Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-05-25 / 21. szám

Valami Kantról. (Folytatás és vége.) Mig „A tiszta ész bírálata"-ban Kant a mérsékelt reálizmussal szemben azt akarja bizonyítani, hogy az ész a valóság megismerésére alkalmatlan, az érzékfeletti dolgokra vonatkozóan pedig semmiféle bizonyosságot nem szerezhet, — különös, hogy ezt azzal az ésszel bizonyítja, amelynek megismerő-képességéről még nincs meggyőződve, sőt amelynek épen megbízhatatlanságát akarja kimutatni — a másik fő művében, „A gyakorlati ész bírálata"-ban az ethikai fölfogásáról számol be s keresi azt a csak egyetemes érvényű észből megismerhető egyetemes ethikai elvet, mely a gyakorlati élet erkölcsiségének épúgy előfeltétele, mint az érzéki és értelmi megismerésnek a föntebb érintett tér, idő és a kategóriák. Maga a praktikus ész ?z emberben éiő azon tehetség, mely az ember erkölcsi cselekedeteit szabályozza. Ethikaivá csak akkor válik valamely cselekedet, ha követi a praktikus ész abszolút parancsát, az u. n. kategorikus imperatívuszt. Kant különböztet kategorikus és hipotetikus imperatívusz között. Ez utóbbi az objektív parancs, amelyben az akarat olyan cselekvésre irányul, amelyben valamely akaraton, kivüi eső indíték kielégítéséről van szó, amelynek kötelező ereje tehát nem abszolút, hanem attól függ, vájjon akarunk-e egy bizonyos föltételt teljesíteni, vagy nem, pl. ha nem akarsz meghűlni, vedd fel a kabátot. A kategórikus imperatívuszok pedig minden külső és belső tapasztalástól, minden feltételtől s egyéni érzelemtől függetlenek, abszolutak s nem vonatkoznak valamely tartalmilag meghatározott célra, hanem csak cselekedetek formájára. Fölmerül a kérdés, melyek ezek a kategorikus imperatívuszok? Van ezeknek Kant szerint egy közös formájuk s a legfőbb kategorikus imperatívusz ez : „cselekedjél úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elvéül szolgálhasson". Ez máskép egyenlő ezzel: tiszteld magadban az emberi méltóságot. Eszerint az embernek, ha erkölcsösen akar cselekedni, maga-magának kell megállapítania a törvényt, sőt olyan törvényt kell keresnie, mely általános szabályul volna felállítható az összes eszes lények számára. Kant ethikájának egy másik fontos fogalma a kötelesség, a pflicht, mely nem más, mint egy cselekvési mód szükségessége, amely szükségesség, lelkiismereti parancs, a praktikus értelem által van meghatározva. Ha lelkünkben szavát hangoztató kateg. imp.-nak engedelmeskedünk, akkor kötelességünknek teszünk eleget, akkor erkölcsös cselekedetet viszünk végbe, melynek részleges szabálya egyetemes törvény rangjára emelhető. Kant szerint az erkölcsös cselekvésnek egyetlen motívuma a kötelesség, melynek minden gondolkodás és mérlegelés nélkül eleget kell tennünk. Érzelmek, hajlamok alapján való cselekvés nem igazán erkölcsös, ezek pathologikus motívumok csupán. Közülük csak egyet fogad el: a törvény iránti tisztelet érzelmét, ez azonban közvetve a kötelesség érzetétől származik. Nagyfontosságú megkülönböztetése aztán Kantnak a legális és morális cselekvések közti különmbségtevés. Legális az olyan cselekedet, mely egy törvény előírásainak megfelel, de belső erkölcsi értéke nincsen, mert pathologikus motívumból: érzelembólj hajlamból származik. Morális (erkölcsös) ellenben az oly cselekedet, melynek indító-oka maga a kötelesség, ha mindjárt ellenkezésbe kerül is a külső törvényekkel. Utolsó fontos különbségtevés Kant ethikájában, hogy van heteronom és autonom ethika. Heteronom az az ethika, mely szerint nem az értelem szabja meg az erkölcsi törvényeket, hanem valami értelmen kivül álló külső tekintély (pl. egyház, állam), s ez Kant szerint ellenkezik az emberi méltósággal. Ellentétben van ezel az autonom ethika; eszerint meg épen az értelem állapítja meg az erkölcsi törvényeket s csak ez felel meg igazán az emberi méltóságnak. Ez főbb vonásaiban Kani,erkölcsi autonomidja, amelyben tehát az erkölcsi törvényhozó, a kategórikus imperatívusz megállapítója az emberi ész, a legfőbb elv a kötelesség, vagyis a törvény teljesítése pusztán kötelességtudatból vagy az ;ebből származó erkölcsi törvény iránti tisztelet érzelméből fakad. A praktikus észnek azonban nem pusztán az ember ethikai cselekedeteinek szabályozásában merül ki a feladata, hanem abban is, hogy az ember erkölcsi szükségleteiből kiindulva megmenti (posztulálja) azokat a magasab rendű igazságokat, amelyek az ész merő spekulatív használata által nem bizonyíthatók s melyekről nem mondhat le az ember, ha életét méltán akarja végigélni. „Ha megengedjük, hogy a tiszta erkölcstörvény* mint parancs, fellétlen kötelez, a becsületes ember így beszélhet: akarom, hogy legyen Isten, hogy ezen a világon . .. kívül ís létezzem s fennmaradásom végtelen legyen; ragaszkodom hozzá s nem engedem, hogy ezt a hitemet elra-^ bolják.* Az erkölestörvény feltétlen kötelező erejéből Kant tanítása szerint a gyakorlati észnek három fontos „követelménye" következik: az akarat szabadsága, a lélek halhatatlansága és az Isten létezése. Az akaratszabadságot azért posztulálja az erkölcsi törvény, mert nélküle erkölcsi cselekvés nincsen. A lélek halhatatlansága követelmény, mert az ember ebben az életben nem érheti el a legfőbb javát: az erkölcsi tökéletességet és boldogságot, de mivel el kell érnie, azért követeljük számára az erkölcsi személyiség fennmaradását, a lélek halhatatlanságát. Harmadik követelményképen pedig szükséges Isten létezése, aki a lélek halhatatlanságát és az erkölcsösség, az erények belső értéke szerinti jutalmat, az örök boldogságot megadja. Már most mindezek után csak rövid néhány reflexiót akarunk a föntebb említettekre megejteni. Ha Kant azt mondja, hogy az embernek az erkölcsi rend megvalósításában egészen a maga lábán kell járnia (erkölcsi autonomía), nem veszi számba, hogy az ember tényleg sok mindentől függ; vagyis létében nem autonóm, tehát cselekvéseiben sem lehet az; továbbá a kötelességtudat is csak Istenben bírhatja elégséges okát, mert az erkölcsi törvény ismerete és kötelességtudat egyetemes, kiirthatatlan, vesztegethetetlen; tehát törvényhozója is csak egyetemes hatalmú és föltétlenül szent lény lehet; továbbá úgy jelentkezik bennünk a kötelességtudat, mint egy fölöttünk álló, felelősségre vonni képes, feltétlen hatalom szózata, az a hatalom azonban nem lehet maga az ember, mert akkor nem jelentkeznék mint fölöttünk álló, alkut nem tűrő hatalom, hanem csak a személyes Isten. Keveset segítazis, hogy Kant„Á gyakorlati ész bírálatáéban visszaállítja Isten fogalmát s egy egész könyvön keresztül azt igyekszik kimutatni, mennyire szükséges az Isten létének elfogadása erkölcsi szempontból. Mert ha Isten létezése elméletileg nem bizonyítható be, ha Isten léte pusztán a gyakorlati ész követelménye, akkor hát az ész ítélőszéke előtt mégis nem sokat jelent. Már pedig az a főkérdés itt: van-e Isten, nem pedig, hogy szükségem van e Istenre? Lehet-e így érvelnem: Istenre szükségem van, tehát Isten létezik? Lehet-e az Istenszükséglet az Isten létének igazolására középfogalom ? Az az egy tényigazság, hogy ha Istenre szükségünk van, az még semmi esetre sem jogosít föl annak a kimondására, hogy létezik is. Nem mindig létezik az, aminek szükségét érezzük; épen azért a keresztény bölcselők joggal utasítják vissza a Kant kritikájában megmaradt egyetlen istenérvet, mely szerint az erkölcsi rend megvalósítása szempontjából szükség van Istenre. Ez a posztulatum ugyanis nem vezet ki a vágyak világából s Kant és követői csakugyan nem is bizonyítéknak, hanem hitnek minősítik ezen gondolatmenet eredményét. — Az igazi tudományos Isten bizonyítás a tapasztalati világ legegyetemesebb szempontjaiból (létezésmód és léttartalom; törvény; célirányosság) indul ki, melyeknek értékes mozzanatait aztán az okság fonalán az abszolút valóra yiszi át. Végső szavunkban, miután csak legfőbb vonásaiban akartuk Kant gondolatvilágát bemutatni, még hadd említsük meg ennek a rendkívül éleselméjü és tiszteletre méltó jellemű bölcselőnek azt a nagy hatását, amely a modern szellemi élet majd minden területén mind máig érezhető. A kanti rendszer postumus történetében, hogy csak a bölcselettörténeti szempontra helyezkedjünk, két kort lehet megkülönböztetni: a' nagy, önálló, „Iángelméjű" rendszerek korát(Fichte, Schelling, Hogel); ezek a rendszerek valósággal példák gyanánt szolgáltak arra, hogyan lehet Kant rendszerét, bizonyos alapelméből a végső következtetéseket levonva, ad absursurdum vinni. A másik kor pedig a múlt század 60 as éveitől kezdődik és az újkantiánusok iskolájában az érvény, az ^általános tudat*, az ismeret formájának és tartalmának stb. kérdéseiben működik tovább a nagy mester szelleme. —r — n. HÍREK. ••• Uj helyettes esperes. A megyéspüspök Stenger Gyula pápateszéri plébánost a csóti kerület helyettes esperesévé nevezte ki. Ügyvédi vizsga fényes siker~ rel. Dr. Sulyok Dezső, ügyvédi karunk legfiatalabb tagja a múlt héten tette le fényes sikerrel az ügyvédi vizsgát. A tehetséges fiatal ügyvád négy év alatt szerezte meg összes vizsgáit még pedig oly sikerrel, hogy igazságügyminiszteri elismerésben részesül. A fényes sikerhez a legmelegebben gratulálunk! Pápasalamoni adminisztrátornak a megyéspüspök Józsa Árpád somogytarnócai káplánt nevezte ki. Az eddigi plébános, Csaplár Antal, aki hivei érdekében mind a lelkiek, mint az anyagiak terén meg nem hálálhatóan sokat tett, lemondva javadalmáról, karmelita kolostorba vonul vissza. Cserkész-ünnepély. A helybeli kél középiskola cserkész csapatai junius l-én nagy népünnepélyt rendez. A roppant szórakoztatónak ígérkező ünnepély műsorát jövő számunkban közöljük. Uj ügyvéd. Dr. Németh Bálint, ny. devecseri kir. járásbiró városunkban ügyvédi irodát nyitott. Pápa városi Műkedvelő- és Kultur-Egyesület. Városunk lelkes műkedvelői körében született meg a godolat, hogy megalakítják a Pápa városi Műkedvelő- és KulturEgyesületet, amelynek célja a műkedvelői tehetségek kiképzésével magasabb nívójú műkedvelői előadásokat rendezni, a helybeli különböző kultur-egyesületek által rendezett estélyeken közreműködni, s a befolyó jövedelmekből kulturális és jótékony célokat támogatni. Az egyesület kedden este megalakította ideiglenes tisztikarát, amely serényen készíti elő a végleges megalakulás ügyét. Az ideiglenes tisztikar és intéző-bizottság a következőkép alakult meg: Elnök dr. Tenzlinger József, főtitkár dr. Fehér Jenő, titkár Harsányi József, pénztáros ifj. Nánik Pál, ellenőrök dr. Kiss Gábor és Medgyessy Ferenc, főrendező Nagy Imre, karnagy Hatvani Lajos, háznagy Fadgyas Aladár. Intéző-bizottság: dr. Csarmasz Ferenc, Dienes Sándor, dr. Hermann László, Horváth Béla, dr. Kovács István, Metzger Ödön, Stern Vilmos, dr. Sulyok Dezső, Wolmuth Lajos. Szerveznek ezen kivül külön 10-tagu hölgybizottságot.