Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-02-03 / 5. szám
Jankó Péter meglepően fejlett előadói készséggel interpretált szavalata után az estély fénypontja, Rollerné Tóth Annus éneke következett. Elegáns megjelenésével, csengő szép hangjával, művészi technikájával szinte lázba ejtette a közönséget, önfeledten hallgatia és élvezte mindenki. A zúgó tapsviharban és ismételt kihívásra kedves meglepetésül előadta az énekét zongorán kisérő művésznek, Hermann László dr.-nak rendkívül bájos, hangulatos, igazi művészi értékű szerzeményét, a Bölciődalt. A következő szám az erős komikus tehetséggel megáldott Horváth Bélának, zaios sikerrel előadott szellemes költemény egyvelege volt. Ezután került sor a vígjátékra, Bús Fekete László darabjára. A főszereplők: Szűcs Manci, Hrabovszky D., Boda L., Kovács I., Páter E. ügyesen játszottak, de nagy részük vo't a sikerben Fi Elírnának, Fülöp D.-nek és Valgóczy I.-nek. Rendkívül bájos volt Saád Irénke a régelfeledett ruhában, a krinoünban. Az ember bizonyos megnyugvással állapította meg, hogy nem is volt az olyan csúnya divat: a szépek abban is szépek voltak. Utolsó szám volt a Nagymama álma. Fa Emma, mint nagymama, az ő sokszor csodált biztos játékával visszaálmodta ifjúkora néhány bájos epizódját. Áimai megszemélyesítőiként kis táncosok, mint apró tündérkék jelentek meg a színpadon és stílusos jelmezben egy egy nemzet táncát járták el. Táncoltak Mészáros Irén, Széptóth Gizi, Pongrácz Ilonka és Fa Gizi. Egyik kedvesebb volt, mint a másik s a közönség alig tudván betelui a gyönyörűséggel, valamennyi táncát megismételtette. (—y —n) Kath. bál. Mint értesülünk, a Kath. Kör és Kath. Leánykör rendezésében e hó végén fényes bál lesz. A bál az idei farsang elitmulatságának Ígérkezik. Bálanyának sikerült gróf Jankovich Bésán Endrénét megnyerni, aki megjelenését is kilátásba helyezte. jegyzőválasztás Bakony szentivánon. Múlt számunkban közölt új jegyzőségek közül a bakonyszentiváni körjegyzőségben egyhangúlag Radics József pápateszéri segédjegyző lett megválasztva, aki egyébként is odavaló és eddig is igen jó jegyzőnek bizonyult. A Kath. Legényegyesület táncmulatsága. A papai Kath Legényegyesület 1924 február 17-én, a Griff-szálló nagytermében könyvtára javára zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete este 8 órakor, vége reggel 4 órakor. Belépő díj: személyenként 5000 korona, családjegy (3 személyre) 12.000 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak. Ker.-szoc. szakszervezetek vezetősége f. hó 4 én, hétfőn este 7 órakor a Pártiroda helyiségében fofltos értekezletet tartanak. Iparosok Vigyelmébe. A pápai Ipartestület f. évi február hó 3 án d. u. 2 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melyen az 1924. évi költségelőirányzatot tárgyalja. Hirdetmény. Pápa városában házhelyrendezési és földmegváltási ügyben megalkotott tárgyaló bíró vezetőjének végzése f olytán felhivem mindazokbt, akik házhelyekre vagy földre, vagy mindkettőre igényt tartanak, az eddigi igénylők közé még felvéve nincsenek, f. évi február hó 4., 5 , 6. és 7-ik napjain a városi jegyzői irodában jelentkezzenek. A később jelentkezők igénye figyelembe vétetni nem fog. A Pápai Polgári Kör közgyűlése. A Pápai, Polgári Kör f. hó lö én, vasárnap déiután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését, amelyre 8 Kör t. tagjait ez áton hivja meg az Elnökség. Napirend: Számadások megvizsgálása, költségvetés megállapítása, tisztikar s választmány választása. Megszűnik a szénközpont. A m. kir. kormány a kötött szénforgalmát f. évi február hó 28 án be fogja szüntetni. Ezzel együtt az országos szénbizotiság is megszűnik s így előreláthatólag a szén ára tetemesen feí fog emelkedni. Ha tehát jótékonysági egyleteknek, vállalatoknak stb. még szénre lenne szükségük, azt még addig biztosítsák. A Dunántúli Széchenyi Szöv. által rendezett táncmulatságon felülfizetni szívesek voítak: gróf Eszter házy Sándor 1,000 000 K, dr. Magyar Károly 100 000 K, dr. Rott Nándor, dr. Paup?ra Ferenc, dr. Tenzlinger József. Hütter Vilmos, N. N. 50— 50 000 K, dr. Domonkos Géza, Fekete Elemér 35-35.000 K, Pálinkás Zoltán 29.000 K, Faragó János, Osztermann Nándor 25-25.000 K, gróf Jankovich-Bésán Endre, Fa Mihály, Osztermann Gyula 20 — 20.000 K, dr. Adorján Gyula, Bocsor János (Nyárád) dr. Weszely Tibor 15—15.000 K, Kristóf fy Gyula, Horváth Máté, dr. Kőrös Endre, Konkoly Thege Sándor, Losonczy Jenő, Suckamel Róbert, Gamerra Alberta Mária bárónő, Turner Nándor 10—10000 K, Saád Lajos 9000 K, Alexay József, Kopácsy Pál (Vaszar), Fa Alajos 6 -6000 K, Pelczer Alfréd, Gigler Béla. Erdős Imre, Horváth Kálmánné, Tóth Vince, Szűcs Gyula, G®ndol Gániel, Karlovitz Adolf, Prégler Károly, N. N. 5—5000 K, Csiszár László, Fischer Dezső. Hermann Pál. dr. Sült Lajos, N, N. 4—4000 K, N. N. 3000 K, Puchinger Károly 2000 K, Esztinger Rezső, Pór Bélai-1000 K Ugyancsak itt köszöni meg az egyesület szegénysorsú tagjai részére küldött dr. Paupera Ferenc 300000 K, Pápai uri kaszinó 150 000 K adományát. A Pápai Kerületi Munkásbiztosító Pénztártól. 190/1924. szám. Hirdetmény. A M. kir. Minisztérium 822/1924. M. E. sz. rendeletének felhatalmazása alapján, a M. kir. Népjóléti és Munkaügyi Miniszter 12700/1924. VI. sz. rendeletével 1924. évi január hő 28 tói a segélyeket és a tagdijakat felemelte. Fent hivatkozott rendeletek alapján az ipari munkások, napszámosok és házi cselédek fizetésükre való tekintet nélkül, mig a tisztviselők, üzemvezetők, kereskedősegédek és általában hasonló állásban levők bejelentendők, ha a napi keresetük a 28.000 K t, illetőleg évi 8,400.000 koronát meg nem haladja. A betegségi biztosítás körében a 75 500/1923. N. M. M. sz. rendelettel megállapított napibérosztályok határösszegei és az átlagos napibérek kétszeresikre emelkednek, ehhez képest a betegségi biztosítási járulékok, a táppénz, a terhességi, a gyermekágyi és a szoptatási segély, úgyszintén a temetkezési ^segély öszszegei is az alábbiak szerint újból megállapíttatnak. Ez a rendelet 1924. évi január hó 2Z. napján lép hatályba, a segélyeket azonban február hó 17. napjáig a jelen rendelet hatályba lépéséig érvényben levő szábályok rendelkezésének megfelelő mértékben kell fizetni, tekintet nélkül arra, hogy a segélyezési igényjogosultság a leien rendelet hatályba lépése előtt, vagy azt követő időben nyilt meg. Felhívjuk a t. munkaadó urakat, hogy mindazon évi, havi, vagy napifizetéses alkalmazottaikat, akiknek 1924. évi január hó 28 án munkabérük az évi 3,600.000 K t, illetve a napi 12 000 K t meghaladja és a pénztárnál még bejelentve nincsenek, 15 nap alatt a pénztárhoz okvetlen jelentsék be. Aki a betegségi biztosítási díjakat a kirovó értesítésben megállapított hatátidő lejártáig (8 nap) meg nem fizeti, a késedelem minden megkezdett hónapjára járulékpótlék cimén a kirovó értesítésben megállapított összegnek, illetőleg hátralékos részé nek 10 °/« át köteles megfizetni. A fent hivatkozott rendeletek a napibérosztályokat és segélyeket a következőkben állapítják meg: Napibérosztályok. Az I. bérosztátyba taitoznak, akik 1800 K-ig, a II.- ba, akik 3600 K ig, a Ill.-ba, akik 5400 K ig, a IV-be, akik 7200 K-ig, az V. be, akik 9000 K ig, a VI.-ba, akik 10 800 K ig, a VII, be, akik 12.600 K-ig, a VIII ba, akik 12 6000 koronán felül terjedő napibérekfteí vannak alkalmazva. Fizetendő járulékok. Ipari, kereskedelmi stb alkalmazottak után: Az I bérosztályban heti 378 K, a H.-ban 1134 K, a III. ban 1890 K, a IV, ben 2646 K, az V.-ben 3409 K, a VI.-ban 4158 K, a VII.-ben 4914 K, a VIII.-ban 5670 K. — Egyik háztartási alkalmazott után oly háztartásokban, amelyekben 2 nél több ily alkalmazottat nem fog lalkoztatnak: Az I. bérosztályban heti 66 K, a II. ban 192 K. a III.ban 318 K, a IV.-ben 444 K, az V. ben 570 K, a Vl.-ban 696 K, a VII. ben 822 K, a VIII,- ban 948 K. Segélyek. Táppénz. A keresetképtelenség első négy hetében : Az I. napibérosztályban napi 540 K, a II.-ban 1620 K, a III. ban 2700 K a IV.-ben 3780 K, az V.-ben 4860 K, a Vl.-ban 5940 K, a VII. ben 7020 K, a VIII.-ban 8100 K. Négy hét után: az I. osztályban napi 675 K, a Il.-öan 2025 K, a III, ban 3375 K, a IV.-ben 4725 K, az V. ben 6075 K, a VI. ban 7425 K, a VII.ben 8775 K, a VIH.-ban 10.125 K. — Szülészeti segélyek. Az I. napibérosztályban 900 K, a II.-ban 2700 K, a III.-ban 4500 K, a IV. ben 6300 K, az V.-ben 8100 K, a Vl.ban 9900 K, a VII, ben 11.700 K, a VIII. ban 13.500 K. A biztosított nők a szoptatási segélyének naponkénti összege az I. napibérosztályban900 Ka II.—VIII. napibérosztályban 1200 korona. A biztosítottal egy háztarttásban élő és keresettel nem biró női családtagok a) terhességi és gyermekágyi segélyének összege 900 K, b) szoptatási segélyének a naponkénti összege 480 K, Temetkezési segély. Az I. napibérosztályban 27 000 K, a H-ban 81.000 K, a IH.-ban 135 000 K, a IV.-ben 189.000 K, az V. ben 243.000 K, a VI. ban 297.000 K, a VÍI.-ben 351.000 K, a VIIL-ban 405.000 K. Pápa, 1924. évi január hó 28 án. Dr.Jerfy József s. k. Halász Jenő s, k. miniszteri biztts, 44 h, ijazgató. GAZDAASSZON Y, ki a háztartás minden agában jártas, ajá»I • koaik plébániára, esetleg Magán nriemberbez. Belépés március l-re. Cim megtudható :|Sfem Ernő könyvnyomdájában. Telefon-szám : 14€. Állami anyakönyvi kivonat. Sxüfettak: Jan. 25. Kocsis Károly földmivelő és neje Antal Róza, leánya: Margit, ref. jan. 28. Balogh Endre vasúti főmozdonyvezető és neje Ecser Eszter, fia: Béla, rk. — Pillér Ferenc csizmadia és neje Takács Erzsébet, leánya: Erzsébet, rk. — Szili József rendőr és neje Gombási Anna, leánya: Mária, rk. — Császár Gergely gulyás és neje Pátkai Eszter, leánya: Márgit, ref. Jan. 29. Frisch Antal géplakatos és neje Törzsök Mári, fia: Ferenc, rk. Jan. 30. Nagy Teodor földmivelő és neje Paksi Jolán, leánya: Gizella, ev. — Fuchs József vasúti kocsirendező és neje Joó Ágnes, fia: halvaszületett. Maghaltak: Jan. 2§. Madarász József szücssegéd, rk., 24 éves. tüdővész — Politzer Gáspár lókereskedő, izr., 67 éves, tüdölob fan. 28. Pillér Erzsébet, rk., éretlenség. Jan. 29. Háder József kályhás, rk., 5& éves, tüdölob. Házasságot kötöttek : Jan. 26. Link Lajos könyvkötősegéd, rk. és Hancsics Mária dohánygyári munkásnők rk. — Szalai Ignác cipész, ref. és Burucs Lujza, rk. jan 29. Krausz Jenő vegyeskereskedő izr. és Polák Margit, izr. — Gyimóti József kocsis, ev. és Mészáros Anna szakácsné, rk. Jan. 30. Balázs Ferdinánd földmivelö, ev. és Baráth Zsófia, ref. — Sternfefd Mihály kereskedő, izr. és Lövenstein Sári, izr. Felelős szerkesztő: Boksay Endre. Lspiuiaidonos és kiadó a pápai Kath. IC&r. Ny. a Ker. Nemzeti Nyomda R.-t., Pápa. Termény- és állatára!! Papán. Korona 0 0204. Búza 150.000-165.000, 000.003-000 00« K. R©zs 135.000—140.000 K, Árpa 140.000— 146.000K, Zab 125.000-132.000 K, Tengeri 130.000-135.000 K. Jármos ökör tarka, első minőségű 4—5 millió K. Jármos ökör tarka közép minőségű 3—4 millió K. Jármos ökör tarka alárendelt 2—3 millió K. Jármos ökör tarka kimustrált 1—2 millió K. Magyarfaju tinó 2 éves korig 0—0 millió K. Magyarfaju tinó 3 éves korig 0—0 miiló K. Magyarfaju tinó 4 éves korig 0—0 millió K. Tarka tinó 2 éves korig 1—2 millió K. Tarka tinó 3 éves korig 2—4 millió K. Tehén friss fejős 2Va—6 millió K. Tehén borjas (hasas) 3—6 millió K. Tehén levágásra 2—4 millió K. Üsző 2 éves korig 1—3 millió K. Üsző elöhasu 2—3 1/* millié K. Borjú szopós V*— 3/* millió K. Borjú választott Va—1 millió K. Igásló L-rendi! 0—0 K. Igásló II.-rendű 2—4 millió K. Kocsiló nehéz 2—5 millió K. Kocsiló könnyű 1—5 millió K. Vágóló */*—l millió K. Csikó 1 éves korig 0—0 K. Csiké 2 éves korig 1-3 millió K. Csikó 3 éves korig 2—4 millió K. Sertés kan 8A— l millió K. Sertés koca —1 millió K. Sertés süldő 1 évesig Va—1 millió K* Sertés választási malac 70—200 ezer K. Sertés hizott 100—125 kg.-ig 8000—9099 K. Sertés hizott 125-150 kg.-ig 9000—93M K. Sertés hizott 150-200 kg.-ig 95QO—10.500 K. Vasárnap délelőtti órákra mérlegképes könyvelőt és pénztárnok 46 keresek. Cim a kiadóhivatalban. 1 :