Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-11-09 / 45. szám
Gyilkosság. Megdöbbentő gyilkosság játszódott te vasárnap Vesztémben. Bácsi Géza agyonlőtte apósát, Angeli Márton földbirtokost. A szerencsétlen Angeli Márton a nélkülözésből vette magához Bácsi Gézát, s gazdatársnak alkalmazta birtokán, majd neveit leányát is nőül adta hozzá. Állítólag különféle nézeteltérések, s rokonok féltékenysége, kik attól féltek, hogy Angeli vagyona nevelt leányára és vőjére száll, idegenítették el apóst és vöt egymástól, mig azután a mult vasárnap a vő orvul agyonlőtte apósát. Vasárnap ugyanis ebéd után, mig Angeli Márton a vőjétől eléje helyezett tér kép szemléletébe merőit, vője torkon lőtte. A gyilkosság után Bácsi Gáza anyósát is agyon akarta lőni, de szerencsére pisztolya csütörtököt mondott, s a berohant alkalmazottak megakadályozták a további vérontásban. Vájjon mikor lesz már egyszer vége ezeknek a szörnyűséges gyilkosságoknak ? Szülői értekezlet. A bencés reálgimnázium igazgatósága tisztelettel közli a szülőkkel, hogy november hó 9-én, vasárnap este 6 órakor a gimn. dísztermében tartja ezen iskolai év első szülői értekezletét. Egyben kéri őket, hogy minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. MGvészestély. November 11-én Kővári Gyula budapesti szinmfivész több fövárofi mivész közreműködésével művéizestélyt rendez. Esküvő. Rosta Pál felsőiszkázi kántortanító ma, vasárnap vezeti ol tárhoz Nagy Matildot, felsőiszkázi tanító leányát. A Kath Nővédő vezetősége figyelmezteti és kéri a tagokat, hogy vasárnap, f. hó 9 én d. e. 10 órakor a bencés templomban az egyesületi élő tagokért bemutatott szentmisén megjelenni szíveskedjenek. Kiállítás. A Mezőkövesdi Háziipari Szövetség kérvénnyel fordult a városi tanácshoz, hogy december hó 6. és 10. között háziipari készítmé nyékből a Városház nagytermében kiállítást rendezhessenek. A legszebb tudomány. Erdélyi László dr. könyve a művelt ifjú, avagy talán inkább az életbe kilépő fiatal ember valóságos „Vade mecum"ja. A közismert nevü bencés egyetemi tanár nagy tudásával az igazi, a szép emberi élet katekizmusát állította össze, hogy hűséges kísérője, tanácsadója legyen az életbe bekap csolódó ifjúságnak, amikor az élet nagy kérdései előtt habozva kutatják: hová, merre? A kis könyv nyolc fejezetben kérdés és felelet alakjában tárgyalja a tudomány célját, alapját; a krisztusi hit isteni voltát; az isteni hit mindenkinek való biztosítottságát a pápa tanításában; a modernista tévedéseket, hitet, vallást, erkölcsöt. A nagy horderejű kérdések mindenkinek a lelkében és nem egyszer vetődnek fel, ezért igen nagy szolgálatot tett Erdélyi ezzel a könyvével. A kis könyv 102 oldal, alapára 3 K. Menetrendváltozás a csornai vonalon. F. évi november hó 4 tői kezdődőleg a pápa—csornai vonalon közlekedő 8123. sz. vonat (Csornáról indul 15 ó, Pápára érkezik 16 ó. 30]p.) elmarad, helyette ugyancsak a fenti naptól kezdve a 8123 sz. vegyes vonat közlekedik. (Indul Csornáról lő ó. 30 p., Pápára érkezik 17 ó. 30 p.) Kosárfflzvessző értékesítés és kitermelés rab munkaerő Igénybevételével. Gazdakamarai tudósítónk közli velünk, hogy az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület győri telepének évi nyersanyagszükséglete cca 26 vagon zölden szállított nemes, vagy vadontermö füzvessző. A kosárfonó és ezzel rokon iparágakat üző győri törvényszéki fogházgondnokság (Fülöp Béla Győr, Jókai u 18.) az elérhető legmagasabb árakat téríti meg s nagyobb füzvessző-telepek kitermelésére rabmunkaerőt bocsát rendelkezésre. Cirok, tengeriháncs, sás (typha), S7alma szintén megvásároitatik s az előállí tott iparcikkek ugyanott igen jutányos áron kerülnek eladásra. Bővebbet a győri kerületi Gazdakamarában. A pápai Ker. szoc. Párt választmánya folyó hó 10 én, hétfőn este 8 órakor a Pártirodában igen fontos ügyben választmányi ülést tart, melyre pontos megjelenést kér az elnökség. Sporthír. Ma, vasárnap a Kinizsi TO első csapata barátságos mérkőzést játszik a C Törekvés SE első csapatával. A keresztény sajtót, nevezetesen : a Nemzeti Újság, Uj Nemzedék, Képes Krónika, Magyarság, Szózat, A Nép, Uj Lap és Uj Barázda cimű sajtóorgánumokat 10 százalék kedvezményes árban házhoz szállítjuk, ha az illetők ezen szándékukat a Ker.-szoc. Pártirodában (Fő-tér 2.) bejelentik. Pályázat. A bolgár hadügyminisztérium értesítette a Magyar Bolgár Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kamarát, hogy nov. 22-én versenytárgyalás utján a bolgár hadsereg részére 400 lovat fog beszerezni, melyekből 200 drb. a lovasság, 200 drb. pedig a tüzérség részére szük ségeltetik. A pályázaton résztvenni szándékozók a fenti kamaránál (Budapest, Andrássy ut 6., I.) ezen szándékukat jelentsék be, hol a szállítási feltételek és egyéb felvilágosítások rendelkezésükre állanak. Adóhivatali közlemények. Is méielten előfordult, hogy a szerződő felek haszonbérleti szerződéseiket illeték kiszabás végett bemutatni vagy bejelenteni elmulasztották s e miatt — a pénzügyi hatóságok tudomást szerezvén a mulasztásról — a mulasztó felek terhére a törvényes rendelkezések értelmében járó felemelt illetéket is megállapították. A pénzügyminiszter alkalmat óhajtván nyújtani ezen mulasztások pótlására, elrendelte, hogy a bejelentés elmulasztása esetén háromszoros összegben kiszabandó illetékből az egyszeres illetéket meghaladó részt törölni kell, ha a bejelentésre kötelezett felek az 1920. évi janár hó 1 én még érvényben volt, vagy azóta kötött, azonban illeték kiszabás végett be nem jelentett szóbeli haszonbérleti szerződéseiket a m. kir. adóhivatalnál 1924. évi dkcember 31-ig az illetékemegállapításához szükséges adatokkal együtt bejelentik és a már letelt időre járó illetéket befizetik. Az Írásban foglalt haszonbérleti szerződések 1924. évi dec. hó 31 ig történő bemutatása esetén a bemutatás elmulasztása miatt kiszabandó illeték egytizedét meghaladó rész fog töröltetni, ha az illeték kötelezett felek az egyszeres illetéket és a felemelt illeték egytizedrészét f. évi december hó 31 ig be fizetik. A bejelentés Írásban teendő. Szóbeli bejelentést csak az írásban járatlan felek tehetnek. A komáromi bencés főgimn. tanárok tanítási engedélye. A cseh közoktatásügyi miniszter a komáromi bencés főgimn. 5 tanárának illetőségét nem állapítván meg. az iskolareferátus eltiltotta őket a tanítástól. Most arról értesülünk Komáromból, hogy a miniszter egy komáromi küldöttség közbenjárására a tanárok közül Gödör Jánosnak, dr. Bognár C?cilnek és Égler Dózsának ideiglenes tanítási engedélyt adott; Sárossy Etel és Karle Sándor, mint „nélkülözhetők", nem kaptak a tanításra engedélyt. A Képes Krónika Magyarország t legelső főpapja, Csernoch János dr., bíboros-hercegprímás aranymiséje alkalmából rendkívüli gazdag tartalmú, gyönyörű kiállítású ünnepi számot ad ki, melyben egyházi és világi férfiak méltatják a hercegprímás nagy érdemeit, sikerekben gazdag munkálkodását. Ezen érdekes és mindenkit érdeklő szöveg a képek egész tömegével lesz illusztrálva úgy, hogy Őeminenciájának félszázados munkálkodása, apostoli működése írásban és képben is megelevenedik az olvasó előtt. A Képes Krónika ezen rendkívüli száma nov, 16-án fog megjelenni és ára nem lesz drágább ^a rendesnél, tehát csak 8000 K lesz. Mezőgazdasági munkásvállalkozók igazolványai. A Győrvidéki Földmivelők Egyesülete már évek óta igazolványokat ad azoknak a mezőgazdasági munkásvállalkozóknak, akik legalább két gazdaságból kifogástalan megbízhatósági bizonyítványt tudnak felmutatni. A gyakorlati tapasztalatok alapján most az egyesület tovább ment egy lépéssel, s a legutóbbi választmányi ülésén kimondotta, hogy a munkaadó gaz daságok ezentúl a saison munkák befejezése után az illető munkavállalkozónak a gazdaság vezetője által és a résztvett munkások részéről két tanú által eszközölt, aláírással is ellátott megbízhatósági bizonyítványt adnak ki. Az egyesület csakis ilyen megbízhatósági bizonyítvány alapján ad ki munkavállalkozói igazolványt, illetve hosszabbítja meg az egy évre lejárt bizonyítványt. Ezen határozat szankciója az, hogy a munkaadó gazdaságok csakis az egyesület hivatalos igazolványával ellátott munkavállalkozókat szerződtetnek. Gróf Khuen Héderváry Károly indítványára az ülés kimondotta, hogy ezen határozatról nemcsak a Mezőgazdasági Kamarát, hanem az összes vármegyei gazdasági egyesületeket is értesítik, hasonló eljárás keresztülvitele céljából. A kamara szigorúan hasonló alapon konkrét esetekben szintén ad ki bizonyítványt és hasonló eljárás végeit a többi gazdasági egyesületeket és kamarákat is megkereste. A Ker.-szoc. Párt zászlóbontása Veszprémben. A veszprémi keresztény polgárság a munkássággal karöltve vasárnap d. u nagyszabású szervezkedő gyűlést tartanak a ker.-szoc. törekvések megismerése céljából. A gyűlésen Székely János v. államtitkár, Griger Miklós és dr. Haller József nemzetgyűlési képviselők mondanak beszédet. Vizbefulladt Múlt heti számunkban közöltük, hogy Emrich Mátyásné németbányai lakos, gyenge elméjű nő hazulról eltűnt, most Bakonybél község határában a Gerence patakban belefulladva megtalálták. Orsz. baromfikiállítás Budapesten. A hazai fajbaromfitenyésztés az utóbbi években hatalmasait fellendült, s így indokolt egy országos négy baromfikiállításnak a rendezése. Az országban levő összes baromfi-, galamb- és házinyultenyésztési egyesületek elhatározták, ho^y f. évi december hó 6 tói 8 ig Budapesten a városligeti Iparcsarnokban országos baromíikiáliítást rendeznek. A rendezőség élén Békessy Jenő gazd. főtanácsos, központi gazd. főfelügyelő fejt ki nagyarányú tevékenységet, aki ambicionálja, hogy a hazai egyesületek közreműködésével az országnak valamennyi baromfitenyésztője vegyen részt a kiállításon. Kiállítási tervezetek és bejelentési ivek kaphatók az Orsz. Baromfikiállítás rendezőségénél, Budapest, IX. ker., Üllői-ut 25., I. 10. Az „Élet könyve" c. hatalmas mű harmadik kötete, mely a modem kultúra és technika valóságos enciklopédiája, rövidesen kikerül a sajtó alól. Felhívjuk a közönség figyelmét, hogy a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék előfizetői ingyen fognak hozzájuthatni ezen mindent pótló könyvhöz és nem kell súlyos anyagi áldozatokkal a magyar könyvkiadás ezen legújabb értékét megszerezni. Uj tánctanfolyam. Kominek A. tánctanár november 12-én és 15-én tánciskolájában (Fő-tér 29.) új kurzusokat kezd egészen kezdők és ha ladók részére. Az összes modern és új táncok szakszerű tanítása, Blues, Foxtrott, Tangó. Legújabb táncok a világot lázbaejtő Five-step és La Huppa-huppa különórák és külön csoportok bármikor. Beiratkozni és értekezni lehet 12-én szerdán este 7 tői a tánciskolában. Lopás. Jákü Gábor borsosgyöri lakos kárára az ottani határban elhelyezett mohartakarmányábó! 150 ezer korona értékben elloptak. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a lopást a pápadereskei cigányok követték el.