Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-01-20 / 3. szám

IHlfflzei^si Arak: negyedévre 4500 kf>r., egy" hónapra lg yes szám ára darabonként fÖC kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Lijet-ucca 42. Kiadóhivatalt Ker. Nemzeti Nyomda. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Szociális egyensúlyt! Amikor a parlamentben és a napi sajtóban egyaránt a kölcsön ügyének kérdésétől porzik a levegő és amikor ugyancsak a kölcsön mikéntjének fontos kérdése lezökkenve a gazdasági és szociális élet vágányairól s mindinkább szónoki beszédtárgygyá és pártpolitikává zsugorodik lelkes honatyáink ajkán, akkor talán engedhetünk magunknak egy a kölcsön ügyénél nem kisebb fontosságú és vele a legszorosabban összefüggő problémáról, a szociális egyensúly problémájáról néhány reflexiót. A magyar politika legnagyobb szégyenfoltja mindig az volt, hogy örökké csak pártok, egyének és sallangos jelszavak forogtak az előtérben, nem pedig azok a nagy, az országot minden viszonylatában átfogó szociális szempontok, amelyek minden egészséges államéletnek a gerincét teszik. A jelenkor gazdasági és társadalmi vívódásait és formaságait is, de kiváltképpen hazánk és népünk irtózatos romlását, mai koldus helyzetét elsősorban az állam részéről a társadalmi egyensúly gondozásának elhanyagolása, a szabadkőmives liberális kapitalista rend meggondolatlan dé~ delgetése okozta. A plutokrácia és szabadverseny elvét zászlajára iró és kizsákmányoló liberalizmus gazdasági túltengésére aztán csak természetes felelet a védekező munkának szervezkedése, szakszervezeti mozgalom. Ki is írhatná rovására a szegény kizsarolt munkásság szakszervezetekbe való tömörülését, hogy ezáltal biztosíthassa magát a tőke eltiprása alól, munkásjóléti intézményekre, békéltető bizottságokra kényszerítse a tőkét és igényeit szükség esetén sztrájk és jogos ellenállás segítségével is érvényesítse ? Szükségessé lett a munkásoknak ez a védekezése, mihelyt a tőke a maga lelkiismeretlenségével az egyénnek a társadalmi közjó elleni harcát indította meg, de másfelől az államhatalom megint mulasztást követett el, amikor mit sem törődve a munkástömegekkel, hagyta ablakai alatt dörömbölni, a minden emberi jóból kitagadottak százezreit. A kellő állami istápolás hijján önmaga erejére támaszkodó munkásmozgalom egyfelől átvéve a libe/alizmus erkölcstelen szabadverseny elvét, amelyből a kíméletlen osztályharc és a munkásságnak annyi nyomora származott, másfelől Marx és Engels, Lasalle és Bebel prófétákkal az egész mozgalom oly társadalmi rendszer fantazmagóriának medrébe sodródott, amely nemcsak elnyomója, a tőke ellen indít elkeseredett irtóhadjáratot, hanem szofisztikus zsidó bölcselgéssel és zugügyvédi fogásokkal raffináltan irányítva az államrend, erkölcs, vallás, világnézet ellen is. Az ilyetén módon helytelen irányokba tévedt és elfajult mun-. kásmozgalom, amelytől százezrek várják a világ megváltását és sorsuk jobbra fordulását, nemcsak társadalmi rendet nem teremthet soha, hanem még saját védettjeinek sem nyújt az igazi jólét és boldogulás felé semmi biztos garanciát. Már most itt van röviden érintve a két ellentétes, de túlzásaiban és egyoldalúságaiban egyező irányzat a szabadverseny híveitől annyira pártolt liberalizmus és a vele szemben ágaskodó legujabbkori társadalmi életünk réme a szociálizmus, pontosabban körvonalazva, a félrevezetett tömegek szociáldemokráciája. Társadalmi békét, egyensúlyt, nyugodt fejlődést biztosítani egyik sem tud, mindkettőnek szükségképen velejárója a nyomor, elégedetlenség, marakodás, békétlenség. Mindkettő elfajulásának terhe az államot illeti, amely még a szociálista szakszervezetek félelmetessé növekvő s maholnap állambontó hatalmának láttára sem sietett egészséges antiliberális és munkásvédő intézkedésekkel a társadalmi egyensúlynak védelmére kelni, úgy hogy ma már a társadalmi osztályharcot eszközül használó és végcéljában diktatúrát előkészítő szociálista tábor állammá nőtte ki magát az államban. Mi volna már most ilyen körülmények között a szociális egyensúly múlhatatlanul szükséges megteremtésének utja ? Van-e olyan társadalomformáló tényező, amely a túlzások- és egyoldalúságokba csapás helyett védelmébe tudja venni a munkástömeget nemcsak a gazdasági részen, hanem magasabb én-jének harmonizálásában is? Épen a múlt vasárnapon tartotta városunkban a Keresztényszociálista Párt vidéki gyűlését. A szociáldemokrácia destruktív irányzatával szemben élénken rámutatva az áldozatkészség-, I elv- és hithűségre, mint — kej resztényszociális politika ismeri tetőjelére. A keresztényszocializmus épen mivel a keresztény és nemzeti eszmét irta zászlajára, erőt érez magában a mai társadalmi zűrzavar megoldására is, amelyre, mint a liberális és szociáldemokrata kilengések és rnegtévelyedések bonyodalmaiból egyedül kivezető vezércsillagra, százezrek bizalommal emelhetik bizó és segélytváró tekintetüket. Hiszen világos dolog is az, hogy csak a munka és munkás értékét megbecsülő keresztény erkölcs és nemzeti eszme a társadalmi egyensúly megteremtésének, a minden becsületes dolgozó munkás boldogulásának legjobb alapja és sürgető követelője. Itt megint nem mutathat közönbösséget az állam, ha sorsa szivén fekszik és nem engedheti meg azt a vétkes könnyelműséget, hogy koldus országunk legégetőbb kérdései párthaszonként azok kezébe hulljanak, akik a szociális problémákat ugyancsak nem a közjó, s a társadalmi egyensúly szempontjai szerint óhajtják megoldani, hanem ellenkezőleg, a zsidók kantárszijján rángatott szociáldemokrácia kiterjedt táborával szemben az államnak a leghathatósabb támogatásban kellene részesíteni a keresztényszociálisták védelemre szoruló kisded csapatát. Az ország érdeke függ mindattól, hogy a a legsürgősebb kérdéseket maga az államhatalom ragadja kezébe és azt ne egyének szerint és pártpolitikaként, hanem minden viszonylatában egészségesen végiggondolva kezelje. Ma tehát nem attilás és vitézkötéses, nem szónokló és a farsangi bálokon sarkantyújukat pengető magyarkodókra, hanem szociális törekvésű hazafiakra van szükség, mert csak így remélhető a legégetőbb kérdés megoldása: a szociális egyensúly ! Az Irgalmasrend kórházának betegforgalmi kimutatása az 1923. évről. A napokban kerül ki a sajtó alól, nem lesz érdektelen bővebben foglalkoznunk vele épen akkor, amikor társadalmi mozgalom van folyamatban, mely céljáu' a kórház elhasználódott felszerelési tárgyainak pótlását tűzte ki. A kórházban az elmúlt év folyamán 60 ágyon 8$3 beteget ápoltak, 19.957 ápolási napot értek el. Átlagos napi létszám 54*6 volt, ami 91 %-os kihasználást jelent. Az ápoltak közül gyógyultan eltávozott 657 (74 6 •/•), javultan 86 (9-7%), gyógyu'atlanul 33 (3 7 #/o). A meghaltak száma 44 volt (4 9%). A legmagasabb beteglétszám november 5 én volt72, a legalacsonyabb julius ll-án: 38. A betegek nem szerint a következőképen oszlottak meg: 460 férfi (52 Ve), 423 nő (48 %). Helybeli lakos volt 475 (53 8%), pápai járásbeli 214 (24-2°/•), más veszprémmegyei járásból 112 (-12*7 •/•), más vármegyei 82 (9 3 %) Vallásra nézve róm. kath. 633, görög kath. 7, ref. 111, ág. h ev. 92, izr. 40. Belbeteg volt 240, ebből elhalt 28 (11'6 Vő), sebészi 426, halálozás 9 (2 1 %), nőgyógyászati és szülészeti 108, bőrbeteg 91, szembeteg 18. A belbetegek közül heveny megbetegedésben szenvedett 130(54 1%), idült 103 (42 5 %), tüdőgümőkóros volt 14 (3 6 %), hevenyfertőző beteg 18, elmebeteg 7 volt. A 426 sebészi beteg közül operáltatott 359. Ezek közül a legnagyobb számmal a hasi műtétek: 82 (23'4%), sérv 48 (13 3%), csont műtétek: 42 (117%) szerepeltek. Rákot 27 esetben (7 5%), gümőkóros elváltozást 44 esetben (123%) műtötték. Sürgősen 36 esetben (10%) kellett operálni: 25 esetben vak&él • gyulladás, 4-szer bélcsavarodás, 2 esetben mébenkivili terhesség miatt.