Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-03-29 / 13. szám

w 0 és ni 8 :et IB HM 14, sz, és ;ítö szít én­re BI­agl ra, ;ra tea tu­u. iái Díszgyűlés a Kath. Nővédő ben. Múlt vasárnap d. u. a hely­beli kath. női egyesületek látogatá­sára megérkezett Zichy Ráfaelné grófnő, kinek tiszteletére a Kath. Nővédő Egyesület diszgyűlést tartott. Az Orsz. Kath. Nőszövetség elnök­nője végighallgatta Wohlmuthné Ga lamb Ilonának, a helybeli Kath. Nő­védő, valamint Somogyi Annusnak a Kath. Leánykörröi tartott ismertető beszámolóját. Nagy örömmel s elis­meréssel vette tudomásul városunk ezen két magas színvonalú női egye sületének munkásságát s keresetlen szavakkal jelezte, hogy a központ­ban be fog számolni arról, hogy Pápán a kath. nők dolgoznak, össze­tartanak. Felszólaltak még a Kath. Leánykör részéről Solymos Vendel elnök, a női főtitkárság nevében pe dig Gamerra Alberta bárónő. A dísz­gyűlésnek Niszler Teodoz bencés igazgató elnök megnyitó és záró szavai adtak ünnepi hangulatú keretet. Mozi előadás. Múlt számunkban már közöltük, hogy a két pápai középiskola megszerezte a koppen­hágai cserkész olimpiászról, a Jamb­reeről készített filmet. A film a ma gyár cserkészfiuk hősies vállalkozá­sát, dicsőséges sikerét örökíti meg. Szomorú jelenünkben egy biztató fénysugara az ifjú magyarság erejé­nek, tenniakarásának. Menjünk el és nézzük meg mentői számosabban. Tiszta, nemes gyönyöi fiségben lesz részünk. Nemzeti lelkesedésünk, büsz­keségünk, miket úgy is annyi min­den sorvaszt, hadd jöjjön buzogásba, szemlélve legdrágább kincsünknek, a magyar ifjúságnak a nemzetek ver­senyében ily imponáló szereplését, Megjelenésünkkel és áldozatkészsé­günkkel a legszentebb ügyet támo­gatjuk, mert a tiszta jövedelmet a két cserkészcsapat felszerelésére for dftják. Előadás tesz március hó 30-án délelőtt 11 órakor az ifjúság részére, este 6 és 8 órakor pedig a közön­ség részére. A katonaság h angversenye. Letörtségünk, háború veszteségünk következménye, hogy az állam nem képes istápolni eléggé azokat, kik kenyérkeresőjüket, fenntartójukat a •harctéren, vagy máshol a hazáért végzett munkában vesztették el. Ezt a segítő munkát iparkodnak pótolni a különféle társadalmi egyesfiietek jótékonycéié előadásokkal. Ezt a nemes célt szolgálja az a hangver seny is, melyet a székesfehérvári és "győri gyalogezredek egyesített zene kara Nagybányai Vitéz Horthy Mik­lósné őfőméltósága védnöksége alatt Szanyi Irma zongoraművésznő, a győri zeneakadémia tanárnője, Her­mann László hegedűművész, a győri zeneakadémia igazgatója és a pápai Uri Éneknégyes tiszteletből való közreműködésével 1925 évi április hó 6-án este fél 9 órai kezdettel a városi Jókai színházban rendez a tisztviselők és tisztek özvegyeinek és árváinak felsegélyezésére. A hang­verseny műsora: 1. Szabados—Papp Váryné: Magyar Hiszekegy. Előadja a katonazenekar. 2. Erkel: Hunyadi László opera nyitány. Előadja a ka­tonazenekar. 3 a) Hermann László: I. Nocturne; b) Hubay: Zefir. He­gedűn előadja: Hermann László hegedümű vész, zongorán kiséri Szanyi Irma zongoraművésznő. 4. Liszt: Második magyar rapszódia. Előadja a katonazenekar. 5. Stroch: Éji va­rázs. Előadják : Hatvani Lajos, Po povi s Lajos, Sághi Tamas és ifj. Nánik Pál, a pápai Uri Éneknégyes tagjai. 6. a) Chopin: Scherzo b-moll; b) Lszt: Faust-keringő. Előadja Szanyi Irma zongoraművésznő. 7. Puccini: Tosca nagy ábránd. Előadja a katonazenekar. 8 a) Schubert: Bölcsődal; b) Sarasate: Zigeuner­weisen Hegedűn előadja Hermann László hegedűművész, zongorán kí­séri Szanyi Irma zongoraművésznő. Kathreiner Kneipp Maláta Kávé 9. Wagner: Tannháuser nagy ábránd. Előadja a katonazenekar. Helyárak: Földszinti nagypáholy és erkéiy­páholyok 200 000 K, emeleti nagy­páholy és földszinti kispéholyok 180.000 K, emeleli kispáholy 150 000 K, földszint I.—VI. sorig 35.000 K, VII.—XI. sorig 30 000 K, XII.—XV. sorig 20.000 K. Erkély ülő I.—III. sorig 15.000 K, IV.—VII. sorig 10.000 korona. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereskeüésében Felöl­fizetéseket a nemes célra hálás kö szönettel fogad és hirlapilag nyug­táz a rendezőség. A Kath. Munkásnők Egyesü­lete folyó hó 29 én, vasárnap fél 6 órakor kultúrdélutánt rendez a plébániai elemi iskola tornatermében. Ápr. 2., 3 , 4 én pedig este 7 óra­kor szentgyakorlatok lesznek, melyre nemtagokat is szivesen látnak. Elő­adó: Szalay Semjén dr. lesz. Színház. Múlt heti számunkban helyszűke miatt csak igen röviden emlékeztünk meg a márc 15 én meg­tartott ünnepélyekről. Ezek között egy minden tekintetben magas nívójú színházi előadásról pótlólag jelen számunkban emlékezünk meg. Jókai Mór .Keresd a szivedet* cimű drá máját adták elő műkedvelők nagy sikerrel. A szereplők közül igen bájos volt Maxim Babika, ki a darab címszerepét, a gőgös és büszke, de bosszúálló Alice bárónőt oly mű­vészi tudással játszotta, hogy tem­peramentumos játékával teljesen le­bilincselte a néző publikumot, ké­szültsége és alakítása még a hiva­tásos drámai hősnőnek is büszke­ségére vált volna. A többi női sze­replők közüi kiemelkedő Jerfy Magda bájos Editje és az idősebb női sze­repeket kitűnően alakító Illés Ica és Mihály Piroska. A férfi szereplők: Boda József, Farkas Pál, Mátyás Lajos, Pataky László és Kovács J inos mind elsőrangú alakítások voltak. A darab szép sikere a képző-társa­ság tiszteletbeli elnökének, dr. Ka­possy Luciánnak az érdeme. A Kath. Legényegylet Sz*nt József ünnepélye közbejött akadá­lyok miatt elmaradt és így Húsvét után, ápr. 26-án este 8 órai kezdet­tel lesz megtartva a bencés reálgim­názium dísztermében. Egyéb tudni­valókat majd az előtte kifüggesztett plakátok közinek. Baleset. Molnár János huszár március 24 én gyakorlat közben Bámulatosan olcsó, ízletes és kiadós lováról leesett. Eszméletét vesztve viiték az irgalmasok kórházába, ahol a gondos ápolás alatt hamar a gyó­gyulás útjára tért. Felépülése egészen biztos. Tenyészbikavásár Szombat­helyen. A vasmegyei Gazdasági Egyesület Szombathely város álíat­vásárterén április hó 6 án, hétfőn délelőlt tenyészbikavásárt rendez. A vásárra csak oly bikák kerülnek fel­hajtásra, amelyeket a vármegye ki­válóan fejlett szarvasmarha anyagá­ból nagy számban bejelentett l 1/*— l'A éves korú bikák közül a gaz­dasági egyesület bizottsága a tenyész­bikavásárra íeiffijjthatónak, s egyben köztenyésztésre alkalmasnak minősít. A vásárra bejelentett bikák közsé­genkinti vizsgálata most van folya matban. Előreláthatólag összesen mintegy 80—90 drb. bikával vesz­nek részt Vosmegye nagy- és kis­tenyésztői a bikavásáron. Községek, közbirtokosok és magánosok tenyész • bika szükségletüket igen célszerften szerezhetik be a vásáron. A Gaz­dasági Egyesület részleges katalógust bocsát az érdeklődök rendelkezésére, meiy az összes felhajtott tenyész bikára, s azok vételárára tájékozta­tást nyújt. SPORT. Kinizsi—VTC. 0:0 Biró Fuchs. Nagy közönség előtt folyt le a Ki­nizsi—VTC. bajnoki mérkőzés. A1 osztályunk első helyezettje váratlanul kemény ellenfélre talált a Kinizsiben. A mérkőzés mindvégig erős irama úgyszólván durva volt. VTC. többet, de a Kinizsi veszélyesebben táma­dott. A mérkőzésen meglepő jó for­mát árált el Pullmann, ugyanezt mondhatjuk Horváth kapusról is, aki fcravúros védéseivel egy csapásra meghódította a közönséget; jók vol­tak még Csajthay Kálmán, Présing I. utóbbi gyors lefutásaival tűnt ki, A VTC bői különösen a jobbszárny tünt ki. Fuchs nem a szokott jó biró volt. Kinizsi II.—II. és III. ker. kombi­nált 3:1 (1:1) Kinizsi könnyen verte a fejnélkül játszó kombináitat. Gólját öngólból érte el. Horváth jó biró volt. Vasárnap a PFC. a Ká­moni AC ét látja vendégül, barát­ságos mérkőzésre. A tanítóképző footbal csapata Győr­ben. Mult vasárnap játszott Győrben Szerencse a Kávéscsészében az áll. tanítóképző válogatott csapata revanche-mérkőzést az ősszel itt járt győri kereskedelmi iskola bajnok­csapatával, melytől akkor 2:1 arány­ban vertséget szenvedett, most azon* ban 3:1 arányban legyőzte a győri csapatot. E szép győzelmet a csapat kilünő technikájának köszönheti, mely­ről a győriek is elismeréssel nyilat­koznak. A mérkőzés emlékére egy sslyemzászlót ajándékozolt a keres­kedelmi isk. bajnokcsapata a képző csapatának. Találtatott pénz, továbbá egy szemüveg, igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. Állami anyakönyvi kivonat. SzUlatteki Márc. 20. Szalay Ferenc gulyás és neje Bognár Katalin, fia: József, rk. Márc 21. Fülöp József csizmadia és neje Erdélyi Karolina, leánya : Erzsébet, rk. — Vései József állami mérnök és neje Oko­licsáryi Aranka, fia: László, rk. — Fitero Péter gyárimunkás és neje Fazekas Zsu­zsanna, fia: József, rk, Marc. 23. Pénzes József nyomdász és neje Vágó Mária, fia: Gyula, rk. — Bognár Imre műszerész, és neje Kanozsai Borbála, fia; József, rk. — Unger Salamon Jakab hittantanító és neje Berger, Éva, tia: Mihály, izr. Márc. 24. Dobson Ferenc palafedő és neje Hapl Alojzia, fia: Ferenc, rk. — Szammer Vilmos asztalos és neje Hackl Lóra, leánya: Ilona, rk. Meghallak i Márc, 23. Torma János kocsit, rk., 6t éves, agyvérzés. Márc. 26. Hujber István napszámos, ev., 82 éves, elaggulás. — Ihász Gyuláné Hor­váth Anna cserepes neje, rk., 67 éves, veselob. Házasságot kötöttek: Márc. 21. Horváth Sándor faragó, ev. és László Rozália, ref. — Preiczer Flórián földmívelö, ref. és Tóth Mária földmívelőnő, református. Márc. 23. Reimann Miksa cukorka- é« gyümölcskereskedő, izr. és Muürák Mar­git, rk. Felelős szerkesztő Boksay Endre. a pápai Kath <őr Keresztény Nemzeti yomda R.-t. Pápa. Nemesszalókon egy kétjáratá vámőrlö v i z i malom négy hold réttel négy évre haszon­bérbe adatik. Érdeklődők forduljanak Tóth Mátyás tulajdonoshoz. - Ár­verés útján bérbeadatik április 5-én. Ogyvedí vizsgára, vizsgákra, államszámviteli államvizsgára és kettős könyvelésre előkészítünk. üídétiieif neli ket, renoeleteket és vizsgái kérdéseket tartalmazó jegyzete­ket küldjük, vizsgaügyekben eljárunk. SZ0HT3GH-SZ EJHIKáHIUM Budapest. IV., Váci-utca 51. szám

Next

/
Thumbnails
Contents