Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)
1927-09-04 / 36. szám
Két amerikai repülőgép vágott ismét neki a végtelen Óceánnak, hogy Európába repüljön. Mig tehát az Európából Amerikába repülni akarók sorba kudarcot vallanak, addig az amerikaiak egymás után repülnek el hozzánk. — 24 óra alatt érkeztek Európába a „Detrait büszkesége 8 nevfi repülőgépen Brook és Schlee pilóták. 15 nap alatt az egész földet körül akarják repülni. A Daily Maiiban Rothermere lord újabb és az eddigieknél sokkal erősebb hangú cikket írt a magyarság védelmére. Erélyesen követeli az összes magyarlakta területeknek országunkhoz való csatolását. Csehországot pénzügyi bojkottal fenyegeti meg az esetben, ha önként nem hajlandó Magyarországnak átadni magyarlakta területeit. Szeptember 1-én ült össze a népszövetség. Magyarországot Apponyi Albert gróf és Walkó Lajos külügyminiszter képviselik. A tárgypontok között szerepel a magyar román döntőbírósági szerződés. Ezen kivül valószínűen szóba kerül a Rothermere akció is. Pápa város 1927. évi költségvetése. A városi tanács a pénzügyi bizottság jelentésének kíséretében az 1926, évi zárószámadásokkal együtt most tette közzé a város 1927. évi költségvetését. A költségvetés előterjesztése és képviselőtestületi tárgyalása, — a közgyűlés szombati ülésében foglalkozik az eléje terjesztett előirányzattal, — éppen egy teljes évi késéssel került napirendre, jeléül annak, Ihogy a várva várt és sokszor beígért várospolitikai konszolidáció még mindig csak jámbor óhajtás, 'amely azonban mégis egyre jobban a megvalósulás útjára ér. Az 1926. évi zárszámadások során több heiyütt fordulnak elő hiteliullépések, amelyek azonban részben a kényszerítő körülményekben, részben a kiadások eszközlése idején még megvolt régi keletű felületességben lelik magyarázatukat, amelyek azóta már végleg ki vannak küszöbölve a város háztartásából és így a túllépéseket a pénzügyi bizottság tudomásul vételre ajánlja a közgyűlésnek. Tulajdonképpen az 1926. évi zárószámadásnak az ugyanazon évbeli költségvetéssel szemben észlelhető divergenciája mégis érthetetlen és annak a jele, hogy a város számvevősége a könyvelésben nem bir a kellő áttekintéssel, hiszen az 1926. évi költségvetés tárgyalása 1927 áprilisában történt, akkor, amikor már az 1926. évi adatok befejezett tények voltak, semmi sem állhatott volna tehát útjában annak, hogy a pénzügyi bizottság az időbeni tárgyalásai so rán a költségvetés, mely csak névleg volt az, tényleg már nem, a tényleges kiadásokkal összhangban kerüljön megállapításra. Az 1927. évi költségvetés alapelve a pénzügyi bizottság legutolsó évi működésében megnyilvánuló okos takarékosság: mindent megcsinálni, amire szükség van és amit a város megterhelése nélkül lehet, de sehol egy felesleges fillért ki nem adni. Hogy ez a takarékosság helyenként átcsap a már nem racionális fösvénységbe, annak az oka előző évek meggondolatlan köiiekezésével szemben fellépő természetes reakció, amelyen segíteni a közgyűlés van hivatva. Általános várospolitikai szempontból a legszembeszökőbb jelensége és egyben érdeme a költségvetésnek, hogy nem vesz fel pótadót, tehát pótadó kivetése nélkül fedezi nem csak a folyó kiadásokat, hanem még beruházásokat és ingatlanszerzést is keresztülvisz az állami terhek külön fokozása nélkül. Ezt az intézkedést a költségvetési előirányzatban a pénzügyi bizottság vitte keresztül, mert a főszámvevő és a tanács javaslata 5%-os kereseti adó mellett 36*/o os községi pót-, adót vesz fel, amivel szemben a pénzügyi bizottság a pótadó törlése mellett foglal állást. Indokolja is, hogy miért. A lakosság adóterhe pótadó nélkül is 64%-a! nagyobb az utolsó békeév teihénél, így tehát, amit Pápán minden adófizető már évek óta érez, az a tény, hogy pótadó nincs, csak látszólag ideális állapot, voltaképpen az egész adózási rendszer alapvető hibája, amelynek következtében a földbirtok egyáltalában nem vesz részt a városi terhek viselésében, mig azon adózó polgárság, mely a városnak átengedett kereseti adót fizeti, tehát a szabad pályán dolgozó intellektuellek, kereskedők és iparosok, roskadozik a békebelinél az ő osztályánál 100°/o-al nagyobb adók terhe alatt. Hogy ez az állapot egyrészt teljesen igazságtalan, másrészt pedig a városi lakosság zömét tevő kispolgárság teljes elszegényedésére vezet, az nyilvánvaló. Ezzel szemben Potemkin jólét az, amelyet a város háztartása felületes szemléletre mutat, a pótadó hiánya. Ez csak annyiban érdem, mert a pénzügyi bizottság hivatása magaslatán állva, nem engedi az adózó osztályok teljes tönkremenését, azonban a helyzet ennek ellenére sivár és annál kilátástalanabb, mert annak megváltoztatása nem a város szerveinek hatáskörébe tartozik. A költségvetés szerint, amelynek részletezésére e hely szűk, az 1927. évi bevételek főösszege 951 488 pengő 74 fillér, kiadásoké pedig 911518 pengő 6 fillér, tehát 39970 pengő 68 fillér költségvetési felesleg jelentkezik. A nagyobb beruházások, amelyek „BDR0SS-BÍ1RD0S" magán tanfolyam Budapest, Háhóczi-út 57/a, Előkészít szeptemberi vagy decemberi összevont vizsgákra, érettségire. (Válaszbélyeg). 247 ezen költségvetés terhére valósulnak meg, a rendőrség részére vett épület, a Rohonczi-utca, a Szent Benedek-tér és Fő-tér rendezése, az Esterházy út és Veszprémi-út mindkét oldali gyalogjárójának aszfaltozása, végül az öreghegyi-út kiépítése. Higyjük, hogy a most megkezdett szép, alkotó munkái a jövő évben már jobb gazdasági helyzet mellett kettőzött tempóban folytathatjuk. Dr. Sulyok Dezső. f ••• Személyi hír. Wimmer Károly pápai kamarás, zárdai igazgató a Szentföldre utazott. Egy hónapig lesz a szent helyeken. Halálozás. Gaal Erzsike aug. 28 án életének 22 évében elhunyt. 30-án délután 4 órakor temették nagy részvét mellett a kálváriái temető kápolnájából. A pannonhalmi főapát bérmaúton, A pannonhalmi egyházmegye főpásztora, dr. Bárdos Rémig főapát a mult vasárnapon Bársonyoson bérmált. A főpásztort dr. Hermann Ipoly titkár és az udvari papság kisérte, j a járás határán pedig dr. Scherer János zirci szolgabíró fogadta a közigazgatás nevében. A községben felállított díszkapunál a tűzoltók és leventék sorfala közt a községi elől • járóság élén Chapó főjegyző köszöntötte a falu nevében, mire harangzúgás és mozsárdurrogás közepette vonult végig a falun s érkezett meg a plébániára. A templomban előbb főpapi misét celebrált, majd prédikált a főapát, azután 154 különböző korú hivői bérmált meg. —• E hó 4 én Láziban osztja ki dr. Bárdos Rémig a bérmálás szentségét, ahol szintén hagyományos fénnyel és lelkesedéssel fogadják a kis egyházmegye buzgó főpásztorát. A pénzügyőrség köréből. Fiílinger János pénzügyőri főbiztos helyett a pénzügyminiszter Tamás Ferenc ceglédi főbiztost helyezte Pápára és megbízta a biztosi kerület vezetésével; a városi pénzügyi szakasz vezetésével pedig Oyenese Pál főszemlész bízatott meg. A Somló lebontása ellen hatalmas tiltakozó gyűlés volt a mult vasárnap Devecserben. Kétségbeesetten tárgyalták a szőilősgazdák a Somló ellen elkövetendő merényletet. A kereskedelmi miniszterhez tiltakozó iratot intéztek. Vájjon lesz-e eredménye ? Harangot szereznek a pápai evangélikusok. A pápai evangélikus gyülekezet a soproni Seítenhoffer cégnél a háborúban elrekvirált harangjai pótlására két harangot rendelt. Égy 672 kilogrammosat és egy 168 kilogrammosat. A két harang összes költsége 6000 pengő, melynek eddig csak egyharmada van meg. A többit a presbiterek házróiházra járva gyűjtik össze; remény van arra, hogy a gyűjtés sikerrel is jár. A harangszentelési ünnepség valószinfon október 31 én, a refor máció emlékünnepén lesz. Rendkívüli városi közgyűlés lesz e hó 3 án d. u. 2 órakor. A tárgysorozaton szerepel az 1926. évi zárszámadás, az 1927. évi költségvetési előirányzat és nagyon sok egyéb közérdekű dolog, úgyhogy előreláthatóan nagy érdeklődés mellett folyik majd le a közgyűlés. A Munkásbiztosító Pénztárak reformja küszöbön áll. A népjóléti államtitkár úgy nyilatkozott, hogy minden vármegyei törvényhatóság területére egy egy kerületi pénztárt akarnak felállítani, míg a többi, ipar és kereskedelem szempontjából számottevő helyeken a törvényben tervezett kirendeltségek látják el a biztosítás feladatait. E szerint városunk elveszítené a Munkásbiztosító Pénztárt. Minden megszerzett intézmény elvesztése súlyos kár egy egy városra. Felhívjuk tehát a város vezetőségét, hogy ezen intézménynek városunkban való megmaradhatásáért mindent kövessen el. Pápa Veszprém vármegyének legnagyobb, legforgalmasabb, legjobban fejlődő városa. Azt hisszük, a népjóléti miniszter ezt méltányolva, mégis csak itt hagyja a Munkásbiztósító Pénztárt. A szentbenedektéri piac ren dezése ügyében augusztus 29-én délután az építési és a piacrendezési bizottság helyszíni szemlét tartott. A szemle eredménye az lett, hogy a terraszos megoldást mellőzik. A tér utcai frontján díszes kerítést emelnek, azután az egész teret lejtősen kidolgozzák egészen a Tapolcáig, úgy, hogy a térre kocsival is be lehet járni a Csáky-utcából. béri KBEI2 NEUBAUER FERENC uri és n5i divatárúháza PÁPA, KOSSUTH LAJOS-UTCA 32. SZÁM. (A postapalotával szemben.) Nagy válaztéki Férfi és női fehérnemüekben. A legdivatosabb harisnyák, nyakkendők, bőrkeztyűk, sapkák, eső- és napernyők, sétabotokban. Csipkék, hímzések és szalagokban. Kötött, szövött és rövidárúkban. Menyasszonyi koszorúk és fátyolokban. Bőröndök és bőrdiszmüárúkban. Nagy raktér játékárúkban. Szabott árak. Szolid és pontos kiszolgálás.