Pápa és Vidéke, 26. évfolyam 1-52. sz. (1929)

1929-10-27 / 43. szám

Pápa és Vidéke 2 192® október 27 Vass József népjóléti miniszter a nyomorgó hadikölcsön tulajdonosok kérésére gyorssegélyt fog kiutalni. A segély összege 800 P-t meg nem haladhat és csak azok vehetik igénybe, akik előterjesztendő kérvényükbe kel­lőképen alá tudják támasztani nyo­morgó állapotukat. Az egységespárti képviselők ked­den délután Mayer János miniszter elnöklésével gyűlést tartottak. Az értekezleten megjelentek a kormány tagjai is és tárgyalás alá vették a kisgazdák sérelmeit. Több üdvös és a jövőben megalapítandó kisgazda­intézmény megvitatása után azon­nali segítségül ujabb kölcsön folyó­sítását szavazták meg. A nürnbergi magyar hét viszon­zásául november hó 8-a és 15-e között Budapesten nürnbergi hetet rendeznek. Külföldön. Zita királyné Ottó királlyal és a királyi gyermekekkel Löwenbe ér­kezett. A kinai kormány az orosz szov­jet által előterjesztett súlyos béke­feltételeket, melyek az állam önálló­ságát veszélyeztetnék, visszautasította. A diplomáciai összeköttetés meg­szűntével ismét felújúltak a harcok az orosz-kinai határon. A belga sajtó, a közvélemény leg­jobb tolmácsolója, meleg hangon üdvözölte az országukba érkező ma­gyar királyi családot. A mandzsúriai kérdésbe Japán is beleavatkozott és egy esetleges szov­jet támadás ellen 10 zászlóaljat kül­dött Mandzsúriába. A hódító Nadír kánt katonái Af­ganisztán királyává választották. Radoszlavov volt bolgár miniszter­elnök 72 éves korában folyó hó 21-én Berlinben elhunyt. Clemenceau volt francia miniszter­elnököt, a világháború egyik előidéző­jét ismételten megoperálták. Felépü­léséhez ugyan van remény, de hogy a tigris néven ismert poiitikus még­egyszer visszatérjen a francia szená­tusba, orvosai kizártnak tartják. HORTOBÁGYI JUHTURO Mindenütt kapható 1 Termeli az Orsz. m Hagy. 546 Tejszövetkezeti Központ Budapest, I., llorthy Miklós út 119/121. Briand francia miniszterelnök kor­mányával együtt lemondott. Lemon­dásának oka a felvetett bizalmi kér­dés leszavazása volt. Olaszellenes tüntetések színhelye volt kedden és szerdán két hatalmas metropolis: Belgrád és Brüsszel. Utóbbi helyen támadást intéztek az olasz nagykövetség palotája ellen és bedobálták ablakainak üvegét. A tüntetőket mindkét helyen rendőrség zavarta szét. Tai nás M tya kuni Ma. A pápai Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének közgyűlése. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének pápai csoportja folyó hó 20 án délután 6 órai kezdettel ünnepélyes közgyűléssel kapcsolatos műsoros estélyt rendezett. Ez évi közgyűlés egyúttal ünneplése volt a csoport 10 éves fennállásának. A város társadalma, a társadalom min­den rétegének képviselői oly nagy számban jelentek meg a Levente­Otthonban, hogy a MANSz vezető­sége ebből láthatta, hogy a város társadalma munkásságát társadalmi külömbség nélkül megbecsüli. A műsor első pontjaként Pongrácz Józsefné olvasta fel az egyesület tiz éves történetét. Felolvasása valósá­gos kis történeti remekmű volt, amely­ben végigvonult a forradalmak alatti és utáni Pápa városának egész tör­ténete, melynek minden fázisában ott láttuk a MANSz ot agilis veze­tőségével és tagjaival. Ujabban pedig a háziipari tanfolyamon igyekszik propagálni a magyar háziipart. A városháza közgyűlési nagytermében ugyan-e napon gyünyörű kiállítást is rendezett háziipari temékeiből. Előadása után Hanubeck Rózsi tol­mácsolta a megjelenésben akadályo­zott Tormai Cecil országos elnöknő üdvözletét. A központ nevében dicsé­rettel emlékezett meg a pápai csoport háziipari szakosztályáról és arról a külföldi propagandáról, melyet idegen országokban a magyarság érdekében végzett. Majd Pongrácz Józsefné Dr. Antal Géza és dr. Takács Sándor üdvöz­letét olvasta fel. Győr Sándor papnövendék Vég­várinak „Mindhalálig" cimű költe­ményét szavalta nagy hatással, gyö­nyörű kifejező erővel. Schneider Ella cigányzene kíséret mellett kuruc és irredenta dalokat énekelt oly nagy hatással, hogy az egyes darabokat ismételten el kellett énekelnie. Ezután következett a műsor legki­magaslóbb pontja: Szederkényi Anna írónőnek, a Kis Újság felelős szer­kesztőjének előadása és felolvasása. Szederkényi Anna eredetileg csak felolvasásra készült, azonban felol­vasásának bevezetéseként az iroda­dalom és az élet viszonyáról oly gyö­nyörű előadást tartott, hogy egészen lebilincselte a közönséget. Ezzel kap­csolatban a gyermeknevelésről és a mai női divatról oly szépen és annyira nemes felfogással foglalkozott, hogy valósággal lázba hozta a jelenlevőket. Előadása után élőképek következ­tek. Az első árpádházi Szent Erzsé­bet volt, kit Orbán Magda alakított. Majd Lórántffy Zsuzsána iskolája címen következett három gyönyörű élőkép. Lórántffy Zsuzsána alakját Ólé Manci állította elénk. Az utolsó élőkép a Magyar Hiszekegy volt, mely­nek Hungária alakját dr. Sulyok Dezsőné alakította, Az élőkép ren­dezői és szereplői mind dicséretet érdemelnek azért a nagy gondért és ügyességért, mellyel az élőképeket oly gyönyörűen megrendezték. A fent említetteken kívül az élőképekben még a következők szerepeltek: Kolbe Ilus, Tomsitch Sári, Ritoók Magda, Tóth Mariska, Tóth Erzsébet, Nagy Sári, Vida Itus, Kovács Manci, Faze­kas Edit, Lányi Csilla, Szőnyeghi ASINGER \&KRÓGÉFEK MÉGIS A LEGtíOBBAK 31 - Köszönöm ismét jól vagyok. Igen, nyomban As­pirin tablettákat vet­tem, amelyek meg­hűlésnél és fejfájás­nál mindig segítettek. Bizonyára ismered az eredeti csomago­lást a Bayer-kereszf­tel? wwwwwwwwvwwwvw Sári, vitéz Pacsay Gyula, Csizmadia Károly, Bóna József, Locskai István és Ferenczy Imre. Éppen tiz óra volt, mire a szépen sikerült ünnepély befejeződött. Villatelkek eladása Balatongyörökön 60 havi részletfizetésre. A zalamegyei Balatongyőrök fürdő­helyen villatelkek kerülnek eladásra. Balatongyörök a Budapest, Bala­tonfüred, Tapolca, Keszthely-i fővo­nalon fekszik, vasút, hajóállomás, posta, távírda és telefon helyben, 9 kilométernyire Keszthely és 13 kilo­méternyire Hévíztől a balatoni műút mentén. Az eladásra kerülő villatelkek a Balatonba benyúló magaslati fekvésű félszigeten terülnek el, melynek leve­gője tiszta és pormentes, amelyet 400 kat. hold erdőség vesz körül, ezzel a legszebb kirándulásokra is alkal­mat nyújt. A telep két percnyire fek­szik az állomástói. Az állomás mel­Tamás bátya kunyhója. lett modern étterem. A közelmúltban készült el a vasúti kitérő, amely az építkezési anyagok szállítását és rak­tározását teszi lehetővé, építkezés alatt áll a községben a gyógyterem, amely rossz idő esetén a fürdővendé­geknek szórakozásáról gondoskodik. Szemben Szigligettel és Bada­csonnyal, Balatongyörök a legszebb kilátást nyújtja a balatoni szakértők szerint ez a telep kilátás és fürdő­zés szempontjából egyik legnagyobb Okvetlenül nézze az idei amerikai filmgyártás 2,000.000 dolláros filmcsodáját: unvhőiá November 1., 2-án és 3-án bemutatja a Jókai Mozi. Telefon: 194. sz. Jegyeztesse elő jegyét és biztosítsa előre helyét.

Next

/
Thumbnails
Contents