Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-04-06 / 14. szám
k ti. ;es t igta itók )an. tített képekkel kisért szépfelöadásával. Érdekfeszítő előadását nagy figyelemmel kisérte és hálás tapssal jutalmazta a közönség. Nagy élvezetet szereztek Prégler Ilonka és Horváth Károly úr „Az egérke* cimü dialóg ügyes játékával és találó alakításával. Boda József koll. tanuló mély érzéssel szavalta Végvári egyik irredenta versét. Az áll. tanítóképző énekkara két hatásos énekszámmal szerepelt Hatvani Lajos tan. kép. int. tanár kitűnő vezetése mellett. A programm végeztével a közönség még jó hangulatban együtt maradt a fehér asztalok mellett. A Ker. Nemzeti Nyomdavállalat közgyűlése. A múlt vasárnap tartotta Grátzer János elnöklete alatt közgyűlését a Ker. Nemzeti Nyomdavállalat R.-t. Grátzer János igazgatósági elnök megnyitója után Nemcsics Elek ügyvezető igazgató ismer tette az elmúlt üzletév eredményeit. Örömmel jelenti, hogy a vállalat a fokozatos fejlődés utján haladva, megküzdött a gazdasági élet súlyos terheivel, úgy hogy jelen körülmények között, mint versenyképes tényező óll a nagyközönség szolgálatára. Majd Grátzer János elnök bemutatta a múlt evi mérleget. Az igazgatóság ajánlatára a közgyűlés határozatilag kimondotta, hogy 100°/o os osztalékot ad. A közgyűlés úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő-bizottságnak megadta a felmentvényt. Nemcsics Elek ügyvezető igezgató előterjesztésére a közgyűlés elhatározta a vállalat 400.000 korona alaptőkéjének 12,CC0.0C0 koronára való felemelését, melynek keresztül vitelére 4000 drb. egyenkint 1000 korona névértékű részvényt bocsájt ki, mellyel kapcsolatban a régi 8000 drb. egyenkint 50 koronás részvények névértékét 1000 koronára emeli fel. Az újonnan kibocsájtandó részvényekre nézve a régi részvényeseket 2:1 arányban 1924 május 5-ig bezárólag gyakorolható elővételi jog illeti meg részvényenként 5000 korona kibocsájtási árfolyamon. Hisszük, hogy az egyre erősödő vállalatot a részvényesek hathatós támogatása még nagyobb eiedményekre fogja segíteni. Iszer bankház pápai fiókja üzletfeleinek szíves tudomására adja, hogy Kohn Iván ur, a Pápai Leszámitolóbank volt cégvezéíöje f. évi április l-én az intézethez cégtársul belépett. A Keresztényszociálista Párt pápai pártszervezete, mely a közeli hetekben nyilvános népgyűlést tervez, ezzel kapcsolatban az elmúlt kedden este választmányi ülést tartott, melyen több fontos politikai kérdés is a megbeszélés tárgyát képezte. A párt vezetőség elhatározta, hegy a megtartandó népgyűlés vezérszónokául Griger Miklós nemzetgyűlési képviselőt kéri fel. Egyesületi hir. Mint értesülünk, a Pápai Kiskereskedők Egyesületének vezetősége az alakuló közgyűlés által elfogadott alapszabályokat a belügyminiszterhez felteijesztvén, megoldotta az ideiglenes helyiség kérdését Is, amennyiben megállapodást létesített Schvarcz Márton főtéri vendéglőssel egy helyiségnek az egyesület céljára való átengedése rránt, A FőHr 29. sz. alatti (Schvarczsöröde) helyiség, — ahol az egyesületi vezetőség minden hét szerda és szombatján az estéli órákban inspekciót tart — most már a tagok állandó rendelkezésére áll. Lopás. Kolompár József, Kolompár Gyula, Kolompár Gyuláné pápai és Lakatos Zsófi győri lakos kóbor cigányok múít hó 29 én reggel Nóráp községben Szalai Antalné és Somogyi litván né ottani lakosok kárára 7 drb. tyúkot 280.000 kor. értékben elloptak. A csendőrség elfogta és á'ad'a őket a pápai kir. járásbíróságnak. Takarékkorona pénztárjegy Pápán. A Pápai Leszámitolóbank részvénytársaság a helyi pénzpiacot közelről éiintő újítást honosított meg. Anzaintézetfnek, a Magyar Leszámítoló és Pézváltóbanknak takarékkororonáról szóló pénztárjegyeit náInnk is bevetette, miáltal módot nyújt a közönségnek a takarékkorona érték állandcssábá vetett bizalma folytán arra, hogy ilyen betétek elhelyezésével, vafamint takarékkorona tartozások fedezésével, a papírkorona esésével szemben mágát biztosíthassa. A fővárosban és a vidéki nagyobb pénzpiacokon máris jói bevált ezen pénz elhelyezési módszer, s bizonyára mihamar városunkban és a járásban is közkedvelté vélük, Itt említjük meg, hogy a bank < VarAkkcrona kölcsönök kihelyezésével, s takarékkorona betétek áívéielével és kosztüzletekkel is intenziven foglalkozik. !14 n gukra öltve, meglepően hü bibliai^ típusokká lesznek. Az óriási színház már csaknem egészen megtelt, mikor elfoglaiom _ | helyemet. A 4G00 ülőhelyes nézőtér i fedve van, hogy a közönséget megéa védje az idő viszontagságaitól. A <• színpad nyitott. Ilyen hatalmas szinpad tatán nincs is több a világon; olyan tömegjelenetek alkalmával, mint Krisztus bevonulása Jeruzsálembe, keresztútja, megfeszítése, több száz szereplő mozog rajta. A színpadnak a nézőtér felé eső része széles, nyílt térség pálmafákkal és egyéb délszaki növényekkel díszítve. A háttér közepén rendes színpad, függönnyel; ezen játszódnak le a szinhelyváltozást kívánó jelenetek. Ettől jobbra és balra jeruzsálemi utcarészletek, míg a színpad szélén az egyik oldalon Pilátus, a másikon Kaifás háza. A nyílt színpad fölött levp borús ég, a szakadatlanul permetező eső, a távolban feltűnő hegyek és völgyek lassankint abba a csalódásba ringatnak bennünket, hogy csakugyan a Szentföldön, az Ur Jézus szülőföldjén vagyunk. A színpad és nézőtér között, de szirtté egészen a föld alá süiyesztve, működik az 50 tagu zenekar, amely ép úgy, mint a játék öszszes szereplői, rendezői és irányítói, a falu lakosságából kerülnek ki. Nyolc órakor a szomszéd hegy ormán ágyúlövés dördül el, melynek szavát sokszorosan visszhangozzák az erdők és hegyek. Még két ilyen jeladás, az előadás megkezdődik. Elnémul a suttogás, halotti csend borul a nézőtérre. A zenekar komoly, hangulatos megnyitót játszik, a függöny mögött halk Miatyánkot imádkoznak a szereplők. Fején diadémmal, kezében diszes bottal ősz férfiú tűnik most fel pompás, bibliai stílű ruhába öltözve, ez a karvezető; melléje sorakozik kétoldalt a 45 tagu énekkar, férfiak és nők valamennyien festői szépségű öltözetekben. (Foiyt.k.) Háztulajdonosok figyelmébe. Pápa r. t. város adóhivatala felhivja az összes házíulajdonosokat, hogy azok, kik az 1924. évi februári n:gvedre esedékes kincstári házhaszonreszesedésüket be nem fizették, valamint a rr. kir. népjóléti min. 4410/1924 X. L. számú rendelet értelmében a februá'i negyedhez pót-, lólag fizetendő 50%-os kincstári házhaszonrészesedési illetéküket f. évi április hó 9-ig feltétlenül firessék be, mert ellenkező esetben a törvényt ?n előirt bírsággal fognak suj itni. Nyomtatványokat a városháza 18. számú irodájában lehet beszerezni Hirdetmény. A veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság rendelete alapján Pápa város adóhivatala a társulati adó-vallomás beadására kötelezett egyéneket felhivja, hogy vallomásukat legkésőbb április hó 15 ig a veszprémi m. kir. pénzügy igazgatósághoz adják be. Ha pedig a részvénytársaságok vagy a szövetkezetek zárószámadásaikat közgyülésileg míg jóvá nem hagyatták, úgy a közgyűlési jóváhagyástól számított 30 nap alatt kötelesek vallomásukat benyújtani. Siketnémák felvétele. A siketnémák soproni internátussal egybekötött intézetében az 1924—25. tanévben 15 15 növendékkel két új 1. osztály nyilik meg. Felvételért folyamodhatnak Győr-, Fejér-, Moson-, Sopron-, Vas és Veszprémin :gye területéről nemre valő tekintet nélkül olyan, szakszerű oktatásban eddig még nem részesült 7—11 éves siketnémák, akiknek a siketségen és ennek következményeül tekinthető némaságon kivül egyéb testi, vagy szellemi fogyatkozásuk nincsen. A felvételi kérvény a gyermek születési bizonyítványával és az intézet igazgatósága által rendelkezésre bocsájtandó űrlapokon kiállított orvosi bi zonyítvánnyal, valamint családi és• birtokkimutatással szerelendő fel. A kérvény beterjesztésének határideje 1924 junius 15. A gyermek igazolt vagyontalansága esetén megfelelő eltartási segélyben részesülhet. Pápa r. t. város adóhivatala felhivja az adózó közönséget, hegy az 1924, évre szóló jövedelmi és vagyonadó vallomásukat mindazon adózók, akiknek jövedelmük 1923. évben 500 arany koronát, azaz 1,450.000 papir koronnát, vagyonuk pedig 4000 arany koronát, azaz 26,000.000 papir koronát meghaladott, a városi adóhivatalnál 1924. évi április hó 10 ig adják be, mert el lenkező esetben a kivetett adónak 10, 50, vagy 100 százalékos birsig gal fognak súlytatni. Vallomási ivek a hivatalos órák alatt (8—12 ig) 600 K ellenében a hivatalnál kaphatók. Kövezetvám- és helypénzdíjak felemelése. A pénzünk értékében beállott nagymérvű csökkenésnél fogva a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium 102851/1924. sz. rendeletével a háború eiőtii va suti és sorompó kövezet vámdíj tételeket ezek 2000 szeresére emelte fel, a f. é. január 1 - tői fogva érvényben volt helypánzdíjtételek pedig április 1 tői fogva 97405/1923. sz. K. M. rendelet alapján a v. tanács által háromszorosra emeltettek fel. SPORT. A múlt vasárnapra hirdetett T.A.C —Kinizsi mérkőzését a T.A.C. a rossz idő miatt lemondta. Kinizsi ma, vasárnap Magyaróváron játszik a jó képességű M.T.E.vel. Ma, vasárnap a P.F.C.-nak a Magyaróvári A.F.C. lesz a vendége. A két csapat egyforma technikával bir. Hirdetmény. A „Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat R.-t." 1924-évi március hó 30-án tartott rendes közgyűlésén elhatározd, hogy a vállalat jelenlegi 400.000 K alaptőkéjét 12,000.000 koronára emeli fel a következő módozatok szerint. 1. A vállalat 4000 darab egyenkint 1000 koronás névértékű új részvény kibocsátásával kapcsolatban a régi 8000 darab egyenként 50 koronás részvenv névértékét 10C0 koronára emeli fel, mely művelet keresztül vitele folytán a vállalat alaptőkéje 12,000.000 korona lesz. Az összes újonnan kibccsájtandó részvényekre nézve a régi részvényereket 1924 május 5-ig bezárólag gyakorolható elővételi jog illeti meg, oly módon, hogy minden régi részvény 2 darabja után 1 darab új részvényt vehetnek át 5000 koronás kibocsájtási á. folyamon, Az új részvények 1924 juLus 1. napjától részesednek osztalékban. 2. Aki elővételi jogával élni kiván, köteles régi részvényét, vagy részvényeit a szelvényeivel együít átadni, illetve a korábbi tőkeemelés alkalmával lett részvényesek, tekintettel arra, hogy az ideiglenes eüsmervények még nem adatlak ki, szóval, vagy irásban bejelenteni a „Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat R. t." irodájában (Török Bálint utca I. szám), Nemcsics Elek ügyvezető igazgatónál (Jókai Mór utca 23.), va^y Venczák Zoltán pénztárosnál, (Barát-utca 2.) és ugyanakkor a részvényenkint megállapított 5000 korona átvételi árat lefizetni, amikor is úgy a régi, mint az új részvényekről 1000 koronás névértékről szóló ideiglenes eltsmervények fognak kiadatni. 3. Azon részvények után járó elővételi jogokat, melyekre a részvénybirtokosok igényjogosultságukat 1924 május 5 ig nem gyakorolják, az igazgatóság értékesíti. 4. Az új részvények a később, hirdetmény útján közzéteendő időpontban az ideiglenes elismervények bevonása mellett fognak kiadatni. Uj részvényeinket azon biztos tudatban bocsájtjuk ki, hogy Pápa város és vidéke hazafias polgársága, amely 1920 február l-én oly lelkesedéssel alapította meg vállalatunkat, most, midőn gazdasági életünk rendkívüli nehézségei dacára, elértünk a fejlődés azon fokához, hogy immár új iparág — a könyvkötészet — bevezetésével kívánjuk azt még erősebbé fejleszteni, ismételten örömmel csatlakozik hozzánk s nem szűnik meg odahatni, hogy a tervszerű munka, a céltudatos együttműködés megteremtse a keresztény, a nemzeti gazdasági élet diadalát. Felhívjuk tehát részvényeseinket, hogy a birtokukban levő vállalatunkbeli részvényeket az elővételi jog gyakorlása, illetve a régi 50 koronás névértékű részvényeknek 1000 koronás névértékű részvényekkel való kicserélése céljából 1924 május 5-ig átadni; továbbá a korábbi tőkeemeléskor ki nem adott elismervényeket ugyanott 1924 május 5-ig átvenni szíveskedjenek. Pápa, 1924. évi március hó 30Ker. Nemzeti Nyomdavállalat R.-t. Igazgatósága. Értesítés. Tisztelettel értesítem Pápa és vidéke n. é. közönségét, hogy a Pápai Cipésziparosok Termelő Szövetkezetének kötelékéből kiléptem és lakásomon : Pápán, Kigyó-utca II. sz. a. saját műhelyt nyitottam — Amint|a múltban, úgy a jö/őben is fötörekvésem oda irányul, hogy t. megrendelőim legkényesebb igényeit tartós cs szép munkával, gyors és pontos kiszolgálással kielégítsem. Tiszteleitel Tamás Józset cipész..