Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-10-11 / 41. szám

Meddig még?... Földalalti lökések rázzák ismét a szerte nyiszált magyar glóbuszt, özönös kataklizmák nyitányául kísérteties morajlás szolgáltatja hozzá az orkesztert, mely a gyűlölet, emberi érzésekből vetkőzött vadság, a minden erkölcsök letiprás alaptónusán hangszerel. Az akkordokra a hirtelen ráemlékezés ijedtségével kapjuk fel kókadt fejünket, az életnek a mindennapit megszerző, taposó malmában elnyűtt idegek a nagy veszély megérzésével reagálnak az impreszsziókra: képek jelennek meg a lélek mindent hűen visszamásoló, felvevő vásznán, melyek ha nem a felejteni nemtudás erejével rögződ nének a nem egyszer ringy-rongy matériára, iázbeteg, pestises álmainak tűnhetnének torz módon való kegyetlenségükben. Feltámolyog erre a szörnyű viziós vászonra az 1918. évi sirszélre roskadó, világot verő hadseregünknek korhadt szájhősbktői való szétherdálása, helyére újnak verbuválása, mely gyáva volt hordák szétugrasztására, nagy bete gesen kegyetlen, fegyvertelen síró magyarok paskolására, kik megbúvó tűzhelyek mélyén siratták a gyalázott trikolort s a posványba rugdalt Nagy- Magyarországot 1 E vászonról újra elénk döbben s tor kunkba szúr az idegen katona-sipka karimája alól arcunkba vigyorgó ide gen, cinikus lélek, kinek lábanyo mán akasztófák hirdették a nagy megértést, a felmagasztalt egyéni szabadságot, az egyszer végre valahára ránk köszöntölt testvériséget! Hogyne ? Árvák zokogása, hitves, szülő, testvér sirása mind mind az elkövetkezett arany korszak hajnal pírját üdvözölte 1 Ezért figyelünk fel újra, hiszen már csaknem felejtettük, hogy volt idő, mikor éjnek idején, kihalt utcákon halál szirénázott félelemtől dermedt fülekbe a vajszivü terrorfiuktól teleültetett mentőautó, mely a meg nem értő családtól szabadította meg a hitvesi hűség verőfényén melegedő férjet, a szent gyermeki kacagás záporozó fergetegében nyugvást találó családapát 1 De végre megtört az átok iszonyatja s újra büszke fejjel járhatott a kivert magyar önérzet. Szent fogadást tettek a gyötröttek a szabadulás öröm mámorában: Tanultunk, nem felejtünk. Ugy vanl A sokaknak véres álomidők eíszállottak a sohasem visszatérés kényelmes, elgondolásaiba. Tanultunk ? Meglehet! A logika számítóan józan profeszszora kegyetlen tertiát ró győzkődésünkre! Felejtettünk? Igen, mert következetesen kiirtani, bajokat orvosolni férfiatlanul, kényelmesek vagyunk! Csak ez lehet az oka, hogy hazát veszejtő catilinák arcátlankodhatnak a senatusban, gyalázkodhatnak s a suburrai kovácslegények maszatos veretű szóvirágaival nemesíthetik az elmaradt magyar szókincset ! Idők jele, idők jele! Véres kezű Caesar epigónok pásztázzák ismét a magyar talajt! S talán messziről, a biztonságos, titokzatos messiási főidről? Óh, dehogy! Itt járnak közöttünk, a rosszul számító vakmerők elügyetlenkedésével, törik a magyar ugart, ássák a sírt, mely csak azért nem volt elégséges egy nemzet elnyelésére, mert nem tudták végleg meggyilkolni a mohó és gyakorlat lan hóhérok a leütött áldozatot! Most újra jelentkeznek, nagyobb gyakorlattal s több reménnyel vérrel vető, pusztulást, semmisülést arató munkájukban! Tegyék is meg! Hiszen elnézést hirdető védőkre találnak korcs idők enervált, vastag ajakkal humanizmusról hümmögő sajtójában, mely sajnál cinikus gyilkost s nincs egy siró szava állatiasan gyilkolt holttestek mellett, mely Barbussaerek, Adlerék légióját harsonáztatja, ha elfogják a Rákosiakat és cinkosait, hogy kihallgassák, miképen készültek alágyujtani az alig rendbehozott magyar telőt. Magya rok felejtettetek? Gondoljatok fogadástokra, hogy a gyermeketeket ijesztő mesével altató dajkát e szörnyű égek felidézésével rémisztitek majd s hall gattatjátok e!. A consulok megtették kötelességüket, de mi is vigyázzunk s mig „quo usqua tandem*-et dörgünk a nem mi fajtánk catilinák felé, a Síenczelek, Hollánok, Návayak IBBHHHBBnHni Kárpátok felöl jövő, ott a kecskeméti, ceglédi, szegedi, hevesi, vasi, zalai buckákon. Dehát ezt nem birod megfizetni. Elseje van! A hónap legrosszabb napja. Kapsz valamit, amit fizetésnek h ivnak, még pedig havifizeiésnek. Miért csúfolják annak, mikor csak egy hétig elég? Miért mondják fizetésnek, mikor munkád ellenértékének csak egy kicsiny százaléka ? Miért képzelik, hogy ebből mindenre kerül, mikor kulturigényről beszélni, álmodni sem lehet, mikor nem könyvre, képre, szórakozásra, de fehérneműre sem tellik belőle. Volt egypár darab a lakásodban. Nem ébenfából elefántcsontberakással, nem meisszeni porcellán, nem ezüst, nem arany, de néked mégis drága. Rajta pihent szeme, keze apádnak, nagyanyádnak. Mind eltűnt. Lába keit. Kenyér lett belőle, cipőtalp, harisnya, hogy munkába járhass. Dörög az ég. Haragos az arc. Egymásra tolakszik a sűrű, nehéz felhő. Mindjárt nyakadba zuhan a viz, jó ha nem jéggel vegyest. De te azért bandukolsz az úton tovább. Su • lyos lépteid alatt döng a föld, Kapa a hátadon. Dolgozni kell, különben előli a gaz a krumplit, babot, dinyét. Tarisznyádban fekete kenyér mellett talán meghúzódik egy kis szalonna János természetes keserüviznek, a legjelesebb orvosok véleménye szerint, kiváló előnyei: a gyors, biztos és enyhe hatás. korai martyriumáiól fátyolozott lélekkel hirdessük sokak bátorítására, gyújtogatók rettentésére: Egyszer volt . .. újra nem lesz! A mi jogrendünk. Kefétől vásott ruhában lehetőleg gyalog indulsza hivatalodba, a gyárba, az üzletbe. És nagyon jó ha indulhatsz. Az utcán keresztülfutva — örülsz, ha az autó agyon nem gázolt. Látod, már örömöd is van! A kirakat előtt megállsz egy pillanatra. Csak úgy véletlenül. Dehogy is szándékkal — pláne vevő szándékkal. Félmilliós selyem ingek, vakítóan fehér gallérok, a szivárvány minden színében pompázó nyakkendők. Szépek, igazán szépek. Lám művészi élvezeted is van. Hivatalban, munkahelyeden dolgozol. Szorgalmas vagy. A munka nemesít — mondják — akik kevésszer dolgoznak. A teljesített kötelesség jó érzést kelt fel benned. A nyugodt öntudat örömét is élvezed. Hazaérsz. A világ legjobb főzeléke a magyar. Ezt konstatálod. A magyar hus is jó — de kissé drága. Gyümölcs is van az asztalon. Hiszen nyár van, a gyümölcs szezónja. Van jobb is. Terem a magyar föld. A világ legizesebb gyümölcsét nem a kanadai, kaliforniai szél ringatja a dúsan megrakott ágon, hanem a is, de lehet, hogy csak két három fej hagyma, vagy hullott gyümölcs. Dá te azért keményen dolgozol és gyengén élsz. A magyar sors most valahogy ilyen. Nem jobb. Talán itt-ott roszszabb. Ez a mi jogrendünk, És már régen ilyen. Talán még súlyosabb is volt. Akkor, mikor nem is a munkahelyre, hanem a lövészárokba indult reggel, este sok százezer magyar s mikor nem kapát vitt a hátán, de manlichert és nem viz, hanem a srapnelek, gránátok, gépfegyverek ólomesője hullott reá. És ez ellen a jogrend ellen sem lázadtunk. Elismertük, hogy ez a mi jogrendünk. Egy ezer éves nemzet súlyos, nehéz gonddal, nélkülözéssel telt jogrendje, amelyet annak, aki hozzá tartozik, viselni kell. Vannak, akik nem birják elviselni. Nem is viselik. Pedig ami jó van itt, részük van benne. A legszebb autó, legizesebb gyümölcs — a legszebb kirakat az övék. Miért panaszkodnak a jogrend ellen ? Mi viseljük és ők panaszkodnak? Ugyan miért? Ha ők is viselnék a a mi jogrendünket, nem érnének rá annyit panaszkodni ellene. Haller István, Szerzett-e már előfizetőt a „Pápa és Vidékéinek? A sport és az iskola. Az a régi római közmondás, hogy ép testben ép lélek, ma épen úgy érvényes, mint a világhódító Róma javakorában. Az emberi szellem folyton gyarapodott ujabb és ujabb szerzeményekkel, mindig több és tökélesebb ismeretekre tett szert, ezzel együtt járt szellemi igényének nö vekedése, a kultúra haladása. De ezzel a haladással együtt járt az emberi testnek, mint a lélek anyagi eszközének fejlődése is, hogy alkalmas legyen a tökéletesebb lelki életmegnyilvánulások külső megnyilatkozására és a komplikáltabb szellemi munka elbírására. A test kultusza együtt járt a lélek kultuszával s ahol ennek feltétlen szükségét és az egyöntetű fejlesztés követelményét nem ismerték fel, satnyult és korcsosult a társadalom^ E sorok írójának alkalma volt egy előkelő francia emberrel beszélnie, aki a francia városi társadalom testi elsatnyulását abban látja, hogy a túlfeszített szellemi munka és az agyon • bogozott szellemi erőfeszítésnek elégtelen eszközévé lett a test, mely kénytelen a szellemi erők túlzott fogyasztása miatt gyengülni. Az erkölcstelenségen kívül a francia születések aggasztó kevesbedésének ez is egyik oka. Tehát nevelni kell a testet párhuzamosan a lélekkel. A mai kor szellemi munkája fokozottabb arányban veszi igénybe testi szervezetünKet, mint a mult század erőmegfeszítései ; fegyelmezett és feszes idegmunkára berendezett léleknek ugyancsak fegyelmezett és ellenállni tudó izmokra, szervekre és edzeit testre van szüksége. Ez egyik főoka annak, hogy a kultuszminiszter annyira hangsúlyozza a tornaköröknek és sportegyesületeknek az iskolákban való megalakulását. A liberalizmus a tanulótól csak tudást és emlézést kívánt és kevésbé törődött a tanuló erkölcsi és a szellemi tökéletességet kiegészítő testi erővel és egészséggel. A mai iskolai nevelés főelve a görög férfiideál, a szép és jó embertípus nevelése, melyben benfoglaltan rejlik a lelki szépség, a szellemi szép ség fogalma is. Amelyik tanuló megtanulta fegyelmezni önmagát, elviselni a kellemetlenséget, az erőmegfeszítést, az akadályokkal való megküzdést, az a lelkiéletben és a bűnözési kisértésekben is könnyebben tud majd helyt állni, mert nevelte akaratát, gyakorlott már az okos ellenállás és lemondás, tűrés elviselésében és könnyebben megőrzi azon elveit, melyeket nyugodt lelki állapotban szenteknek tanult megismerni, melyekért mint ideális dolgokért lelkesedett, amikor ez nem jelentett neki még önmegtagadást. A sport tehát mig egyrészt a testet a lélek alkalmas eszközévé teszi, másrészt meg erkölcsileg is neveli a tanulót, ezenkívül még fontos hazafias célt is szolgál. Hogyan? 9 I HYO (Tőrö kön Isko beki san, jotá Bő elekt vili I Tel' Szei v i ben Mi ág a le árb Megh Hol: Pápa. Gse tilzli bá HRE Pápa, Kályh átalak és j Bt ÜZ€ e I Sza Wallen&f