Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)
1927-10-09 / 41. szám
A Pápa—Jánosháza útvonalon közlekedő autóbusz október 1-től kezdve postát is szállít. Meg vagyunk győződve, hogy ezáltal az említett vidékek gyorsabban kapják meg postájukat. Arra azonban ügyelni kellene, hogy ezáltal ne késsék az autóbusz. Mert legtöbb helyen nyilt téren kell j az utasoknak várakozni, ami különösen a télen elég kellemetlen lesz. Ne tetézze tehát ezt még egy fél órás, vagy ennél nagyobb késés. E hó 3 án például több mint fél órás késés volt I A pápai terciáriusok okt. 2-án tartott jótékonycélú előadásukat köz kívánatra okt. 23 án megújítják (szintén a bencések dísztermében este 8 órai kezdettel), melyre a jóakaró érdeklődőket meghivja s további pártfogását kéri a rendezőség. Jegyek okt. 9-től előre válthatók. úgy most is a 8., valamint a 15. percben a PFC hálójába jut a labda. A gyorsan elért gólok után PFC megadja magát sorsának, a Főiskola pedig megelégszik a gólszériával és a játékidő hátralevő része kölcsönös csapkodással telik el. Jók voltak a Főiskolában a centerhalf és a csatársor belső triója, a PFC-ből talán még Bódis mutatott valamit. Czeceli jól bíráskodott. STK—Kinizsi 1:0(0:0). Bajnoki. Biró Teuber. Az elbizakodott Kinizsi lehetetlen játék produkálása mellett teljesen megérdemelt vereséget szenvedett a futbaljáték legelemibb szabályait is nélkülöző, de szívvel és lélekkel játszó STK-tóI és a két értékes bajnoki pontot a szó szoros értelemben nevetve engedte át ellenfelének. Hogy ez a lehetetlen eredmény hogyan csúszott ki, arról itt bővebben nem óhajtunk írni, csupán csak annyit, hogy a Kinizsi vezetősége vasmarokkal fog hozzá ahhoz, hogy mégegyszer az meg ne ismétlődhessék, ami Sopronban megtörtént. A gyászos kimenetelű mérkőzés gólját Vranovics lőtte a második félidő 8. percében. Tauber kitűnően bíráskodott. A bajnoki küzdelmek során a PFC Zalaegerszegen a ZSE vei, a Kinizsi pedig Pápán a Soproni SE legénységével mérkőzik. A Pápai Testvériség kerékpárosztálya f. hó 9-én d. u. 1 órai kez dettel 100 kilóméteres kerékpárosversenyt rendez Pápa város bajnokságáért. Start a celli vámháznál d. u. 1 órakor, érkezés ugyanoda d. u. 5 órakor. A „Névtelen Hősök" stafétájának rendezése. Az Orsz, Testnevelési Tanács országszerte a „Névtelen Hősök" stafétájának rendezését rendelte el, mely okt. 5-én volna megtartandó. Tekintettel arra, hogy okt. 5-e hétköznapra esik, Török András testnevelési vezető a rákövetkező vasárnap, vagyis okt. 9-ét jelölte ki a pápai járás összes községei részére az ünnepély napjául. Egyúttal intézkedett, hogy a községekben levő társadalmi egyesületek, u. m. tűzoltóság, iparos- és gazdakörök, legényegyesületek stb. szintén vegyenek részt a kegyeleti stafétán. Ahol pedig ilyen társadalmi egyesületek nincsenek, ott leventékből állítandó Össze 3 vagy több staféta. Lefolyása a következő: A hősök emlékéhez, vagy ha az nincs, a temetőbe a hősi sírokhoz vezető útvonalon kell felállítani a stafétákat. A stafétabot helyett minden egyes staféta egy egy koszorút ad kézről-kézre és az utolsó futó befut vele a célba. A cél a hősök emléke, illetve a hősi sirok. Oda helyezik el azután a koszorút. A győztes staféták díjazva lesznek vagy vándordíjjal, vagy éremdíjakkal, vagy mindkettővel. U | a Főtéren 1—2 üres IlDIIDCDK vagy bútorozott utIlul UUUll cai szobát iroda IZZZIZ részére. Szives értesítést kérek a kiadóba. AOTOHSZ9LOH, 6YENES ÉS SZEHQHG BUDAPEST, VI., Ó-UTCA 1. SZÁM. (Vilmos császár útnál) használt motorkerékpárok bizományi raktára. Vétel- és eladásközvetités. Felszerelések. Kérjen levélbeni felvilágosítást. 452 Pápai terménypiac. 1927. évi október hó 7-én. Buza 28-40—28-80, rozs 26*40-27 00, árpa 2500, zab 20 00-22 00, kukorica csöves 11 00, köles 20-00 P q-kint Tojás darabja 15 fillér, turó kilója NEUBAUER FERENC url és női divatárúháza PÁPA, KOSSUTH LAJOS-UTCA 32. SZÁM. (A postapalotával szemben.) Nagy válazték: Férfi és női fehérnemüekben. A legdivatosabb harisnyák, nyakkendők, bőrkeztyük, sapkák, eső- és napernyők, sétabotokban. Csipkék, hímzések és szalagokban. Kötött, szövött és rövidárúkban. S2 Menyasszonyi koszorúk é» fátyolokban. Bőröndök és bőrdíszmuárúkban. N?gy raktár játékárúkban Szabott árak. Szolid én pontos kiszolgálás. 1-20 pengő, tej literje 24 fillér, tejfel literje 1*20, vaj kilója 4 —P. Marhahús 2 24, borjúhús 2 56, sertéshús 2 56, birkahús 160 P kilónkint. Burgonya kilója 21—15 fillér, körte kilója 50—60 fillér, paszuj kilója 30 fillér, szilva kilója 30 fillér, alma kilója 40 fillér, paradicsom kilója 15 fillér, paprika kilója 18 fillér. Állami anyakönyvi kivonat. SzQEeftek Í Szept. 30. Mészáros János téglagyárimunkás és neje Pintér Erzsébet, fia Tibor, rk. — Szente Lajos nyug. posta altiszt és neje Tóth Erzsébet, leánya: Mária, ev. Okt. 4. Földesi Nagy Ignác asztalos és neje Varga Anna, fia: László, rk. — Szabó József szabósegéd és neje Németh Rozália, leánya : Gabriella, rk. Okt. 5. Szabó Dániel kocsis és neje Orbán Piroska, leánya: Margit, rk. Okt. 6. Kis Gyula mezőőr és neje Dekovics Anna. leánya: Anna, rk. — Kovács Pál borbély és neje Giczi Erzsébet, fia : László, rk. Meghallak: Okt. 2. Rosinger Vilmosné Scheiber Teréz asztalos neje, izr., 58 éves, szivhüdés. — Kovács Béla, rk., 2 hónapos, kelevénykór. Okt. 3. Molnár István, rk., 13 éves, gümőkór. Házasságot kötöttek: Okt. 3. Dr. Borián János körorvos, rk. és Blaskovich Gabriella, rk. Okt. 6. Sági Pál ácssegéd, ev. és Nagy Karolina, ref. kspüuSaJdonosE ás klatié a pápai Kath. Kör. Lapzárta csütörtök este 8 éraker. Keresztény Nemzeti Nyomda R.-t. Pápa. Patkány-, egér-, mezeiegérírtó „HAT IHOL". Biztos hatású irtószer, mely fertőzőbetegséget plántál az illető állatfaj közé és gyökeresen kiírtja. Szigorúan tudományos alapon előállítva. Más állatra vagy emberre nem ártalmas. Ugyané cégnél beszerezhető sváb-, ruszni-, csótányirtószerek is. — Postaszétküldési hely: Ratinol Laboratórium Budapest, VII., Murányi-utca 36, 421 963/9927. sz. Hirdetmény. Pápasalatiton község képviselőtestületének megbízásából közhirré teszem, hogy a község tulajdonát képező fiovácsmötiely és lakás 1927. évi október hó 23 án délután 3 órakor nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe fog adatni. Az árverési feltételek a pápasala moni jegyzői irodában megtudhatók. Pápasalamon, 1927 okt. 6. Schneider Miklós 467 körjegyző. „GROZIT" bőr-, kátrány- és fal szigetelő lemez legolcsóbban kapható firQnwald Testvérei! Fa H.-T.Pápa f Árok-utca 9. 408 Üzletnyitás. Tisztelettel értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogy Széchenyiutca 2. sz. alatt a legkényesebb igényeket kielégítő női ftalapszalont nyitottam. Legújabb modellek nagy választékban állandóan raktáron. Modell után rendelést, alakítást, úgy filcet, mint bármilyen anyagból, gyászkalapokat, menyasszonyi fátyolt, más alkalmi kalapokat hslyben, mint vidékre a legkényesebb Ízlésnek megfelelően pontosan és gyorsan, a leg jutányosabb árért készítek. A n. é. höigyközönséget a szolid kiszolgálásról előre is biztosítva, maradtam teljes tisztelettel: Pollák Magda. 395 Személyszállító postai automobiljárat. Útvonal: Veszprém— Pápa. |Menetrend és személydfjszabás. Érvényes: 1927 július 85-töl. 2, sz. jérat 4. sz. járat Díjszabás. Pengő. Az állomások neve Díjszabás. Pengő. 1. sz.. járat 3. sz. járat I I Veszprém pályaudvar * • 470 1 8ao 466 1 455 050 I Veszprém postahivatal 470 8 1 0 18 2 4 459 1 439 0'50 1 Veszprém munkésbiztosító + 470 8oe 18 2 0 504 1 444 050 Veszprém szegényház t 470 8 01 18 1 6 5 2 1 15 0 1 110 Márkó (róm. kath. templom) t 3'90 744 1 758 529 1 509 140 Bánd (róm. kath. templom) t 3'90 7 3 6 1 760 538 15 2 1 140 Herend postahivatal (porcellángyár) t 350 727 17" 5 46 15 3 1 180 Herend (róm. kath. templom) f 350 719 1 780 603 15 M 210 Városlőd (útelágazás) t 230 616 1 707 6 2 9 16 0 4 3Farkasgyepű (erdőhivatal) t 210 6se 16 4 7 6 4 7 1 635 3'50 Bakonyjákó postahivatal 180 618 16 ! ö 718 1 7C4 3'90 Tapolcafő postahivatal 110 5 5 8 1 6oo 7S0 1 7S1 470 Pápa szélesvíz 0'50 555 15 4 0 7* 17 2 9 470 Pápa postahivatal I 050 5 9 0 15 3 5 7<o 1 734 470 < • Pápa pályaudvar 1 0'50 526 15 2 5 Jelmagyarázat: t Feltételes megállóhelyek. Podgyász-díjszabás : 1—25 km-ig 0 60 P. 26—50 km-ig 1'20 P. 51—60 km-ig 150 P. Egy utas podgyászdarabjainak Összes súlya 20 kg, ha a viszonyok megengedik, akkor legfeljebb 40 kg is lehet. Ez esetben azonban a podgyászdarabokért a vitel-díj kétszeresét kell fizetni. Gyermekek részére negyedik életévük betöltéséig, ha külön helyet nem foglalnak el, menetjegyet váltani nem kell. Tudnivalók: Menetjegy váltható a vonal mentén a postahivataloknál, azokon a helyeken pedig, ahol postahivatal nincs, a járatvezetőnél. — Ülőhelyek száma: 20.