Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-01-18 / 3. szám

Csermák minta után fest és vegyileg tisztit. Kifakult ruhákat legjutányosabban átfest. Románia több magyarlakta területet kapott, mint amennyi megillette. A ^győztesek" az úgy nevezett szövetségközi pénzügyi ér­tekezleten marakodnak, hogy melyik mennyi koncot kapjon a Németország­tól fizetendő hadisarcból. Hogy Ro­mánia szemét kevesebbel dughassák ki, javaslatukban megkockáztatják azt a kijelentést, hogy Románia úgyis lú'ontúl sokat orzott el Magyar­országtól. Elégedjék meg azzal. Ro­mánia természetesen iparkodni fog, hogy ez a megállapítás hivatalosan napfényt ne lásson, mert már is lé­péseket tett, hogy a javaslatból ezt a részt töröljék, de nekünk, akiket oly kegyetlenül és igazságtalanul megcsonkítottak s a Millerand féle levéllel becsaptak, keserű elégtétel ez a megállapítás s buzdítás, hogy törekedjünk, dolgozzunk, hogy ez felpuffadt béka, minél előbb szét­pukkadjon. Árverés a rendőrségen. A pápai rendőrkapítányi hivatal közzé teszi, hogy folyó hó 26-án d. e. 11 óra­kor, hivatalos helyiségében több ta­lált tárgy, melyek között igen érté­kes darabok is vannak, kerül ela­adásra. Földrengés. Törökországban a möit héten hatalmas földrengés volt az Ardahon és Ardak kerületben. A földrengésnek 200 halottja van. A Pápai Hitelbank tökeeme­lése. A Pápai Hitelbank, ez a ki tünően vezetett pénzintézet, mely az wóbbi időben egyre nagyobb tért foglal el városunk közgazdasági éle tének lebonyolításában, szükségét látta annak, hogy a korona stabi­lizálódása folytán határozott kerete­ket nyert nagyobb arányú hiteligé­nyek zavartalan lebonyolithatása ér­dekében alaptőkéjét felemelje. Ebből a célból e hó 14 én délután köz­gyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya a tőkeemelés és az ezzel kap csolatban szükségessé vált alapsza bály módosítás volt. A közgyűlést vezető dr. Antal Géza dunán últ re­formátus püspök, intézeti elnök meg­nyitó beszédében ismertette azokat az okokat, amelyek a tőkeemelést feltétlenül szükségessé tették, a fel­sorolt érdekes számadatok közül csak a következőket közöljük: az intézel váhótáfcája 1923 dec. 31.-én volt 302 millió korona, 1924 dec 31.-én ezzel szemben 5090 millió korona, a betétállomány ugyanezen kát idő­pontban 164 millió korona, illetve 2400 millió korona, az intézet össz­forgalma 1923. évben 23 milliárd 70 millió korona, 1924 ben pedig 140 milliárd és 65 millió korona. Míg tehát a korona 1923 december végétől 1924 december végéig csak értékének egynegyedére csökkent, addig az intézet forgalma 7—17-sze­res emelkedést mutat, ami arra vall, hogy az intézeti ügyforgalom nem­csak a koronaromlas következtében, de az egészséges fejlődés folytán is lényegesen felülmúlta a korábbi év forgalmát. Mindezen adatokból is kézzelfoghatóan bizonyos, hogy az intézet a nagyobb forgalom támasz totta követelményeknek csak akkor tud eleget tenni, ha a saját tőkéit megfelelő arányban növeli. A köz gyűlés az elnöki javaslat folytán ki mondotta az alaptőkének 200000 000 K ra, a tartalék tőkéknek 520,000.000 koronára való felemelést, miáhai az intézet saját tőkéi 720 000 000 ko rónára emelkedtek. A tőkeemelés részleteit a lapunk más helyén kö zölt hirdetmény tartalmaiba. A Pápai Kaszinó 1925 január 17 én este fél 9 órakor saját helyi ségében estélyt rendez gazdag mű­sorral. A mezőgazdasági kamarai ille­téknek szabályozásáról a hivata los lap pénzügyminiszteri rendeletet közöl, amely szerint a mezőgazda­sági kamarai illeték cimén fizetendő évi hozzájárulás összegét 1925 jan. 1-től kezdődően az aranykoronában megállapított állami földadó 2 szá­zalékos összegében állapítja meg. A tífusz. Eddig összesen 13 tí­fuszos megbetegedés történt a város területén. Ezek nagy része a kü !ső területre esik, csak két megbetegedés esik a városra. Ramélhető, hogy a foganatosított intézkedések elejét ve szik a baj továbbterjedésének. A Ker. Alkalmazott Kereske­dők Orsz. Szövetségének pápai csoportja hétfőn este tartott tagérte­kezletén foglalkozott a vasárnapi munkaszünet kérdésével, mely meg oldatlan problémaként nehezül az ipari és kereskedelmi alkalmazottakra. Az értekezleten Szalay Lajos ker.­szoc. párttitkár szóvátette az utóbbi időben Pápán divattá lett antiszociá­lis és általános keresztény szem­pontból is kifogásolható jelensé­geket, hogy az évekkel előbb meg­honosított vasárnapi munkaszünetet az üzleti érdek kezdi mindinkább háttérbe szorítani. Sijnos, hogy a kereszténynek mondott Magyarorszá­gon a kereszténység ünnepei egy­szerűen csak pirosbeíüs dátumot je­lentenek, aminek a megtartása nem kötelező. Nem így a zsidóság. Ők ezen a téren követésre méltó pél­dával járnak elől, s őket nem kell a törvény szigorával kötelezni arra, hogy a szombatot megtartsák. C>ak mi keresztények tesszük túl magun­kat a valláserkölcsi törvényeken, mely azt mondja: vasár és ünnep­napokat szentelj. Az Üzletek vasár napi nyitvatarüsa nem jár akkora haszonnal, mint amekkora erkölcsi kárt okoz ez a munkások, alkalma zottak és tanoncok lelki világában, akiket ily módon elvonnak a temp lomtól, mig végre a teljes hitközöny lesz felettük úrrá s lesz belőlük első­rendű szociáldemokrata. Ezért a Ker. Alkalmazott Kereskedők Szövetsége elhatározta, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet visszaállítása érdeké ben akciót kezd és ennek támoga­tását a főnökök részéről elsősorban is a Ker. ,Hangya" szövetkezetektől remélik. Hisszük, hogy a ker. alkal­mazott kereskedők által felvett kér­dés Pápa város keresztény társadal­mának rokonszenvével fog találkozni. A pápai ker.-szoc. párt felhívja a keresztény iparosok figyelmét a szakszervezetének munkaközvetíté­sére. Szívesen közvetítünk jó csa­ládból való tanoncokat is, bármiféle szakmában. A Pápai Szappangyár és Vegy­ipari Részvénytársaság felhívja részvényeseit, hogy a legutóbbi tőke­emelésnél jegyzett részvényeket a vál­lalat irodahelyiségében Vak-Bottyán­utca 2. sz. folyó hó 20 tói február hó 10 ig vegyék át, a birtokukban levő pénztári elismervény ellenében. Munkaközvetítés. A ker.-szoc. szakszervezetek munkaközvetítő iro dája inján elhelyezést nyerhetnek képzett szövőmunkások, asztalosok és kovácssegédek. Állást keres egy kocsis és egy mindenes. — Jelent­kezni lehet a ker.-szoc. pártirodában Pápán. Fő tér 2. A pápai cigányzenészek szak­szervezete f. hó 22 én d. u. 3 óra­kor a szokott helyen tagértekezletet tart, melyre a tagokat ez úton hivja meg az elnökség. Körvadászat. Hangosak a mezők a puskaropogástól. Múlt héten Ihá­sziban ejtették meg a vadászok nagy manőverét, melyet azonban kissé megzavart a viharos idő, úgy hogy a szél vitte a sőréiét és a remélt 250 nyúl heiyett csak 180 fedte a „csatateret". Darabja 80 ezer koro­nájával kelt el s a boldog bécsiek asztalát fogja boldogítani. Baleset. Fehér Mihály munkás a Perutz féle szövőgyárban a kemé­nyítőshez használt alantinnal vélet­lenül leforrázta magát. Sebesülése nem sú'yos. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Jan, 9. Kopács József vasúti pályamun­kás és neje Kacsák Mária, leánya : Irén, rk. Jan 12 Koch Károly kőmives és neje Obertlik Anna, leánya: Anna, rk. — Ham­pel Gyula géplakatos és neje Turi Vlária, leánya: Gizella, ref — Horváth János kanász és neje Fejlinger Anna, fia; Ferenc, rk. — Fazekas vtária cseléd, fia : István, rk. Jan 13. Józsa István géplakafos és neje Haszlinger Mária, leánya : Ibolya, rk. Jan. 14 Maitz József cipőfelsőrész ké­szítő és neje Zseli Ilona, fia: Zoltán, rk. Meghallak : Jan. 9. Goldberger Bessi városi szegény, izr., 73 éves, eUggulás. Jan. 10. Kovács Mihályné Balázs Mária, n-'pszámosnő, rk., 64 éves, érelmeszese­dés, — Zsuppán János, rk., 13 napos, vele­született gyengeség Jan 11. Özv. Peizler Ferencné Hardi Mária napszámosnő, rk., 62 éves, üszök. Jan. 12 Özv. Hamrich Ferencné Szabados Irén, csendőrőrmester özvegye, rk., 58 éves, agyvérzés jan. 14. Biró, Gyula, ref., 3 hónapos, bélhurut. Jan. 15 Özv. Leiner Ignácné Vaspék Anna, kötélgyártó özvegye, rk,, 71 éves, tüdőtágulat. Há - asságot k&töttek x Jan. 10 Szabó Ferenc kőfaragó, unitá­rius és Böröcz M irgit, rk. — Balassa Gyula sertéskeieskedő, ref. és Csillag Ro­zália, rk. Pelelős 8zer*e%z,tö: Boksay Endre. Lapsulajdonofi és kiadó a pápai Kath <6í. Ny. a Ker. Nemzeti Nyomda R.-t. Pápa Árverési hirdetmény. Alulírott Szűcs község elöljáróság! közhírré teszi, hogy a község tulaj donát képező vadászat 1925. évi január hó 24-én dél el öt fél 10 órakor a legtöbbet ígérőnél egymásután kővetkező hat évre bérbe adatik. Árverési feltételek a szűcsi kör jegyzői irodában megtekinthetők. S^ücs, 1925 január 12 én. Községi elöljáróság, árverési hirdetmény. Alulírott Béb község elöljáróság? közhírré teszi, hogy a község tulaj­donát képező vadászat 1925 évi január hó 21 én délelőtl fél 10 órakor a legtöbbet Ígérőnek egymásután következő hat évre bérbe adatik. Árverési feltételek a szűcsi kör­jegyzői irodában megtekinthetők. Szűcs, 1925 januir 12 én Község' elöljáróság árverési hirdetmény. Alulírott Fenyőfő község elöljáró­sága közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező vadászat 1925 évi január hó 22-én délelőtl fél 10 órakor a legtöbbet Ígérőnek egymásután következő hat évre bérbe adatik. Árverési feltételek a szűcsi kör­jegyzői irodában meg!udhatók. Szűcs, 1925 január 12-én. Községi elöljáróság. R0SENBERGER HUGÓ mechanikus, villanyszerelő, gép- és mérlegjavító műhely és raktár Pápa, Korvin-utca 4. sz. Telefon: 35. szám. Felhívom a közönség becses figyelmét a nálam állandóan raktáron levő min­denféle rendszerű varrógépekre, melyeket kedvezd részletfize­tésre Is adok. Állandóan raktáron Tannak Central Bobbin fedeles, Central Eob­bin sülyesztös, 2, 4 és 5 fiókos egy és két olda'u csapóasztallal, golyós csapágyon futó varrógépek. Úgyszintén raktáron vannak az ösz­szes Ipari célokra szolgáló varró­gépek, cilinder, simatüző, balkaru varrógépek bőripari munkákra és Central Bobbin rendszerű nagy, gyors­varró szabó-varrógépek, könyök­szálemelővel, 2400 öltés percenként, külső nagy lendkerékkel és asztalra erősített orsózóval, szabóipari célokra. Úgy a női varrógépek, mint az ipari varrógépek a legnagyobb igénybevétel­nek megfelelően készülnek és értük teljes szavatosságot vállalok. Géphimzéstanítás ingyen ! Az összes rendszerű varrógépekhez tűk, géprészek, csontolaj raktáron. — Szakszerűen berendezett mechanikai mű­helyemben az összes rendszerű varrógé­peket legprecízebben javítom jótállással U_

Next

/
Thumbnails
Contents