Pápa és Vidéke, 25. évfolyam 1-53. sz. (1928)
1928-09-23 / 39. szám
Felszedik-e a kövezetet? A mult városi közgyűlésen nagyobb vita volt egyebek közt arról is, hogy vájjon miért javítják 1929ben az utakat, ha 1930-ban csatornázni akarnak. Hiszen akkor 1930ban fel kell bontani az új utakat és ismét elkészíteni, vagyis dupla munkát kell végezni. A dupla munka pedig dupla költséget jelent. Illetékes tényezők azt a felvilágosítást adták, hogy nem kell az utakat felbontani, mert a csatornát az útiest szélén vezetik, olt, ahol nincsen kövezés. A városatyák ebben a felvilágosításban látszólag meg is nyugodtak. A Széchenyi utca kövezése már a befejezéshez közeledik. Megnéztük. Ajánljuk másoknak is, hogy nézzék meg. És ha ezen a szépen rendbehozott utcán meg tuáják nekünk rfiutatni azt a sávot, ahol a kövezet felbontása nélkül le lehet fektetni a csatorna csöveit, akkor soha többé nem írunk egy sort sem a sorrend ellen. Mert hogy a Széchenyi-utcán fel kell szedni a kövezetet, az egészen bizonyos. Ideiglenes nyugdíjazás, A kultuszminiszter Dovánszky Antal pápasalamoni rk. tanítót ideiglenesen nyugalomba helyezte. Mezőgazdasági munkások vasúti kedvezménye. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy a csoportban utazó hivatásos mezőgazdasági és szőlőmunkások részére engedélyezett 50 százalékos menetdijkedvezményt az erre vonatkozó szabályok szigorú betartása mellett abban az esetben is megadja, amikor a szóban levő munkások a vasár- és ünnepnapokon beálló munkaszünet miatt eredeti lakóhelyükre haza és onnan ismét a munkahelyre utaznak. „János vitéz" szombat délután. A mult héten tanuló ifjúsági előadásul előadott „János vitéz" oly osztatlan és páratlan érdeklődés mellett kerüli szinre, hogy a tanuló ifjúság nagy része nem kapott helyet a színházban. Deák Ferenc újólag kitűzte szombat délutánra „János vitéz" örök szép eredeti daljátékot tanuló ifjúsági és gyermekelőadásul nagyon olcsó, leszállított helyárakkal, 30 fillértől 1'20 pengőig. Melegen ajánljuk a szülők figyelmébe ezt a rendkivüli íanulságos előadást, melyen a kisebb gyermekek is gyönyörűséggel elszórakoznak. Razzia volt e hó 20-án reggel 6 órakor az egész vármegye területén a kóbor cigányok után. A razziát helybeli rendőrség is megtartotta, de mindössze csak egy darab kóbor cigányt kísért be. Zongorahangolás. Volt fővárosi műhangoló, ki állandóan városunk lakója, hangolást bőrozést stb. vállal teljes garancia mellett. Vidékre hívásra megy. Előjegyzést Hajdú drogéria vesz fel. Színháztér. 401 Gyümölcsfát most rendeljen, hogy idejében ültethessen 1 Unghváry József faiskolája Cegléd. Budapesten Andrássy ut 54. Oktató árjegyzék ingyen. 480 Döntsön a szerencse. A súlyos megélhetési viszonyok, a nagy drágaság, a legtöbb emberben a gyors meggazdagodás vágyát ébreszti fel. A szerencse pedig mindenkire egyformán rámosolyoghat. Okt. 20 án kezdődik a XXÍ. M. kir. Osztálysorsjáték, melyen 80.000 sorsjegy közül 40.000 ret sorsolnak ki. Már egyetlenegy sorsjeggyel szerencsés esetben 500.000 pengő nyerhető. Jutalom 300.000 pengő, főnyeremény 200.000 pengő, ezenkívül 100.000, 50.000, 40000, 30 000, 25 000 stb. pengős nyeremények sorsoltaknak ki. Miután a szerencsés játéktervezet szerint minden második sorsjegy nyer, a M. kir. Osztálysorsjáték, mely ily módon több mint 6 millió pengőt fizet ki készpénzben, a legkedveltebb az összes sorsjátékok között. Sorsjegyek a régi áron : egész 20 Pért, fél 10 P-ért, negyed 5 P ért és nyolcad 2'50 P-ért az összes árusítóknál kaphatók. 476 Elveszett sertés. Vesztergom János egy drb. egy éves kese-szürke ártán sertése f. hó 12-én Pápa és Dióspuszta közötti útvonalon elszaladt és nyoma veszett. Feltalálása esetén a pápai járás főszolgabirája értesítendő. Felvétel. A katonasághoz 40 cipész és szabó szükséges. A jelentkezők négy heti kiképzés után hat évre kötik le magukat. Katonai zsoldot és teljes ellátást kapnak. Jelentkezni Győrött lehet, hova a munkakönyv és születési-, illetőségi- és erkölcsi bizonyítvány is elviendő. A családos egyének három családtagig családi pótlékot is kapnak. Varrógép javításokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer i varrógép R.-T. Pápa, Kossuth u. 30. 332 Öngyilkosság. Varga Ferenc 72 éves mihályházai lakos f. hó 6 án életuntságfcól lugkővel megmérgezte magát és meghalt. Csuda szépek Minden ^^ ]Q modell anyag, fazonja ^ könnyen más. alakítható, nemes prémek. téli kabátjai. Adomány. Vitéz Karcsay Béláné az Anya- és Csecsemővédő Intézetnek 10 m. flanert, 20 m. sifont és 20 pengőt adományozott. E nemeslelkü adományért szegényeink nevében hálás köszönetet mond a vezetőség. Balesetek. Farkasgyepü község határában épülő Vass József üdülőtelep és gyermekszanatóriumnál a következő balesetek történtek: Pintér Ferenc 44 éves napszámos, városlődi lakos, téglának az állványra való feldobálása közben egy tégla célt tévesztve, az állványnak esett honnan vissza a jobb lábfejére, mit úgy megzúzott, hogy 4—5 hétig orvosi kezelésre szorul. Ugyanakkof Orbán Gyula 24 éves városlődi lakos padlókapcsolás közben a jobb kéz két ujja a padló és a kalapács közé került, minek következtében két hétig gyógyuló zuzódást szenvedett. Ugyanott szept. 3 án Reindl Katalin 13 éves bakonyjákói leány munka közben elcsúszott és a fején vitt láda a kezére esett és 7 napig gyógyuló zuzódást szenvedett. Verekedés. Nagyganna községben f. hó 16-án, búcsú napján éjjel Reizer János, Rédling Ferenc nagygannai, Stenger János kisgannai és Stenger Mihály döbröntei lakosok a korcsmában régi haragból kifolyólag összeverekedtek, sörösüvegeket egymás fejéhez vágták, úgyhogy valamennyien súlyos testi sérülést szenvedtek és jelenleg is a körorvos gyógykezelése alatt állanak. Mentesítheti magát fölösleges kiadásoktól, ha tanuló gyermekének iskolai és házi szükségletét kevés pénzzel az Első Pápai Versenybazárban szerzi be x Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétét szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József" keserűvíz gyors és fájdalmatlan ürülést, kielégítő emésztést és kellő étvágyat hoz létre. Hires nőorvosok a legnagyobb magasztalás hangján írnak a valódi Ferenc József vizről, mert ez a kritikus korban is hoszszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. 133 riem kell visszariadni a nősUléstől! Csekély összegért szál ít teljes konyhafelszerelést jótállással az Első Pápai Versenybazár. Találtatott 2 drb. férfi fénykép; egy űrmérték; 2 drb. kulcs; egy női nadrág; egy drb. kulcs. Igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. Bajtársak! Ismételten felhívjuk figyelmeteket a tagdíjfizetés pontos teljesítésére. — Értesítjük a választmányi tagokat, hogy f. hó 23-án d. u. 6 órakor egyesületi helyiségünkben íontos ügyben gyűlést tartunk. Tartsa kötelességének minden Ne dobja el az üres cipőkrém dobozokat, mert ingyen kap 1 tele doboz eredeti angol recept alapján készült 99 „VESTA cipőkrémet 6 üres „Vesta" dobozért ott, ahol azokat vásárolta. Kapható füszerkereskedésekben: Raab és Pártos Hülber Károly Wohlrab Gyula Schossberger Aladár Wíesel Izidor Krausz Samu vitéz Szalay István Özv. Goldberger Samuné Stelner Feren-c Kellner Samu Kohn Adolf Grünbaum Samu Fischer L. Pál Borbély Kálmán Özv. Bangha Ernőné Fillinger Géza S'einer Árpád bőr kereskedő Engel József festékkereskedő. Saját érdekében kérje mindenütt I Képviselve: Sommer Pál ügynök által. 413 tag a pontos megjelenést. — Tudomására hozzuk Pápa város és vidéke polgárságának, hogy pártunk, a Magyar Fasciszta Munkások Orsz. Pártja nem azonos az úgynevezett Magyar Fasciszta Párttal, amely az Ébredő Magyarok Egyesületének egyik alcsoportja és amely pártnak városunkban a mult alkalommal pártunkból hűtlen kezelés miatt kizárt Rákos Jenő, továbbá Pelczmann Árpád és Szalai József igyekeznek tagokat toborozni. — Szombaton, f. hó 22-én este 9 órakor új egyesületi helyiségünkben (Korvin-uta 17.) tagjaink és hozzátartozóik részvételével borozó estélyt rendezünk. — Vasárnap d. e. fél 10 órakor, ha jó idő lesz, a Sportosztály tagjai részére a rendes foglalkozást a Vásártéren megtartjuk. Elvárjuk mindegyik megjelenését. — A Műkedvelő- és zeneosztály tagjai vasárnap d. u. 2 órakor egyesületi helyiségünkben jelenjenek meg. Ugyanakkor tartja megalakulását a Sakkszakosztály is. — Hivatalos helyiség: Korvin-utca 17. Hivatalos órák: d. e. 10—12-ig, d. u. 3—5-ig, szerdán és szombaton este 7—9 ig. — Tudomására hoz • zuk Pápa város nagyközönségének, hogy a „Pápa és Vidéke" 37. szá mának 2. oldalán közölt „Bajtársak!* cimü hírünkben említett Király Istvánt Neokratin a legtökéletesebb fájdalomcsillapftószer. Minden gyógyszertárban kapható.