Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-06-15 / 24. szám

Ara 2000 kor. XXI. évfolyam, 24. szám. Pápa, 1924 junius 15, vasárnap. $*$tlxet&sl árak: negyedévre 0000 kor., egy- POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség: Liget-utca 42. Kiadóhivatal: hónapra 6080 kor. • Ker. Nemzeti Nyomda, lg y e s szám éra darabonként 2000 kor. Megjelenik minden vasárnap. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. WHWWBWMMMMBBMMHBWWBBllMBHBBWWWWiWMBWBIMIW HWp—WC "UTV>'TWroT<WílllininnWMÍ» M Wlllllll i ,|i | > llnlllllll IMI fITTVrnXXITl Urnapi reflexiók. Nem tudom, más hogy van az Űrnappal, de az én benső­met mindig erős hullámzásba hozza. Mintha valami titkos, drótnélküli áramkörbe kapcso­lódnék, amely gyújt és izzít; mintha csobogó, kristálytiszta habokban fürdenék meg lelkem, úgy fölfrissülnek erői. Diadal­mas érzelmek viharzanak át rajta, a " szupernaturális világ erőinek hatása alá kerülök. Eh­hez hasonló érzelmek vibrál­hattak a triumfáló római had­vezér lelkében, mikor a győ­zelmi mámortól megrészegült Róma utcáin törtetett föl a Ka­pitóliumra. Mert Király jár utcáinkon mostaaában. Triumíál az réten. i Ez a Cézár nem harcmezőkön tépte babérleveleit, meleg, lük­tető sziveket font koszorúba. Ö úgy mondotta: „Én legyőz­tem a világot". Szegény Cézárunk, hervad már koszorúd. Megfakult, el­száradt, csinált virágok éktele­nítik el. Te tudod legjobban, mennyi eliszaposodott, jégbe­fagyott sziv kisért utadon! , Elcsitul, elsimul érzelmi hul­lámverésem s csendes reszig­nációval átadom magam az áb­rándozásnak. Végigjárom az őskeresztény­ség vérrózsákkal behintett út­jait. Hallgatom ennek a föld alatt bujkáló Egyháznak szív­verését. Találkozom Ágnessel, a kis Tarziciussal, Pongráccai és sok más százzal, ezerrel... Olyan fölényes, olyan biztos, határozott a lépésük. Nem tud­nak megtántorodni, de még csak gondolkodóba sem esni, mikor útjaikon vérpadba, hóhérbárdba botlanak. Rájuk fogják, hogy vértelenek, csonttá aszott asz­kéták, kik lehorgasztot fővel, szőrruhákban járnak-kelnek és sárba tiporják a rózsákat, miket az élet hint lábaik alá. Pedig a halálba is örömdallal men­tek! A legkisebb öröm, amely a modern ember elfásult, el­anyagiasodott lelkén nyomtala­nul siklik át, ezeken a lelke­ken, mint tiszta, hibátlan priz­mákon, a szivárvány hét szí­nére szakadozva, újabb, meg újabb örömöket fakaszt. Nap­sugaras, verőfényes, harmoni­kus volt az életük. S emellett acélos csupa izom, csupa erő lelkek voltak. Persze nem iszapos, fölka­vart, zavaros vizű forrásokhoz jártak. Meglátták a katoliciz­musban a leggazdagabb élet­erő-telepet, e köré sereglettek, ennek erőkisugárzását fogták föl lelkükkel. Igaz, nem tudtak olyan fényes Űrnapot rendezni, mint rní, neni aflítöttak disz­századott a baldachinum mellé, talán annyi virágot sem szórtak útjába, mint mi, de a lélek­éheztetésben sem értek el ak­kora rekordot, mint mi; nem aranyveretü, drágaköves szent­ségtartókban hordozták körül, az ő szentségtartójuk a szivük volt. Hogy mi olyan elsatnyult, degenerált utódai lettünk ezek­nek az életerős koroknak, hogy hitéletünk ellankadt, abban nagy része van annak a ténynek, hogy az Eucharistiát gondosan, hétszeres lakattal zártuk oltá­rainkba s az oltárt is gondo­san elsáncoltuk, hogy valami­kép hozzá ne férhessünk. Ad­dig húzódoztunk vissza tőle, mig végre kiléptünk hatási kö­réből. Az az erőforrás, amely­ből századok szívták életerői­ket, ránk alvó, hatástalan ener­giakészlet lett. Sokáig nem fért a fejünkbe s ma is sokan két­kedve fogadják különösen ná­lunk, hogy a szupernaturális élet biológiája is valja az igaz­ságot: az élet elkoptatott, ki­használt erőinek fölfrissítéséhez, új erők beállításához táplálko­zás szükséges. Pedig elvégre a katolicizmus­nak nem az a célja, hogy egy­részt az alsó rétegek veszé­lyessé válható erőit lekötve tartsa, másrészt az intelligens lelkekben a föltolakodó „hon­nan, hová, miért"-eket, amelyek különösen az öntudatos rész­nél ürömöt keverhetnének örö­meinkbe, folyton sakkban tartsa, kivédje. Ennek a modern teo­lógiának emlőin nevelődtünk mi azzá, amik vagyunk: ka­tolikus jelmezben járó kényel­mes életfilozófusok, akik a ka­tolicizmus elé sorompót húzunk ott, hol érvényesülési köre kez­dődik: egyéni életünkben. Nem és ezerszer nem! A katolicizmus az életformálás, életirányítás igényeivel állt bele a történelmi folytonosságba, így kellet tennie, mert ezt tűzte célul eléje Alkotója, ez adja meg neki a jogalapot a léthez. S hogy a kitűzött cél ne le­gyen utópia, délibáb, hanem elérhető valóság, megajándé­kozott bennünket az Eucharis­tiával. Lélekformáláshoz, lélek kialakításához égből kapott minta szerint — ehhez a mi kezeink dúrvák. Mózes-szob­rok nem készülnek elrozsdá­sodott. eltompúlt feszítő-vasak­kal. Kontármunkát produkál­nánk, legjobb esetben karika­túrákat. Nézzétek a történelmet, tele van ilyen kontárokkal. Erre kellett nekünk az Eu­charistia. Az élet művészetét el­tanulni csak tökéletes művész­től lehet Van nekünk ilyenünk is: minden oltárszekrényben. Életet meríteni csak az élet for­rásából lehet: a legtökéletesebb, legteljesebb élet ott folyik, ott lüktet az ostya hófehér leple mögött. Aki életet keres, itt ke­resse: másutt csak vegetációt, khemizmust talál . . . Úrnapi körmeneteken elfog a vágy, azt a sok-sok ; úttalan­útakon bolyongó, enervált, sor­vadó lelket összetoborozni az aranytrónus Királya köré, bele­kapcsolni őket abba az áramba, amely nem lámpákat, hanem lelkeket izzít, gyújt, s amelynek kimeríthetetlen telepe az oltár­szekrény. Állítsuk vissza az Eucharis­tiát egyéni és közéletünk cent­rumába, ahonnan kitoltuk. s máskép fest majd az élet! Módosítások a vagyon­váltságra vonatkozólag. 1. Az 1924.évi IV. t.-c. (szanálási törvény) szerint többek között az iparvállalatok vagyonváltságára vo­paikozólag az 1921. évi XU. t.-c. VI. fejezetében foglalt rendelkezések is változást szenvedtek a vagyon-átlag, vagyonérték, nemkülönben a vagyon­váltság megállapítása tekintetében. 2. Az 1923. év végéig befizetett üs6L&gd;et & öz&ftálási íörvday sze­rint kivetendő vagyonvállságra oly módon kell elszámolni, hogy a be­fizetett összegeket a befizetés hónap­jára megállapítandó kulcs szerint aranyértékrfe kéli átszámítani,. 3. Az illetékes pénzügyigazgató­ságnál azonban 1924. évi junius hó 15-ig Írásbeli bejelentéssé! lehet e vagyonváltság megváltását kérni a következő módozatok szerint: a) Aki a vagyonváltságára 1Ö22. XXVII. t. c. rendelkezései szerint 1922 december 31-ig önkéntes be­fizetést teljesített a vagyonváltságról szóló 1921. évi XL1. t.-c. VI. fejeze­tében foglalt határozrnányok szerint kivethető vagyonváltság 100-szoros összegével. Ebben az esetben is fenn­áll azonban a pénzügyigazgatóság­nak az a joga, hogy a befizetett va­gyonváltság kiszámításának helyes­ségét felülvizsgálhassa. b) Aki a vagyonválíságra önkén­tes befizetést nem íeljesíiett, az ál­lamháztartás hiányainak fedezése cél­jából felveendő belső kölcsönről szőlő törvény 2-ik §-a szerint a vál­lalat tulajdonosa, illetve a tulajdo­nosai által a kölcsön-előleggel együtt befizetendő kölcsönösszeg 30°/«-ának váltság cimén való befizetésével. A 3. pont alatt jelzett kérelem alapján történő megváltás eseteiben a 2. pont rendelkezései nem alkal­mazhatók és a vagyonváltságnak a törvény által megállapított vagyon­átlag, vagyonérték és vagyonváltság kulcs szerint való kimutatása mellő­zendő.

Next

/
Thumbnails
Contents