Pápa és Vidéke, 23. évfolyam 1-54. sz. (1926)

1926-12-25 / 54. szám

1926 november 14 5 PAPA ÉS VIDEKE lis Pártot minden tekintetben erősíteni kell, hogy a reá várakozó fel adatokat aikeresen tudja megoldani A 40 tagból álló páriveze'óség az ügymenet gyorsabb vi e e céljából a saját kebeléből 12 tagu bizottságot választott, mely a tisztikarral egyetemben fogja a pártügyeket intézni. A lelkes hangulatban lefolyt vezetőségi ütés Szalay Lajos alelnök Összetartásra buzdiió szavaival nyert befejezést. Az ótoapoa munkahét kérdése Amerikái kaiOnósen foglalkoztatja az ; ötnapos munkahét kérdése. Ford, a hires amerikai autógyáros legújabb nyilatkozatában a következőket mondotta: Az újításban nem emberbaráti szempontok vezetlek, hanem rideg üzleti érdekek. Az a célom, nagyobb produkciót érjek eL A lapokban olyan hírek jeien'ek meg. hogy én 5 papra ugyanannyi fizetést akarok adni, mfnt 6 napra. Ez tévedés. Én ezt sohasem mondottara. A munkásoknak azonban alkalmat adok arra, hogy 5 nap alatt annyit keretlenek, mint azelőtt hat nap atatt. Remélem, hogy a produkiinitást 5 nap alatt a hat napos standardra tudják emelni. Kenderes Árpád karácsonya. Az esti gyors hatalmas, púpos mozdonya rekedten füttyentett a szemafor elölt. Kenderes Árpád ijed en ugrott fel helyéről olt a másodosztályú kocsiban és nézett ki a párás ablakon. .Ez már a srfllősi határ' — állspiiotla meg a azután gyorsan leszedte táskáit a hálóbóL Ismét ttihon vsgyok — gondolta kissé resrketö lélekkel, miközben a homályos ablakon keresztül vizsgálta a mellelte elfutó fchértes'ó földpt Az arca kipirult valami jó érzéstől, ami beboronálla felszántod ledét. A mozdony mégrgyszer sipprntólt, mikor beért az állomásra. Árpád úgy érezte, mintha Örömében nyerített volna a páncéltállos. Mintha annak ts jói esne, hogy fl, a szökevény, hazaiialadl latuja várakozó Ölébe, onnan messziiOl, a soktornyos Pestről Lent a forgalmi iroda előtt egy nagykrndöi, őszülni kezdő falust .asszony álldogált várakozóin. Árpád .Odatailott, mert az voll az édetany|a. Édes — melegeden ki ajkán a név, aztán ledobta tálkáit a hóba és átölelte anyja törékeny testét. KOnnyetk egybefolytak s csak nézték egymást, de szórni nem tudiak. Mit Is beszéltek volrtk ? A boldogságnak nincsen szava, az olyan mint a kis gyermek, amelyik még nem tanult meg beszélni. Mikor a kis ház elé értek, «mely havas tetejével klfehé1 redett az estéből, még akkor is lógták egymás kezét. Igy vezette haza az Eden, mint régen — az iskolából. Addig el nem erculelc aa anyja, mtg be nem Odette a kályhi mellé, amelyben zsongod a melegség. Csakhogy hai jöttél Ham, csak • hogy hazajöttél — mondogatta a helyét nem találó Kenderemé. Na> gyon vártunk átn reád Árpi, — azólt •t Öregasszony, amikor fia megcsókolta a kezét. * Nem is tudom mil csináltam volna, ha még karácsonyra is Pesten rot tadsz Tavaly is olyan üres voll a ház. Hiába égtek a gyertyák a fin. bUnyozUI. Csak egyrdOI érteke'gel tem. mtg át n«m |ód Caerdes Ma titka. Mariska ? — kérdezte kíváncsian. Hál mik ta»! il Itt s an ez a lány? Még nem ment térjhei ? H tu egy Siet Ma édes. hogy shgtiinem 8m booaJórs vtui az ottani jegyzó .Hát háromszor, de nem ment Hiába kiabált az apja, hiába sírt az anyja, hiába röhögött rajt' a falu. Valakire vár még. azért nem ment* mondta furcsa hanglejtéssel Kenderesné és ra|lfelejtette a szemét sápadt, magas fiáa Seemei, azok a jó, anyai sze mek ezt látszottak mondani : Terád várt Árpád, terád. Árpád nem válaszolt a szembeazédre, bár megértette, hanem kiisé lehangolva vacsorát kért. Többet azután nem is beszéltek erről a dologról. Mindketten féltek előhozni. Vacsora végén eredt meg csak Árpád nyelve. Elmesélte anyjának a pesti életet. Mit CBinál egész nap, miket fest, s hova szokott társaságba járni. Minden nagyon tetszett az öregnek, csak mikor az akt- festésről kezdett beszélni, meredt fiára korholóan, hoey mikép tud olyan parázna lenni? D; a végén mégis csak megengesztelődött, amikor Árpád kibontott csomagjából egy rajzot adott oda neki, amely Kenderesnél ábrázolta fekete, nagyazé ü, rojtos kendőjében. Még az ágyban is nézegette a képet ét meghatottan motyogta : Ex a gyerek, ez a gyerek. S néha odaoda bökött a tömött fürtökre, amit fia ceruzája olyan élethiven adott vissza. Minden |ó lenne — gondolta — csak az őu hajszálak hiányzanak a rajzon, amik itt csillognak az eredellben. Nézegette, csak «imogatta a képet, hisz az ő kezemunká|a. Árpád régi, kia szobájába ment aludni, ahol az első szerelmes ál4 mslt szövögette, mikor hazajött Vációl vakációra. Kabátját ledobta a kia-é kábultan a vacsorai bortól, leült az ágyára. Kire vár ez a Mariska ? — kérdezte magában megbolygatva. Tatán én rám? Hisz közöltünk már mindennek vége lelt akkor, mikor odavágtam a szemébe, hogy nem szeretem ? Miért tette ? Azt most ae tudja? Miért uerette, azt te kérdezte sohase magától. El kellett hagynia akkor, • nem lehetett mást. De miért nem ment férjhez tz alatt az MA alatt, míg » Pesten volt? Miért ia jött haza ? Pesten msjd csak átvágta volna magát it ünnepeken a ment volna minden régiben. De most tsraét feltámadt a muH, mint egy phönix madár és a szivében kárrog. Csak nem akar vége lenni ennek a keserves küzdelemnek. Csak nem akar. Addig addig töprengett ezen, rr.tg végre álomba ringatta a mult Elaludt a hazai nyoozolyán : hazai gonddal, régi, már fakulni kezdő emlékkel. A lámpát égve felejtette. Kenderesné, aki a várattan boldogságtól, nem tudott alud'i, valahogy' észrevette a nyitáson átszökő fénycsóvál és beszóli a szobába : Árpi, még most sem altzol fiam ? S mivel választ nem kapott, hát belipegelt fiához, betakarta az alvó nagy gyereket és elfújta a lámpát. Aztán minden elcsendesült. Csak az ablak rezzent meg néha, akkor, ha a téli szél arrakeveredelt és suhancoskodásában megzörgette az ablaktáblákat. Ezt már nem hallotta senki. Aludt a kis ház, szunnyadozott a kis falu. Másnap reggel álomnépesült lélekkel ébredt fel Árpád. Elöször azt hitte, hogy csak álmodta az utazást, a tegnap estét, de bejött az any|a és hozta a reggelit. Ez már mégis csak igaz, gondolta, mikor megérezte a kávé illatát. No, hogy aludtál ? Nem volt kemény az ágy ? — kérdezte mosolyogva Kenderesné, odaülve az ágy szélére. Nagyon jól édes I — válaszolt a fiú hunyorgó, álmos képpel és megcsókolta anyja munkától cserepes kezét. Hát csak egyél, aztán kelj fel, nézd meg a falut és látogasd meg az ismerősöket. Mariskáékhoz is elmenjek ? — kérdezte Árpád szorongva. Természetesen el kell menni. Miért ne mennél, azért, hogy olyan ebadta módon otthagytad Mariskát, azért szégyenlesz elmenni ? Ne félj, ők nem haragszanak rád. Mariska mindig megkérdezte tőlem, hogy mikor írtál, hogy vagy. Talán üdvözöli is volna, ha ki merte volna mondani, amit érzett. Eredj csak, majd más kép beszélsz, ha visszajöttél tőlük. A délelőtt hamar elfutott s ebéd után Árpád csakugyan útnak eredt meglátogatni az ismerősöket. Már négyóra felé tartott az idő, mikor Csendesék kapuja előtt megállt. Ettől a látogatástól félt. Azért hagyta utolsónak, azt hitte valami vit major majd csak segítségére jön, de hiába reménykedett. Be kellett menni. Csendesni már a konyhából észrevette a jövevényt és kinyitotta előtte az ajtót. Meg tetszett érkezni, Kenderes úr — szólt az asazony halvány mosollyal, mikor A'pid beköszönt. Árpid nem bírt az elfogultságtól szólni, csak hallgatott, mini a tettenért betörő. Ciendesné észrevette a fiatalember zavarodottságát és betuszkolta az első szobába. Árpád egy darabig senkii se lálolt a homályos szobá ban, mert a korai szürkület már teregette barna »árnyait. Csak később, mikor a kabátját letette és a régi karosszékhez ment, pillantotta meg Mariskát a kályha mellett. Köszönt neki és az a kezét nyúj totta. Csak néztek egymásra hosszan, megállt pillantásul. Ezalatt Csendesné kiment a szobából és magukra hagyta a fiatalokat Először meggondoltak minden s »ót külön, mielőtt kimondták. Közönyös, hétköznapi dolgokról beszéltek, hogy visszaszorítsák azt a sok beszélni valót, ami másfélév alatt halmozódott fel bennük. Mindegyikük erTŐi szeretett volna beszélni, mindegyikük ezer kérdési akart kimondani, de egymástól várták a jéglörési. Jól érezték magukal még a bizonytalanságban is. Ismét szemben ültek egymásul, mint annyiszor kelesztendő alatt. Valami visszaszállt a múllak édességéből, kevés volt a régihez viszonyítva, de szép volt, mert sokáig nélkülözték. Árpád valahogv most itthon érezte magát. Még a gondolat is fájt, hogy innen el kell menni egyszer. A régi eltaposott szerelem kezdett felemelkedni benne, mint a legázolt fü a harmat után. Amit hiába keresett Pesten a bálokon, a színházakban, a sok rúzsos ajkú leány között, ait megtalálta itthon. Mariska lehet csak az ón aszszonyom, — terjedt el minden izében az örvendező gondolat. Hiába hagytam eL Hiába feledtem a boros livornyákon, a végin mégis csak összeértek az elhajolt úlak. A beszél getés abbamaradt. Mindkelten érezték, hogy valami történik a következő percben Árpád csak nézett Mariskára hívogatóan, megbánóan. A lány megérlelte a szemek beszédét, és lehajtotta a fejét. Árpád látla a lány zavarát, tovább nem várt, hanem odament Mariskához és magafelé fordította annak könnyes arcát. Mariska, szeretsz-e még? — szólt halk, perzselő szavakkal, közel hajolva a lány arcához. Ez nem feleli mindjárt, s a fiú folytatta tovább Mariska, mond, szeretsz még úgy mint régen, pici kém, szivem, mond, mond I Mariska elfeledve minden szenvedést, minden keserű könnyet, odabújl a fiú mellére. s úgy susogta a fülébe: Szeretlek, mindig szerettelek — édesl — s karja lassan felcsúszott a fiú nyakára, ajka meg annak ajkára tapadt engedelmesen, megbocsájión. Igy találta őket Csendesné, aki karácsonyi kalácsot hozott be egy tányéron. Kacagott a szeme, mikor meglátta az összebékéileket ét kiment, hogy megmondja az örömhírt a gazdának, aki hátul az istállóban a teheneket elette. Az éjféli misére együtt meni el a két család. A két öregasszony még sohase énekelte olyan szépen Glóriakor „békesség főidőn az embernek*, mint most. S Árpádnak sem tetszett jobban a falusi templom, sohase, mint most, mikor Csendes Mariskával együtt térdeltek fe Ürfelmutaláskor. Nétactk Utváa.