Pápa és Vidéke, 26. évfolyam 1-52. sz. (1929)
1929-03-03 / 9. szám
gármesíer méltatta városunk ezen legrégibb intézetének hivatását, mely munkaalkalmak elősegítésével az életstandard emelését hatékonyan előmozdíthatja. Elnöklő Karlovitz Adolf a polgármester mélyszántású és messze tekintő felszólalását megköszönve rámutatott arra, hogy a lassú és nehézkes gazdasági fejlődés nemcsak városunk, hazánk, hanem az összes vesztett háborúban részes államok közös sorsa, de egyúttal azon rendíthetetlen hitének adott kifejezést, hogy szivós munkával, takarékossággal jobb jövőnek veti meg alapját a mai generáció. Az igazgatóság jelentéséből örömmel értesültünk arról, hogy az intézet lulajdonát képező Hungária szálloda teljesen renoválva, berendezése felfrissítve a közel jövőben újból megnyittatik a forgalomnak, amire városunknak már égető szüksége is van. Lelkészválasztás. A helybeli ág, h. ev. hitközségben a mintegy egy év óta üres lelkészi állásra az elmúlt vasárnap ejtették meg a választást, amelynek végső eredménye ként a három jelölt, Fadgyas Aladár, dr. Schlitt Gyula és Schöck Gyula közül Schöck Gyula eddigi helyettest választották meg lelkésznek hat szótöbbséggel. Az új lelkészben méltó utódát kapta az ág. h. ev. gyülekezet Mesterházy Lászlónak. Óra is kellene a hőmérő mellé. Lapunk mult számában tréfás formában bár, de nem minden komoly alap nélkül felvetettük egy városunkban felállítandó nyilvános hőmérő tervét. Előfizetőink közül többen azt kívánják, hogy kérjünk a nyilvános hőmérő mellé egy nyilvános pontos órát is, mert ilyennek is híjával van városunk. Ajánljuk ezt is melegen az illetékesek figyelmébe. A Kat. Nővédő V. szociális előadása márc. 7 én, csütörtökön lesz délután fél hat órakor a bencés reál gimnázium zenetermében. Előadó: dr. Niszler Teodóz igazgató. Kérünk minél nagyobb számú megjelenést. Elnökség. A vanyoíal jegyzői lakás ügye. Febr. 21 én Pelczer Aladár szv. tanácsos és Próder Ferenc kir. mérnök elnöklete mellett Vanyolán versenytárgyaláson a jegyzőlakás épl lését a benyújtott 6 pályázat közül Csanda Antal építési vállalkozó téti lakos nyerte el 12 900 pengőért. Vele az építtető községek a szerződést egyidejűleg meg is kötötték. A TÓkert és a Liget utcák aszfaltja igen rossz matériából lehet összeállítva, mert a nagy hidegben darabokra töredezett. Feltétlenül újra Kell önteni a tavasz folyamán az egészet, mert ha sokáig hagyják így töredezetten, akkor a beton alapzat is szétmállik és sokkal nehezeb ben lehet majd megjavíttatni. A többi utcák aszfaltjában kevesebb kárt tett a fagy; azonban azoknak a felülvizsgálása és a kijavítása szintén kell, hogy a tavasz folyamán meg történjék. A Pápai Kat. Legényegyesület évi rendes közgyűlését folyó évi március hó 10 én délután 3 órai kezdettel tartja — a saját székházában, Liget-uíca 30. —, amelyre a rendes-, pártoló- és tiszteletbeli tagokat ezúton tisztelettel meghívja az Elnökség. Vidéki előfizetőinkhez! Lapunk mai számához összes hátralékos vidéki előfizetőinknek postai befizetési lapot mellékelünk, amelyen jelezve van, hogy ki mennyi hátralékban van márc, 31-ig. Nagyon kér• jíík őket, hogy a jelzett összeget mentől előbb szíveskedjenek békül deni. Egyúttal arra is kérjük összes előfizetőinket, hogy lapunkat ismerőseik és jóbarátaifc körében szíveskedjenek terjeszteni. Tisztelettel a Kiadóhivatal. Rendkívüli városi közgyűlés. — 1929. február 28-án. — Dr. Tomor Dezső felolvasta a kőz gyűlés elején a mult gyűlés jegyző könyvét. Utána elnöklő polgármester bejelentette, hogy Rákosi Gyula, elhunyi Rákosi Jenő fia meleghangú levélben köszönte meg a városnak atyja elhunytakor nyilvánított részvétét. A tárgysorozat első pontja mintegy két órás vitatkozásra adott alkalmat. A városi tanács azt java solta, hogy mivel a városháza helyiségei szűkek, a fogyasztási és forgalmi adóhivatalt helyezzék el a Tocsik Antal tulajdonát képező Beck-féle házba, a volt állampénztár helyi ségébe. A helyiség évi bére 2000 pengő, átalakítási költségei pedig 800 pengőt tesznek ki. Sarudi György ellenezte az indítvány elfogadását. Célszerűbbnek tartaná, ha a városházában levő üzlethelyiségeket szabadítanák fel. Dr. Antal Géza pártolta és melegen ajánlotta az indítványt, mivel az 1821ben épült városháza már szük és különösen a városi irattárt nagy veszély fenyegeti. Pr. Scheiber Jenő, Czifra József és dr. Csarmasz Ferenc a javaslat ellen szólaltak fel. Dr. Fehér Dezső hosszú beszédben ajánlotta a javaslat elfogadását. Dr. Rohonyi Nándor, Becsey Ferenc, Giczy Gábor és S2ücs Dezső a javaslat ellen beszéltek. Dr. Antal Géza zárszó jogán újra felszólalt. Erélyesen köveiehe, hogy a városi tisztviselőket kötelezzék arra, hogy elvégezzék munkájukat, vagy ha erre nem képesek, idejében jelentsék azt. Mert abból a tényből, hogy a mult évekből még nagy adóhátralékok vannak kint, az következik, hogy az adóhivatal főnöke nem teljesítette úgy a kötelességét, mint ahogyan mi ehhez a múltban szokva voltunk. Dr. Csarmasz Ferenc személyes kérdésben szólalt fel, dr. Fehér DÍZSŐ pedig mégegyszer melegen ajánlotta a javaslat elfogadását. Elnöklő polgármester pár szóval szintén aján lotta a javaslat elfogadását, majd el rendelte a szavazást. A közgyűlés 32 szavazattal 26 igen szavazat el lenében elvetette a tanács javaslatát. A heves és a személyeskedéstől sem teljesen ment vitatkozásból világosan kitűnt az, amit a nélkül is mindenki tudott, hogy a városháza szűk, a megnövekedeií várost adminisztráció céljaira már nem megfelelő. Ha azonban a városi képviselőtestület tagjai elvi okokból el lene vannak annak, hogy egyes hivatalokat bérházakban helyezzenek el, megfontolás tárgyává kell tenni vagy a városházának egy emelet ráépíté sével való kibővítését, vagy pedig egy új városháza építését Mert a jó és pontos adminisztrációhoz okvetetlenül szükségesek a megfelelő helyiségek is. A tárgysorozat többi pontjait simán, minden vita nélkül egyhangúlag megszavazták. Nagy Ignác vízvezetéki főszerelőnek 24*46 P fizetési pótlékot szavaztak meg. A tanácsot feljogosították, hogy a Major u. 12. számú házat kisajátítsa. A szegényügyi bizottság megalakítására vonatkozó tanácsjavaslatot jóváhagyták. Az ápoldai és általános szegényügyi kiadásokat §112 P-vel felemelték. A rendkívüli hideg időjárás és hóviharok folytán szükségessé vált kiadások fedezésére 15 000 P póíhitelt, továbbá a város által fizetendő helyiségek fűtésére 1968 P többletet szavaztak meg. A köztisztasági és közegészségügyi szábályrendelet módosítását jóváhagyták. A szemétfuvarozási dijat szobánkint 2*40 P-ben állapították meg. Települési és illetőségi ügyek után Kunt építész interpellált az építőipari kontárok ellen. Polgármester megígérte, hogy minden konkrét esetben megvédi az építészek érdekeit. A közgyűlés hat órakor ért véget. Az alispán felhívása. A mult években követeit eljáráshoz hasonlóan a célból, hogy a gazdasági cselédeknek, gazdasági munkásoknak és föld munkásoknak serkentő példa nyujtassék és hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a gazdasági munkavállalók körében erkölcsi elismerést is nyerjen, az olyan gazdasági cselédek és munkások, illetőleg földmunkások részére, akik az egyhelyben töltött hosszú szolgálat, illetve munkásságuk, megtartásuk és jóravalóságuk által társaik közül kitűntek, az 1929. évben is hűséges szolgálatuk elismeréseképen a földmivelésügyi miniszter ur pénzbeli jutal mat és elismerő oklevelet kiván adományozni. Felhívjuk a gazdaközönség figyelmét ezen közérdekű akcióra azon értesítéssel, hogy ez érdemben a pályázatok, illetve a jutalmazás iránti kérelmek és javaslatok március hó 10 ig az illetékes járási főszolgabiráknál, illetőleg polgármestereknél terjesztendők elő. A Kat. Leányklubban f. hó 6 án este 6 órakor Horváthné Slezák Mária tanárnő Petőfiről tart felolvasást, melyre a tagokat ezúton is meghívja az elnökség. aSINGER mRRÓGÉPEK wéarsA LECr<fÓBBAK !• Balesetek. Döbrönte községhez tartozó és a pannonhalmi főapátság tulajdonát képező Ilkapusztán, Markács József gazdasági cselédnek jobb _ • s: Smyrna- és perzsaszőnyegek, kelinszőnyegek, párnák és terítők ss • B • B a hozzávaló anyagokkal nagy választékban 125 s: Gottlieb MM itázimunliaiiziettiíen, Fő-utca 11 szám. Nemzetközi ffásáF 19J. május hó m május hű 13-lg. A magyar ipar egységes bemutatója. 50%-OS 126 utazási kedvezmény! Részletes felvilágosítás és vásárigazolvány kapható Budapesten: a Vásárirodánál, V., Alkotmány-utca 8. Szombathelyen : Szombathelyi Takarékpénztár R.-T. (A vásárigazolvány ára 3 pengő 20 fill,) kezét a répadaráló gép munkaköz® ben elkapta és a három középső ujját letépte, miáltal súlyos testi sérülést szenvedett. — Ugod községben pedig az ottani mésztelepen Nagy István munkás, mészporrakás közben a sikos uton megcsúszott és elesett, mely alkalommal orrával a mellette levő talicskához vágódott és könnyebb lefolyású testi sérülést kapott. Gondailanság egyik esetben sem forog fenn. A Pápai Hitelbank mult vasárnap tartotta 51. évi rendes közgyűlését részvényeseinek szokatlanul nagy érdeklődtse mellett. A közgyűlést dr. Antal Géza elnök nyitotta meg tartalmas és a gazdasági élet kitűnő meglátásról tanúskodó ismertetését tartalmazó beszéddel. Utána dr. Kende Ádám referálta a közgyűlés napirendjét, melynek során a közgyűlés elfogadta az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentését. Az intézet mult évi 74 000 pengős nyereségéből tekintélyes tartalékolás mellett 40000 pengőt fordítottak osztalékra, ami a részvények névértékének 20 százalékos jövedelmezőségét jelenti. Ezzel is igazolta a bank régi üzleti politikáját, mellyel üzleti eredményét mindig első sorban részvényesei között osztotta ki, gondot fordítva amellett az okszerű tartalékképzésre is. Dr. Tenzlinger József polgármester a város közönsége nevében üdvözölte az intézetet és az építkezés hathatós támogatását kérte. Az elnök megnyugtató kijelentései után áttért a közgyűlés az indítványok tárgyalására, melynek során az alapszabályokat kiterjesztették a parcellázási üzletágra is. A megejtett választások eredményeként az intézet alelnöke dr. Kende Ádám lett, igazgatósági tagjai pedig Benkő Jakab (Budapest), vitéz Draskóczy István, Fischer Gyula, dr. Kövi Arisztid (Budapest), Pongrácz József, Schwarz Vilmos, dr. Sulyok Dezső ügyész, Szabadhegyi Elemér (Nagydém) Szekeres Emil (Győ>), dr.Weltner Sándor, Wittmann Mihály (Nagyszentjános), végül mint új tag Pátkai Lajos nagybérlő. A megválasztott igazgató-tanács új tagjai lettek dr. Nagy Ernő orvos, Koráth Jenő urodalmi főszámvevő és Lic. Rácz Kálmán főisk. tanár. x Bájos a szépasszony, amikor vendégeit egy csésze illatos, aromás teával megkínálja. A tea hangulatot keltő szimbóluma a kedélyes otthonnak. Meinl újtermésü tea a legjobb.