Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-03-23 / 12. szám

előfizetési árak: negyadévrs 0000 kor.,enf

a hónapra 4000 kor. Igyci lián ára darabonként 1000 kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Liget-utca 42. Kiadóhivatal; Ker. Nemxeti Nyomda. Hirdetések milliméteres dljssabás szerint. B pesti március fö-ihéiiez. A magyar erő, a nemzeti öntudat megmozdulásának csodás szép napja. Évről évre a pártok tülekedései között, az elfásultság ellenére is egy ünnepnap, mikor minden magyar ünnepeit szívvel, lélekkel. Ünnepeltünk két okból, ünnepeltük azt a nagy haladást, amelyet március 15-ike az általános emberi jogok terén jelent, de ünnepeltük főkép azt a lendületet, amellyel a magyarság százados mulasztásokat hozott helyre a nemzeti öncélúság terén. Elfásultak, kifáradtak mindnyájan, az oltár körül gyülekeztek, hogy felgyulladjanak attól a tűztől,-melyet sz oltáron a? ifjúság eszményi lelkesedése gyújtott. A március 15-ikét követő napok újságjai hozták a lefolyt ünnepélyek programját, olvastuk a szónokok nevét, a szónoklatok tartalmát. Tagadhatatlan, hogy ezekben a beszédekben sok volt a pártpolitika. Az ellenzék a kormányoknak március 15-ikével szemben való kényelmetlen helyzetét nagyon kiaknázta. Az is köztudomásu, hogy a háború előtti években ezeknek az ünnepeknek vezérszónokai főkép abból a pártból kerültek ki, melynek tagjai és utódai most az általános emberi jogok ürügyével handabandáznak, s a nemzeti célokat mint szükkörüeket, korlátoltakat elvetik. De aki a tényeket elferdíteni nem akarja, annak el kell ismerni, hogy a hangsúly mindig a nemzeti vívmányokon volt. A jobbágyság felszabadítását végrehajtotta volna Bécs is szívesen, s mikor a szabadságharc leverése után a reakció megsemmisítette március 15-ikének eredményét, ezt az egyet érintetlenül hagyta. Ünnepeltünk azért, mert március 15-ike olyan vívmányokat hozott, amelyek lehetővé tették a nemzeti élet kifejtését. Azután eljöttek a szomorú idők. Elérkezett 1919 március 15-ike. Az ünneplők tábora megfogyott. A magyar öncélúság, a nagy Magyarország ünneplése nagyon kellemetlen lett volna azoknak, akik a márciusi ifjúság utódainak lelkes csehvel, oláhval Érsekújvárnál, Kassánál, Kolozsvárnál, Szatmárnál szembeszálló csapatát elgáncsolták, hátbatámadták, a márciusi ünneplőkre pedig gépfegyvertüzet bocsátottak. 1920-ban már újra összejöhettünk bánatunkkal, fogcsikorgatással, mert az a lelkiismeretlen had, melynek március 15-jkéhez semmi.köze, gondoskodott róla, megcsonkíttatva Magyarországot, hogy a fogcsikorgatást is a műsorba illeszszük. És haladt az idő kereke, elérkezett 1923 március 15. A márciusi ifjúság utódait, akikre most „százszorta nagyobb szükség van, mint valaha", Budapest utcáin lovasrendőrök kaszabolják. Végre azután elérkeztünk 1924 március 15-ikéhez. A márciusi ifjúság ünneplése már nem kelt nagyobb emóciót. A nemzeti öncélúság ünnepén új tábor jelenik meg s éljenzi Károlyi Mihályt, Kun Bélát éltetik (igaz, letagadják), s kijelenti, hogy március 15-ikéhez senkinek másnak köze nincs, igazuk is van, ha integritás és országcsonkítás, nemzeti öncélúság és orosz vagy cseh uralom rokonfogalmak. Az előttük nem számít, hogy március 15 a nemzeti erő egyik legnagyobbszerü megnyilvánulása, az ő működésük a nemzeti erő elsenyvesztése, gúzsbakötése. A fő az, hogy a félrevezethető tömeg utánuk megy s az a lelkesedés, mely eddig a hazaszeretetből táplálkozott, átvezethető az ő piszkos céljaik megvalósítására. * Március 15-ikének, Petőfinek kisajátítása nagyon hozzáülik ehhez a táborhoz, melynek nem egy tagja hazafiaskodással, kereszténységé nek a fitogtatásával kezdte jneg áruló karrierjét, sőt- van olyan is, ki a magyar Nemzeti eszméért vértanú rokonának köszönheti, hogy valaha képviselő lett. A nyomor kihasználása után, mely az ő gyalázatos 1918-uk, 1919-ük eredménye, kisajátítják céljaikra március 15-ikét, ninek hozzájuk semmi köze. Mindezt betetézve, bent félrevezetéssel, a külföldön hazugsággal tör uralomra ez a vakondhad, amelynek egyszer már az elfáradt, félrevezetett magyarság átadta a hatalmat, amelyet kezelt olyan ellenmodás nélkül, mint Magyarországon egy kormány se. S mit ftozott? Országcsonkítást, nyomort, erkölcsök romlását, könnyeket s új vértanukat a magyarságnak, hogy a kisajátított március 15-ike helyett legyen mit ünnepelnie. Prohászka: Elmélkedések az Evangéliumról. (Negyedik kiadis. izem lstvin-Tár«l«t. 1924.) , Ha a vallási kérdésekben járatos 'ügyelő a műveltebb, sőt a szorosan údományos. világgal élőszóban vá^y irás ulján érintkezik, azt az első és lehangoló benyomást szerzi mindenütt, hogy a vallásismereti nivó aránytalanul alacsony épen abban a társadalmi rétegben, ahol egyéb téren meglehetősen magas az értelmiségi színvonal. És csodálni épen nem csodálható ez a tény, ha meggondoljuk, hogy hiszen nem is lehel ez máskép, ha a vallási felvilágosodás intézményesen nincs biztosítva, sőt egyenesen intézményesen épen ott van megakasztva, ahol arra legjobban szükség volna, de ahol annak elgondolása ma már csaknem bizarr gondolat benyomását kelti. Igenis, a vallásoktatás ott szakad félbe, ahol leginkább folytatódni kellene, ahol már tudományos jelleget ölthetne, ahol tudományos vonatkozásaiban sokoldalúvá keiíene váinia: a főiskola, az egyetem küszöbén. Itt hirtelen megszakad az ember belső világa legjelentősebb eszmei tartalmának rendszeres kultiválása, az ismeretvilágnak ez a főpillérje, a vallási tudás csonka marad, pedig az akarás és tettek nagy iveinek kellene reátámaszkodníok, hogy az élet súlya alatt össze ne roppanjanak. Pedig a vallásbeli tudatlanság ugyancsak megboszulja magát, megboszulja, mint minden kötelességmulasztás. Mert a vallás nem kereseti ág, sem specifikus pálya, sem hajlamból kiszemelt udományszak, melyet az választ magának, aki nem készül orvosnak, ügyvédnek, nyelvésznek vagy ter mészeitudósnak. A vallás minden életpályán feladat; első és egész éledtünket átható kötelesség; belső világunknak, erkölcsi kulturánknakiőtényezője. Ha tehát vallásbeli művelődésünk lépést nem tart egyéb kulturális iialadátUHKíkal, egy csép pet sem csodálkozzunk azon, ka a a lelki eltolódás, az erkölcsaberráciő kikerülhetetlen lesz. Eit a komoly gondolatot alkalomszerűnek találtuk előrevetni és enne'; a szemszögéből értékelni rövid néhány szóban Prohászka remekművének negyedszeri megjelenését. Az Egyháztól elidegenedett, fólké ben meghasonlott, boldogság után epedő boldogtalan modern ember csak az ilyen könyvekből szerezheti vissza a vallás, a magasabb értékek, az élet szeretetét. Mert amikor az élei értékelésére tanít, amikor a lélek öntudatát a költői művészet, a hittudós és bölcselő elme csodás mélységeivel és finomságaival kelti és végtelenbe lendíti, amikor a lélek mélyeit az Istennel való legbensőbb kapcsolatban : a vallásban taláija és ehhez képest a keresztény élet fő motívumai, tárgyai és ideáljai is mind szóhoz jutnak: akkor föl akarja emelni a lelket arra a magaslatra, amelyen a létnek minden örömét, ; színpompáját fölszíva, az örökélet látószögéből éljen nagyszerű, harmonikus, boldog életet, akkor igazán rabjává tesz a legszebb életnek: a kegyelmi életnek. Ez a könyv, az a páratlan remekmű, mely negyedik kiadásával épen most kezdi meg hódító, diadalmas útját és amely nem szorul külön ajánlgatásra, zengzetes tirádákra, valóban az élet könyve, átélt könyv átélésre szánva. Méltán merjük tehát hinni, hogy Prohászka püspök elmélkedései a