Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-12-21 / 51. szám

Af«tizetés> ívcr. Fogy. bZÖVCifc^^ POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség: Fő-utca 12. Kiadóhivatalt , Fő-utca 12. szám. Ugye Megjelenik minden vasarnap. Hirdetések milliméteres díjszabás szerlnl Karácsonyra. Irta; Dr. Rott Nándor, megyéspüspök. Szent karácsony napja ! Legkedvesebb, várva-várt ünnepünk s miért? Tón azért, mert kegyelem ünnepe? mert megváltásunk és üdvözítésünk kezdete? Mert Isten irgalmának napja, amelyről Ő maga mondja a próféta által: „Én magam jövök, én megmentelek Titeket?" Mindezért népszerű ünnepe a kereszténységnek, dtftán legjobban azért, mert szegények napja, s szegények ünnepe ! Testi és lelki szegények ünnepe. Kik voltak mindig a legtöbben a földön ? nemde a szegények! Testi szegények, kik az élet fönntartásának nehéz mindennapi küzdelmét vívják, lelki szegények, kik az életnek igaz értelmétől és bölcsességétől távol, tévútakon keresték a boldogságot, az örömöt, a vigaszt és nem találták! A testi szegénység irigységet és gyűlölködést támaszt, keserű gondolatokat fakasit és a nyomában kisértő elkeseredés szüli a társadalmi forradalmadat. A lelki eltévelyedés is veszedelmes szegénység, s ez termeli a gőgös elbizakodottságot, a hitetlenséget és antiszociális önzést. Mindkét bajra gyógyírt hozott a bethlehemi kisded. Midőn Ker. Szt. János elküldi tanítványait a már nyilvánosan szereplő Kri^tushoz, s kérdezik őt: „Te vagy-e az eljövendő Messiás, vagy mást várjunk?" Krisztus nem szavakkal bizonyít, hanem csodás tetteire hivatkozik: Jelentsétek meg Jánosnak —• mondja —, hogy a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok tisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik." Emelkedő egymásutánban sorolja föl csodás tetteit, s mint legnagyobbat említ', hogy a szegényeknek is akadt végül gondozójuk, vezető atyjuk, ki őket vigasztalja, s az élet nyomorúsága között nekik jó hírt, öröm hírt, evangéliumot hoz! Ez a karácsony nagy jelentősége : öröm hír, j6 hír, evangél'um a szegény emberiségnek, az anyagilag és lelkileg szegényeknek! Szegényen jön tehát el Krisztus a földre, s oda ereszkedik a szegény pásztorok közé, hogy a szegénységet felmagasztalja, megszentelje, kísérőjévé és dajkájává avassa! „Békét" hirdetnek az angyalok is, Krisztusnak ajándékát, a háborgó szegénység megnyugtatására! Ártatlan gyermek alakjában jön el a bűnös eltévelyedések és lelki sötétség által szívben és lélekben kifosztott, emberiséghez, s nem hoz más fegyvert, mint isteni ártatlanságot, s más erőt, mint angyali köszöntést a „jóakaratú embereknek." Jóakaratot és égi bölcsességet, mely ártatlanságban, gyermeki lelkületben és földiekről való lemondásban látja azon erőket, amelyek megváltják a küzdő, hányatott embert. Mily egyszerű tanítás, mely Bethlehemnek jászolából hangzik felénk, s mégis minő fönséges ? Milyen mindennapi kép különösen ma, hogy szülő anyák csak rongyokba takargatják gyermekeiket, mint az Isten anyja, az ő szent fiát. S mégis minő megváltó erő van benne, ha hivő lélekkel mondjuk: Istenünk is így született, Bethlehemből tanít minket, hív minket, vigasztal és bátorít minket! Magyar hazánk és népünk rna olyan közel rokon Bethlehemmel! A lakáshiány mennyi Bethlehemet alkotott? a szegénység mennyi rongyot avatott pólyává, mennyi csupasz deszkát bölcsővé, mennyi rideg és hideg hajlékot csecsemőknek szomorú otthonává! De h'tünk nem talál-e mégis vigaszt a Bethlehemmel való ezen hasonlóságban? nem mondhatjuk-e alázatos lélekkel: az Úr, a karácsonyi Kisded velünk van s nekünk is jó hírt, örömhírt, evangéliumot hoz a szeretet ünnepe s különösen fényt és bizodalmat a reménytelen csüggedés sötétségében, békét a szeretetlen tusakodásban és egymás ellen, osztálynak osztály elleni harcában, jóakaratot a gyülölségnek lefegyverezésére. De nemcsak hinnünk, hanem tennünk is kell. Bethlehemből hatalmas fölszólítás cseng felénk az emberszeretet munkájára. A szegény pásztorok szegénységüknek termékeit, a napkeleti királyok gazdagságuk kincseit rakják az újszülött Megváltó elé. Buzdítás és felhívás hangzik végre, hogy szegény és gazdag egyaránt adjon a még szegényebbeknek, csecsemőknek, árváknak, aggoknak szegénysége filléreiből s gazdagsága fölöslegéből. Ez a keresztény megértés, ez a szent kötelességérzet, ez a testvéri szolidaritás legyen számunkra Krisztusnak legszebb karácsonyi ajándéka. Két év után... (Visszaemlékezés) Két évvel ezelőtt elkeseredettségünk, megalázottságunk s az idegen járom alatt nyögő honfitársaink panaszai minden áron egyszerre szét akarták velünk robbantani azt a vaspántot, melyet a trianoni béke kovácsolt megcsonkított testünk köré, nem számolva az erőviszonyokkal. Ebben az időben történt, hogy dr. Paupera Ferenc nemzetgyűlési képviselőnk több napi látogatásra jött közénk, s egy alkalommal előkelő és nagyszámú hivei előtt bizalmas együttlétben megfestette politikai és gazdasági életünk vigasztalan képét. „Szomorúan panaszkodó szivének keserűségévei" leoperálla szemünkről a „boldogság fátyolát*, s megmutatta helyzetünk siralmas voltát, mely mindaddig nem enged revanchera gordolnunk, mig fegyverileg, pénzügyileg, s kellő szövetséges által támogatva, külügyileg is harcra készen nem áll az ország. Okos óvatosságra intő szava mélyen bevésődött lelkünkbe, s a Gambetta-i tanítás ma is fülünkbe cseng: „II faut tousjours y panser, mais jamais en parler." (Mindig csak arra gondoljunk, de ne beszéljünk róla soha 1) S ha akkor sajgott is bele a lelkünk, igazat kellelt adnunk minden szavának. Megértettük, hogy a kiséntántot egyetlen érdek kovácsolta össze: a centrális fekvésű Magyarország teljes megbénítása A statisztikai adatok, melyekben a rfSgy- és kisántánt hatalmi alakulatát elénk tárta — mely szerint háború esetén csak a kisántánt közel 7 millió fegyvert állíthat a mindössze 8 millió lelket számláló Csonka-Magyarország ellen — mélyen megdöbbentettek. Teljesen átéreztük, hogy helyzetünk az ellenség által minden oldalról túlerővel körülvett vár bármilyen hősiesen is védekező katonáinak vigasztalan helyzete. Még szonaorábbá tette ezt a képet akkori kü

:ügyi politikai helyzetünk ecsetelésével. Hiszen akkor valójában nem is volt külügyminiszterünk. Londoni és párisi követeink szabadságon voltak, prágai követségünk csaknem egy álló esztendeig nem volt betöltve. Nem gondoskodtunk róla, hogy ujságiró gárdánk az ország rossz külügyi hirét egységes állásfoglalásának erkölcsi erejével reparálni igyekezzék. Az egyetlen eredmény, amit akkori külügyi politikánk javára Írhatunk, mindössze az volt, hogy fölvettek bennünket a Népszövetségbe, anélkül azonban, hogy annak irányításába a legkisebb befolyásunk lett volna. Csonkán, tehetetlenül feküdt Magyarország teste a kisántánt fogságában, s jaj nekünk, fn a gyűlölet politikájától vezéreltetve, szövetségesek híján, fegyvertelenül belerohanunk a „nagyszerű halál* karjaiba, ahelyett, hogy újra talpra állva, megerősödve, teljes felkészültségben várjuk a Gondviseléstől számunkra tartogatott hivatást. De hát van-e, s mi a módja a talpraállásnak, a megerősödésnek ? Dr. Paupera ezt annik idején az engesztelődés politikájában, s a szomszéd államokhoz való gazdasági közeledésben látta. S bár maga is érezte, hogy ennek az elvnek hirdetése nem szinpatikus, mindazáltal az életösztön politikája hívének vallva magát, bátran hirdette, hogy az ellenségből barátot kell faragnunk, s mielőbb fel kell vennünk a gazdasági tárgyalásod

1 fonalát akár a kisántánttal egysegesen, akár különkülön annak egyes tagjaival. S amit akkor többen — érthető módon — bizonyos kedvtelenéseggel hallgattak — ma már minden oldalról, mint általános követelmény nyilvánúl meg. Maga az új külügyminiszter hirdeti, hogy a gazdasági kérdések, amelyek eddig szembe állították egymással a népeket, most már kell, hogy a kiegyezés és bé~