Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-11-09 / 45. szám

•EBftxetésI Arak: negyedévre 0000 kor., egy- POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség: ftf-utca 12. Kiadóhivatal hónapra 8000 kor. . , Fö-utca 12, szám. « g y m s sxftm éra darabonként 2000 kor. Megjelenik minden vasárnap. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint Több gondosságot! Ez a tiszteletteljes kérő figyel­meztetés a hivatalos városnak szól, annak a hivatalos város­nak, mely az alsóvárosi teme­tőben nyugvó hősök sírjainál az emlékünnepélyeket rendezni szokta. A hivatalos város az idén is átírt a plébánia hivatalnak, mint a pápai katholikus ügyek hivatalos intéző közegének, hogy november 2-án, halottak napja előtt való napnak délutánján 3 órakor az alsóvárosi temető­ben a hősök sírjánál a feleke­zetek és katonaság bevonásával közös gyászünnepélyt rendez és kéri a plébánia hivatalt, hogy küldjön ki erre az időre, oda az ünnepélyre szónokot, aki a kath. polgárság nevében beszé­det tartson. Erre a hivatalos átiratra, az átiratban megjelölt pontos idő­ben, vasárnap délután 3 órára Zsigmond József káplán, a kath. polgárság szónoka, a hősők nagy keresztje alatt meg is je­lent és ott állott fél 4 óráig. Állt és várt. Azonban az, aki öt odahívta, a hivatalos város, nem jelent meg ünnepelni, nem jelentek meg a felekezetek lel­készei sem, a katonaság sem, hanem igenis ott volt a városi polgárságnak ezrekre menő tö­mege, akik erre az időre az újságokból is nyert hiradás folytán ünnepelni összejöttek. Másnap, halottak napján dél­után 3 órakor a katonaság kü­lön tartott gyászünnepélyt a hősök sirjainál. Ezen az ünne­pélyen jelentek meg a protes­táns felekezetek lelkészei is. M&r most, vagy tudott a vá­ros a katonaságnak külön ün­nepelési szándékáról és ő maga is hozzájárult ahhoz és felfüg­gesztette a november 2-án dél­után 3 órára hirdetett ünnepély tartási elhatározását vagy nem ? Ha nem, ágy akkor miért nem jelent meg a hivatalos város az általa, november 2-án 3 órára hirdetett ünnepélyen? Vagy pe­dig ha tudott a katonaságnak külön szándékairól és ünnepély­terveiről és ezí elfogadta, s maga is hozzájárult ahhoz, hogy az egész hősök ünnepélye az idén a rendes szokástól elté­rőleg, a katonaság akarata sze­rint 3-án délután 3 órakor tar­tassék meg, akkor miért nem értesítette erről az* elhatáro­zásáról a plébániai hivatalt? A jövőben több gondosságot kérünk a várostól a hősök emlék­ünnepélyének megrendezését iüetőleg. Vigasztalására szolgál­hat azonban az illetékeseknek, hogy ez a szépséghibás ünne­pélyrendezés minden ilyen dol­got kellő körültekintéssel és pontossággal megrendezni tudó dr. Tenzlinger József polgár­mester távolléte idején történt. H. J. A hét eseményei. A politika hirei. A máit héten a nemzetgyűlés megkezdte a fővá­rosi javaslat részletes tárgyalását. — Erősen dolgozik a házszabály revíziós bizottság is a hamarosan tárgyalásra kerülő új házszabályokon. Ki leaz Nagyatádi utóda? Eri­sen izgatja a közönségei, hogy ki lesz Nagyatádi utódja a pártvezető­ségben és a miniszterségben. A mi niszterelnök a kisgazda képviselőkre bízta, hogy válasszák meg vezérüket, akivel a kisgazdapárt követeléseiről tárgyalhasson. Jelentkező a pártvezér ségre, méginkább a miniszterségre akad, csak megegyezni tudjanak a kisgazdák. Jelenleg Mayer János sze­mélye áll előtérben. Felemelték a söradót. A pén ztigyminiszter elrendelte, hogy a bel­földön termett, vagy külföldről be­hozott sör után a söradó és kincstári részesedés cimén ezután az eddigi 15 aranyfillér helyett 40 aranyfillért kell fizetni. El lehetünk rá kés2üive, hogy ezt a rendeletet követni fogja a sör árának emelése. Megszűnik a záróra. A belügy minisztériumban már hosszabb idő óta foglalkoznak a kávéházak, mulató­helyek és nyilvános helyiségek zár­órájának felfüggesztéséről, Az érde­kelt vállalkozók ugyanis erélyes moz­galmat indítottak a záróra megszün­tetése érdekében. Az amerikai elnökválasztás. A máit héten zajlott le szokatlan hevességgel az amerikai elnökválasz­tás. Az új elnök óriási többséggel Calvin Coolidge lelt, aki mint alel­nök, Harding elnök halála óta, több mint egy éve vezeti az Egyesttlt­Állimok flfytil Decemberben lesz a keresz­tényszociálisták orsz. kongresz­szusa. A magyar keresztényszociális­ták ezévi országos kongresszusát dec. 7—8-án tarják Budapesten. Hetedi­kén a szakszervezetek, 8 án pedig gz orsz. párt tartja kongresszusát. A párívezetöség felhívja az ország összes keresztényszociálista párt­szervezeteit, hogy a szervezeti sza bályzatban előirt módon a kongresz­szuson kiküldötteikkel képviseltessék magukat. Az angol választások. A há­boiú és a forradalmak következtében beállott idegesség, nyugtalanság egész Európában megingatta a régi párt­kereteket. Mindenfelé, még a győz­tes országokban is a drágaság, s a hosszú küzdelemben való elfáradás miatt a tömegszenvedélyt kihasznaló pártok törtek előre. A komoly, a köz­mondásosságig hidegvérű Angliában is a munkáspárt tört előre. A régi pártok nagyszerű taktikával rábízták a kormányzást, s sikerült is egy év alatt lejáratni a munkáskormányt annyira, hogy a mult heíi választá­sokon a konzervatív párt olyan fé­nyes többséget szerzett amire már régen nem volt példa az angol par­lamentárizmus történetében. Hogy az európai politikára lesz e hatása a konzervatív párt győzelmének, nem tudjuk, de Magyarországon bizonyo­san kellemetlenül érintette azokat, akik az angol munkáspárthoz szok­tak futkosni a magyar viszonyokról való árulkodásaikkal. Áradások. Európa nyugati orszá­gaiból katasztrófális áradásokat je­lentenek. Németország nyugati részén, Belgiumban, Franciaország keleti ré­szén a Rajna és Mosel áradása kö­vetkeztében egész városrészek kerül­tek viz alá. Különösen nagy a pusz­títás Kölnben, Metzben, Charleroi­bta. Nagyatádi Szabó István meghalt. A XX század legérdekesebb ma­gyarja hunyt el. november l-én Erdőcsokonyán Nagyatádi Szab6 Istvánban. Olyan tüneményes karriért futott meg, olyan fontos szerepet töl­tött be Magyarország sorsának in­tézésében, amilyenre hasonló társa­dalmi állású és képzettségű ember­nél példa nincs Magyarország tör­ténetében. Hogy alacsony sorsbói egyesek a múltban vitézségükkel, vagy tanulmányaikkal a legmagasabb polcra küzdötték fel magukat, az ország sorsát irányították, arra a magyarság sokat hánytorgatott arisz­tokratizmusa mellett is nem egy példa akad. De hogy minden különös kép­zettség nélkül, csupán a természetes rátermettséggel, s a helyzet-energiák felhasználásával valaki ilyen döntő tényező legyen, nálunk, sőt külföldön is páratlanul áll. S most ez a hatal­mas ivelésü pálya váratlanul kettétört. Mindenszentek napján reggel még vadászatra készülődön, mikor várat­lanul rosszullét fogta el. Agyvérzést kapott s néhány órai szenvedés után meghalt. Érdekes volt a néhány év óta annyit emlegetett, magasztalt és szi­dott földmives vezérnek a pálya­futása, melynek magasraivelésébere esze és a körülmények egyenlő mér­tékben működtek közre. Tehetsége, falujából kiinduló tekintélye juttatta mandátumhoz 1908 ban. Hallatlant dolog volt az akkor, mikor nálunk az a fe'fogás járta, hogy képviselő­ségre csak földesurak és ügyvédek; valók. Bizonyos, hogy az ő 1908 as megválasztása nagy változást indí­tott volna meg a politikában 1918 nélkül is. A kisgazda Öntudat kez­dett növekedni, s egy az 1910-es választások bekövetkezendő válasz­táson bizonyosan több kerületben jutottak volna mandátumhoz a kis­gazdák, de hogy ekkora jelentőségre nem tettek volna szert 1918 és 1919 nélkül, az kétségtelen. A forradalom következtében beállott parlament nél­küli állapot, kisgazdaszavazatok biz­tosítására irányuló törekvés juttatott helyet neki Károlyi kormányában* amelyet azonban 1919 márciusában otthagyott túlzásai miatt. A kommu­nizmus után parlament hijján, hogy minden társadalmi osztály képvi­selve legyen a kormányban, isméi miniszter lesz, s azóta rövid meg­szakítással miniszterkedett, három

Next

/
Thumbnails
Contents