Pápa és Vidéke, 23. évfolyam 1-54. sz. (1926)

1926-02-28 / 9. szám

NEÜBRUER FERENC PrtPfl, KOSSÜTH LRJOS üTCf\ 32. SZ. (A postapalotával szemben.) V. Női divat. Nagy választék férfi- és női fehérnemüekben, harisnyákban, SS nyakkendőkben, keztyükben, kötött-, szövött- és rövid- is árukban, valamint bőröndökben és bőrdíszmű árukban. SS Keresztény Nemzeti Nyomda­vállalat R.-t. igazgatósága értesíti a t. részvényeseit, hogy a felem elt névértékre kiállított „Ideiglenes részvényelísmervények" az ere­deti részvények, illetve a kiadott elismervények ellenében átvehe­tők Nemcsics Elek ügyv. igazgató­nál (Jókai Mór utca 23.) napon­ként d. e. 8—10 óráig, d. u. 2—3 óráig. Igazgatóság. Utvizsgálatot tartott Bibó Károly v. alispán. Bizony elkelne kis utána nézés nemcsak a vidéken, hanem itt a városban is, különösen a győri uti aszfalton, nehogy úgy járjunk, mint Bibó Károly, kinek autóját kör­útja alkalmával Dereskénél ökrökkel kellett kihúzatni. Lopás. Febr. 18 án este 9 óra tájban Kup községben a Fogyasztási Szövetkezet záratlan pincéjéből 1 kis­hordó törkölypálinkát, melyet pár perccel előbb vittek le a pincébe, ismeretlen tettes egy millió kor. ér­tékben ellopott. A tolvaj valószínű látta mikor a szövetkezet alkalma­zottja a hordót levitte a pincébe s addig, míg néhány percre az üzletbe távozott, követte el a lopást. A nyo­mozás folyamatban van. „Takarékossági" nap beveze­tését tervezik. A takarékossági nap azt jelenti, hogy évenként egy napon minden szülő köteles lesz akármilyen kevés összeget is gyermeke javára valamelyik takarékpénztárba betétként lehelyezni. Ezt a gondolatot Milanó­ban a világ összes pénzintézeteinek kongresszusán vetették fel és nálunk a Pénzintézetek Orsz. Egyesülete ka­rolta fel. Ez az egyesület felterjesz tést intézett a kormányhoz, melybefi kéri,« hogy tegye lehetővé a takaré­kossági napot. Ezen a napon az összes iskolákban takarékosságról fognak előadást tartani. Előadás kereskedőknek. Bal­kdnyi Kálmán dr., az Omke ügy­vezető igazgatója f. hó 28 án, va­sárnap d. e. 11 órakor a Lloyd-tár­sulat helyiségében aktuális kereske­delmi kérdésekrőlelőadást tart, melyre ezúton hívja meg városunk keres­kedőit és az ügy iránt érdeklődőket az OMKE pápai csoportja. A „Hadröá" Pápa városi és vi­déki csoportja f. év március hó 7 én, vasárnap d. e. 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza nagy­termében, melyre ez úton is meg­hívja a tagokat az elnökség. Köszönet. A bencés cserkész­csapat parancsnoksága hálás köszö­netet mond mindazon jóakaróinak, akik a februári buffethez anyagilag hozzájárultak. Tetanuszban halt meg Nagy­tevelen Babics József ottani legény, kit néhány hete kővel fejbedobtak. A már begyógyult seb alatt a teta­nusz bacillus tovább terjedt, s mint a világháborúban annyi embernek életét, rövid idő alatt kioltotta. A haszonállatok tavaszi egész­ségügyi felülvizsgálata az ugodi ke­rületben befejeződött. Nagyobb be­tegség nincsen. Verekedés. Folyó hó 16 án Csót községben az ottani legények össze verekedtek, mely alkalommal Tóth Vendel súlyos testi sértést Szenvedett. A hősök síremlékeire ada­koztak Pápáról: Áll. rendőrség, Honvéd huszárszázad és altisztképző, Ref. theologia, Áll. polt*. leányiskola, Áll. földmives iskola, Pápai Műxed­velő Egylet, Póstahivatal. A Hzini kerületek legújabb be­osztása megtörtént. Május és szép tember hónapokban a Somogyi­Bodonyi egyesített társulat fog ná­íunk játszani. Ezen kívül még Szom­bathely, Győr és Sopron teszi az új színi kerületet. Ez év szeptember havában tehát viszontlátjuk régi is­merőseinket. Iparigazolványt nyertek: Ko­váid' Péter és Fiai ruhafestő és tisz­tító tel'pre a Giiíf szállóban, Németh Sándor rőföskereskedésre, Borbély Ká'mán veeyeákei^kedésre, Molnár IsWán kőmives iparra. Iparukat meg­szüntették: Özv. Mészáros Elekné bérauló, Bukovics Márton kocsma, Sas Ignác kőmives, László Miklós bérautó, Kádi Gergely sütő, Weisz Ignác terményalkuszi iparát. ÉRTESÍTEM a n. é. közön­séget, hogy 7000 drb. válogatott magyar nótáimat bárkinek ren­delkezésére bocsátom és tanítást elvállalok hegedűre, cimbalomra és zongorára a legjutányosabb áron. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, tiszte­lettel MAKKAI GÉZA cigány­prímás, Korona-utca 49. szám. Ki győzött a világháborúban? Erre a kérdésre egy szellemes angol 1 szónok, dr. Aberdsen, nyilvános be szédében a következő választ adfa : „Katonai szempontból a háborút Franciaország nyerte meg. Politikai szempontból Anglia. Pénzügyi szem­pontból Amerika. Vallási szempont­ból pedig — a pápa." A mexikói kath. nők boj kottálják az illetlen táncot. Mexikó előkelő hölgytársadalma ki mondotta a bojkottot mindazon ruha­üzletek ellen, melyek az illetlen mo­dern divatot terjesztik. Uri társ^ságbí ezentúl nem fogadnak be olyan nőt, aki túlmerészen öltözködik. Llpovniczky Szevér szakértő zongorakészítő néhány napra váro­sunkba érkezett. Elvállal bárminő zongorajavítást és hangolást jutányos árért. Előjegyzéseket felvesz S'ern Ernő könyvnyomdája. Telefon 146, — Eladó egy kitűnő 77* oktávos Hupfeld-féle körpáncélos pianinó. Felülfizetések. A Peruíz Testvé­rek pápai magyar textil-gyár mun kásái által folyó évi január hó 28-án tartott táncmulatságon felül fizetni szívesek voltak: P.rutz Testv. 500.000 K, Küttel Nándor 300000 K, Dr. Weltner Sándor 200 000 K, Mai József 150 000 K, K.rlovitz Adolf, Engel Lipót, Rapoch Vilmos, dr. Kar­dos Károly, Steinberger Lipót, Neu­bauer Ferenc, Ballmann Ervin. Hörbe Konrád 100—100000 K, Langráf Zsigmond 55 000 K, Vitéz Karsay Béia, Széki István, Gerdenics Lajos, Nyárs István, Krivácsy Gyula, Goid­berger Gyula, ifj. Eisler Mór, Srei­ber Frigyes, Deuiscb Hermann és Tsa. Saudek Miksa, Ébner Károly, Jákob József, Szőnyi Károly, Bauer Zsigmond, ifj. Fa Mihály, Pápai Takarékpénztár, Koréin Vilmos, Mes­terházi László, dr. Bass Ernő, Pápai Péter 50—50.000 K, Breuer Lázár 40.000 K, Scholcz Jószef, Singer M., Kapdos Henrik, 35—35.000 K, Drach Márton, Dezső Jolán, Mai Mária, Breuer Olga, Drach Gizella, Englert Rózsi, Szokolv Béla, Magyar István, Bertalanics Kálmánné, Kleva Elek, Schvarcz Juci 30—30.000 K, Döbör­hegyi István, Fekete István, Englert Gyula 25—25 000 K, Tausz tfudolf, N. N., Bugyi Kálmán, Dienstmann István, Szauer Józsefné, Hermann J., Parkos József 20—20 000 K, Virág Lenke, Mozolán József, Pallos Kál­mán, Ondó Margit, Wittmann Pál, Kovács Sándor, N. N * Kovács Gyula, Bacsy Sándor, Kocsis József, Witt­mann N., Könyves János, Kvokál Béla, Gvörke Dénes 10—10 000 K, N. N, N. N, N. N. 5—5000 K. EGYESÜLETI ÉLET. ••• A Belvárosi Kath. Kör febr. 28 án, d. u. 6 órai kezdettel a ben­cés reálgimn. dísztermében kultúr­estélyt tart. Belépő-díj nincs. Önkén­tes adományokat a könyvtár javára köszönettel fo£;ad az elnökség. A kultúrestély műsora: 1. Énekkar. 2. Szavalat. 3. Papp Sándor szólóéneke. Kiséri Erdős Irénke. 4. Ünnepi be-* szád. 5. Ürményi Mancika szólóéneke. Kiséri Süle Baba. 6, Párosjelenet. A Kath. Nővédő havi konfe­renciáját március l én d. u. fél hatkor tartja dr. Niszler Teodóz igaz­gató a bencés gimn. zenetermében. Utána irodalom ismertető előadást tart Alszeghy Piroska igazgatónő. — A felsőruha-tanfolyam megnyílik március hóban. Beiratkozni és tan­díjat fizetni lehet március 2—7 én d. u. 4—5 ór$ig az egyesületi elnök lakásán (Jókai utca 34.) A Kath, Leánykörben mától kezdve a nagyböjt szombatjain val­lásos tárgyú kultúrelőadások lesznek. A mait este 6 órakor Sólymos Ven­del elnök tartja. Szívesen látnak más kath. intelligens nőket is. A Kath. Leány kör mult vasár­napi ünnepélyének főpontja Jankó László képezd ü tanár érdekes elő­adása volt. Jankó László az Urdom­bon végzett ásatásoknál honfogla­láskori sírokat talált, melyekről ki­mutatta, hogy valószínűleg az akkor már itt lakó szláv lakósok temetője lehetett az Urdomb. Ezt fejtegette lebilincselően szépszámú hallgatóság előtt, Az ünnepély kiegészítője volt Hermann László dr. nagyszerű zon­goraszólója, Saád Irénke puha, meleg­hangú szopránja, melynek többszöri megismétlését viharos taps követelte. A magánjelenetekben Keményffy és Raffel C'ca, Erdős Irénke és Hajnóczky Jókai Teri, valamint Rosta János és Müller Muki, Süle és Raffel Pali a legnép­szerűbb dicsőséset aratták le, míg a nehezebb munkában, , Anna cimű színműben Gigler Bözsi, Pados Cini és Szűcs Manci ügyeskedtek. A Pápai Leány egyesület mult vasárnapi hangversenye zsúfolásig megtöltötte a Griff szálló nagytermét. Sándor Ervin és István hegedüjátéka a precíz kísérettel adta meg az cs­télynek súlypontját, Zawieruszinsky kellemes organuma a nyugodt és 5252! biztos kezelésben jói érvényesült. A 1 Kanári c. vígjátékban pedig sok bps TJTnri jutalmazta a bájos játékot. Vfdll Közgyűlés. A Pápai Hadviselt Iparosok Egyesülete és Temetkezési Egylete márc. 7-én d. u. 2 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Vá rosháza nagytermében. Tárgy: El­nöki megnyitó, mult évi működés ismertetése, pénztári jelentés, évi költségvetés, indítványok. Hadviselt Iparosok Betegsegélyző Egyletének megalakítása. Évi zárszámadás, költ- es ségvetés, indítványok, 16 választ- — H mányi és 6 póttag megválasztása. ac yf A Felsővárosi Kath. Olvasó kör f. hó 28 án, vasárnap d. u. 2 órakor Csáky u'cai helyiségében évi Byfl| rendes közgyűlést tart, melyre a Kör FII tagjait ez úton hivja meg az elnök­ség. @ t A Pápai Testvériség Sport­egylet február hó 14-én tartott rend­kívüli közgyűlésén megválasztották az új tisztikart. Rátz O tó elnök meg­köszönte a bizalmat s felhívta a ta­gok figyelmét az alapszabályok 3. pontjára, mely „minden politikai irányú és vallási mozgalomtól eltiltja a tagokat". (Talán csak az egyesület keretein belül. Mert esetleg törvény követeli valamely politikai vagy val­lási mozgalom támogatását. Szerk.) A gyűlést tánc rekesztette be.— Az egyesület társadalmi osztálya mű­kedvelést fog folytatni. A kerékpár­szakosztály 27 én íarlja megbeszé­lését. KER.-SZOC. HÍREK. Ker. Munkás Cse tűzi bí Gyűlések a Otthonban: Febr. 28. Vasárnapid, u. 3 órakor a m Ker. Munkásegyesület tiszt- Pápa újító közgyűlése, melyre a Ker. Munkásegyesület, a Ker.'Szoc. Párt és a szak- átaiai szervezetek tagjait is meg­hivja az elnökség. PÜRG0 CSOKOLÁDÉ ÁtíUXUS^H^VS HAJTÓ­A világ legízletesebb hashajtója. Gyártja: DR. BAYER ÉS TÁRSA BUDAPEST, IX. Kapható minden gyógyszertárban. Éh gyom orra meg egy fél pohár Sriimidthaiier világhlrU áiidi jó étvágyat, kellemes közérzést és munkaked­vet biztosít. keserüviz.

Next

/
Thumbnails
Contents