Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)
1927-01-09 / 2. szám
gu— MEUBRUER FERENC Hői divat. « 313 Vluaiiuii PrtPfl ; KOSSUTH LRJOS UTCK 32. SZ. (A postapalotával szemben.) Hétfőn este színre került P. Hédly Jeromosnak „Isten dalosai* c. három* felvonásos színdarabja. Szerencsés keze volt a szerzőnek akkor, mikor a rendi jubileumnak hímes szálait olyan történetbe szőtte bele, melynek minden egyes szerep lője, minden mozzanata és bonyodalma vér a mi vérünkből, soha el nem halaványuló emlékünk és soha el nem alvó reménységünk. Szent Ferenc szelleme olyan irredenta darabon leng végig, amely egyúttal a kommün rémes emiékeivel is telítve van: ez a három eleme P. Hédly Jeromos darabjának, ez egyszersmind a nyitja annak, hogy úgy a lelkünkbe markolt a hétfő esti előadás. A sikernek azonban hatalmas tényezője volt az előadás maga is. Hosszú, fáradtságos munkának megérdemlett eredménye, melyért elismerés illeti mind a szereplőket és csak a helyünk kimért volta akadálya annak, hogy névszerint is meg nem említjük, meg nem dicsér jük őket. Azt azonban meg kell mondanunk, hogy a szereplők javarészt a harmadrend műkedvelő gár dájából kerültek ki. A három élőkép is igen szépén illeszkedett bele sz ünnep n gy keretébe és bőven jutalmazta a rendező, P. Jeromosnak fáradozását, kit hatalmas tapsvihar hivott a lámpák elé. * A kettős ünnep tiszta jövedelme a pápai Szent Ferenc-rend zárdatemplom orgona-alap javát szolgálja. A színielőadás táblás házában nemcsak a város színét, javát, hanem a rend dunántúli zárdái legtöbbjének képviselőit is láíhattuk. B. K. Mi történt a héten 7 Idehaza. Megindult az egész országban a a főrendiházi tagok választása. Jan. 10 re befejezik. — A parlament 28 án ül össze és a képviselőház már február 2 án megkezdi a rendes parlamenti tárgyalást. — Ugyanekkor kell nyilatkozni a több kerületben megválasztott képviselőknek arról, hogy melyik mandátumukat tartják meg. — A keresztény párt a parlament összeülése után minden valószínűség szerint ellenzékbe megy át. Külföldön. Dubois, Páris bíboros érseke megtiltotta a francia katholikusoknak az Action Francaise c. párisi lap olva sását és egyben felszólította a fran cii katolikusokat, hogy ne legyenek tagjai az Action Francaise politikai ligájának. FUTNI CSAK MESSZE... Mér megint fázik s bújik a lelkem A szemesőtől, jaj mégsem lehet: Szökevénynek lennem. Anya-városom kongó flaszterén, Meguntam már a vesszőfuttatást, S a mult pereg reám. Valamennyi arc olyan ostoba, Mikor bút kutat rajtam kíváncsin, És nem láthat soha. De utálom a zavarttevőket. Kik hómentémre ál-cimboraként : Véres mocskot szőttek. Kik mint csikasz nyomomba lapultak, S mikor a sűrű mostohán ölelt: Utánam rúgtattak. Futni csak innen : Messze csak messze. Mindegy hogy Halál, csak ezt a csordát: Ne vehessem észre. Csak ez a csorda ne marjon engem Ördög szemével, mikor a Kedvest: Kellene felednem. Jaj csak mehetnék : Itt hagynák mindent. Ami drága volt. Óh csak meghalni: Szökhetnék el innen. Pápa, 1926 december 13. NÉMETH ISTVÁN. H í R E K • ••• Új iskolaszéki tagok. A megyéspüspök a róm. kath. iskolaszék tag jaivá az új rendszabályok élelmében kinevezte Havas József min. taná csost, Varga János főkertészt és Virágh Teofil bencés tanárt. Egyben a választott tagokat ezen tisztségükben megerősítette. A választási névjegyzék összeállítása. A belügyminiszter 1926. évi 263 000 számú rendeletével az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének új összeállítását rendelte el, melynek foganatosítása városunkban f. hó 8 tói 25 ig történik. Az összeírást házról házra jáívj összeiró biztosok végzik. A képviselőválasztók névjegyzékébe csak az vehető fel, akinek a törvény értelmében választójoga van. A törvény a választójog kellékéül férfiaktól a betöltött 24, nőktől a betöltött 30. életévet, bizo nyos iskolai végzettséget, 10 éves magyar állampolgárságot, 2 év óta egyhelybenlakást követel. É'etkorára való tekintet nélkül van azonban választójoga mindannak a férfinak és nőnek, aki igazolja, hogy egyetemet vagy más főiskolát végzett. A betöltött korhatárt születési anyakönyvi kivonattal vagy egyéb hitelt érdemlő módon kell igazolni. A rendelet alapján a polgármester felhívja OH JAJ! Köhögés, rekedtség ellen 65 év óta közkedveltségnek ELJEN! örvendenek Megfojt ez az átkozott köhögés ! EGGER MELLPASZTILLÁI Az étvágyat nem rontják, kitűnő izűek, hatásuk gyors és biztos. Kapható gyógytárak- és drogériákban. 464 Egger mellpasztillái csakhamar meggyógyított I hagy választék férfi- és női fehérnemüekben, harisnyákban, Sj nyakkendőkben, keztyükben, kötött-, szövött- és rövid- ü árukban, valamint bőröndökben és bőrdíszmű árukban. SS szolid volt ballerina ruhájuk. Érdeklődtem a nevük után s megsúgták, hogy Schneider Ella volt az egyik s Jerfy Magdus a másik. Utána jártam a dolognak és meggyőződtem, hogy én nem tévesztettem el a házszámot. Hogy meddig tartott? Reggelig, mint láttam a kedvek hullámzásából. Én nem vártam meg ugyan, mert ki kellett pihennem az izgalmas személyazonosságok megállapítását. N. I. Új házhely a pápai kavicsgödörben. Azt hiszem a pápai közönség látta a Fő-téren veszteglő bútordarabokat, hisz december hó 30-ika óta egész január hó 3 ig mindig beleütközött a szemünk. Ott díszelegtek öt napon keresztül, mert a gazdájukat kilakoltatták a lakásából. Miért ? Mert kissé nem vették figyelembe a tisztaság követeimé nyét, hogy t. i. nálunk már nem Áísia van, ahol a háziállatok egy fedél alatt élnek gazdáikkal. Most egyszerre csak eltűntek a Fő térről a kirakott tárgyak, a szalmakupac és a benne kapirgáló tyúk, szinte feltűnő volt. Kérdezősködtünk és megtudjuk, hogy az illető családnak a Gróf út végén levő kavicsgödörnél adtak helyet, ahol csinálhat magának sátrat — igaz tél idején —, de onnan legalább nem lakoltatják ki szegényeket! A felvidéki est folyó évi február hó 5-én lesz. Az új rendeletnek köszönhető az árú olcsóbbodása I Néhány pengő ért a legszebb ajándékot vásárol hatja a Verseny bazárban, Kossuth Lajos utca 19. — Tessék a címre ügyelni I Betörés a dohánytőzsdébe. F. hó 4 ére virradó éjj i Gödri Móric Felsőhosszú utca i dohányárúdájába ismeretlen tettesek betörtek és onnan 36 pengő értékű dohányneműt el vittek. Nigyon érdekes ez a betörés. A vi.hny egészen közel ég a tőzsdéhez, úgy, hogy a sötétség nem segíiett a tetteseknek. Az uxa egyik leglathatóbb részén van és még sem vették észre. Szokott erre rendőrőrszem járni éjjel ? A Kossuth Lajos utcai forgalom szabályozása. A rendőrkapitányság köiii velünk, hogy a Kos u!h Lajos u'cán gép és egyéb járművekkel közlekedés szabályozása tárgyában 1925 november 9 én kiadott rendeseiét feníartja es megújítja. E rendeiet Pápa város területen a Kossuth Lajos utcában a gépjárművekkel, valamint a kerékpárokkal való közlekedést eltiltji, állatokkal vont fogdtok pedig ez ut cában csakis lépésben haladhatnak. A kereskedelem érdekében ez utcában a teherautó fuvarozás tekintetében csak az érdekelt kereskedők vagy teherau óvailalat esetről, esetre beadott kérelmére tehető kivétei. Ezen rendeletb n megsíabott rendőri tilalom megszegése kihágást kép z és 40, illetőleg 80 pengőig terjedő pénzbünte éssel bürite ha.ő. x Tréfás játékok, tombolatárgyak néhány fillérért a Verseny bazárban. Figyelem! Pénteken délután 4 órától zárva, ellenben szombaton délután fél 5— 7 óráig nyitva lesz. a háztulajdonosokat, házkezelőket, házfelügyelőket s általában az egész város közönségét, hogy az összeiró biztosokat munkájukban támogassák, mert aki a szükséges felvilágosításo kat megtagadja vagy munkájukat megakadályozza al egy évig terjedhető fogházzal és 1000 aranykoronáig terjedhető pénzbüntetéssel lesz büntetve. A Kath. Nővédő Egyesület ismeret terjesztő előadásokat rendez jan. 13 tói kezdve minden második csütörtökön d. u. Va 6 órai kezdettel a bencés gimnázium dísz termében. Jan. 13 án előadó: Kraft József tanító-képzői tanár Tárgya: A nevelés és problémái. Belépti díj nincsen. Kékjük a szives érdeklődők minél nagyobb számú megjelenését. Elnökség. Kérelem. Szülőtlen postásgyer mekeknek, ezeknek az elkallódó ma gyar lelkeknek „Árvaházat", a mun kában letört, elaggott, vak és béna postásoknak „Aggok házát" akaiunk építeni. A világháború, forradalmak és az azt követő események rette netes pusztí ásai nem kimélték a mi sorainkat sem. Szent kötelességünk ezért, hogy árváinknál pótoljuk az elveszett szülői szeretet melegét, neveltetésükről és életpályára való kiképeztetésükről gondoskodjunk, hogy a veszni készülő emberpalántákat megmentsük a társadalom, a haza és a magyar jövő számára és ezzel kapcsolatban nyugodt és melt g otthont építsünk azoknak, akik az életküzdelmekben leiörve, elhagyatottan nélkülözik a családi élet mele gét. Hogy a tervbe vett „Községi Postás Árvaház" és az „Aggok Házá w-nak felépítéséhez szükséges anyagi eszközöket megszerezhessük, a város mélyen tisztelt közönsége részére hangversenyt rendezünk és a nemes cél érdekében megértő és szeretetteljes támogatását kérjük. A m. kir. posta személyzetének jóléti csoportja nevében Eberhardt János postafőigazgató. Öngyilkosság. Tapolcafő községben f. hó 2-án Horváth Károly 48 éves molnársegéd azon való elkeseredésében, hogy gyógyíthatatlan beteg, agyonlőtte magát. Ebveszettség. Homokbödöge, Pápadereske és Nagyacsád községekben egy veszett kutya megharapta Mészáros Lajos és Tima József ottani lakosokat, kik védőoltasra a budapesti Pasteur-intézetbe lettek küldve. Néhány szó a bálról. Január hó 5 én íanoiia a Vöröskeresztegylet a nagy jelmezes bálját. Pápai pontossággal meg is kezdték 3/±10 órakor. De megérte a várakozás. Szebbnél-szebb jelmezekben vonul tak fel a hölgyek diszkrét álarcaik alatt és vidám zeneszóra körben lejtettek a kíváncsi férfi sereg előtt, akik bizony szerettek volna a fehér vagy fekete selyem arcfedő alá be lesni. Nem lehetett. A jókedvű hölgyek nagyokat kacagtak, mikor egy „melléje forgó" gavallér szerelmes szavakat susogott a fülükbe. Képzelem, néztek nagyokat a fiatal urak, mikor az álarcok lehulltak és rájöttek, hogy eltévesztették a házszámot. Majd máskor jobban vigyáznak. Jelmezükkel általános feltűnést kelteit két szőke leányka. Nagyon üléses és Wandi sz Jókai Készít m szerszán vadásekekeí. delés má lett, poi esz Csen tűzbe bárh éj HREI2 Pápa, S IS Kályhák átalakíts és jut ei