Pápa és Vidéke, 25. évfolyam 1-53. sz. (1928)

1928-02-26 / 9. szám

4928 február 26 5 Pápa és Vidéke s I ;riní ITS H 10, A magyar vidék szükségletei és a Budapesti Nemzetközi Vá­sár. A községi élet és a mezőgazda sági termelés fejlesztésének eszközei nagy, külön csoportokban vonulnak fel a vásáron. A magyar tavasz 23 év óta megismétlődő nagy gazdasági eseménye a Budapesti Nemzetközi Vásár, melyet ez évben ápr. 28-tól máj. 7 ig tartanak meg. Több év­tizedes múltja ellenére ez az intéz­mény minden évben új és gazdag anyagot tár a bevásárlók elé, mely a vásár felkeresését mindenkor hasz­nossá és tanulságossá tette. Ez év­ben, mintha a vásár egészen külön­leges hangsúllyal a magyar vidék érdekeit szolgálná. Az általános ipari bemutatón felül ugyanis külön köz­ségfejlesztési, útépítési, mezőgazda­sági gép , terményexport és malom­ipari csoportok is létesülnek az idén. Ezeknek mindegyike a vidéki élet aránt fellendítését, a vidék gazdasági ere­jének bemutatását és fejlesztését szol­gálja és ugyanakkor a vidéki köz­ségek és egyéni gazdaságok meg­felelő olcsó felszerelésének lehetősé­geit is elénk tárja. Ápr. 28-án nyílik utca meg az idei vásár és május 7-én zárul. A magyar vasutak által ez idén is nyújtót! félárú utazási kedvezmény érvénye azonban már ápr. 23 tói kez­dődik éi egészen máj. 13-ig tart. A dunai hajózási vállalatok az 50 százalékos utazási kedvezmény ér vényét meg éppen máj. 20 ig bo csátják rendelkezésre. Bőséges alka­lom kínálkozik tehát vidékünk lakói részére, hegy e kedvezmény igénybe­vételével felkeressék a vásárt és el intézzék üzleti ügyeiket Budapesten. Munkásmozgalom. Rovatvezetője; Szalay Lajos. Iparos nagygyűlés városunk­ban. Az évek óta vajúdó kézműves­BSB rha vas­ságo« jyor­artja, kéle­Fa­nden­rt és SEF ál­1525 eno h L. oldal. >k: zseb­rákat, esztö .szere— sza k„ kamara és egyéb fontos ipari kérdé­jutá- sek előbbrevitele céljából Pápán febr. nden- 26 án d. e. 9 órakor a városháza isme- dísztermében iparos nagygyűlést ren­* zér t dez a Ker. Iparosok Országos Szö­' ' 2 vetségének pápai csoportja a követ­kező tárgysorozattal: 1. A kézműves­kamara megvalós'iása. 2 A forgalmi | adó eltörlése. 3 A kézműves iparos­ság nyngdíjbiztosítása. 4. A kisipari hitelkérdés rendezése. 5. A munkás­biztosító penzrári választások. Elő­adók lesznek.: CzetHer Jenő dr., a képviselőház alelnöke, Früwirth Má­tyás országy. képviselő, Müller Antal ipar- és kereskedelemügyi tanácsos és Miklós Ferenc dr. Iparostársak, legyünk ott mindnyájan! Övegségi és rokkantság] nyűg díj készül a munkából kiöregedett iparosok és munkások számára. A csizmadiamester fi \bói munkaügyi 4és népjóléti miniszterié lett Vass Jó zsef czivén visHi a munkások ügyét s a nép jobblétét és förvényjavaslatot készí felt, hogy a megrokkant mun­kásoknak es iparosoknak nyugdíjat adjon. Sok mindenféle miniszter volt már: liberális, szociáldemokrata is, kommunista is, de tzt a törvényt egyikr ek sem jutott eszébe meg­csinálni. Egy keresztényszociálista papminiszternek kellett jönni, hogy korszakalkotó, üdvös, szociális tör­vényünk is legyen. Színielőadás a Ker. Munkás­egyesületben. A dohánygyári mun­kások ker.-szoc. szakszervezete far­sang utolsó vasárnapján fényesen sikerült előadást rendezett. Szinre került közkívánatra másodszor a Há­zasságlevél, Szent bokréta és Ez a kislány megy a kútra c. egyfelvoná­sos színmű, melyben mind a női, mind a férfi szereplők egytől-egyig dere­kasan megállták a helyüket. Az elő­adást tánc követte és az ifjúság ma­gyaros jókedvvel ropta a csárdást záróráig. Kultúrelőadás volt csütörtökön este a Ker. Munkásegyesületben, mely alkalommal Krafft József képezdei tanár az Új Európa cimen tartott igen értékes és komoly figyelmet érdemlő előadást, melyben az új európai álla­mok határvonalait szemléitette. — Márc. 1 én este 7 kor Szoika Károly Hangya főíitkár tart előadást, melyre a pápavidéki hangyasövetkezetek tag­jait ezúton is meghívja az elnökség. 248/1928. SPORT. ••• Az első fecskék. A télapó még meg- megrázza néhanapján bozon­tos szakállát, azonban a mind job­ban erősbödő tavaszi verőfényes nap­sugár már tovaüzte a hóval fedett stadionról a tél hófehér ruháját és két hónapi kényszerpihenő után meg­jelentek ismét az első fecskék. A kihalt sportpályán újra megélénkült az élet, s itt is, ott is feltünedeznek az elmúlt szezón sporthősei, amint a pályára sietnek munkálkodni, hogy a vasárnap megkezdődő tavaszi sxezónra már készen legyenek, amely talán a futbalisták legszebb álmát, a bajnokságot fogja számukra meg­teremteni. S miközben a pályán vigan pufog a labda, folyik a munka, megjelenik a kerítés mögött a ked­ves drukkeroknak hada, kik meg vannak elégedve a játékosok szezón előtti formájával és már vágyva­vágynak a vasárnapi mérkőzésre, amikor elfoglalhatják a régi helyű ket, s drukkolhatnak újra kedven­ceiknek. A vasárnap megkezdődő bajnoki szezónnal kapcsolatban meg­emlí jük, hogy a Vasas pályaválasztó­jogát feladta, s ezért Pápán mérkő­zik a Kinizsivel, mig a reorganizált PFC Sopronban fogja első mérkő­zését abszolválni az STK nál. Pápai terménypiac. 1928, évi február hó 24-én. Buza 30 40—30-60, rozs 27-20—27 40, árpa 26-00—27 00, zab 26'50—27 20, kuko­rica 24'GO—24-50, köles 21—23 P q-kint. Tojás darabja 12—13 fillér, turó kilója 1-30 pengő, tej literje 24 fillér, tejfel literje l'OO pengő, vaj kilója 360 P. Marhahús 2 20, borjúhús 2-56—3-20, ser­téshús 2 00, birkahús 1'60 P kilónkint Burgonya kilója 5—6 fillér, alma kilója 1 20—1-40 pengő. állami anyakönyvi kivonat. s| ra f nemzeti erényeire és erejére <zkodik. A hatalmas, szép kiállt ' tású munka ára 10 pengő s meg­SxMatiek: Febr. 17. Németh Imre gyárimurikás és neje ir. ii. nemeui inue gyaiuuunnas ca —— -~ Tömből Maria, leánya: Terézia, rk./ rendelhető a kiadónál, vagy bárme — Krausz Sándor kőfaragó és neje Margit, leánya: Judit, izr. Febr. 18. Kis Sándor szövőgyári kás és neje Hetiinger Rozália, letjnya: Adél, ev. — Szalai Erzsébet napszánftosnő, fia : János, rk. — Fuchs Márton i^hotorsze relő és neje Kösz Lujza, fia : jAlajos, rk­Febr. 20. Bakos Lajos kir jjjarásbirósági lyik jobb könyvkereskedésben. Jegenyék a szélben. Komátomi János regénye. A kiváló írónak ez a regénye már második kiadásban je­lent meg, ami elég bizonyítéka a mű nagy népszerűségének. Felejthe'etlen • w "" jgarasoirosagi Jj^ ^ benn(Jnke t Komáromi irodatiszt es neje Kenyeres VJuhanna, fia- ./ , ^ Ákos, rk. — Kohn Béla kCötszövő és neje Fehér Berta, fia: Káraöly, izr. — Vas Gizella napszámosnő, fi^i: József, rk. Febr. 22. Baki Karojlma napszámosnő, fia: Ferenc, ref. — f"íj4gyi Károly napszá­mos és neje Kis Z&ófia, fia : Károly, rk. Febr. 23. Grosz J<|?nő cukorka kereskedő és neje Wéber Dobóra, fia ; Mózes. izr. Mefotiallak i Febr. 17. Freihler György gazdasági cse­léd, rk., 74 évefs. tüdőtágulat. — Németh Terézia, rk., 1 /napos, görcsök. Febr. 18 N«6vák Mihályné Németh Teré­zia. rk., 79 /éves. elaggulás. — Horváth László tanulö, rk.. 16 éves tüdővész. Febr 20. .J/ozsa Etelka, rk., 1 éves. tüdő­lob, — Ruir-> Margit, rk., 18 napos, görcsök. Febr. 21 Spiegel Jakab vasúti szállító, izr., 78 éves. elaggulás. — Heller Józsefné Adler Mflgdolna, földbérlő neje, izr., 64 éves, cukorbaj. — Kanozsai István polg. isk. tanuló, rk., 16 éves. öngyilkosság. — Molnár Jánas kovácssegéd, rk., 28 éves. güoőkór. t \ jp 22. Özv. Gyenc-se Pálné Boros ; ; r k.. 85 éves, eíQggulás. — Saudek Miksa kereskedő, izr., vérmérgezés. • 2? Cseh Géjta. rk., 15 hónapos, tüdőlob. — Bauer Anna földmivelőnő, rk., 22 éves, tüdővész. — Berta István nap­számos, rk., 55 é<ves, tüdőlob. Nása^ságol kötöttek i Fe&r. 18. Takács Pál géplakatos, rk. és Leisztinger Mária, dohánygyári munkásnő, rk. — Bognár Ferenc napszámos, rk. és Baráth Ilona dohánygyári munkásnő, rk. — Török József kereskedő, rk. és Török Ilona, rk. — Gáncs Károly földmívelő, ref. és Németh Mária, rk. — Komláti István napszámos, rk. és Pálfi Juliánná mosó­nő, rk. Febr. 19. Deutsch László kereskedő, izr. és Kaufmann Irma, izr. Lapüulajcfionos és kiadó a pápai Kath. Lapzárta csütörtök este 8 órakor. Keresztény Nemzeti Nyomda R.-t. Pápa. IRODALOM. ••• Csak magunkban bizhatunk. Gálffy Ignác regényes korrajza. A hazafias irodalomnak egy szép és jelentős terméke az a regényes kor­rajz, amely Gálffy Ignác tollából „Csak magunkban bizhatunk" cím­mel most jelent meg a miskolci Magyar Jövő R.-t. kiadásában. A szerző a törők bilincsből való szaba­dulás korát írja meg benne egy ne­mesítő, lelkesítő hatású történet ke­retében s rendkívül nagy szeretettel, finom tollal rajzolja meg benne a székelyudvai helyi kollégium diák éietét. A korrajz hü és színes króni­kája a XVIII. század magyar életé­nek s ebből a küzdelmekkel, lelke­sedéssel és hittel teli életből vonja le azt a konzekvenciát, hogy a ma­gyarság akkor lép a jobb jövő út­jára, ha a saját erejére, idealizmu­János: a megszállt Északkelet-Ma gyarország szénaillatu, üde völgyeibe s a vad Verhonivára. Két nép áll itt szemben életre halálra: a szeren­csétlen rutén és a mindenkit szipo­lyozó kazár. Ebbe a keretbe egy rendkívüli finom szerelmi történetet S2Ő az iró: mindnyájunk első sze­relmének az emlékét. Pompás figu­rákat sorakoztat e szerelem köré s ez alakok legtöbbje valóságos kabi­netfigura. Egész hangulata édesen fájó emlékeket lenget felénk a vissza­hozhatatlan ifjúságból. Ára 5 P. Az elfagyott szőlők felismeré­sét és metszését ismerteti a Nö­vényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl a gyümölcs­fák trágyázásáról, az otthon elvégez­hető talajvizsgálatról, a gyümölcsfa­csemeték vásárlásáról és ültetéséről, a virágmagvak vetéséről, a torma és vereshagyma telepítéséről, a meleg­agy készítéséről, az oleanderről, a szőlő ifjításáról és téli permetezésé­ről, a köszméte lisziharmatáról, a házilag készíthető gyümöicsfakarbo­lineumiól stb. A két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Bpest, Főldmivelésügyi minisztérium) e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szere­tett fiunk, illetve testvérünk temetésén megjelentek, rava­talára virágot vagy koszorút helyeztek, hogy ezzel is mély fájdalmunkat enyhítették, ez úton mondunk hálás köszö­netet, 104 Horváth család. Havi Z—300 pengővel szaporítja havi jövedelmét, ha elsőrendű szépiro­dalmi és sorozatos mű­vek részleílefizetéses el­adására ismerősei köré­ben vállalkozik. Agilis hölgyek és urak szemé­lyükről felvilágosító aján­latokat wÁllandó kereset u jelige alatt kér Palladis R t Budapest, V., Alkot­mány utca 4 szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents