Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-05-11 / 19. szám
nidokémusok vagyunk, mennyire nínncs bennünk keresztény.öntudat, melyre égetően nagy szükség volna. De hát miről is van szó? Nem másról, minthogy Pápa város képviselőtestületének közgyűlésén nem akadt egyetlen egy ketesztény városi képviselő, aki a napirenden levő keresztény polgári iskola ügyében szót emelt volna. Egyik izraelita városatya felszólalásiban megállapította, hogy a zsidó polgári iskola mellett nincs szükség még egy ilyen iskolára és a keresztény (?) városatyák rámondották: jói van, nincs rá szükség! Ehhez bővebb kommentárt fűzni felesleges, legfeljebb azt, hogy a közeljövőben egészséges kereszténypolitikát, több bátorságot és kereszíényszociális szellemet kell bevinni a városi képviselőtestületbe a mostani se hideg, se meleg, pudvás kereszténység helyett. Czirfusz Vince ihászi állami tanító ünnepeltetése. Az ihászi gazdaság eddig az állam bérlete volt, a bérlet ideje letelvén, tulajdonosa, dr. Veszelly Tibor házi kezelésbe vette. Ezen alkalommai a kultuszminiszter elismerő okiratot küldött Czirfusz Vince tanítónak, melyben 23 évi odaadó, becsületes, példás tanítói és társadalmi működését jutalmazta. Az okirat átadása a szokásos ünnepségek keretét jóval felülhaladta. Csendes szentmisével kezdődött a kis kápolnában, utána az iskolában folytatódott. A gyermekek a Hymnust énekelték, majd egy kis leányka üdvözölte a magas vendégeket, mire a gondnokság diszülést tartott, amelyen Veszelly Tibor dr., az egész környék nagy tiszteletben és szeretetben álló földbirtokosa elnökölt, ismertetve a diszgyülés tárgyát, Czirfusz Vince tanítónak magas helyről nyert elismeréseért történő ünnepeltetését, amely örömben az egész puszta apraja és nagyja osztozik. Utána Szokolszky Rezső Veszprémvármegye tanítóságának ideális tanfelügyelője a tanítóság nemzetmentő feladatát vázolta és lelkes örömének adott kifejezést, hogy az ünnepelt ezen tekintetben méltóan állotta meg helyét 23 évi helybeli működése alatt, majd felolvasta az elismerő okiratot és a jelenlevők éljenzése között átnyújtotta. Dr. Magyar Károly Veszprémvármegye főispánja, aki magas megjelenésével szintén az ünnepeltet és vele az egész tanítóság munkáját jutalmazta meg, bensőséges szavakban ecsetelte a tanítóság munkáját a múltban és nagy hivatását a Haza és az Egyház iránt a jövőben. Örül, ha a tanítóság fáradságos munkája elismerésre talál lent és fenn. Kórossy Albert ezredes, a volt állami bérgazdaságnak parancsnoka, Tolnamegyéből jött el, hogy résztvegyen a tanító ünnepségében, akinek működését 10 évig figyelemmel kisérte. Örömkönnyek lopództak a hallgatóság szemébe, amikor egy daliás katona ajkáról hallotta azt a meleg szeretetet, elismerést és figyelmet, amellyel az iskola, a gyermekek és a taníió iránt viseltetett egyéb óriási elfoglaltsága között. Varga József marcaltői plébános példaképül állította fel az ünnepeltet, aki dacára annak, hogy mint állami tanítónak nem volt szoros kötelessége a kántoriakban és a hitoktatásban közreműködni és mégis lelkiismeretének eleget téve, ebben a tekintetben is nagy segítségére volt. Végül Grátzer János járási tanítói kör elnöke meghatódottan mondott köszönetet a megjelenteknek a tanítóság nevében, hogy szeretett kartársukat, időt és fáradságot nem kímélve, eljöttek ünnepelni. Ebből a tanítóság újabb erőt fog meríteni ahhoz a munkához, amit a Haza sorsa most fokozottabban elvár. Miután az ünnepelt leszögezte, hogy ő csak azt tette meg, amit teljesítenie minden magyar tanítónak kötelessége ha szivén hordja a nemzete, a nép fiainak sorsát, megköszönte az elismerést és az ünnepségben résztvevőknek kitüntető fáradozását. Háláját az iskolában fogja leróni, amig neki az Isten erőt ad arra, hogy a gyermekeket hazaszeretetre, Istenfélelemre és a felsőbbség iránti tiszteletre oktathatja. Az ünnepségen igen sokan voltak jelen, akiknek sokáig emlékezetükben fog maradni ezen szép ünnepség, az a leereszkedő kedvesség, amellyel a magas vendégek a puszta gyermekei és\ felnőttei iránt viseltettekj 5* —r —s. Lovasmérkőzés. Óriási érdeklődés mellett folyt le a múlt vasárnap a Veszprém- és Győrmegyei Agarász- és Lovas-egyesület által városunkban rendezett lovasmérkőzés. A versenyre, amelyet a helybeli huszárság és dr. Tenzlinger József polgármester támogatásával nagy ügybuzgalommal Weszely Tibor rendezett, nagyszámú nevezés történt. A vendégek és mérkőzők már szombaton délelőtt érkeztek városunkba. A megjelent notabilitások közt voltak: Horthy István lovassági tábornok, a Kormányzó testvérbátyja, Szcitovszky József miniszteri tanácsos, a földmivelésügyi minisztérium képviseletében, Riedl Miklós tábornok, lovassági főfelügyelő, Tóth Várady Asbóth Károly tábornok, gr. Esterházy László, a lovasegyesület elnöke, Magyar Károly, Veszprém vármegye főispánja és családja, dr. Bibó Károly, vármegyei alispán, báró Berg Miksa és neje, gr. Gyürky Aladár és neje, gr. Khuen-Héderváry Károly és neje, gr. Zichy János, Lippay Zoltán és családja, Hunkár Béla, Csikvándy Ernő és családja, Bibó Dezső és családja, Nirnsee Pál, Szabadhegyi Elemér, dr. Vécsey Tamás és családja, Prónai Sándor ezredes, Artner István ezredes, Percei Mórié ezredes, Kiss Ferenc ezredes, Lencz Albin ezredes, Szunyogh Sándor alezredes, Hajny Károly ezredes, Lózer Káimán nagybirtokos és még számosan a környék birtokossága köréből. ;TA versenyt megelőzőleg a Griff nagytermében ismerkedési estély volt. A tulajdonképpeni verseny vasárnap d. e. kezdődött és este 6 órakor fejeződött be. A délutáni szép versenyt óriási tömeg nézte végig. Díjakat nyertek Bezerédi Imre (20 km-es országúti kocsiverseny), Veszely Tibor (a kettősfogatok szépségversenyében), Bibó György (a kettősfogatok ügető versenyében), Schotz Dezső (díjlovaglás I. díj), gr. Gyürky Aladárné (hölgyek díjugratásának I. díja), báró Berg Miksáné (a vadász lovak díjazásában), Kintzig Endre (vadász lovak díjazásában), Keresztes Ákos (vadászdij-ugratás és nehéz díj ugratás I. díja), Manalotti Lajos (kezdők díj-ugratásának I. díja), Horváth János (az altiszti díj ugratás I. díja). A verseny után a Griffben társas vacsora volt, amelyet megelőzőleg a nyertesek Magyar Baba kezéből átvelték a szép díjakat. A vacsorát tánc követte, amelynek csak a reggel vetett véget. HÍREK. ••• Személyi hír. Gamerra Alberta Mária bárónő, aki, mint olvasóink előtt ismeretes, karácsony óta Anna szász királyi hercegnőnek, József Fe renc főherceg menyasszonyának a magyar nyelvből és történelemből előadásokat tartott, pénteken visszaérkezettvárosunkba. Illusztris munkatársunkat melegen üdvözöljük itthon, A Budapesti Szent Imre Kör vándorgyűlése Veszprémben. A Budapesti Szent Imre Kör X. vándorgyűlését József kir. herceg, Glattfelder Gyula csanádi és gróf Mikes János szombathelyi püspökök és dr. Vas József miniszter,.gróf Zichy János és gróf Károlyi József részvéteiével, dr. Rott Nándor megyéspüspök fővédnöksége alatt folyó évi május hó 10 én és 11-én Veszprémben tartja. Az ünnepség alkalmából május hő 11-én este fél 9 órakor a veszprémi Petőfi színházban Marschalkó Rózsi (a m. kir. Operaház tagja), Magyar Baba (Veszprém), Szentmihályi Tibor és Pusztay Slndor (a m. kir. Operaház tagjai), Zsámboky Miklós gordonkaművész (Budapest) s a Veszprémi Dalegyesület közreműködésével hangverseny s utána táncestély lesz. A Kaszinó kultűr-estje. A Kaszinó f. hó 10 én este fél 9 órakor tartja második kultúr-estélyét a következő műsorral: 1. Hatvani: Palotás. Zeneszám. 2. Vörösmarty: Szép Ilonka. Szavalat. 3. Pogatsnigg: Csak magyarok legyünk. Énekszám. 4. Előadást tart Szűcs Dezső. 5. FalussyHatvani: Bordal. Énekszám. 6. Antal I.-Balázs A.: Vallomás és lemondás. Énekszám. 7. Az ökör. Szindarab. 8. Hatvani: Duna-induló. Zeneszám. A Kath. Leánykör mai szon batdélutánján P. Domonkos sz. fé rencrendi atya tart előadást aktui lis kérdésről. Érdeklődőket szívesei lát a vezetőség. A veszprémi papság a Ruhr vidék szerencsétlenelért. Roi Nándor dr. veszprémi püspJJJc fel szólította papjait, hogy adakőzzana a francia megszállás alatt szenved i Ruhr-vidéki Ínségesek segélyezésére A püspök felszólítására 1,069.19; korona gyűlt Össze, amely összeg hez a püspök sajátjából egymillu koronát adott és ezt a budapest német konzulátus utján a kölni bíboros-érsek kezéhez juttatta. A kölni bíboros, valamint a budapesti német konzulátus megható sorokban mondottak köszönetet a püspak utján a veszprémi papságnak. Kant-ünnepély. A múlt ^sárnapon a helybeli református * theol. akadémia ifjúsága kegyeletes emlékünnepet rendezett a nagy filozófus, Kant születésének kétszáz éves fordulóján. A Hymnus és a. Szózat keretében lezajlott lelkes üneepségen a művészi ének- és zeneszámok mellett — és itt Gity Ferenc gyönyörű heg'edűjátékán kivül különösen Erdössy Vilmosné énekművésznőnek adózunk csodálattal — a königsbergi bölcselővel két beszéd foglalkozott. A megnyitóbeszédet, mely Kantot a kálvinista theologiával hozta össze-1 függésbe, dr. Vass Vince theol. igazgató mondta. Lendületes szavaiban Kantot a kálv. theologia bölcseleti alapvetőjének ismeri és érdemét főképen abban látja, hogy pontos körvonalozottsággal megvonja a határt a tudás és a hit birodalma között. A másik beszéd, melyet dr. Molnár Jenő theol. m. tanár tartott és amely tulajdonképen centruma volt az egész ünnepségnek, Kantot mint bölcselőt és embert ismertette nagy közönségnek szánt népszerűsítésben. A mindvégig lebilincselő előadásban „A Tiszta Ész Kritikájáénak fő problémáját : Hogyan lehetségesek az a priori'ö sszetevő Ítéletek? csak érintve, részletesebben az ethikájával foglalkozott Kantnak, kiemelve benne az ember morális cselekedeteit szabályozó kategorikus imperatívuszok fontosságát, ezek közelebbi alapelvét: cselekedjél úgy, hogy cselekvésed maximája egyetemes törvényalkotás elvéül szolgálhasson, valamint a kötelesség fogaimát. Végül Kant jellemének illusztrálásához adott néhány találó vonást. Az emelkedett hangú ünnepség a mindvégig élénken érdeklődő közönség lelkes tapsaival s a Szózat akkordjaival ért véget. Még mindig lehet Jegybankrészvényt jegyezni. — A Hangya igazgatósága a jegyzés rövid terminusára való tekintettel a hivatalos jegyzés zárta előtt nagyobb összegű Jegybank-részvényt jegyzett le azon célból, hogy abból az esetleg még a jegyzési idő utánni jelentkezőknek juttathasson. Érdeklődőknek felvilágosítást nyújt Vencák Zoltán Hangya kirendeltség főnöke, Barát-u. 2. Meghivó. A Pápa-csóti Esperes Kerület Tanító-Köre f. évi junius hó 4 én Pápán, a főtéri iskolában tartja évi tavaszi közgyűlését, amelyre ezúton hivom meg a t. tagokat. Külön meghívót nem küldök. Grátzer János elnök. Adomány. Csaplár Antal pápasalamoni plébános a pápai Kath. Legényegyletnek 24 kötet könyvet adományozott, amelyért ezúton is hálás köszönetet mond az egylet elnöksége.