Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-12-25 / 52. szám

Bilili^ » iH<s«Sít«! árak: negyedévre 24.000 kor., egy hónapra 8000 kor. Biyti szám ára darabonként 2000 kor. P© L ITSS KAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal J Fö-utca 12 Telefonszám: 151. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint Dicsőség, békesség. Irta: Dr. Magyarász Ferenc. A templomban örvendetes ének hangzik, a szivekben felel reá a visszhang: Dicsőség, békesség ! Dicsőség Istennek a magasságban és békesség a földön a jóakaratú embereknek. Dicsőség Istennek, ki megadta a világnak azt a Megváltót, kit ő maga igért meg, kit a próféták megjövendöltek, aki után Izrael vénei epekedtek Babilon vizei mellett, akinek sejtése végigrezgett a pogányok legjobbjainak lelkén is, kik visszasírták az elvesztett aranykort. És békesség a földön a jóakaratú embereknek. Békesség Istenével, ki engesztelékenységének és irgalmának zálogául saját Fiát adá. Békesség embertársaival, kiknek szeretetére tanítja őt az, kit édesmindnyájunk iránti szeretete hozott le a betlehemi jászolyba. Békesség önnönmagával, ha szenvedélyeinek féket vet és vágyainak korlátot állít az igazi karácsonyi jóakarat. Eszmének is fönséges e két szó: Dicsőség, békesség! — bárha mindkettő valóra is válnék!, Nem féltem az elsőt. Isten dicsőségét eléggé hirdeti az az isteni mű, melyet az létesített, kinek a „dicsőség, békesség" volt első altató dala Az egész világgal szembeszálló 12 galileai halász, a Néró császár élő fáklyái, a Koloszszeum vértanúi, a megromlott klasszikus társadalom újjászületése, a Magdolnákká nemesüít Messzaíinák, az egyiptomi sivatagot benépesítő remeték, a rabszolgáját testvérként kebelére ölelő római patrícius, a régi világ remekműveit másoló, n letűnt kor művészetének érdemes kincseit egy új műveltségbe átmentő szerzetes, a szelíd erkölcsre térő barbár népvándorlás, a hit világánál eddig ismeretlen magasságokba merészkedő tudomány, a felebaráti szeretetnek csodaszép intézményei és a krisztusi szellemnek egyéb csodás alkotása és áldása annak dicsőségét hirdeti, aki éppen ezért mondhatta, hogy nem keresi a maga dicsőségét, mert van, aki keresse. De a békesség is oly biztos-e, j mint a dicsőség? Megszoktuk, hogy az angyali szózatot szubjektív értelemben véve, a béke alapjául hirdetett jóakaratot a saját akaratunkra értsük, noha az újabb írásmagyarázat szerint akként kellene értelmezni, hogy békesség azoknak az embereknek, akik az Istennek jóakaratában, azaz kegyelmében vannak. Egyre megy, akármelyik értelmezést fogadjuk is el: anynyi bizonyos, hogy béke nincs a földön, nincs pedig azért, mert békére igazi akarat sincs az emberekben és mert azt a felsőbb akaratot, mely egyedül igaz, törvényül és zsinórmértékül elfogadni nem akarják. A béke igaz akarata csak az áldozat és lemondás talajából sarjadzik. A béke, mely csak követel, 'de nem ad egyúttal, akaratnak akarat ugyan, ha egy nyakas akarattá keményedhetik: de nem jóakarat. A béke igazi akarata másodszor nem lehet független az Isten akaratától, s aki ennek ellenszegül, aki az Isten áldását nem keresi, az isten jutalmát megszolgálni fölöslegesnek tartja: az a békességet serr fogja megtalálni, mert a gonoszi ságnak nincsen békéje. A jóakaratnak két érteime

J zése nem ellenkezik egymással sőt szépen és jói kiegészít egymást. Keltsük föl minmagunkban az igazi jóakaratot azt, mely nem kívánja a má sét, azt, mely alkalmazkodn tud felebarátaihoz, azt, meb tekintélyt ismer és rendet tart azt, mely a lelkiismeretre hall gat, azt, mely a törvényt tisz teli és akkor biztosítottuk annak kegyelmes akaratát és ál dását is, ki sorsunkat kies kacsójában tartja: a betlehem kisdedét, a béke örök fejedel mét. Bud bácsi talán hoz cipőrevalót Genfből. Valamelyik budapesti lapban egy rajzot láttam, amely mélyen meghatott Mikulás estéjét ábrázolja ez a rajz. A szegényes házikó alig látszik ki a nagy hóból. Az utca végén mezitlábos magyar fiúcska ácsorog és didereg rongyos ruhácskáiban. Bizonyára hideg lehet otthon is, a fűtetlen házikóban. Minden jóval megrakodva jön a Mikulás és megszólítja a fiúcskát: „Hát te, kisfiam, miért nem teszed ki az ablakba a cipődet ?" — „Épen most várom Bud János bácsit, aki talán hoz Genfből cipőrevalót" — válaszol a kiéhezett arcú, mezitlábos magyar gyerek. Korkép ez a magyar nemzet legszomorúbb idejéből, amely méltó volna arra, hogy intelmei és okulást művészi alkotásban megörökíttessék ! Bud bácsi bizony nem hozott Genfből az elhagyatott nyomorgók részére se cipőre-, se egyébrevalót. És tartani lehet tőle, hogy karácsony estére sem fog hozni. A szegény magyar gyerekeknek, árváknak, özvegyeknek és a csekély ellátási díjaikból tengődő nyugdíjasoknak ez a sorsuk ma, amidőn ezernyi milliárdok vándorolnak ki az államkasszából olyan célokra, amelyek se szociális, se politikai tekintetekből kellően nem gyümölcsöznek vagy épen fölöslegesek. Nem szeretném, ha e szavaimmal félremagyarázásokra adnék okot; mert engem nem vezérel elfogultság. Nagyon jól tudom ugyanis, hogy kritizálni sokkal könnyebb dolog, mint alkotni, különösen az oly nehéz helyzetben, mint a mostani. Azt is tudom, hogy minden egyébnek alapvető mun« kája és feltétele a belső konszolidáció. Észrevételeimnek tehát nem az a céljok, hogy csökkentsem velők akár a kormánynak, akár más társadalmi tényezőknek a konszolidáció érdekében kifejtett és elismerést érdemlő tevékenységét. E cikkemben is csupán azokra a viszásságokra akarok rámutatni, amelyek megnehezítik a belső megerősödésre irányuló törekvéseket. Mert tagahatatlan, hogy nálunk most több tekintetben hibás felfogás dominál és növeli a társadalmi nagy ellentéteket, kockáztatja a szociális és politikai konszolidációra irányuló törekvések sikerét. A szegények és gazdagok kasztja kezd itten kialakulni akkor, amikor a tűrhető megélhetés állapotát kellene biztosítani azok részére is, akikre nézve az most nincs meg. Pedig hát bebizonyult dolog, hogy mialatt az egyik részen a nagy vagyon növekszik, azalatt a másik részen a koldusok száma gyarapodik. Útját kell szegni ennek a folyamatnak. Országos, tehát nemzeti érdekek kívánják ezt meg. Mert igazi konszolidáció csak abban az esetben állhat be, ha az egyetemleges, vagyi nem vonatkozik csupán egyes tár sadalmi osztályokra. A gazdasági kon szolidáció adja meg a lehetőségé a politikai konszolidációnak, ez kettő együtt pedig feltétele a több megoldásra váró nemzeti feladataink nak. Életfeltételeink között a gazdaság és politikai konszolidációval szorosa összefügg nálunk a gyermekvédeler ügye is. Elismerem, hogy a nagj lelkű külföldi népek támogató közre működésével ebben az ügyben so üdvös dolgot mivel az állam is, társadalom is. El nem hallgathatoi azt az észrevételemet, hogy a szüh séges és legszükségesebb között eze a téren sem tudnak különbséget tenn Erről tanúskodik a fennebb említe tem vázlatos, de sokat mondó ra is. A szegényemberek gyermeki ugyanis el vannak hanyagolva, szülők szegénységük folytán kelK képen nem gondoskodhatnak a gyei