Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-10-09 / 41. szám

Vass József miniszter mond szent­beszédet. Okt. 17-én reggel 9 óra­kor ünnepies főpapi szentmise az örökimádás templomban, 10 órakor eucharisztikus díszgyfiiés ugyanott. Délután 4 órakor II. nyilvános gyölés a Vigadóban. Szónokok: Marczell Mihály, Czettler Jenő, Huszár Károly, Mikes János gróf szombathelyi püs­pök és Bangha Béla. 7 töl 8-ig szent­óra az örökimádási templomban, fél 9 órakor pedig a Szent Imre Kör jubiláris estéiye a Vigadóban. Okt. 18-án reggel 9 órakor Te Deum a szerviták templomában. 11 órakor Csernoch és Prohászka gyászünne­pélyek a Vigadóban. Szónokok: Kle­belsberg Kúnó gróf és Schütz Antal. Délután fél 3 órakor zárt ülés az Országos Katholikus Szövetség ta­nács termében. 4 órakor III. nyilvá­nos gyűlés a Vigadóban. Szónokok: Breyer István, Schandl Károly, Ernszt Sándor, Apponyi Albert gróf és { Szmrecsányi Lajos egri érsek. Este 7 órakor gyeríyás körmenet a Viga­dótól a gellérthegyi sziklatemplom­hoz. Fél 9 órakor diszlakoma a köz­ponti katholikus kör fehértermében. Az elszakított területeken. Rothermere lord újabb cikkeiben és nyilatkozataiban népszavazást követel a Magyarországtól elszakí tott területeken. A magyar népet pedig kitartásra buzdítja. Külföldön. Hindenburg, a német birodalom elnöke 80 esztendős. Ez alkalom­mal az egész birodalom nagy ünnep­ségeket rendezett tiszteletére és nem­zeti ajándékul néki ajándékozta a Hindenburgok ősi kastélyát. Magyar­ország kormányzója is meleghangú táviratban üdvözölte az Ősz államfőt nyolcvanadik születésnapján. Titulescu román külügyminiszter állítólag lemond, s utóda a szomorú emlékfi renegát, Vajda-Vojvoda Sán­dor lesz. Ez a változás egyes lap­jelentések szerint Összefüggésben van a Rothermere akcióval. A románok oly külügyminisztert akarnak, aki erdélyi származású és így könnyeb­ben megvédheti a veszélyben forgó elrabolt drágakincset, az ezer évig magyar Erdélyt. Dr. Antal Géza püspök-lelkészi beiktatása. A pápai református gyülekezetnek, de egész Pápa városának is öröm­ünnepe volt október 2-ikán, mert ekkor iktatták be első lelkészi állá­sába dr. Antal Géza dunántűii ref. püspököt. Dr. Antal Géza 35 éves tanári működése alatt egybeforrott Pápa városával. Mint a közügyek egyik tekintélyes tényezője, a város ország­gyűlési képviselője sok barátot szer­zett magának felekezetén túl is. Mi­óta pedig a dunántúli egyházkerület püspökévé választotta, országszerte nagy jelentőségre tett szert, mint a felekezetek közti béke erős hang­súlyozója. Nem csoda, ha pápai be­iktatása is túlnőtt a helyi és fele­kezeti kereteken, részt vettek abban a messze vidékről jött vendégek nagy serege és Pápa város összes fele­kezetei is. Dr. Antal Géza szombaton a dél­utáni személyvonattal érkezett váro­sunkba, ahol az esős idő ellenére is nagyszámú közönség várta a szé­pen feldíszített vasúti állomáson. A református presbitérium, a Ref. Leány­egyesület, a főiskola tanári kara, a ref. theológia ifjúsága és a Tisza István cserkészcsapat testületileg vonult ki. Az állomás perronján a város nevében dr. Tenzlinger József polgármester mondott szívből jövő üdvözletet, melyre a püspök meleg­hangú választ adott. A Leányegye­sület 12 tagja magyar ruhában fogadta a főpásztort, akinek Hochsorner Lujza leányegyesületi tag gyönyörű csokrot adott át. A cserkészek diszfala közt vonult ki a társaság az állomásról, ahon­nan hosszú kocsi- és autósor vitte be a városba. A dr. Jőkay Ihász Miklós ország­gyűlési képviselő pompás négyes­fogatán bevonuló püspököt a ref. nőnevelő-intézet előtt óriási tömeg várta. Itt díszkapu volt felállítva „Áldott, aki jött az Urnák nevében* felirattal. A díszkapunál a ref. egyház nevében dr. Cseh-Szombathy László egészségügyi tanácsos, fő­gondnok mondott nagyhatású beszé­det, majd a nőnevelő-intézet magyar­ruhás növendékei fogadták a Fő­pásztort verses köszöntővel és virág­csokorral. Este a nőnevelő-intézetben a pres­bitérium és a vidéki vendégek barát­ságos vacsora keretében voltak együtt a püspökkel. A beiktatás ünnepélyes ténye okt. 2 án, vasárnap délelőtti istentisztelet keretében történt. A 20 palástos pap és tanár társaságában érkező püspö­köt zsúfolásig telt templom várta. Ott volt dr. Körmendy Ékes Lajos főispán, dr. Horváth Lajos alispán, a veszprémi ág. h. ev. egyházmegye küldöttsége Mihályi Sándor felügye­lővel az élén és a helyi hatóságok és testületek népes küldöttségei. A beiktatást Jakab Áron esperes végezte szónoki szépségekben bővel­kedő beszédben. A nőnevelő-intézet és a főiskola énekkara énekszámok­kal járultak hozzá az áhítat fokozá­sához. Dr. Antal Géza feszült figyelem között mondotta el beköszöntő beszé­dét, melybei a szeretet képviselőjé­nek vallotta magát. A szegények, el­hagyottak, árvák ügyét fel akarja venni, a gyülekezetnek nemcsak fő­templomot akar építeni, hanem azt akarja, hogy működése nyomán a lel­kek épüljenek Isten szent leikének templomaivá. A haza szomorú hely­zetét vázolva, közös munkára hivta fel a hatóságokat és az összes egy­házakat, mert csak összefogás és l| ifp |l 90 líl sa t><h-utca ** X vállvetett, kitartó fáradozás támasztja fel ez országot. Szeretnünk kell egy­mást, mert csak a szeretet az, amely épít, a gyűlölet mindig rombol. Istentisztelet uián presbitériumi diszgyfilés volt, melyen az egyház község dr. Antal Géza nevére 1000 pengős alapítványt tett a célból, hogy annak kamatai karácsonykor szegény gyermekek segélyezésére fordíttas­sanak. 11 óra után 30 küldöttség járult a püspök elé, aki mindenik küldött­ségnek az üdvözlésére külön frap­páns beszédben válaszolt. Délben a főiskolai köztartáson volt 180 terítékes közebéd, melyen Pápa város társadalmának színe-java jelen volt. Az első pohárköszöntőt dr. Antal Géza püspök mondotta Horthy Miklós kormányzóra, nagy hatással beszéltek : dr. Körmendy Ékes Lajos főispán, dr. Paupera Ferenc váro­sunk országgyűlési képviselője, aki ez alkalomból leutazott Pápára, dr. Tenzlinger József polgármester, aki a város szegényeinek nemeslelkű támogatóját köszöntötte a püspök­ben. Pongrácz József theol. tanár, h. lelkész az új lelkészben az „épí­tőt" ünnepelte, dr. fakusch Benő Komáromból az ottani ref. gyüle­kezet háláját tolmácsolta, Faragó János főigazgató a róm. kath. és az ág. h. ev. egyházak jelenlevő kép­viselőit éltette. Németh József plébá­nos a püspököt, mint a szeretet apostolát aposztrofálta, Mesterházy László ág. h. ev. lelkész egyháza részéről fejezte ki az általános örö­möt. Dr. Molnár Imre ügyvéd a jelenlevő polgári hatóságok fejeire, elsősorban dr. Körmendy-Ékes Lajos főispánra emelte poharát. Neupor Béla dereskei leik., a püspök tanuló­társa a püspököt mint a pápai egy­házmegye legifjabb lelkészét éltette. A lelkes köszöntőkre az ünnepelt magvas beszédben válaszolt, külön is megköszönve a főispán és dr. Paupera Ferenc országgyűlési kép­viselő megjelenését Kívánjuk, hogy az új püspök­lelkész tervei megvalósuljanak. Adjon neki az Ur erőt, egészséget. Marad­jon mindig a békesség, megértés hirdetője; legyen e téren tevékeny­sége messze világító fáklya és példa­kép, melynek hatására új élet fakad hat a magyar romokon. Ad multos annos! HÍREK. ••• Október 6. Évről-évre eljön hozzánk, beko­pogtat az aradi tizenhárom. Bekopog­tat, hogy emlékezzünk. Emlékezzünk a magyar nép szomorú, borús, ködös, majd gyászbaborult napjaira. Emlé­kezzünk az 1843-as szalmalángra, meiy meggondolatlan és hiábavaló volt Emlékezzünk a gyászos aradi vesztőhelyre, mely a szomorú tragé­dia finise volt. Azután emlékezzünk az elnyomatás szomorú éveire, mi­kor egy fegyverünk volt: a tűrés, a kitartás. A magyar dacos nem enge­dés, a magyar dacos jog fel nem adás. És ez a fegyver, a magyar dac győzött. Ezt a magyar dacot, ezt a nem engedést, a jogokhoz való ragaszkodást erősítse bennünk évről-évre az aradi tizenhárom visz­szatérő emlékezete. A pannonhalmi főapát neve­napja. Dr. Bárdos Rémig pannon­halmi főapát nevenapján, október 2-án reggel fél 9 órakor ünnepélyes diákmise volt a bencés templomban. Áthelyezés. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Csiky István állami tanítóképző intézeti tanárt Nyíregyházáról a pápai állami tanító­képző intézethez helyezte át. Nyugdíjazás. A m. kir. vallás­és közoktatásügyi miniszter Horváth Antal nyárádi róm. kath. tanítót szeptember 1 tői kezdve nyugalomba helyezte, s részére hosszú és érde­mes tanítói szolgálataiért elismerését nyilvánította. Helyettesi megbízás. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Horváth Lajos pápai róm. kath. elemi iskolai tanítót állami helyettes tanítói minőségben az alsócséri ál­lami iskolához osztotta be. A bencés reálgimnáziumban október 6-án reggel 8 órakor dr. Niszler Teodóz igazgató ünnepélyes gyászmisét mondott az aradi tizen­három vértanúért, utána pedig a díszteremben dr. Szalay Semjén tanár fejtette ki a nap jelentőségét az ifjúság előtt. Szabadságolás. A pápai ref. egyház özv. Széky Aladárné ref. tanítónő részére két havi szabadságot engedélyezett. Lezárult képkiállítás. Hénel Gusztáv festőművész és Margit leá­nyának képkiállítása szép erkölcsi és anyagi sikerrel végződött. A láto­gatottság várakozáson felüli volt. Hétfőn délután megtekintette a kiál­lítást dr. Tenzlinger József polgár­mester Losonczy Jenő rajztanárral és a város részére megvásárolták Hénel Gusztáv .Aratók" cimfi és Hénel Margit .Bazsarózsák* cimű festmé­nyét. Mindkét kiváló műértőnek a szép képekhez őszintén gratuláltak. Iskola-avatási ünnepély. A veszprémvarsányi ág. h. ev. egyház újonnan épült iskolaépületét szept. 25 én szép ünnepség keretében avatta fel.

Next

/
Thumbnails
Contents