ünnep­ség fényét. ASINGER mRROGEFEK MÉGIS A LEGJOBBAK L» Adomány. A Pápai Takarék­pénztár 100 P-t adományozott a pápai Stefánia Szövetség részére, melyért ezúton mond hálás köszö­netet a Vezetőség. A pápai ref. főiskola ifjúsági képzőtársulata ez évben is nyil­vánosan ünnepelte meg március idusát. Díszünnepélyt rendezett e napra, melyre meghívta mindazokat, akik a márciusi ifjak emlékét kegye­lettel őrzik és akik le nem róhaiaí­lan hálájukat egy-egy könnyel szok­ták kifejezni évről- évre a szabadság­szobornál. Az ünnepély délelőtt 11 órakor vette kezdetét, mely az idén még bensőségesebb volt, mint bár­mikor. A Himnusz utolsó akkordjai után ott csillogott az emberek sze­mében a megbűnhődöit mult összes fájdalma, majd a „Márciusi mag­vetés" után a szebb jövőnek déli­bábja. A vigasztaló jövő, s az ezer­esztendős mult a levente zenekar hangszerein újra fellángolt, majd Császár Károly hazafiúi szeretettől áthatott, tartalmas és nívós ünnepi beszéde végén megkoszorúzta a szabadság szobrát. A hála és a kegyelet eme kifejezése után a hiva v talos város és a Levente Egyesület helyezte el babérkoszorúját a szob­ron, majd felcsendült a Kossuth induló pattogó akkordja és a tűz­zel telített Nemzeti dal ritmusai. A díszünnepély a Szózattal zárult, mely után az ünneplő közönség a Petőfi házhoz vonult, hol a Nemzeti dal és Császár Károly Márciushoz írt mftve előadása után Antal Gyula meg­koszorúzta a Petőfi házat, mellyel a délelőtti ünnepség véget is ért. Dél­után 6 órakor a Jókai Színházban folytatódott az ünnepély, melyen a főiskolai zene- és énekkar az Attila indulóval és a Balatoni egyveleggel kedveskedett. Előadásra került még a fenti számokon kívül Varga Gyula Márciusi magvetése, majd a Képző­társaság színre hozta Zilahy Lajos: Fehér szarvas c. 4 felvonásos szín­müvét. A darab tárgyát a mai kor ból veszi. Hűen, természetesen tük­rözteti vissza a mai állapotok visz­szás helyzetét, a magyar gentry és középosztály lehetetlen állapotát és a megváltozott erkölcsi szabályokat. Fehér szarvast űzünk mindannyian, illúziók után rohanunk tömegestől és csak nagyon nehezen, nagyon kevesen veszik észre a helyes utat, melyen haladni kell, állapítja meg a darab minden sora. A tartartalmas és folyton fejlődő darab mindazzal a követelménnyel rendelkezik, amely­lyel egy örök értékű műnek rendel­keznie kel). A darab fényes sikerét nagyban előmozdították a jó szerep­lők, akik közül Császár mulató, An­tal műhelyjelenete, Hochschorner Lujza a megváltozott morállal har­coló, Takács Lidia a kicsinyes, de drága jószívű magyar nő szerepé­ben olyan alakításokat tártak elénk, amely örökké felejthetetlen marad. A többi szereplők is mindannyian hozzájárultak a darab sikeréhez. Kü­lön elismerés illeti a darab rende­zőjét, Horváth Endrét, aki fárad­hatatlanul legyőzött minden akadályt és egy oly estével gazdagította a Képzőtársaság múltját, melyhez ha­sonlót már régen láttunk tőlük. II f f J • H II H I Húsvéti örömöt szerez gyermekeinek, ha a Meinl cég üzleté­ben ízléses, csinos T039ST, NYULAT sftb. vásárol. Siessen a Meinl fiókba! § Meinl Gyula R.-T. A császár csókja. Napóleonról sok érdekes filmet láttunk már eddig, s a tranciák nagy hadvezére a szín­padon és a filmen is egyformán igen népszerű és szivesen látott vendég. A mostani filmben napóleon öccsé­nek, Bonaparte Jeromosnak szines és fordulatos szerelmi regénye pereg le, s a nagy világhódító öccse, aki­ről eddig még nem vett tudomást a szinpad, egy rendkívüli lenyűgöző és érdekes filmregény hőseként mu­tatkozik be. A történet legnagyobb része Amerikában játszódik le s a jellegzetes amerikai romantika színe­síti meg a cselekményt. A francia­országi részeltek aránylag kevésbé olyan megkapóak, mint az újvilágiak. A kosztümös filmek bűbájos poézise 9 császár csókja és hangulata jelenetről-jelenetre job­ban meghódítják a nézőt s a filmet határozottan az átlagon felüliek közé kell sorolni. A női főszerepben Do­lores Costelló, a férfi főszerepben pedig Conrad Nágel jeleskedik. Mezőgazdasági munkáskitün­tetés. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Takács Sándor gazdasági munkás, marcalgergelyi lakosnak hűséges és becsületes munkássága elismerésekép 100 pengő jutalmat és elismerő oklevelet adományozott. Dr. Jerfy József, a pápai járás főszol­gabirája fogja néki április 1-én dél­után 4 órakor Marcalgergelyi köz ségben szép ünnepély keretében átadni. A Hadviselt Iparosok Temet­kezési Egyesülete felhívja azon hadviselt iparosok figyelmét, akik ezideig a temetkezési egyesületnek bizonyos okok miatt fagjai nem lehettek, illetve nem voltak, hogy az alapszabályok III. és V. szakaszai második bekezdésének figyelembe vétele mellett 1929. évi dec. 31-íg bezárólag korhatár nélkül jelentkez­hetek felvételre az elnökségnél. A betegségek egész sora, így az epekőbetegség és epehólyagbán­talom, gyomorbajok, csalánkiütés, az asthma bizonyos esetei, vérpangás a hasban és különösen a májban, köszvény, vesemedence betegségek, alkati kövérség stb. eseteiben a Hunyadi János keserűvíz biztosan megszünteti a székrekedést, szabá­lyozza a bélműködést. A Hunyadi János keserűvizet nemre és korra való tekintet nélkül mindenki kiváló eredménnyel használhatja, annak ha­tásában beteg és orvos még soha­sem csalatkozott. Az orvosok ezrei irják elö betegeiknek és a betegek tízezrei írtak róla elismerő nyilatkozatot. 486 A férfiak lelkigyakorlatai ez évben március hó 24., 25., 26-án és 27 én lesznek. Minden nap pontosan 7 órakor kezdődik a szentbeszéd a bencés reálgimnázium dísztermében. A lelkigyakorlat vezetője: dr. Magya­rász Ferenc ciszt. plébános. Szent­áldozás 28-án reggel 8 órakor. Agyvérzés érte a templom­ban és meghalt. Kellner Dávid helybeli tekintélyes kereskedő e hó 20 án délután 5 óra tájban ősi szokása szerint a templomba ment, hogy ott napi ájtatosságát eivégezze. Alig kezdett azonban a mindennapi imájába, mikor hirtelen rosszul lett és összeesett. A jelen voltak segít­ségére siettek és hazaszállították. A megjelenő orvosok azonban már segíteni nem tudtak, mert Kellner csakhamar meghalt. Halála város­szerte mély részvétet keltett. Orvosi hír. Dr. Glück Sándor nőorvos betegségéből felgyógyult és rendelését Fő utca 23. szám alatti lakásán újból folytatja, 173 Felsőruhavarró tanfolyam a Kat. Nővédő vezetése alatt április hó első napjaiban megnyílik. Jelent­kezni és érdeklődni lehet a tanfo­lyam vezetőjénél, Orbán Károlynénáí, Szentlászló-utca 37. szám alatt Á megáradt Rába folyó két fa­hidat elsodort. A megáradt Rába folyó Marcaltő község határában levő két fahidat elsodorta, a rnedrébőj kilépett és az árterületet elöntötte s így a folyó mentén levő községek lakossága csak nagy kerülő utors tud közlekedni. Nagyobb baj vagy kár azonban nem történt. Az árvé­delmi intézkedések megtörténtek. Öngyilkosság. Orbán István 28 éves, nagyacsádi ev. tanító f. hó 20 án d e. 11 órakor saját lakásán egy pisztollyal agyonlőtte magát. Tettének oka ismeretlen. Budapesti nemzet közi flásár 1919. május hó 4-től május hó 13-ig. A magyar ipar egységes bemutatója. 50 %-0S 126 utazási kedvezmény! Részletes felvilágosítás és vásárigazol­vány kapható Budapesten: a Vásár­irodánál, V., Alkotmány-utca 8. Szombathelyen: Szombathelyi Taka­rékpénztár R.-T. (A vásárigazolvány ára 3 pengő 20 fill.) J

Next

/
Thumbnails
Contents