Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-03-15 / 11. szám

mezésére akarom felhívni a t. pénz­ügyminiszter úr figyelmét. Ma, ami­kor arany mérlegről van szó, kezd egy új frázis tért hódítani a lapok­ban és egyebütt, amely így hangzik; „Hulljon a férgesei* Nem is szere­tem ezt a nem keresztényi kifejezést használni, amelytől távol áll az em­berbaráti szeretet. Bebizonyítottam, hogy ebben a tönkremenásben, amely a magángazdaságot, érte nagy sze ­repe volt azoknak a közszolgáltatá­soknak is, amelyeket kénytelenek voltunk teljesíteni. A magyar állam, amely a háborő elvesztése folytán pénzügyileg elesett, kénytelen feltápászkodni és ebben a tápászkodásban a magángazdaságra támaszkodik. Természetszerűleg elő fordúl az, hogy némely magángaz­daságnak megnyomja a veséjét, vagy a tüdejét úgy, hogy az ebbe bele pusztúl. Ezek a magángazdaságok ennek a közgazdasági nyomásnak a rokkantjai. Ezt a magángazdaságot épen olyan kímélettel kell kezelni, mint amilyen kímélettel kezeltük a háború rokkantjait és nem szabad azután a divatos jelszó után indú! nunk, hogy hulljon a férgese, mert csak egészen kevés — talán egy két százalék — a férges és itt óvást emelek az ellen, hogyha egy magyar tisztességes kereskedő tönkremegy, annak ügyébe mindjárt a rendőrség avatkozzék be. Ne vigyük rögtön a fegyelmi bíróság elé ezt az ügyet, hanem vigyük előbb az orvoshoz, próbálja meggyógyítani azt. Én bí­zom benne, hogy ahhoz a betegség­hez, amelyben ma a magyar magán­gazdálkodás jelentékeny része szen ved, az igen t. miniszterelnök úr meg fogja hozni az orvosságot, a külföldi kölcsönt, amelyre feltétlenül szüksége van ennek a magángazda­ságnak és bizom benne, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr a magán­gazdaság beteg részét abban a kí­méletes bánásmódban fogja része­síteni, amelyre ennek a szegény ha­zának szüksége van. HÍREK. ••• P. Zadravecz István Pápára Jön a Kath. Nővédő Egyesület meg­hívására és felszólal azon a böjti estélyen, melyet az egyesület márc. 22-án, vasárnap rendez. Az estélyen szerepelni fog Rollerné Tóth Annus művésznő is egyik tanítványával, Saád Irénkével, továbbá K. Pikéthy Tibor zeneakadémiai tanár, aki a Schubert-estélyen már meghódította a pápai közönséget. Az estélyre már hétfőtől, márc. 16 tói kezdve váltha­tók jegyek a Muck-cukrászdában. Itt említjük meg, hogy ugyancsak márc. 22-én délután a Kath. Nővédő Egyesület díszgyülést is rendez az orsz. elnöknőnek, Zichy Ráfaelné grófnőnek tiszteletére, melyre nem csak a tagokat, hanem minden ér­deklődőt szeretettel meghív az el­nökség. Haláleset Weiland György ny. tanító a mult szombaton váratlanul rosszul lett. Mire lakására szállítot­ták, kiszenvedett. A boldogult 42 évet töltött a népnevelés szolgálatában, ebből 40 és fél évet egy helyen, Bében töltött, ahol nagy része volt a község magyarosodásában. 1913 szeptembertől élt Pápán nyugalom­ban. Liturgikus előadások. Szerdán volt a második liturgikus előadás a bencés gimn. dísztermében. Előadó dr. Szűnyogh Xavér kőszegi bencés tanár volt. A hallgatóság állandó érdeklődése mellett nagy tudással fejtegette a liturgiát, mint lelkiélményt. Példákkal mutatta meg, hogy a li­turgiának mily áldásos a szerepe a hitbeli, a lelkiismereti és az esztéti­kai átélések megteremtésében. Elő­adása végén a hívek és a pap mint a liturgia eszközlője között való kap­csolatot fejtegette. A legközelebbi előadás 18-án lesz d. u. 6 órakor. Elóadő dr. Radó Polikárp (A szen­telmények és a lelki éíet). A rende­zőség kéri a közönséget, hogy ezen életbevágó előadásokon mentől na­gyobb számban jelenjen meg. Kathreiner Kneipp Maláta Kávé A megyéspüspök böjti pász­torlevele. Rott Jiándor dr. főpász­torunk az idén" is böjti szózattal fordul híveihez ... Figyelmünkbe ajánlja benne a Szentév kegyelmeit, fölkéri a hívőket, hogy fokozott buz­gósággal járuljanak a szentségekhez s legyenek látogatói az Űr házának. Majd rámutatván a zarándokok egy­szerűségére, így fr a mai női divat­ról : — Vajha ebben az évben itthon is megtanulnák a nők, hogy minden túlzott és illetlen öltözködéstől tar­tózkodniok kell. Nemcsak a város jár elől rossz példával, de már fal vainkat is elfogta a láz és a hajado­nok kivágott ruhájokkal és illetlen viseletökkel szintén veszélyeztetik már a tiszta erkölcsöket. Kellemes és szép a külső, de ha az ilyen nő szívének szentélyébe akarunk tekinteni, azt látjuk, hogy az nem szentély, mert a bűnnek és a könnyelműségnek, a ledérségnek és élvezetvágynak vad­állata tanyáz ottan. Keressük tehát ebben az évben különösen a lelki szépséget. A női szelídség és sze­rénység, a háziasság és hfiség eré­nyei legyenek azok a drága kincsek, amelyekért különösen imádkozunk majd. Igazi öröm év, jubileum lesz az idei esztendő, ha letér népünknek minden leánya, minden nő és haja­don a költséges, pazarló, csábító és erkölcstelen öltözködés útjáról és tisztesen, nemesen úgy öltözködik, mint anyáik tették, akik erkölcsös nemzedéknek voltak sarjadékai. Az Irg. nővérek tanítónőképzője és polg. leányiskolája március 15-én d, u. 4 órakor Jókai ünnepélyt tart, melyre ez úton hívja meg az érdek­lődőket a rendezőség. Belépti díj nincs, önkéntes adományokat azonban szíve­sen fogad az intézet a Petőfi Jókai szoboralapra. Közgyűlés. A mátyusházi kis­haszonbérlők március 22-én tartják évi rendes közgyilésüket a Felsővárosi Olvasókörben d. u. 2 órakor. A bérlő társakat ez úton is meghívja a veze­tőség. A polgármester Budapesten. Dr. Tenzlinger József polgármester e hét elején Budapesten tartózkodott s részt vett a városok országos kongresszusán. A kongresszus állást foglalt a népjóléti miniszter terve el­len, mellyel a betegápolási s törvény­telen gyermekek tartásdíját a közsé­gekre hárította. Eljárt a polgármes­ter a pápai vámkirendeltség ügyében Bámulatosan olcsó, ízletes és kiadós is, s valószínű, hogy a március 24 én megtartandó helyszíni szemle alkal­mával Pápa igényei megvalósulnak. Érdeklődött a népjóléti minisztérium­ban, hogy nem lehetne e a kertvá­rossal kapcsolatban előnyös építési kölcsönt szerezni. Sajnos ebben a kérdésben eredmény nélkül járt. A Jókai kiállítás megnyitásira serényen folynak az ^előkészületek. A megnyitás a főiskolai díszterem­ben március 15-én 12 órakor lesz. A nagy közönség számára a kiállítás nyitva lesz hétköznapokon 11—l-ig és d. u. 4—6 ig, vasárnapokon fél 11—-l-ig és d. u, 3—6 ig. Mivel a kiállítás csak két hétig lesz látható, ajánlatos, hogy a közönség ne ha­logassa a megtekintést. Belépő-jegy: 5000 K, névre szóló állandó jegy 15.000 K, családjegy (4 tag) 15 000 K, tanuló állandó jegy 5000 K. A kiállí­tás gazdag anyagában láthatók a Jókai Ihász család birtokában levő Jókai-ereklyék, a Nemzeti Múzeumtól kölcsönzött irodalmi anyag, Jókai Fettermeyer levelei stb. kéziratok, A Belvárosi Kath. Kör már­ciusi kultúrestélyét Jókai emlékének szenteli. Az ünnepély márc. 25-én lesz d. u. 6 órai kezdettel a bencés gimn. dísztermében. Műsort a követ­kező számunkban adunk. Március Idusát sodorja felénk icmét a maga szépségével, illatával, szabadságszeretetével az idő. A ma­gyar nemzeti államra, nemzeti integ­ritásra, társadalmi haladásra, egyen­lőségre való törekvésnek ez a fény­oszlopa reánk világít minden évben, hogy mi, kik sötétben járunk, el ne feledjük egészen a fényt, tudjunk hinni rajongó negyvennyolcas hittel egy boldog Nagy-Magyarországban, kik lemondón, megadón gunnyasz­tunk egy csonka haza üszkein. Félve nézünk a fénybe, elszoktunk már a nagy világosságtól, mintha nem is a mienk volna. A nagy álmok elillan­tak, mint a pára, s itt maradtak: Trianon, Duca, Massaryk. Lesz-e élet még a negyvennyolc vágyából, lesz-e úr még egyszer, mint régen, sok száz éven keresztül, a Kárpátok alján a magyar? Talán távolabbról, talán közelről, de ezt a beteljesálés, szabadság márciusát köszöntjük mi bús magyarok. A távbeszélő forgalom Pápa és Grosspetersdorf Burgenland (az­előtt: Nagyszentmikály) közt meg­nyit. Egy beszélgetés dija 1'85 franc. Szerencse a Kávéscsészében Doktoravatás. Márc. 7 én avat­ták bölcseletdoktorrá a Pázmány­egyetemen Scheidl Venánt pápai bencés tanárt, lapunk munkatársát Dr. Karlkó kamarai titkár török és bolgár kitüntetése. A hivatalos lap e heti száma közli, hogy a kormányzó úr Őfőméltósága megengedte dr. Karikó Imre győri kéresk.- és iparkam. titkárnak, hogy a háború folyamán teljesített távirótiszti szolgálata alatt Ferdinánd bolgár cár által neki adományozott bolgár ko­ronás lovagkeresztet, továbbá a török szultán által neki adományozott törők vasfélholdat hadiszalagon elfogadja és viselhesse. Amidőn ezen kitünte­tésről megemlékezünk, kötelesség­szerűen regisztráljuk, hogy dr. Karikó Imre, aki a győri kereskedelmi és * iparkamarában mint a kerületi keres í kedök és iparosok érdekeit minden­kor készséggel és eredményességgel eI megvédelmezi, úgy látszik nemcsak belföldön, de amint a fenti külföldi kitüntetések igazolják, a világháború alatt is megállta a helyét. c (íj orvos. Dr. Uhrmann Henrik ° orvos Pápateszér községben telepe * dett le, ahol mint községi magán 01 orvos fog működni addig míg a már tervbe vett orvosi kör megalakul. Meghalt Hegyeshalmy Lajos a v. kereskedelemügyi miniszter, Qyőr I. kerületének képviselője. Kivonulás a mártírok aírjá ® hoz. A Felsővárosi Kath. Kör márc. v 15-én az idén is kivonul mártírjai T« sírjához. A vezetőség kéri a tagokat, ~ hogy mentől számosabban jelenje- t nek meg. A gyülekezés fél 3 órakor v a Kör helyiségében. Március 15 ike a bencés reál* | gimnáziumban. A bencés gimn. szombaton, márc. 14 én d. u. 5 óra­kor tartja ünnepségét, — F. hó 21-én, szombaton Szent Benedek-ünnepély lesz a diákmise után. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. Mfisoros estély a hősi airok karbantartására szolgáló alap javára. A belügyminisztéiium kebe­lében működő, a háborús vesztesé­geket és hadisirokat nyilvántartó al­csoportnak vezetője, Pósch Rezső altanácsnok, f. évi március 28-án esti 8 órakor a veszprémi Petőfi Színházban „a hősi sirok karban­tartására szolgáló vármegyei alap" javára rendezendő misoros estélyen előadást tart, melyen főleg O asz­országban nyugvó hősi halottaink temetőit 80 vetí;ett kép bemutatása mellett fogja ismertetni. Ezenkívül szerepelnek Sebestyén Irénke és Csapó Médi úrhölgyek, Zsigmond János kegyesrendi főgimnáziumi ta« nár, Tihanyi Kiss Sándor ref. lelkész, Major István főelőadó és Kocsuba Elemér urak és a közkedvelt Vesz­prémi Dalegyesület.

Next

/
Thumbnails
Contents