Pápa és Vidéke, 23. évfolyam 1-54. sz. (1926)
1926-11-17 / 47. szám
PAPA ES VIDEKE 6 1926 november 2i J ^IIMI—XXMW »MMIf Ml—»MM ÜU^i MEÜBRUER FERENC PrtPfl, KOSSUTH LAJOS UTCA 3Z SZ. (A postapalotával saembea.) riSi divat. is 31 3 Magy választék férfi- és női fehérnemüekben, harisnyákban, nyakkendőkben, keztyükben, kötött-, szövött- és rövidárukban, valamint bőröndökben és bőrdíszmű árukban. hogy ma már olcsóbb a melegszobánk és jobb ruhához jut az ország népe. És miként a pénzügyminiszternek a Ház elé beterjesztett legutóbbi javaslata mutatja, Pauperának az adózás terén szorgalmazott követelései is éreztetik már hatásukat A gazdasági élet lendületnek indulása, az átkos munkanélküliség megszűnése igen nagy mértékben Paupera érdeme ebben az országban. Senki nem tett többet nála, hogy a külföldi tőkét kedvre sarkallja a nálunk való elhelyezkedésre, s hosszú hónapokon át dolgozott Franciaés Angolországban a külföldi kölcsön megszerzése érdekében. És nagykoncepciójú politikai munkálkodása közben is állandóan kerülete ütőerén tartotta kezét. Ha csak ritkán jelenhetett is meg közöttünk, szeretetével, szívével mindig velünk élt. Nem akarjuk szerénységét sérteni, de amikor ismét fennen lobogtatjuk szeplőtelen, nemes zászlóját, lehetetlen nem gondolnunk arra, hányunkat vigasztalt, támogatott, bátorított az életküzdelemben, hánynak a könnyét törülte le nagylelkűségével ; lehetetlen nem gondolnunk arra, hogy nincs egyetlen intézményünk, melynek működését figyelemmel nem kisérte, s ügyét fejedelmi bőkezűséggel ne támogatta volna. Nyilt vallomást teszünk róla, hogy amig egyrészt puritán hazafiságának, páratlan munkaképességének tisztelettel hódolunk, addig nemes szívének jóságáért meleg szeretettel veszszük körül: Nincs is. hozzá más kérésünk e pillanatban, mint hogy fogadja el, tartsa meg a jövőre is derék választópolgárainak, az egész kerületnek képviseletét és jöjjön mielőbb körünkbe, hogy látván, lássa, hogy itt—bárki legyen isazellenfél — győznie csak neki lehet. K. s*. „Az önök kerületében a Bethlen kormány hivatalos képviselő jelöltje dr. Paupera Ferenc. i« Körmendy-Ékes Lajos dr. főispán hatalmas beszéde a Kőrös Endre dr. főigazgató tiszteletére rendezett banketten. Az összes Jelenlevők valláskülönbség nélkül egyhangúan éltették a pápai kerület képviselő jelöltjét, dr. Paupera Ferencet. Vasárnap este 8 órakor Pápa város társadalma bankettet rendezett a nemrég főigazgatóvá kinevezett Körös Endre dr., a pápai nőnevelőintézet igazgatójának tiszteletére. A banketten megjelentek az összes hivatalfőnökök, az ünnepelt tisztelői és barátai mintegy nyolcvanan. A bankett előtt pár órával futótűzként terjedt el a városban, hogy a banketten megjelenik Körmendy-Ékes Lajos dr., Veszprém vármegye főispánja is. Annak is hire futott hamarosan, hogy a főispán fontos, a pápai választókerület választó polgárait mélyen érdeklő nyilatkozatot tesz a banketten. A várakozás nem voit alaptalan. A főispán hatalmas beszédben bejelentette a városnak valláskülönbség nélkül összegyűlt előkelőségei előtt, hogy a Bethlen-kormány hivatalos jelöltje a pápai választókerületben dr. Paupera Ferenc. A bankett lefolyása egyébként a következő volt: A polgármester közvetlen szavakkal üdvözölte a főispánt és az ünnepellet. Szavainak elhangzása után dr. Körmendy Ékes Lajos főispán emelkedett szólásra és a következő hatalmas beszédet mondotta : A főispán beszéde. — Amikor legelőször voltam Pápán, igérelet tettem, hogy gyakran jövök Pápára, mintegy állandó jel legge! belekapcsolódom ennek az általam nagyrabecsült városnak az életébe. Megígértem, hogy eljövök ide annyiszor, ahányszor erre alkalom kínálkozik. — Midőn arról értesültem, hogy egy kiváló férfiú kitüntetése önöket összegyűjtötte ide, siettem Pápára, hogy mint a vármegye főispánja — ki magam is bűnös vagyok abban, hogy Önök most dr. Kőrös Endrét ünnepelhetik — köszöntsem a kitüntetettet, kívánjam neki, hogy még sokáig szolgálhassa a magyar kultúrát. — Polgármester úr utalt érdemekre, melyeket a Felvidéken szereztem. Büszke vagyok én erre. De ha ott, ahol jó magyar embernek lenni kockázatos dolog, tudtam jó magyar lenni, akarok és azt hiszem tudok is ugyanaz a jó magyar lenni itt, a szűk, csonka magyar hazában. — Mint idegenből, az idegenné lett magyar testvérek közül jött testvér pártatlanul, az apró politikai, személyi torzsalkodásokon felülemelkedve nézem az itteni eseményeket. És az az erős hitem, pártatlan szemem azt látja, hogy ebben az országban mindenkinek, aki a szebb jövőt akarja előkészíteni, követnie kell azt a férfiút, aki immár öt esztendeje vezeti ennek az országnak ügyelt, támogatni kell Bethlen István grófot. — Az önök józan Ítéletéhez fordulok. Kellet- e a mi országunknak ily helyzetbe jutnia azért, mert a háborút elvesztettük? Ha csak a tűzoltóság áll szemben a' beözönlő idegen hordákkal, megmenthettük volna Nagy Magyarországot, nem jöhettek volna be a csehek, oláhok, stb. Azonban Károiyiék felültek el vakult pacifizmusukban Wilson el•••••••••••••........^Rr veinek, pedig azokat az elveket egyenesen a mi tönkretételünkre találták ki. S ugyanaz a Károlyi kormány, amely megtiltotta, hogy ellenálljunk a cseheknek, ugyanakkor megtiltotta azt is, hogy a megszállt területeken maradt tisztviselők letegyék a hűségesküt. Ezért azután kiutasították őket, s mlg a 63 vármegyés Nagy Magyarországnak 62 ezer nyugdíjas tisztviselője volt, ma a 21 vármegyés csonka országnak 102 ezer nyugdijas tisztviselője van. — S most mit látunk? Ugyanazok a Károlyi-lovagok, akik az országot politikailag és gazdaságilag tönkretették, a kormány vádlói akarnak lenni. Annak a kormánynak a fejét, amely immár öt éve folytatja a maga gyönyörű építő munkáját, a frankpörben ki akarták végezni. — Szeressük megmaradt hazánkat. Én, a már egyszer hazátlanná lett magyar mondom Önöknek ezt, én, mert én igazán tudom, mi az a haza. Védjük, tartsuk meg ezt a kis hazát, céltudatosan dolgozzunk érte, hogy a forradalmak okozta sebeket kiheverhessük. A legjobb úton vannak Önök erre; hiszen látom, hogy valláskülönbség nélkül összegyűltek itt. S ha tudnak együtt ünnepelni, ezzel azt dokumentálják, hogy tudnak valláskülönbség nélkül dolgozni is a magyar hazáért. — Rövidesen az urnák elé kell állniok, hogy hitet tegyenek politikai meggyőződésükről. Mielőtt az urnák elé lépnek, nézzenek rám, gondoljanak rám. Nem állnék Bethlen mögött, ha nem lennék meggyőződve arról, hogy Bethlen az egyenes úlon jár. Meggyőződésből vagyok fő- i ispánja a kormánynak, mert tudsm, hogy céljai szentek, útjai egyenesek. — Az önök kerületében a Bethlen kormány hivatalos képviselőjelöltje dr. Paupera Ferenc. (Hatalmas, percekig tartó taps és éljenzés követte a főispán ezen szavait. Az összes jelenlevők lelkesen tüntettek a képviselőjelölt, dr. Paupera Ferenc mellett). Ha Paupera Ferenc dr. nem volna az, aki, akkor itt támogatni keltene azért, mert Bethlen pártján van. De támogatni keli azért is, mert dr. Paupera Ferenc a parlament egyik legfőbb Wallenstein divatáru üzletébe n és gyermektélikabátok, s szövet, selyem é$ bársony a legnagyobb választékban és legolcsóbban vásárolható. sis