Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-08-21 / 34. szám

A pápai vásárral kapcsola tosan Írja egyik olvasónk, hogy ha az illetékes körök az elmaradt állat­vásár pótlását kérik a belügyminisz­tertől, legyenek figyelemmel arra, hogy a város közeli környékében szept 12—18-ig bérmálás lesz, tehát a vásárt vagy előtte, vagy utána kell megtartani, hogy ezek a közsé­gek Is résztvehessenek. Végre-valahára! Ne örülj nyá­jas olvasó túlságosan, nem tényről, csak tervről van szó. Az Esterházy­út két oldalán aszfalt járda létesül rövidesen. Ezt úgy kell érteni, hogy a dolog a legközelebbi közgyűlés elé kerül, amely majd megszavazza. Hogy a megszavazás ulán hány lust­rum telik el a járda létesítéséig, an nak eldöntését nyájas olvasóra bíz­zuk. — Végre-valahára gyümölcsöt és más élelmiszert nem szabad árú­sítani letakaratlanul, Az ellenőrzés a rendőrség hatáskörébe tartozik, amely kérlelhetetlen szigorúsággal megbün­teti a rendelet ellen vétőket. — A belügyminiszter szerint hiányos a városok seprése és öntözése. Ezért utasította a városokat, hogy három hónap alatt készítsenek szabályren deletet a seprés és öntözés miként­jéről. Reméljük, hogy a pápai szabály­rendelet az eddiginél bőségesebb öntözést tüntet majd fel. Még az is benne lesz, hogy először mindig öntözünk s csak azután seprűnk. Ha azután a szabályrendeletben benne lesznek, akkor meg is tartják őket, mert a szabályrendelet megtartásá­nak ellenőrzését a belügyminiszter a rendőrhatóságok körébe utalta. Az országos vásáron cigány­verekedés volt, amelyben körül­belül 12 cigány vett részt. Természe­tesen mindegyik szenvedett kisebb­nagyobb sérüléseket, kettő azonban kissé nagyobb ütéseket kapott, mert az egyik 14 napig, a másik 8 napig gyógyuló sérülést szenvedett. PelAlflzetések, A pápai posta- és távirdaaltisztek táncmulatságán felül­fizetni szívesek voltak: Varga József postafelügyelő, Pápai takarékpénz­tár, dr. Veszely Tibor 10—10 P, Ley Sándor, Szakács Imre 6—6 P, Kristóffy Qyula, Bán Jenő, Vitéz Draskócy István, Illés Vidor, Piatsek Qyula, Koloszár Ferenc, Perutz test­vérek, Nemcsica Elek, Deák Qyörgy, Cser Qyula, Sulyok Dezső, Németh Í ózsef plébános, dr. Qlück Sándor, ralter Qyula, Fejes János, Karlovitz Adolf, Tuba Béla, N. N. 5—5 P, Tóth Kálmán, Leszámítoló Bank, Pápa és Vidéke Hangya, Kolbe Nán­dor, Qal József és neje, Sommer Pál, Vittmann Mihály, Özv. Adamovics Lászlóné, Unger Mihály, Boscovics Sámuel 4-4 P, Virág Teofil 3 50 P, Horváth Ida, Qáty Zoltán, Qáty Iza­bella, Mesterházy László, Özv. Vol­mut Dezsőné, özv. Mészáros Jánosné, Friebert Miksa, Hochschorner Jenő, dr. Hoífner Sándor, Fillingei Qéza, Füstös István, Bartli István, Kozla Antal, Andi Engelbert 3—3 P, Kap­csos Qábor, Novitzky Pál, Özv. Hermann Jánosné, Mikóci Lajos, Pap Sándor, Muli testvérek, Szűcs Qyula, Kutasy Mária, dr. Mikolics Ferenc, dr. Kapossy Lucián, Kelemen Zsig­mond, Újváry László tanító, Hajdani Vince, Turner Nándor, Blau Henrik, Neumann Antal, Saudek Miksa, Kis Tivadar, Straub Mihály, Közel Ignác, Barta József, László Dezső 2—2 P, özv. Rát Qyuláné 160 P, Mayer Ábrahám, dr. Szijjártó Antalné, Bodo­lai Jenő, Nagy Pál igazgató, Kött­baum Sándorné, dr. Lusztig Sándor, Tauber Qéza, Mihácsi Sándor, 1 50 —1*50 P. A felülfizetésekért hálás köszönetet mond a Rendezőség. 376 Hágár fia annak az európai Fox­superfilmnek a cime, melyet dr. Wend­hausen rendezett. A filmnek Német­országban olyan kivételesen nagy­sikere volt, hogy rendezőjét William Fox azonnal leszerződtette hollywoodi stúdiója részére. — Mint értesültünk, a film két nagyszerű főszereplője Mady Chrisztians és Wernpr Fuette rer megjelennek a film budapesti bemutatóján, mely szeptember 15 én lesz a Rádiusban és Palaceban. 375 Betörők jártak e hó 12 ére éjjel a Jókai u'cában négy lakásban. Pénzt kerestek, de nem találtak. Nem azért, mintha a Jókai utca lakóinak nem lenne pénzük, hanem mert nyilván jó zár alatt tartják pénzüket. Pfersch Pongráctól azért sikerült elemelniök két skatulya pénzt, de mikor megíudták, hogy forgalomból kiment régi pénzek voltak, az udva­ron elszórták, A tettest ismeri a rendőr­ség, rövidesen felelni fog a rendőri leg is tilos pénzkeresési módért. x Igen aktuális és Magyaror szágon hézagpótló könyv jelent meg a Falu könyvtára kiadásában a vető­magvak betegségeiről és a vetőmag­csávázásról. A Vetőmagvak okszerű csávázásának első feltétele, hogy a gazdaközönség széles rétegei is meg ismerhessék azt a sokféle betegséget, mely a vetőmagot fertőzni szokta és ne csak általánosan üszögről le­gyen tudomása a gazdának. Ezt a célt eredeti rajzaival és fényképfel­vételeivel a 32. oldalas, ízléses kivi­telű könyvben el is éri a szerző, dr. Friedl Qusztáv, kit a gazdaközönség szakközleményeiről különben már régen ismer. Minden érdeklődőnek megküldi betekintés végett a köny­vet a Falu könyvtára, Budapest, Zoltán uícca 8., vagy e lap szerkesz­tősége. Ára: 1 pengő, Ha fáj a feje és szédfil, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, oldaiszúrást, mellszorulást és szív­dobogást érez, igyék minél előbb valódi „Ferenc József" keserűvízet. Gyomor és bélszakorvosok bizonyít ják, hogy a Ferenc József víz remek természetalkotta hashajtó. Kap­ható gyógyszertárakban, drogériák­ban és füszerüzletekben. 110 Mezőgazdasági cselédek és munkások kitüntetése. A föld mivelésügyi miniszter az 1927/28. költségvetési évben, a mult évben követett eljáráshoz hasonlóan, ser­kentő példaadás céljából jutalmazni kiván oly gazdasági cselédeket és munkásokat, kik hűséges szolgálatuk, illetve derék magatartásuk révén társaik közül kiváltak és ezen kitün­tetésre érdemesnek mutatkoztak. Fel­hívjuk a gazdaközönség figyelmét ezen akcióra, hogy a kitüntetésre a legmegfelelőbb egyének legyenek ki­választhatók. Javaslatát az illető mun kaadó küldje meg az illető főszol gabirő, azaz polgármesterhez szept. hó 15-ig, amely javaslatban feltünte­tendő az illető cseléd (munkás) neve, személyi adatai, szolgálati viszonya, illetőleg az egyhelyben töltött szol­gálati ideje (legalább 25 év, föld­munkásoknál ez nem szükséges) és a múltban lezajlott rendkívüli idők alatt munkaadójával szemben tanú­sított magatartása. Háztartási mun­kát végző cselédek és oly egyének, kik már ily kitüntetésbe részesültek, javaslatba nem hozhatók. x Az Unghváry László faiskola szőlő- és borgazdasági r.-t. Cegléd, most bocsájtotta ki a minden gazda s kertmivelő által nagyon jól is­mert nagy képes árjegyzékét. Az Ízléses és kiválóan összeállított ka­talógus tartalmazza a faiskolai nő­vények, konyhakerti és virágmag­vak, kertészeti szerszámok legtelje­sebb és szakszerűen tájékoztató ár­jegyzékét, Az árjegyzéket kibocsájtó céget érdekelné az is, hogy az ár­jegyzéket kérő olvasóink vidékén milyenek a talaj- és éghajlati viszo­nyok, hogyan fejlődnek ott az egyes gyümölcsfajok és hogy van­nak-e a környéken nagyobb gyü mölcsösök. Ezt az árjegyzéket min­denki, aki lapunkra hivatkozva kéri azt a cégtől, ingyen és bérmentve kapja meg. Minden olvasónknak, aki ilyen természetű kérdésben ér­dekelve van, szívesen ajánljuk a fenti céget. Az Ughváry László r.-t. Cegléd budapesti irodája, IV., Váci­utca 29—33. készségesen áll min­denkinek rendelkezésére. Telefon­Gyűjtsön: Gyógynövényeket. köhársat, ezüsthársat, árvacsalánvirágot, pipacsvirágot, papsajtlevelet, kőrisbogarat, kék búzavirágot, csalánlevelet, ezerjófüvet, f eltér m alyvale velet, és mindenféle egyéb gyógynövényeket. Száraz készletét ajánlja fel a Hydroflora Magyar Had, Byéhény és Gyógynövény RészB.-társaságnah Budapest, VI., Király utca 12. 254 szám: Teréz 118—48. A csudaszé­pen kiállított árjegyzék a Pallas nyomdai műintézetből került ki 389 KER.-SZOC. HÍREK. ••• Megalakult a ker. szoc. szer­vezetek temetkezési segélyzŐ egyesülete. A pápai ker. iparosok, földmivesek és munkások vasárnap d. u. népes értekezletet tartottak, melynek keretében megalakították a temetkezési segélyegyesületet. A se­gélyegyesület tagjai sorába léphet mindenki, aki valamely ker. szoc. egyesületnek, szövetségnek vagy párt­szervezetnek tagja és azt tagsági könyvvel igazolja. Beíratási díj 80 fillér. Később a tag csak haláleseten­kint tartozik fizetni s ezen összeg 300 tagot alapul véve, 240 pengőt tesz ki, melyet teljes egészében az elhalt tag hozzátartozója készpénz­ben kap meg. Beiratkozni lehet min* den vasárnap d. u. 2—4 óra közt a Ker. Munkásegyesületben. Fel­hívjuk tagjaink figyelmét, hogy ezen alturisztikus intézményt saját érde­kűkben karolják fel és támogassák. MunkásgyQlések a vidéken. Ugod, Szenígál, Herend és Városlőd munkásnépe elhatározta, hogy gaz­dasági éidekeik védelmére szervez­kednek és megalakítják a ker.-szoc, szervezetet. E célból f. hó 21 én d* e. 9 órakor Szentgálon, d. u. 3 órakor Városlődön népgyűlést tartanak, mely iránt a lakosság körében nagy ér­deklődés mutatkozik. Munkaközvetítés. Állást nyer* het 30 szövőmunkás és 2 kovács. — Állást keres 2 gépirónő. Cim: Szent­ilonai-utca 12. Telefonszám 121. 9 pápai bencés reálgimn. diáhrnenzája az idei évre szükséges tej, kenyér, hús és fűszer szállítására augusztus 30 ig árajánlatot kér. A diákok száma 170. Az ajánlatok Bencés Diákmenza Vezetősége, Bencés székház címre küldendők. 388 i FORDSON TRÜRTOR ; zánt, vontat, csépel Kedvező fizetési feltételek, olcsó kamat mellett szállítja: UT0M0BIL ÉS TRAKTOR KERESKEDELMI Rt. utorizált FORD képviselet Budapest, VIII., Rákóczl-űt 32? Nagy alkatrész raktár! Kerületi képviselet: RAPOCH VILMOS, PAPA.

Next

/
Thumbnails
Contents