Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-09-18 / 38. szám

1 Csipkéi k, szalagok és rövidáruk kaphatók) B Legnagyobb választékban női és férfi 1 fehérnemük, harisnyák, keztyiik, er­RAIDL FERENCNÉL Pápán, Kossuth Lajos utca 6. 432 » nyők, botok, sapkák, kalapok nyak- 1 kendők, ridikülök és bőröndök stb. 1 atlétikai versenyek, közben meg­szakítva a magyarruhás lányok és a pápai leventék frenetikus hatást elért szabad- és botgyakorlataival. A verseny lezajlása után a csapa­tok díjkiosztáshoz sorakoztak, majd dr. Körmendy-Ékes Lajos főispán úr mélyen érző szavakkal ecsetelve sz elszakított testvérek szenvedései*, ki­tartásra buzdította a leventéket és a haza oltárán áldozva, egyesült mun­kára szólította föl a közönséget és üdvözölte dr. Konkoly-Thege Sán­dort, mint a pápai Leventeegye&ület elnökét, kinek áldozatot nem kimélő lelkes hazafiságáért, egyesületének impozáns fölvonulásáért, az ünnepély díszének emeléséért a közönség ne­vében is köszönetet mondott, a ma­gyarruhás lányoknak pedig megígérte, hogy e szép nap emlékére egy-egy emlékérmet fog nekik ajándékozni. Egy nagyon kedves emlék marad még a magyarruhás leányoknak az a néhány perc is, melyet Wéber Pál mesterkanonok úr vendégszeretetében a várban eltöltöttek, de nem feled­keznek meg a veszprémi urinőkről sem, kik Scipiadesz Iréné vezetésé­vel végtelen kedves keresztény és magyaros vendégszerettei látták el a leányokat ízletes vacsorával. A legszebb díjak veszprémieknek jutottak, kivéve az Orsz. Testnevelési Tanács díját, egy drb. céllövő pus­kát, amelyet a legjobbnak itélt csa­patnak tűzve ki, a pápai leventék kaptak. A magyarruhás iányoknak Herend négy kis korsója jutott. Legjobban járt azonban a közönség, mely hazafias érzéstől telt szívvel egy felejthetetlen szép képet vitt magával emlékül. o i» Hf REK ••• Személyi hírek. Bozzay Zoltán c. tankerületi kir. főigazgató elnökölt a bencés reálgimnáziumban a magán­vizsgálatokon. — Dr. Császár Elemér egyetemi tanár e hó 13-án a kor­mányt képviselte a ref. gimnázium érettségi vizsgálatain. Moncz József soproni postaigazgató a mult héten városunkban tartózkodott. — Dt. Antal Géza ref, püspök városunkban tartóz­kodik. Elnököl a ref. lelkészvizsgála­tokon és résztvett a ref. főiskola tanévmegnyitásán. Kristóffy Gyula és felesége. Végtelenül szomorú kettős gyász súj­totta városunk egy közkedvelt család­ját. Kristóffy Gyula MÁV főfelügyelő és felesége Kristóffy Gyuláné szül. simái Mező Hermin e hó 12 én Budapesten meghaltak. Mindkettő súlyos operációnak vetette magát alá s egymás haláláról mitsem tudva, egy napon adták vissza nemes lel­küket Teremtőjüknek. Példás családi életet éltek, munkás, szorgalmas éle­tüknek felüdülést csak a társadalmi munkában való élénk részvétel adott. Mindenki szerette, mindenki becsülte őket és általános részvéttel értesült a város közönsége tragikus halá­lukról. Halálukai négy gyermekük: Ida, férjezett dr. Bock Pálné, Gab­riella, Erzsébet és János gyászolják. Szeptember 14 én temették őket a Kerepesi ut melletti temető halottas­házából. A temetésre sokan elmen­tek pápai ismerőseik körül is. Az engesztelő szentmise-áldozatot e hó 17 én reggel 8 órakor mutatták be értük a Mindenhatónak. Körmendy-Ékes Lajos főispán a Somlóért. A Somlóhegy meg­mentése érdekében Körmendy Ékes Lajos főispán fölterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez. Fölter­jesztésében rámutatott arra, hogy ebben a kérdésben már a vármegye törvényhatósági bizottsága is felira­tot intézett és hangoztatta, hogy a vármegye egész közönsége meg van arról győződve, hogy a somlóhegyi bazaltnak útépítési célokra való fel­használása egyáltalán nem szüksé­ges, amennyiben a vármegye terü­letén, például a közelfekvő Padrag község határában sokkal alkalmasabb kőanyag rengeteg mennyiségben ren­delkezésre áll és az itteni nézet az, hogy a padragi kőanyag útépítésre keményebb összetételénél fogva sok­kal alkalmasabb is, mint a málékony somlai bazaltkő. Epp ezért kéri a főispán a kereskedelmi minisztert, hogy vegye ezt a kérdést revizió alá és a bazaltbánya nyitásának tervét végleg ejtse el. A bencés reálgimnáziumban az ünnepélyes Veni Sancte szept. 14 én volt. Beiratkozott 384 tanuló. Tanítóválasztás. A róm. kath. iskolaszék folyó hó 18 án délután 5 órakor két osztálytanítót választ a róm. kath. elemi iskolában. Az ügy fontosságára való tekintettel ezúttal is felkérjük az iskolaszék tagjait, hogy lehetőleg teljes számban jelen­jenek meg. A pályázók száma 12. Katholikus hitélet Nagy- és Adásztevelen. A forradalmakban összemorzsolt ország egyes vidékein kezdenek kigyulladni a hitélet mécse­sei. Mária nevenapján lélekemelő ün­nepség keretében hoztak áldozatot a nagyteveliek az Égi Szfizanya tiszte­letére, amikor is a szentmise után a plébánia udvarán Lóskay István budapesti szónok szive őszinte érzé­sével, lelkesedése magasztos szár­nyalásával és hite szent megvallásá­val gyújtotta ki a nagyszámú hallga­tóság lelkében a hit fáklyáját. Elő­adásában a katholikus Magyaror­szágnak a pápához, a Boldogságos Szűz Máriához és a királyság szent eszméjéhez való ezeréves hű ragasz­kodását fejtegette és annak a remé­nyének adott kifejezést, ha hűek maradunk évezredes szent eszméink­hez, akkor poraiból, lesujtottságából űj életre támad a szép haza, viruló szép kertje lesz a Kárpátok övezte Magyarország az Édes Szűz Anyá­nak. Ugyanaz nap délutánján az istentisztelet után Adásztevelen az iskola udvarán fejtegette Lóskay István a hazaszeretettől átitatott esz­méit a buzgó katkolikus hivek tábo­rában elvegyült protestánsoknak is. Mindkét előadást nagy megértéssel hallgatták. Szivek nemesbülése, az értelem világossága és a lélek ma­gasztos lelkesültsége lett sok száz hallgatóban a kijegecesedett ered­mény. Tanévnyitás. Az 1927—28. tanév megnyitása szept. 12-én volt a ref. kollégiumban. A tanévet Czeglédi Sándor főiskolai gondnok nyitotta meg. Beiratkozott a gimnáziumba 471, vagyis épp annyi, mint a mult tanév hasonló időszakában. Ugyan­ekkor olvasták fel dr. Klrecsényi Dezső, dr. Szabady Béla és Varga László székfoglalójukat. Pápa város Levente Egye­sülete szeptember 18-án rendezi a Ligeti-sporttelepen dr. József Ferenc királyi herceg és Anna királyi herceg­asszony fővédnöksége és dr. Kör­mendy Ékes Lajos főispán védnök­sége alatt levente ünnepélyét és ver­senyét. Az ünnepély lefolyása a következő lesz: Reggel 8 órakor az ünnepély főpróbája és atlétikai selej­tező. 10 órakor istentisztelet a külön­böző felekezeteknél. 12 órakor tér­zene a FŐ-téren. Délután 3 órakor felvonulás a Ligeti-sporttelepre. Him­nusz. Ünnepi beszéd. Közös szabad­gyakorlatok. Magyarruhás lányok gyakorlatai. Minta csapat gyakor­latai. Irredenta gúlák. Atlétika: 60 m. síkfutás, 100 m. síkfutás, 1500 m. síkfutás, 4x 100 m. staféta. Gerely ­dobás, diszk oszdobás, súlydobás. Magasugrás. Távolugrás. Kuruc dalok. Szent László leventéi. Irta Koványi I. Szavalja: Császár Károly. Botgyakorlatok. Magyarország föl támadása. (Élőkép.) Ifjú leventék föl­avatása. Díjkiosztás. Szózat. A gyakor­latokat az egyesület 40 tagú zene­kara kiséri. Vastagh Gyula képkiállitása a városháza közgyűlési termében vasárnap reggel nyílik meg. Vastagh Gyula nem arra helyezte a fősúlyt, hogy muzeális becsű dolgokat hoz­zon, hanem a polgári lakásoknak megfelelő olyan tetszetős festménye­ket, amelyek maradandó becsfiek. Minden különösebb kritikától már csak a helyszűke miatt is eltekin­tünk, csak sorrendben felemlítjük az itt résztvevő művészeket. Az elhuny­tak közül: Lotz Károly, Benczúr, Mednyánszky László báró, Markó, Vastagh Géza és id. Vastagh György. Az élők közül itt vannak: Berkes, Edvi-Illés, Éder, Glatter, Gergely, Glatz, Heyer, Innocent, Juszkó, Mol­nár, Nagy Vilmos, Náray, Nógrády, Olgyay, Pálya, Pap Emil, Romek, Szepesi Kuszka, Szirmai, Zombory, Zorkóczy. A tárlat 8 napig marsd nyitva, s árai igazán mérsékelteknek mondhatók, különösen ha tekintetbe vesszük azt, hogy részletfizetésre is adják. Javító és pótló érettségi vizs­gálatok voltak szept. 13-án a ref* gimnáziumban Czeglédy Sándor egyházker. főjegyző elnöklete alatt. A kormányt dr. Császár Elemér egye­temi tanár képviselte. Teljes vizsgá­latra jelentkezett 4, javítóra 3, kie­gészítőre 1 tanuló. Jelesen érett 1, Kovács Gyula; jól érett 1, Jávorszky Ödön; érett 2. A javítóvizsgázók és kiegészítőzők sikerrel vizsgáztak. A klsaszonynapi országos vásár e hó 13 án és 14-én volt Forgalma meglehetősen nagy volt» különösen a sertésvásáré. Felhajtot­tak 1890 drb. szarvasmarhát, ela­dásra került belőlük 747 drb., ló felhajtatott 1040 drb., eladásra került 212 drb., sertést 2224 drb.-t hoztak be, eladásra került 882 drb. A marhaárak kissé emelkedtek, a töb­biek változatlanok voltak. Veszettgyanus eb garázdál­kodása városunkban. E hó 14-én este 6 óra körül egy veszettgyanus eb a Somlai-úton Horváth Géza, Hemberger László és Menyhárt Jó­zsef gyermekeket megmarta, azután a Batthyány utcában a rendőröket támadta meg, kik kardjukkal agyon­j verték. A gyermekeket felszállították a Pasteur-intézetbe. Ugyanoda kül­dötték a kutya agyvelejét is, hogy megállapítsák, hogy vájjon veszett volt-e. Zsebtolvajok az országos vásárban. Az országos vásáron két erősen rovottmultu zsebtolvajt fogott el a rendőrség. Az egyik Bayer Ferenc, aki Csapó Gábor takácsi lakos zsebéből emelt ki 37 pengőt. A másik Weisz Dezső, aki Kap csándy Sándor dákai lakostól lopott 5 pengőt. Egy kis magyarázat. A ,Pápát és Vidéke" folyó hó 11-i számában a n^pi hirek között a ,Leventéink e hó 4-én* kezdetű és „ Adjátok meg az Istennek, ami az Istené, mert csak az a nemzedék, mely ezt idejekorán megtanulta, adja meg minden má& elöljáróságnak és a hazának is, ami

Next

/
Thumbnails
Contents