Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)
1927-09-18 / 38. szám
írott, kinek annyit kacagott a közönség, emennyit ritka szinházi estén. •Buday Imre nagyszerűen adta a dadogót. Mórocz Baba vitte a főszere pet a közönség teljes megelégedésére. Sárossy Mihály és Harcos Irén a szokott jók voltak Dérv Pállal egyetemben. Általában ez az est a legkedvesebb operette estek egyike voít. Szept 15. Rip van Winkle Klasszikus operett, szinte valóságos kis opera kedves mesével, remek ze nével és énekekkel. S minden kellék megvolt ahhoz, hogy jól is adhassák színészeink a bájos darsbo f. Áll ez első sóiban Falussy István erőteljes, szép férfias hangjára és nagy hangterjedelmére, azután Qvöngyös sy Máry énekére, Békeffy Róbert és Buday Imre a humor képviselői vol tak, Most is jól mulattatták a közön ségét. A díszletek, kiállítás minden dicséretet megérdemel. A jövő hét műsora, Vasárnap d u. oícsó helyárakkal, ez idényben utolszor „Repülj fecs kém" operette, este „Borcsa Amerikában" operette. Hétfőn .Borcsa Amerikában". Kedden „Nótáskapitány". Szerdán Bogdán Irén felléptével a „Trónörökös". Csütörtökön „Erdészleány 4 1 operette. Pénteken „Ezüst kazetta", újdonság. Szómba* ion, vasárnap és hétfőn „Biborruhás hölgy"., ragyogó operette újdonság. Munkásmozgalom. Rovatvezető; Szalay Lajos ker.-szoc kerületi titkár. yha ! vaslaságogyortartja, ökéier. Fa[yaránt lindenárt és ít. ESEF ri-utca ót álit. Sü Bérmozgalmak a textiliparban. A keresztényszociálista textilmunkások országszerte bérmozgalmat indítottak. A bármozgalomra az adott okot, hogy ebben az iparban 1924. év közepén lettek a bérek utoljára rendezve, azóta pedig a megélhetési viszonyok terén meglehetős eltolódások álltak be. A textilmunkásság ma ott tart, hogy alig keresi meg békebeli keresetének 50—60 százalékát. A Ker.-szoc. Textilmunkások Orsz. Szövetsége még június havában kérte a Magyar Textilgyárosok Orsz. Egyesülete munkaadó szervezetétől a bérek rendezését. A gyárosok azonban nem tartották sürgősnek a kérdés megoldását s azért a munkásoknak nem volt más hátra, mint megkezdeni az ütemenkénti bérmozgalmakat. így legutóbb bérmozgalom volt Budapesten és Kőszegen, ahol 4—8 napig tartó sztrájk után létrejött a megegyezés. Értesülésünk szerint számos textilüzem munkásai készülnek bérmozgaiomra, amelyekről alkalomadtán befogunk számolni. Az ősszel a Ház eié kerül a rokkantsági biztosításról szóló törvény. Dréhr Imre népjóléti államtitkár a napokban egy értekezleten kijelentette, hogy tudomása szerint Vass József miniszternek a leghatározottabb szándéka még ez év október havában, nyomban a parlamenti ülések kezdetén, az öregségi és rokkantsági biztosításról szóló javaslatot benyújtani. A statisztikai felvétel, amely a törvényjavaslat előkészítésé tiez múlhatatlanul szükséges, már megtörtént és a számítások befejeztettek. Mosi már a gyűjtött anyag feldolgozásán dolgoznak és ilymódon a népjóléti minisztériumnak módjában lesz októberre teljesen elkészülni a törvényjavaslattal. Panaszos hangok a fonógyár építése körül. Az utóbbi hetekben több pápai munkásember keresett fel bennünket és elpanaszolták, hogy a Perutz Testvérek új fonógyáruk építésénél vidéki munkásokat alkalmaznak s így a helybeli szakmunkások és napszámosok nagy bizonytalansággal néznek a közelgő tél elé. Azon kérdésünkre, hogy a pápai munkások nem magasabb órabérért hajlandók-e csak munkát vállalni és emmiatt mellőzik őket, határozottan azt felelték, hogy szívesen dolgoznának a munkaadó részéről megállapított bérezés mellett is. de nem veszik fel őket. Ugy tudjuk pedig, hogy annak idején, amikor Perutz-ék az új fonógyár építésére kértek és kaptak engedélyt, s városi közgyűlés kifejezetten azon álláspontra helyezkedett, hogy az építkezésnél elsősorban pápai munkásokat kötelesek foglalkoztatni. Ha nem így volna, nézetünk szerint mulasz- j tás terhelné a várost, ha pedig a városi közgyűlés ezt kikötötte, a határozat szigorú betartását kérjük és követeljük. Reméljük, hogy a város illetékes tényezői a felmerült panaszokat a Perutzékkal kötött szerződés értelmében rövidesen orvosolni fogják. A Ker. Munkásegyesület választmánya f. hó 19-én este 8 órakor saját otthonában Ülést tart, melyre pontos megjelenést kér az elnökség. Keresztényszociálista alapon szervezkednek a kőbányamunkások. Szentgál, Városlőd és Herend községek köbányamunkásai, akik valamennyien a szentgáli kőbányákban dolgoznak, 11 én Szentgálon csoportalakító közgyűlést tartottak, melyen kimondották a Ker.-szoc. Bánya- és Kohómunkások Orsz Szövetsége szentgáli helyi csoportjának megalakítását. A gyűlésen Kertész Károly bányamunkás elnöki megnyitó szavai után a ker. szoc. munkásmozgalom törekvéseit Szalay Lajos pápai kerületi titkár és Rchály János központi titkár ismertették. Ezután megválasztotta a közgyűlés a csoport vezető ségét, meíy szerint az elnök lett Kertész Károly, jegyző Reidl József, pénztáros Szalay Károly, ellenőrök Víg Mihály és Forintos István. Választotok ezenkívül még hét tagu választmányt is. A gyűlés a Himnusz éneklésével ért véget, mely után a még be nem iratkozott munkások azonnali belépésüket jelentették be. Szüreti mníatság. Az ugodi kőés mészipari munkások ker.-szoc* szakszervezete f. hó 18 án Mészáros Károly vendéglőjében szüreti mulatságot rendez, melynek tiszta jövödelmét a hadiárva munkásgyermekek segélyezésére fordítják. A pápai cigányzenészek egyesülete ? hó 20-án d u. 3 órakor a Ker.-szoc. Munkásotthon helyiségében értekezletet tart, melyre pontos megjelenést kérünk. Munkaközvetítés. Állást keres: 1 borbély, 2 házvezetőnő, l" géplakatos és puskamüves, 1 szabó. Cím: Ker. sroc. szakszervezetek irodájában. (Szentilonai utca 12. Telefon szám: 121.) Elveszett egy barna redikül f. hó 11 én az Adászteveli uton. Becsületes megtalálója szolgáltassa be a pápai Keresztényszociálista Pártirodába (Szentilonai utca 12). SPORT, ••• RSE—Kinizsi 2:0 (1:0). Barátságos. Biró: Bauer. Emberremenő, durva játék keretében teljesen megérdemelt vereséget szenvedett az elmúlt vasárnap a Kinizsi a lelkes, de fairen játszó RSE-tői. A vereségét a hihetetlen rossz csHpatfelállásának és a footbaljáték legelemibb szabályait néiküiöző durva játékosainak köszönheti, mert egészen bizonyos, hogy egy Tóth—Döbröntei, Császár— Tóth, Marton v. Kovács—Csisjlér— Kecskés, Limperger—Király—Tompák—Biró csapat az RSE t gólokkal verte volna fair halárok között. A bajnoki szezon megkezdődött és vasárnap a Kinizsi Zalaegerszegen, i FORDSON TRAKTOR l iánt, vontat, cjépel Kedvező fizetési feltételek, olcsó kamat mellett szállítja: UTOMOBIL ÉS TRAKTOR KERESKEDELMI Rt. uforizált FORD képviselet Budapest, VIII., Rákóczi-út 19. 32S Nagy alkatrész raktár! Kerületi képviselet: RAPOCH VILMOS, PÁPA. 8 PFC pedig Beleden játszik a pontokért. Mig a PFC a pontok mindegyikét meg fogja szerezni, addig a Kinizsinek ez csak úgy sikerülhet, ha a fenti, s nem a vásárnapi csapatával áll ki a bajnoki mérkőzésre. Országúti kerékpáros propagandavers ny. A Pápai Tesvériség Spofrés Kultúregyesület szeptember 25 én, vasárnap országúti propagandaversenyt rendez az alábbi feltételekkel : Start és cél: a celli uti vámnál (l'J km. kőnél). Útirány: Nemesszalók és vissza. Táv: 30 km. Indulás d. u. 7t2 órakor. Díjazás: legalább 20 nevezés esetén: 1. Nagy ezüst érem; 2, Kis ezüst érem; 3. Nagy bronz érem • 4. Kis bronz érem. Kevesebb nevezés esetén a nevezés arányában. Husz nevezésen feíül minden megkezdett 5 nevezés után egy bronz érem. Nevezési díj: 1 10 P, mely a nevezéssel egyidejűleg befizetendő. Nevezni lehet Gősy Ottó szakoszt. igazgatónál (Jókai-u) és az egyesület helyiségében minden szerdán este 9—11 óra között. Nevezési zárlat szeptember 21-én este 11 órakor az egyesületi helyiségben (Sipitzky féle vendéglő). Tétnélküli nevezéseket nem veszünk figyelembe. A versenyen csak olyan kerékpárosok vehetnek részt, akik a Magyar Kerékpáros Szövetségnek és egy kerékpáros egyletnek sem tagjai. A versenyen a MKSz verseny- és fegyelmi szabályai mérvadók. A kerék • pároknak fékkel és csengetyüvel kell ellátva ienniök. A vezetőség. Pápai terménypiac. 1927. évi szeptember hó 16-án. Buza 2880—29 20, rozs 27-20, árpa 24 00—25 00, zab 19 00—20 00, kukorica 24 80-25 20, köles 35 20 P q-kint. Tojás darabja 14 — fillér, turó kilója 2 00— pengő, tej literje 30 fillér, tejfel literje 2'00, vaj kilója 5 — P. Marhahús 2 24, borjúhús 160, sertéshús 2 80 birkahús 160 P kilónkint. Burgonya kilója 14 fillér, körte kilója 30 fillér, paszuj kilója 20 fillér, szilva kilója 40 fillér, alma kilója 30 fillér, paradicsom kilója 9 fillér, paprika kilója 24 fillér. Aüami a^yakd^v! kivonat. SsSletlatc s Szept. 11. Horváth Rozália napszámosnö, fia: Zoltán, rk. Szept. 12. Dekovics József gyári munkás és neje Szabó Anna, fia: József, rk. Szept. 13. Kocsis Ferenc földmives és neje Cziróki Erzsébet, leánya: Mária, rk. — Keresztes József kereskedő és neje Keresztes Margit, leánya : Valéria, rk. Szept. 14. Hermán József csizmadia és neje Kelemen Margit, leánya: Ilona, rk. — Bartalos József földmives és neje V. Horváth Karolina, fia: Sándor, ref. — Horváth Károly népzenész és neje Sárközi Vilma, fia: László, rk. — Fehér Mihály iskolaszolga és neje Hanczvikl Margit, fia : József, rk. Szept. 15. Kajtár Géza napszámos és neje Buza Teréz, leánya: Irén, rk. — Szőke Gábor esztergályos és neje Szabó Rozália, leánya: Ilona, rk. — Bognár Gyula bazárárus és neje Pfeiffer Szera, fia: István, rk. Meghaltak a Szept. 9 őrsi Ferenc nőiruha szabó, rk., 42 éves, öngyilkosság. — Mussa Sándorné Harasztovics Mária, rk., 47 éves, méhrák. Szept 10 Klesits József földmives, rk., 61 éves, genyvérüség. Szept, 11. Németh András nyug. vasút