Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-06-19 / 25. szám

út ESEF i-utca i át és| itosaa rért 61 és bői let. Híveknek kell maradnunk katholikus voltunkhoz és nemzeti öntudatunk­hoz. A külföldi nemzetek kihevertek példátlan tragédiákat (Borgiák, IV. Richárd; francia forradalom), a mi történelmünk ezekkel szemben egy fenséges eposz, melyben még a nagy ritkán előforduló Zách Felicián és Bánk bán tragédiáját is nemes eszméért való küzdelem hozta létre. Legfontosabb kötelességünk tehát a mai társadalom lelki képének meg­változtatása. Mindenki érvényesítheti katholikus érzületét a maga körében. Ha a mindennapi életben járvány Üti föl fejét, azonnal megmozdul az egész közigazgatási szervezet. A mai fiatalság lelkét mennyi járvány fertőzi meg (moziőrület, táncok stb.), erre szemethunynak szülők, hitalos körök, mert nem merik katholikus érzületü­ket bátor tettekben kimutatni. Nem védekezhetünk azzal, hogy az emiitett lelki járványokat divat­nak hivják s annak be kell hódolni. Az a hiba, hogy mi ezeket szolgai lag elfogadjuk divatnak a helyett, hogy bátran ellene tennénk. Végül a szónok kéri a pápai intelligenciát, mentse m*g gyermekeit, a fiatal nemzedéket, egy szegény ország nagyrahivatott virágát, vezessék ki őket az erkölcsi fertőből tiszta lég­körbe, mentsék meg az új nemze dék jövőjét és ezen keresztül a Regnum Marianum jövőjét. Bendy Nándor dr. lelkes és szivekbeható szónoklatát a közönség nsgy elisme­réssel ünnepelte. A gyűlés végén dr. Niszler Teodóz bencés igazgató üdvözli a gyűlés közben megérkezett Főpásztort és megkéri, hogy adja áldását a meg- j indult munkára. Meleg szavakkal mond köszönetet a gyüiés szónokai­nak fáradozásukért és a szóaokla tokban kapott nagy értékekért. Rott Nándor dr. megyéspüspök úr szívesen tesz eteget a hozzá inté­zet kérésnek.Beszédjében megköszöni a pápai közönségnek, hogy egyház­megyéjében itt kezdődtek meg a Kath Napok. Majd az intelligencia faladatairól szól és két dolgot ajánl megszívlelésre. Legyen az intelligencia 1. demokratikusabb érzésű, Ez nem csupán katholikus, hanem humanisz* tikus gondolat is. Csak így lehet elejét venni annak az éles és vesze­delmes osztályelkülönülésnek, mely főként falvainkban nagyon szomorú eredményeket termel. Főpásztori tapasztalatából felhozott példákkal bizonyítja az osztáiyelkülönülés ered ményezte fájó állapotokat, A kath. intelligencia 2. hivatva vsn arra, hogy az erkölcsi életreform terén irányitója legyen példájával az egy­szerűbb néposztálynak. Különösen hangsúlyozza az erkölcsi megújhodás terén a házasság szentségi voltát és utal a polgári házasság úíján létre jött sok-sok visszásságra. A métely, mint a divat repül s az egyszerűbb néposztály körébe is utat talál magá­nak. Beszédje végén kéri a pápai kath, intelligenciát, tartson ki hiven azok mellett a szent eszmék mellett, me­lyek érdekében most lelkesedéssel bontott zászlót. Hatezer ember kiféri u Úr Jézust. A gyűlések befejeztével a pápai katholikusság az Oltáriszentségben jelen levő Úr Jézusnak hódolt. A nagyteplomban dr. Magyarász Ferenc bakonykoppányi plébános mondott gyönyörű szentbeszédet a következő gondolatmenettel: Ha ma este sz. Pál állana a pápai szószéken, „az Isten titkainak sáfárja", bizonyára ő is arról a két titokról elmélkednék, amelynek ünnepe ma e templomban találkozik és egymásba olvad: a Szentháromságról, mely hitünknek alapja, meg az Oltári­szentségről, mely a hit Ígéreteinek és jutalmának, az örök életnek záloga. A Szentháromság viszonyát az Eucharistiához: ez voít az ünnepi szentbeszéd vezérgondolata. Az Atya­isten, a Teremtő, az élet csodálatos titkának kútfeje alkotja meg az Oltáriszentség anyagát, mikor abba a kis buzaszembe bele szemezte a termés erejét, mely sz. Ágoston szerint csodálatosabb a csodás ke­nyérszaporításnál ís. A Fiuisten az ő végtelen szeretetének csodálatos emlékét hagyta nekünk hátra e szent­ségben, melynél különb emléket maga az Isten sem bírt vagy akart adni minekünk. A Szentlélek Isten e szentség által árnyékozza meg kegyelmeivel azokat a lelkeket, kik méltóképpen járulnak hozzá és mű véli a kegyelemnek minden csodáit, melyeket az igazi manna a lelkek­ben előidéz. Este 7 órakor indult ki a nagy­templomból a megyéspüspök veze­tésével az a hatalmas körmenet, amilyenhez foghatót még nem látott Pápa városa. A körmenet ugyanazon az útvonalon haladt végig, amelyen az űrnapi körmenet szokott vonulni. Hozzávetőleges becslés szerint raint­egy 6—7 ezren vettek benne részt. A bencések cserkész zenekara az Öltáriszentség előtt haladva, egyházi énekeket játszott. Fél 9 órára járt az idő, mire a papság visszatért a tem­plomba és hálát adott a jő Istennek azért, hogy így megmozgatta és ennyi kegyelmet adott a pápai ka­tholiktfsságnak. Vacsora dr. Aiikolics Ferencnél. A grófi uradalom képviseletében, dr. Mikolics Ferenc urod. jószág felügyelő, aki a Katholikus Nap előkészítésében és egész lefolyásá­ban oly dicséretreméltó buzgalommal közreműködött, este 9 órakor vacso­rát adott, a megyéspüspök tiszteletére. A vacsorán jelenvoltak a helybeli papság és a katholikus intelligencia vezetői közül számosan. Hétfőn reggel. Hétfőn reggel a megyéspüspök meglátogatta a bencés reálgimnázium és a tanítóképző hittan vizsgálatait, azután a délelőtt folyamán vissza­utazott székhelyére, magával víve a pápai katholikusság szeretetét és ragaszkodását. Mi történt a héten? Idehaza. Sofförsztrájk van Budapesten. A Marta auióiaxi vállalat soffőrjei lép­tek sztrájkba, mert nem kapták meg a kért béremelést. A klinikai panama botrány hul­lámai átcsaptak a debreceni egye temre is. A kőszegi bencés reálgimnázium a mult vasárnap ünnepelte fennállá­sának 250 éves jubileumát. Gyönyörű ünnepségekkel tette felejthetetlenné ezt a napot a résztvevőknek a ked­ves kis Kőszeg városa. A munkásbiztositást és a szak­szervezetek reformját tárgyalja a nemzetgyű és. Vass József népjóléti miniszter egyik legnagyobb alkotása lesz ez a nehezen várt törvény. A hercegprímás a középiskolai hittantanárok kérésére megtiltotta a férfiak és nők közös strandolását. Az egész magyar katholicizmus örömmel üdvözli a hercegprímás tilalmát Az elszakított területeken. A magyar kultúra újabb végvára Aradon. Az aradi kultúrpalotát, mely pedig nem magyar állami pénzből épült s így hozzá semmi ioga nem volt az oláh impériumnak, 1920 ban a többivel együtt szintén elharácsol ták. A magyar kultúra hajléktalan lett. Most a hazafias minorita rend saját dominiumán belül, tehát meg támadhatatlan helyen új kulú'házat emelt saját költségén és ezt pünkösd vasárnapján avatták fel a nuncius jelenlétében és a magyarság öröm­ujjongása közepette. Külföldön. A varsói szovjetkövet meggyilko­lásából majdnem európai bonyoda­lom lett, azonban a francia és a német közvetítés lecsendesítette a szovjet kedélyeit. A meggyilkolt kö­vetet nagy pompával temették el. A gyilkost rendkívüli törvényszék elé állították, amely életfogytiglani fegy­házra ítélte. Az orosz kormány egyébként a követ meggyilkolását ürügyül használta fel arra, hogy bor­zalmas vérfürdőt rendezzen Szent­pétervárott és Moszkvában a polgári társadalom hívei közt. Az összes európai nemzetek tiltakozó jegyzéket küldöttek Moszkvába ezen borzalom ellen, azonban közbelépésüknek nem lett sok eredménnye. Amerika uralkodókat megillető tisztelettel fogadta a hazatérő óceán­repülőt, Lindberget. Romániában újra kormányváiság készülődik. Stirbey herceget állítólag Bratianau kormánya váltja fel. HÍRE ••• Űrnapján ragyogóan szép idő­ben folyt le a körmenet a szokásos módon. Emberemlékezet óta nem vett részt rajta annyi ember, mint az idén. Halálozás. Hermann Pál nyugal mázott állampénztári igazgató e hó 13 án reggel 7 órakor munkás éle­tének 66. évében váratlanul elhunyt. Kedden délután 5 órakor temették, az engesztelő szentmise áldozatot pedig e hó 15 én délelőtt 9 órakor mutatták be érte a nagytemplom­ban. R. i. p. _ Horthy Miklós kormányzó úr Ofő méltóságának magas szüle tése napján, folyó hó 18 án, ! szombaton d. e. 9 órakor a huszár­hktanya udvarán tábori szentmise lesz. Felvétel a veszprémi papné • velő intézetbe. A veszprémi püs­pöki papnevelő intézetbe felvételüket kérő ifjak vizsgálata f. évi júius hó 1 én d. e. 10 órakor fog megtar­tatni Veszprémben, a püspöki szék­házban. A felvételre f. évi június 30 án kell jebntkezni az egyház­megyei hivatalban. Felvétemek a középiskola V., VI., VII. és VIII. osztályát végzett ifjak. A pá'yázók a következő okmányokat hozzák ma­gukkal: 1. Az V., VI. és VII. osztály­ról szóló, lehetőleg jeles v^gy jó bizonyítványt (elégséges bizonyítvány­nyal biró ifjak ezen osztályokról nem vétetnek fel) illetve a jó sikerrel letett érettségi vizsgalatról szóló bizo­nyítványt. 2. Egyházi keresztlevelet s bérmaievelet. 3. Főgimn. tanulók az állami anyakönyvi kivonatot és az ujraoltási bizonyítványt. 4. Az illetékes hittanártól vagy lelkésztől erkölcsi bizonyítványt. A jelentkezők kötelesek ugyanakkor és ugyanott magukat orvosi vizsgálatnak alávetni. Esküvő. Richtmann Győző jírási főállatorvos leánya, Bucy és Szántó Leó tiszteletei meghívjak jóakaróikat és ismerőseiket a f. hó 19 én dél­után 2 órakor Török Bálint utca 16 szám alatti lakásukon tartandó eskü­vőjükre. (Minden külön értesítés helyett.) Ozlet-áthelyezés. Vaskereskedésemet átl íel lyezten n Ci yör i-i 287 it 4. sz. alá. 4 világhírű S. K. F. golyóscsapágyak és Wolfner gépszijak leratata. rl Papoch Vilmos.

Next

/
Thumbnails
Contents