Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-08-21 / 34. szám

VIDEKE i Politikai hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóh. Fő-u. 12. Tel. 151 Előfizetési árak: negyedévre 2 pengő, Wtézs évre 8 pengő. Egyes szám ára 20 fillér H-irdetések millméteres díjszabás szerint; basábmiliméter a hirdetések Mteött 4 -fillér, a szöveg között 5 fillér. Főszerkesztő: DK. BERZSENYI FÁBIM. Felelős szerkesztő: BOH8AY EKDRE. Előfizetéseket és hird etéseketfel­vesz : A kiadóhivatal (Fő-utca 12. Telefon 151.). A Ker.-szoc. párttitkárság (Szent­ilonai utca 12-). A „Pax" könyvkereske­dés (Fő utca 9.). A Ker. Nemzeti Nyomda­vállalat (Tőrök Bálint u. 1. Telefon : 157.). Szent István király Ünnepén. Szent István napja nemcsak az első magyar király finnepe ma már. Több ennél. Ünnepe első sorban a magyar állameszmének. Ünnepe an­nak a történelem folyamán kijegece­sedett gondolatnak, hogy a Kárpá­toktól körülvett Duna medencéjében egy erös államalkotó nemzet élt ezer éven keresztül és él a mai napon is. Ezt a nemzetet érték íúiyos csapá­sok, halálosnak látszó sebek, de tönkre tenni nem tudták. Erős bás­tyája volt Nyugatnak a Keletről jövő támadások ellen. Erös bástyája volt a magyar Géniusznak, a magyar nyelv­nek, a magyar faji érzésnek és gon­dolatnak. Szépen kapcsolódik ebbe a gon­dolatba a Rothermere lordtól világgá röpített sajtóháború. Nyugatot újra fenyegeti a Kelet a bolsevizmus for­májában. Újra segítségre van szük­sége és ezt a segítséget újra csak nálunk, magyaroknál keresheti. Erre a szerepre nem alkalmas sem Cseh­ország, sem Oláhország. De hogy mi ezt a szerepet, amelyet igenis be akarunk tölteni, betölthessük, szük­ségünk van a Kárpátok egész hegy­láncára, szükségünk van az Alföld egész medencéjére. Szükségünk van minden talpalattnyi magyar földre. Ezt a gondolatot ünnepeljük elő­szór Szent István napján. De ünneplünk egy másik gondo­latot is. Ünnepeljük a független magyar királyság gondolatát. Ezt a szentistváni gondolatot, melyet a Szent Korona eszméje és tana ezer éven át eggyé forrasztott a nemzet telkével. Mi nem tudunk köztársa­ság íenni. Mi nem tudunk hosszú ideig király nélküli királyság lenni. A nemzet igenis vágyakozik királya titán. Tőle várja sorsának jobbra fordulását. Az a sok és nagy társa­dalmi megmozdulás, amely mind a törvényes király visszatérését akarja, eleven bizonysága ennek. Ezek a nagy gondolatok hatnak át bennünket Szent István király ün­nepén. S ezek mellett buzgó imád­ság száll Hozzáj az első szent király­hoz, bogy legyen őre és pártfogója nemzetének. Hogy legyen őre koro­nájának és országának. Hogy legyen Őre országában a békének, az össze­tartásnak. bf, Ml történt a héten ? Idehaza. Szent István király ünnepét a mult évekhez hasonlóan Szent István hét keretében ünnepli meg Budapest. Az ünnepségek kiemelkedő pontja természetesen az idén is a Szent Jobb körmenet lesz, melyet Szmre­csányi Lajos egri érsek vezet. Utána nemzeti búzaünnep lesz, amelynek keretében az összes vármegyék egy­egy idei búzából font koszorút aján­lanak fel a kormányzónak. Augusz­tus 18-án d. e. nyilik meg az Or­szágos Vasipari Kiállítás és a Nem­zetközi Reklámkiállítás és augusztus lS-tól 29 ig Orsz. Kirakodó Nagy­vásár. 20 án d. u. 3 órakor nagy Népünnepély lesz a Tattersallban ökörsütéssel, magyar zenével és az összes magyar táncok bemutatásá­val. Lesz virágkorzó, az összes szín­házakban díszelőadások és gyönyörű tűzijátékok. Károly király emlékének áldozott az ország Tihanyban Nagy boldog­asszony ünnepén, mintegy 15 ezer főnyi közönség jelenlétében. Először Rott Nándor megyéspüspök meg­áldotta, József Ferenc főherceg pedig leleplezte a hősök emléktábláját, utána tábori szentmise volt, mely után Ke­lemen Krizosztom bencés tanár szent* beszédet, Angyal Pál egyetemi tanár pedig emlékbeszédet mondott Károly királyról. Azután megkoszorúzták Károly király emléktábláját és meg­tekintették a jövő évben az Attila dombon felállítandó kálvária helyét és terveit. Vass József népjóléti miniszter 1920 augusztus 15 én lett miniszter. E hét éves jubileumon az egész or­szág nagy szeretettel ünnepelte benne a kiváló papot és az éleslátású poli­tikust egyaránt. Különösen mint nép­jóléti miniszter az özvegyek, árvák és szegények sok-sok könnyét tö­rölte le. . i A veszprémi egyházmegyében az őszi bérmálások szeptember 11-én kezdődnek Vaszaron és szeptember 26-án érnek véget Nagykanizsán. A bérmálás szentségét dr. Rott Nándor megyéspüspök szolgáltatja ki. Székesfehérvárott József főherceg nyitotta meg a kiállítást e hó 13 án. A kiállítás gazdag anyagában ott van a dunántúli ipar és földmívelés minden gyöngye, hatalmas fejlettsége, kultúrája. Két magyar hithirdető, Lítványi György és Vargha Kálmán indult e hó 15 én Kínába. A pápai nuncius búcsúztatta őket a budapesti józsef­utca i Szent Sziv templomban. Purjesz Imre, a Világ felelős szer­kesztője, aki lapja betiltása után anyagilag teljesen tönkrement, ön­gyilkos lett. Földrengés volt Várpalotán e hó 14 én. Immár harmadszor ijesztegette meg a földrengés e kis veszprém­megyei községet. Súlyosabb károkat ezúttal sem okozott. Az elsőrendö élelmicikkek forgalmi adóját eltörölte a kormány. Azonban az árak mit sem csökkentek általa. Ezért a kormány azzal a gondolat­tal foglalkozik, hogy megszünteti ezt a kedvezményt. A vasipari munkások abbahagyták a sztrájkot, bár még nem tudtak a béremelés ügyében a munkaadókkal megegyezni. A tárgyalásokat Vass József helyettes miniszterelnök vezeti. Az elszakított területeken. Rothermere lord akciója nagy for­rongást idézett elő elszakított véreink kőzött. Közelinek érzik azt az időt, midőn újra magyarok lehetnek nem­csak lélekben, de ténylegesen is. A rutének nagy örömmel értesül­tek arról, hogy Rothermere lord ki­fejezetten a rutén föld autonómiája mellett van. össze akarják hivatni az autonom rutén képviselőházat, amelynek titkos szavazással kell dön­tenie a rutén föld hovatartozandó­ságáról. Külföldön. A halálraítélt anarchisták közül Vanzettin az őrültség jelei mutat­koznak, Sacco pedig feladta a 30 napig folytatott éhségsztrájkot. Portugáliában, a forradalmak ha­zájában néhányt tiszt újra államcsínyt kísérelt meg, azonban ezúttal siker­telenül. A dániai Hellsingörben tengeri ver­senyt tartottak Európa cserkészei. A „Terra 4 4 bolygó 12 leghatalmasabb hajósnemzete közt ott küzdött a meg­alázott magyar föld jövő reménysége, az esztergomi bencések és a buda­pesti piaristák 44 cserkésze. Ez a kisded csapat megmutatta, a világ előtt a magyar izmok erejét. Elsők lettek a versenyben! HÍREK. Személyi hír. Tóth Károly pénzügyminiszteri titkár e hó 18-án városunkban tartózkodott és meg­tekintette az épülő pénzügyi palotát, amelynek ugyan már június köze­pére készen kellett volna lennie, de alapos remény van arra, hogy két hónap múlva elkészül. Áthelyezések. Fillinger János pénzügyőri főbiztost ugyanilyen minő­ségben Ceglédre helyezték át. — Dr. Papp Dezső rendőrkapitányt Székes­fehérvárra helyezték át. Helyébe jön Dr. Ivánkovics József rendőrkapitány Sopronból. Az új pápai színigazgató. A vallás és közoktatásügyi miniszter az 1927—28 ik színházi évre tizen­nyolc színigazgatónak adott játszási engedélyt. Köztük Győr, Pápa, Sop­ron, Székesfehérvár és Szombathely városokra Faragó Sándornak. Ezen kívül Alapi Nándor Országos Kamara­színház néven drámai staggione tár­sulatával előadásokat tarthat az or­szág egész területén, egy egy város­ban azonban csak 12—12 rjapon át, az illető városba beoszttítt színigaz­gató színi idénye előtt legalább egy hónappal, szinidénye után viszont azonnal. Halálozás. Fehér István, a ben­cés reálgimn. szorgalmas és jó vise­letű tanulója e hó 15 én életének 19-ik évében hosszú betegség és a haldoklók szentségeinek ájtatos fel­vétele után Jánosházán elhunyt. £ hó 16 án temették nagy részvét mellett. Pápai Általános Bank H-T. FŐ-tér. Folyószámlabeté t után 8V2°/O kamatot fizeiünk. Tel­|as garancia. Önsegélyz ő legjobb takaré­kossagi rendszer. Tagjainknak 9°/e mellett kölcsönt folyósítunk. Záüoghá z legelőnyösebb köl­csönök ékszer, autó, zongora* szőrme és egyéb értékes tár gyakra. Idegenpénze k vétele és el adasa. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál az Igazgatóság. 366 _

Next

/
Thumbnails
Contents