Pápa és Vidéke, 25. évfolyam 1-53. sz. (1928)
1928-06-24 / 26. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók] Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemük, harisnyák, keztyük, erRHiUL FERENCNÉL Pápán, Kossuth-utca 6. Telefon: 174. 20 nyők, botok, sapkák, kalapok nyak- I kendők, ridikülök és bőröndök stb; 8 yha lindenirí és ít. ZSCF rl-utca álWB enó oldal. zsebMunkásmozgalom. Rovatvezetője; Szalay Lajos. ••• vas- A magyar textilipar váltsága. 3gyor- ^ magyar textilipar ma súlyos tartja, váltságon megy keresztül. Eddig 32 ökéie- gyár redukált termelésre rendezte be r- Fa- üzemét és közel 10 ezer munkást yaránt bocsájtottak el és több mint 34 ezer munkást a kenyértelenség réme fenyeget. A fővárosi és pestvidéki textilgyárak pangása most már a vidéki gyárakra is kiterjed és értesülésünk szerint a Perutz Testvérek pápai szövőgyára szintén csak 5 napon át dolgoztat, ami súlyos anyagi veszteséget jelent nemcsak a közvetlenül érdekelt munkásságnak, de egyúttal városunk közgazdasági életét is súlyosan érinti. A gyárosok a válság okát azzal indokolják, hogy a magyar gyárak nem tudnak exportálni. A másik baj íh L. az> a magyar—cseh vámszerződés megkötése óta a magyar piacra igen sok külföldi árú jött be. Az a helyzet, hogy a külföldi gyárak ma mégegyszer oly mértékben vannak brákat ^ rdeIteIve a m agyar piacon, mint a resztő niagyar gyárak, melyek a belföldi kszere- piacot nagyrészben elveszítették. A szak- magyar—cseh vámszerződéstől a t, jutá- fogyasztó közönség a textil piacon meginduló versenyt, ettől pedig a , azér t textilnemüek áresését várta. Ez a ok. 2 verseny nem következett be, bár a magyar kormány a kültöldi áruk vámtételeit 35—50 százalékkal száliította le s így könnyebben szállíthattak cseh árúkat a magyar piacra. A hivatalos statisztikai adatok szerint a szerződés óta az árak nem estek, ellenkezőleg egyes cikkek árai több százalékkai emelkedtek. A magyar fogyasztó közönség tehát csalódott. Az állam bevételei csökkentek, a textilmunkásság tekintélyes része pedig egészen vagy részben elveszítette kenyerét. Hogy az általános gazdasági szempontból mit jelent ez a helyzet, azt nehéz megmondani. Annyi bizonyos, hogy a textilmunkások által meg nem keresett 7 millió pengővel kevesebb értékű megrendelést kaptak más iparágak, amelyektől a textilmunkásság a megélhetéshez szükséges cikkeket beszerzi. A textilmunkások helyzete a múltban sem volt valami rózsás, mig TEXTIL ÉS RÖVIDÁRÚ eladására, detail kereskedők látogatására képviselőt keresünk. Referenciával ellátott ajánlatok „Textílgyáf" jeligére BLOCKNER -J. hirdetőjébe Budapest. IV., Seramelweiss-utca 4. küldendők. 317 varrógép S?£G BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN /(e <Jve* o/ijefési/e/Zé/e/eA SINGER VARRÓGÉP R é S Z V É NVTÁRSASÁQ PAPA, KOSSUTH LAJOS UTCR 30. SZ. ellenben ma egyenesen kétségbeejtő. A magyar kormánynak elsőrendű érdeke, hogy ezen rohamosan terjedő válságot megállítsa. A textilgyárak, melyek a háborús konjukturát igen ügyesen kihasználták, ennek megszűnésével munkásaikat most egyszerűen szélnek bocsájtják. Az egész ország érdeke, hogy a textil ipari pangást felidéző okok megszűnjenek, a munkásság visszanyerje sovány kenyérkeresetét és a textiliparban foglalkoztatott idegeneket haladéktalanul távolítsák el az ország területéről, akik a magyar föld termelte kenyeret eleszik az éhséggel küzködő magyar véreink elől. A dohánygyári munkásság a bérek rendezését sürgeti. A pápai keresztényszociálista dohánygyári munkások hétfőn déiután fél 5 órakor a Ker. Munkásegyesölet kerthelyiségében népes gyűlést tartottak, amelyen a bérek rendezésével foglalkoztak. A gyűlést Fejes Gerge yné elnöknő nyitotta meg és üdvözölte Székely Jánost, a szövetség főtitká rát azon alkalomból, hogy az'eliene emelt súlyos vádak alól a bíróság felmentette. Az üdvözlés után Székely János meghatottan mondott köszönetet ezen szeretetteljes bizalomért és ígérte, hogy ezentúl nagyobb munkakedvvel és felemelt fővel fog küzdeni a munkásság jogaiért. Beszéde további során rámutatott a dohánygyári munkások gazdasági helyzetére. Adatokat sorol fel annak igazolására, hogy 1925. május óta 12szer emelkedet a lakbér, a kenyér ára 36 fillérről 54 fillérre emelkedett kilónkint. Ilyen arányban emelkedtek a többi létfenntartási cikkek árai is, csak a munkabér maradt meg a régi összességében. A ker.-szoc. szervezet mellett való állhatatos kitartásra buzdító beszéd után Szalay Lajos a pápai ker.-szoc. munkáság azon óhaját juttatta kifejezésre, hogy a szakegyesületek vezetői mindkét részről küszöböljék ki az átkos testvérharcot és találják meg az együttműködésnek, békének és megértésnek egyetlen helyes és célravezető útját, melyet az ügy érdeke ma parancsolólag követel. A földmivesek és földmunkások . orsz. szövetségének pápai csoportja vasárnap d. u. 3 órakor targértekezletet tartott, amelyen az aggkori és nyugdíjbiztosításról szóló törvénytervezet rendelkezéseit, amely a napszámos és főldmives munkásokra nézve sok tekintetben sérelmes, vitatták meg. A Pápai Testvériség Sportés Kultúregyesület hivatalos közleményei. Hivatalos óra minden szerdán este 1/3 9— 11-ig, A SzAK orsz. kerékpáros verseny 5x20 km-es országúti staféját a SzAK csapata nyerte meg, 2. SzAK, 3. Testvériség. Verseny után a versenyzők kivonultak a temetőbe, ahol egyesületeik nevében megkoszo ruzták a hősök emlékoszlopát. A délutáni pályaversenyen a csapatversenyt (5 kör) a Testvériség csapata nyerte, 2. és 3. Szak csapatai. Kerékpáros bajnoki turakirándulás f. hó 24 én Győrbe. Indulás a Főtérről reggel 9 órakor, a versenyzők 11 órakor. Találkozás Csanakfalun. Vendégeket a 9 órai csoportnál szívesen látunk. Labdarugó mérkőzés a Nyugati kupáért 24 én az ETO val Győrött. Gyülekezés d. e. negyed 10 órakor a pályaudvaron. Országos kerékpárosverseny juiius 1 én a SzKE rendezésében Szombathelyen 100 km. távon. Nevezések f. hó 17 én déli 12 óráig az elnökségnél. SPORT. ••• PFC—Kőszegi SE 2:0 (0:0). Bajnoki. Biró: Szirovecz. A befejezéshez közeledő bajnoki kampány egyik legnagyobb és legszebb mér kőzését játszották le az elmúlt vasárnap a fenti csapatok a Ligeti sportpályán és egy rég nem látott heves, de mindvégig fair mérkőzés keretében mérték össze erejüket a bajnoki pontokért. A mérkőzésből az egyenrangú ellenfelék dacára is a szerencsésebb PFC megérdemelten került ki győztesen. A mérkőzés, mint a sorsdöntő mérkőzések kezdődni szoktak, egy darabig nagyon is idegesen folyt, mig végre a 17. percben a kőszegi center kitör és rettenetes bombát ereszt Szakács kapujára, amelyet Szakács hihetetlen szerencsével ment. A kőszegi csapat ettől egy kicsit felbuzdulva, ostromot is kezd, azonban a PFC csatársora sem hagyja magát és a kőszegi kapusnak is többször közbe kell lépni, hogy megmentse hálóját a góltól. A második félidőben a csapatok mintha teljesen kicserélődtek volna, gyönyörű játékkal lepik meg a nézőket és a PFC fölénynek a 4. percben már eredménye is van, mert a Malasics lövését csak kiütni tudó kapus mellett Bárdics I. védhetetlenül gólt szerez. A gól után az iram a legvégsőkig fokozódik és szenzációs csatártámadások után hol az egyik, hol a másik kapu forog veszélyben, azonban mig a PFC csatárok félrelőnek, addig a hihetetlen balszerencsével küzdő kőszegiek is csak porzó kapufákat tudnak lőni. Az állandóan támadó PFC a 44. percben ismét eredményes, mert Bárdics II. gyönyörű összjáték után a kőszegi kapuba rúgja a labdát. Újrakezdés után vége is a nagy mérkőzésnek. Az elsőrendű csapattá kifejlődött PFC-bői Bolla, Thurn, Német, Fodor, Fenk és a két Bárdics, mig a kőszegiek közül a két bekk, a centercsatár és a mezőny legjobbja, Spindlbauer kapus tünt ki. Nem hagyhatjuk említés nélkül a PFC kapusát, Szakácsot, aki rendelkezik minden kapusok legnagyobb tulajdonságával — a szerencsével. Szirovetz biró rossz volt és csak annyit jegyzünk meg róla, hogy helytelen lefújásaival nem egyszer éppen azt a csapatot büntette, amelynek szabadrúgást adott. Ezeknek a lefújásoknak mindig a kőszegiek itták meg a levét. Teniszmérkőzés. F. hó 17 én került lejátszásra a lapunkban már említett Bakay serlegmérkőzés első fordulója a tatabányai TSC és a pápai PSE között. Egyik részről Früwírth Pál és Sándor Béla, másik részről Marssó Lőrinc, Kovács Andor és Barcsi Ferenc játékosokkal. A versenyt PSE nyerte 4:1 arányban. A részletes eredmény a következő: Frühwirth—Kovács 7:5, 4:6, 6:4. Erős küzdelem, a nagyobb startCsak Vasúti Útmutatót kérjen, ha megbízható és olcsó menetrendet akar. 0 0 ünnepélye f. évi július hó 1-én. 1