Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-06-08 / 23. szám
Cséplésre SS^.Sr, Koréin Vilmos cégnél Pápa, a Vacuum Oil Comp. Almásfüzitői Gyár lerakatánál szerezheti be kölcsön vashordókban. „Weltner Jakab köztünk" címmel ünnepli a Népszava azt a hihetetlennek látszó, de nagyon is megtörtént tényt, hogy az emigráns fő Jakab hazatért Budapestre s most már nyugodtan folytathatja itthon a a lelkeknek azt a destruálását, amely egyszer már megölte Magyarországot. ,isten hozott, Jakab!" ujjong ki a Népszava írásából s a keresztény-nemzeti közvélemény pedig elképedve kérdezi: mi ez? mi történik hát ebben a szerencsétlen országban? Nem egyéb, mint aminek előkészítése évek óta folyik az aranyközéputas politika jóvoltából. A keresztény politikának a lezüilesztése és agyonszanálása árán elmondhatjuk mi is: isten hozott, Jakab! Folytassa csak tovább országrontó munkáját, így majd talán hamarább észre fognak térni azok is, akiket vaksággal vert meg az Isten. Az I. oszt. felvételi vizsgálata a bencés főgimnáziumban. A bencés főgimnáziumban az 1. osztályra jelentkezni junius 23. és 24 én lehet. A felvételi vizsgálat írásbeli része junius 25 én, szóbeli része pedig junius 26-án lesz. Dr. Sugár Jenő orvos, rendelését a régi lakásán (Szt. László u. 2. sz.) újra megkezte. A természetes testápolás címmel jelent meg a napokban egy nagyon hasznos és tanulságos könyv, amely az emberi test ápolásával foglalkozik. Manapság kétszeres szeretettel kell fogadnunk az ilyen müveket, amelyek egy téglával járulnak hozzá hazánk felépítéséhez. Ugyancsak időszerűnek tartjuk ezen könyv megjelenését, mert ma, amikor a létfentartás, a dolgozó tömeg nagy részére — a mai gazdasági helyzet folytán — nagy gondot jelent, kívánatos, hogy sokan olvassák ezt a könyvet s az élet viszontagságaival szemben kellőképen, józan gondolkodáson alapuló, természetes testápolással a szervezetet ellenállóvá tegyék és a küzdelemhez, szükséghez képest felvértezzék. Tartalmából a következő fejezeteket emeljük ki: „A természetes testápolás fontossága." „A táplálkozás művészete." „A torna.* „Fürdés, mosdás." „A nap és légfürdő/ „Ruházkodás." „Az alvás." „A levegő." „A szemápolás." ,A bőrápolás." „Fogápolás." „Hajápolás." „Idegápolás." „A lélekápolás." , A lélek gondozása." WA gyermek ápolás/ „A csecsemő gondozása." „A szoptatás/ Dr. Bucsányi Gyula neve ez irányban eléggé ismeretes, müveinek nagy része idegen nyelvre is le van fordítva. — Müvét dr. Karajfiáth Jenőnek, a Testnevelési Tanács elnökének ajánlja és valóban ezen újjászervezett nemzetvédelmi intézménynek hasznos útmutatója. — A könyv Pfeifer Ferdinánd nemzeti könyvkereskedés, Budapest. IV., Kossuth Lajos-u. 7. kiadásában jelent meg. Ára 27.900 korona. Megnyilt a budapesti Aru mlntavásár. Május 31-én, szombaton nyilt meg Budapesten a hazai ipar nagy fejlődését igazoló Árumintavásár, mely alkalommal nemcsak az egész ország minden részének kereskedői, iparosai és mezőgazdái, de Európa majdnem minden nemzete is nagy érdeklődést tanúsított a magyar ipar modern fejlődése iránt. A budapesti árumintavásár nagy sikerét nagyban előmozdítja az a körülmény, hogy féláru vasúti és hajózási jegyekkel lehet folyó évi junius hó 10 ig Budapestre és vissza utazni. Tudomásunk szerint a nagyfokú érdeklődésre való tekintettel a győri kereskedelmi és iparkamara ismét kért és kapott féláru vasúti jegy váltására jogosító igazolványt. Ezen igazolvány ára 25.000 korona, de egyben felmenti tulajdonosát a húszezer koronás belépődíj megfizetése alól is, mert a kamaránál beszerezhető áru mintavásári igazolvány egyben az árumintavásár díjmentes megtekintésére is jogosít. Ujabb adományok a kórháznak. Földbérlő R.-t. 3,000 000 K, Kath. Nővédőegyesület 500:003 K, Homokbödöge község 320.000 K. Cselédkitüntetés Vaszaron. Tungos József gazdasági cselédnek, ki a győri püspökség vaszari gazdaságában 52 esztendeig egyfolytában szolgál, a m. kir. Földmivelésügyi Miniszter elismerő oklevelet adományozott. Az oklevelet Czurda Géza uradalmi főintéző vendégszerető házában élvezett ünnepi ebéd után, f. hó 25-én, vasárnap d. u. 3 órakor dr. Jerfy József h. főszolgabíró a gazdatársadalom képviselői, a községi elöljáróság, képviselőtestület, a helybeli gazdák, uradalmi cselédség és nagyszámú érdeklődő részvételével tartott és a helybeli ifjúsági énekkar által előadott magyar „Hiszekegy"* el bevezetett kis ünnepély keretében nyújtotta át a kitüntetett hűséges derék öreg gazdasági cselédnek. A kitüntetett Jerfy József h. főszolgabírónak az ünnepség jelentőségét méltó beszéde, Töreky Árpád va^iari esperes-plébánosnak szívhez szóló szavai, Kállay Ödön m. kir. gazdasági főtanácsos, a pápai földmives iskola igazgatójának és Mihály Sándor m, kir. járási gazdasági felügyelőnek a gazdatársadalom elismerését tolmácsoló beszédei után meghatva vette át a kitüntetést. Az ünnepély a Szózat eléneklésével végződött Perzsaszőnyegek, magyar gyártmányú, minden méretben kaphatók Pápán ifj. Stern Lipót kézimunkaüzletében. Felhívjuk erre olvasóink figyelmét, mert valóban művészi ágyelő, összekötő, sezlontakaró és ebédlő szőnyegek között válogatha t. A Pápai Hadviselt Iparosok Egyesülete f. évi julius 6 án tekeversennyel egybekötptí táncmulatságot rendez a Kath^Kör kerthelyiségében. , SPORT. •• T.A.C.—Kinizsi 4:1 (0:0). Egyenrangú ellenfelek küzdelme, melyből a szerencsésebb csapat került ki győztesként. Első félidő váltakozó főiénnyel telik el. (0:0.) Második féiidő 12. percében T.A.C. egy 35 méteres szabadrúgásból éri el első gólját, amit Kinizsinek 15 perces fölénye követ, de egyenlíteni nem tud. T.A.C, veszélyesen támad, de Kalmár és Horváth menti, ami menthető. Második gólt egy kapu előtti kavarodásból éri el T.AC. A harmadik és negyedik gólt Németh, a Kinizsi kapusa, egyáltalán nem védi. Pulmann egy tizenegyesből szépíti az eredményt. Kinizsi csak kapusának köszönheti a vereségét. A csapat legjobb emberei Grézló és Pulmann voltak. A biró, Fuchs, jól bíráskodott. Pünkösd vasárnapján Kinizsi— P.F.C. bajnoki márkőzés. Ez idényben másodszor ál! egymással szembe a két helyi rivális. Első összecsapáskor Kinizsi 1 :0 arányban megérdemelten győzött. Azóta sokat erősödött a P.F.C, mert nem sajnálva pénzt és fáradságot, 9 győri játékost igazolt le magának, akik közül nyolcat állandóan raktáron tart, illetve szerepeltet, ezek az úgynevezett vendégszereplők. A helyi kedvenc legjobb tenné, ha levetné az álarcát, kikiáltaná magát profiegyesületnek, mert hátha beigazolódik a professzionizmus vádja, akkor pedig repülni lesz kénytelen megtanulni a vendégszereplők egyesülete, persze csak a M.L.Sz. bői. Szerkesztőrtizenetek. Cz. P. Pápa. A Főtér rendezésére vonatkozó cikkét sajnos, nem közölhetjük. Első része, a történeti bevezetés u. i. teljes átdolgozást kívánna, a másodikkal pedig, mely sok ajánlatot tartalmaz, nem mindenben értünk egyet. Mindenesetre azonban figyelemre méltó jelenség, hogy nap-nap után milyen sokan érzik, idegenek meg különösen, hogy e részben valami mennyire fáj és hogy épen ezért sokan vannak a megoldást ajánlgatok, hogy ne mondjam, követelők. Mindenekelőtt azonban megnyugtatjuk, hogy a legilletékesebb és leghozzáértőbb tényezők, mint a Képzőművészeti Társulatunk és városunk műszaki tanácsa, az uradalom és a plébánia is foglalkozik e feladattal és csak a városi tanácstól várja azon bizottság megalakulását, amely a Főtér rendezését csak úgy, mint a Tizes malom, Erzsébet-liget, Sporttelep, Állomás, Szinház, Haltér stb. rendezését végezné. Ezek a kérdések különben a közel jövőben biztosan meginduló építkezésekkel együtt úgyis megoldandók. Hogy azután a jó részt nem keresztény, vagy földmivelő képviselőtestületünk, vagy a város áldozatkész közönsége az ezen célokra, vagy egy felállítandó méltó hadiemlékre, Kálváriára, vagy a 200 éves születését jövőre jubiláló, templomépítő Esterházy Károly szobrára hogyan adózna, vagy hogyan népünnepélyezne, az már más kérdés. Mindenesetre: halad, aki megindul. SZÍNHÁZ. Május 30. Hamlet. A szereplők közül Pataky M., ki Hamletet adta, tehetségének legjavát sorakoztatta fel s a publikum zajosan ünnepelte a művészt. Csáky P. mint Ophélia, hasonlókép a legmagasabb művészi tzkély magaslatán átlőtt mindvégig s így e két főszereplő a legnagyobb sikereket aratta. A többiek is tökéletes harmóniában voltak a főbb szereplőkkel. Május 31. Ripacs király, operett 3 felv.-ban. A kellemes muzsika és a szereplők ügyes játékában telt ház gyönyörködött. Somngyi K. igazgató rutinns játéka és tánca jól megérdemolt tapsokat aratott. jun. 1. A Ripacs király-1 megismételték hasonló sikerrel. Jun. 2. A bajadér, operett 3 felvonásban. A darab karakteréből folyó buja, zene és tánc kevés operettben van olyan sűrítetten kihasználva, mint itt. Bánfy A , Sugár L., Somlár S, Hetényi F. sok sikert arattak. Dorner J., Solti K., Nagy F., mint mindig, most is igen jók voltak. jun. 3. A vörös malom ment harmadszor. Jun. 4. Tangó királynő, operett 3 felv.-ban. Kóbor I volt az est középpontja, ki kissé molett termetével, kedves arcjátékával s kellemesen lágy, de mégis csengő és tiszta hangjával és választékos játékmodorával hamar meghódította úgy a publicumot, mint szinésztársait. Jan. 5. A Tangó király nő-t ismétehék meg. Műsor: Jun. 6. Zsivány. (Csak felnőtteknek.) Jun. 8. d. u. A trónörökös, este a Hazajáró lélek. Jun. 9. d. n. Hárem, este Tüzek, Sajnos már a jó! megismert színművészek Pünkösd hétfőjén utoljára játszanak színházunkban, hogy helyet adjanak a bizonyára nemsokára meginduló műkedvelői előadásoknak ,és moziknak. Egészben véve azt hisszük, hogy Somogyi K. és a társulat nem rossz emlékekkel mennek el Pápáról, mert a közönség szívesen látogatta a színházat, ahol mineíg nivós előadások várták a publikumot állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Máj. 30 Menyhárt István posta és távírda altiszt és neje Praschl Juliánná, fia : V László, rk. Máj. 31. Steinberger Richárd tojáskereskedö és neje Schvarcz Mária, fia: Oszkár, izr. — Szabó Gábor szabó és neje Réfi Gizella, fia: Gábor, ev. Meghaltak: Máj. 30 Braun Gyula kereskedősegéd, izr., 61 éves, szivbaj. — Eigner Antal földmives, rk,, 17 éves, merevgörcsök, — Özv. Hegedűs Józsefné Sámson Rozália napszámosnő, rk., 64 éves, gümőkór. Máj. 21. Szabó Gyuláné csendőrtörzsőrmester neje, rk., 23 éves, vérmérgezés. Jun. 5. Szűcs János cseléd, rk, 73 éves, tüdőtágulat. — Polgár István, rk, dermedés. Házasságot kötöttek: Máj. 31. Albert Lajos cipészsegéd, rk. és Somogyi Ida, rk. Jun. 3, Dr. Hirsch Jenő ügyvéd, izr. és Weisz Erzsébet magánzónő, izr. Felelős szerkesztő : Boksay Endre. Lapmtajdonos és kiadó a pápai Kath. Kör. Ny. a Ker. Nemzeti Nyomda R.-t., Pápa