Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-08-17 / 33. szám
elö- Országos Kath. Szövetség felszólítja az egész ország lakósságát, tkor- s.";ogy alázatos keresztény szívvel emíy e r* lékezzék meg szent István dicső napjáról és hatalmas sokaságban kisérje I0t a dicsőséges szent Jobbot 1924 au1 I gusztus 20 án az országos körmene ten, mely reggel háromnegyed 8 óraigát- kor indul a szent Jobbról nevezett ehet. királyi és udvari várplébánia templomból, majd a Palota soron, Szent György-téren és utcán, a Disz-téren, ^ a Tárnok utcán át a budavári koron názó főtemplomba vonul, ahol Marcell Mihály dr. pápai kamarás, a pesti Szent Imre kollégium igazgatója szentbeszédet mond, a körmenetet vezető Csernoch János dr., bíboros, Magyarország hercegprímása pedig ünnepi nagymisét pontifikál és ugyanaz alatt az idő alatt a Szent István szobor előtt felállított nöí" oltárnál Nemes Antal dr., c. püspök, a koronázó főtemplom plébánosa szentmisét, Molnár P. Arkangyal dr. 1 ferences atya szentbeszédet mond, aminek végeztével a körmenet a Szentháromság-téren, a Szeníháromság-utcán, Uri-utcán, Disz-téren, Szent György-utcán és téren, a Palota soron át a Szent Jobb őrzési helyére vonul vissza, ahol az flníáS népségét szokásos könyörgések fesr e jezik be, ami után Magyarország hercegprímása áldást oszt. A kör* e r meneten résztvevő plébániák, testüetei< letek és egyesületek a Szent György1 2- téren, az iskolák és intézetek nö vendékei a Szent György-utcában zászlóik alatt pontosan reggel 7 óralüfi kw gyülekeznek. Színészet Pápán. Somogyi Kálin h már színtársulata augusztus 30 án • érkezik városunkba egyhónapos tartózkodásra. A társulat a tavasz óta I sok taggal gyarapodott. Az egész k személyzet 36 tagból áll. Előadasra kerül az őszi szezonban több ujdon j % ság és klasszikus darab. Zenét a győri katonazenekar fogjaszolgáltatni. £33 , 2 Miért magas a kamatláb? Mig a pénz óráról órára romlott, senkinek sam tünt fel a magas kamatláb Joggal kérdezhető azonban mostanában, ga mikor mindenfelé a valorizált hitel • uralkodik, a pénz romlása megszűnt, az idegen valuták olcsóbbodása megf?" kezdődött, miért olyan magas a ka4 matláb ? Ez a jelenség általános egész 1» Európában. így van Németországban, q ahol az aranymárka sziklaszilárdan áll, így Lengyelországban, ahol feb*• ruár óta megállt a bankóprés. Megállapítható, hogy egész Európában pénzszűke van. Csak Amerikában van bőven a pénz, ahová a háború alatt 1 1 Európa pénze ömlött. Amerika pedig ||{ addig nem fog kölcsönözni, mig Európában a jóvátételi kérdés elinté•J zése biztos állapotokat nem teremt. Természetesen abban az esetben is, ha az amerikai tőke megkezdi elül heiyezkedesét nálunk, messze leszünk n 1' még a békebeli kamatlábtól. A Dohányjövedék a gyárak bezárásával fenyegeti a munkásokat. Az állami dohánygyárakban már hónapok óta nyugtalanság uralkodik a munkabérek rendezetlensége miatt. A dohányjövedéki központ visszaélve a mai nehéz helyzettel, amikor a gyárakban még megmaradt munkások kénytelenek ragaszkodni ahhoz a kevéske keresethez, melyet a dohánygyárak nyújtanak, ha nem akarnak a munkanélküliek szomorú sorsára jutni. A dohánygyárak telve vannak, mert az agyonszanált, alig élvezhető, mégis drága dohánynemüekre a közönség nagy részének nincs pénze. Ezt tudva, az igazgatóság packázik a munkásokkal s nagy kegyesen megengedi: ha nem tetszik, elmehetnek. A fő az, hogy a százmilliárdos haszon biztosítva legyen. A dohánygyárakban az átlagos heti kereset 150.000 koronára tehető. A fixfizetésü átvevőnőknek a heti keresete pedig 180.000 koronában van megállapítva. Ezeknek a béreknek a feljavítását kérték a ker.-szoc. dohánygyári alkalmazottak és a központi igazgatóság úgy döntött, hogy az alapbérekre augusztus 4-től számítva 10 százalékos béremelést folyó sít, ami a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz pedig sok. A vetőmagvak csávázása. A búzatermő Magyarország a közeljövőben kénytelen lesz a világpiaccal a versenyt felvenni, amire csak úgy lesz képes, ha az előrehaladottabb országok viszonyait magáévá teszi és a csávázás terén áttér a higanycsávázásra, vagy az Amerikában nagymértékben elterjedt száraz, vagy porpácolás eljárásához. A növénykórtani intézet már 2 éve foglalkozik a porcsávázás kérdésével, a por csávázási több gazdaságban kipróbálta és az nálunk is kilünően bevált. A porcsávázás, vagyis a vetőmagvak szárazuíon való csávázata nagy előnyt jelent csiraképesség szempontjából, mert a nedves csávázási követő lassú száradásnál szenved leginkább a magvak csiraképessége. A száraz, vagy porcsávázáshoz a Porzolt használjuk. A porcsávázás tekintetében készséggel szolgál felvilágosítással a Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamara Növényvédelmi osztálya, Győr Bissinger-sétány 32. Katonai tüzifaszükséglet beszerzése. A győri Kereskedelmi és Iparkamara közli a tűzifa-kereskedelmi érdekeltséggel, hogy a székesfehérvári honvéd vegyes dandár területén (Székesfehérvár, Győr, Komárom, Hajmáskér, Veszprém, Pápa, Tata, Várpalota, Inota) elhelyezett csapatok részére az egyéni tűzifaAdományok. Dr. Rott Nándor iijJI megyéspüspük úr a pápadereskei róm. kath. hitközségnek iskolafenntartás céljaira egy vagon tűzifát volt szives adományozni, melyért a fenntartó testület ezúton is hálás köszölj netét nyilvanítja. — Ifj. Kreitzer Jó . zsef úr a pápai irgalmasrendi kórháznak egy új kályhát adományozott, melyért az igazgatóság ezúton is ii. mély köszönetet mond. szükséglet beszerzésére f. évi augusztus hó 25 én nyilvános versenytárgyalást fog tartani. A versenytárgyalási feltételek, valamint a szállítási feltételek felől a győri Kereskedelmi és Iparkamara titkári hivatala nyújt bővebb felvilágosítást. Találtatott egy mellény. Igazolt tulajdonosaa a rendőrségen átveheti. Ker. szoc. népgyűlés De vecserben. A devecseri választókerület keresztény polgársága a szomszédos községek bevonásával f. hó 15 én d. e. 10 órakor a piactéren nyilvános népgyűlést tartanak, amelyen az ország gazdasági és politikai helyzetével foglalkoznak. A gyűlés előadói lesznek: Kóródi Katona János v. nemzetgyűlési képviselő, í. b. főszolgabíró, Tób er János v prágai képviselő és Szalay L'ájos kerüieíi tií kár. A Ker.-szoc. Párt zászlóbontása elé Devecserben nagy érdeklődéssel néznek. Inségvetőmaghitel a kársú] tott gazdáknak. Az idei rossz időjárás nagyon sok község gazdait hozta olyan helyzetbe, hogy a buza és rozs vetőmagot vásárolniok kell, de erre nincs a szenvedett károk miatt anyagi erejük. A legutóbbi minisztertanács ezen célra 25 milliárdot, cca 550 vagon vetőmag értékét szavazta meg évi 10% os kamat mellett. A Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamara (Győr) lapunk utján közli a községek elöljáróival, a ICO holdon felüli gazdaságokkal, hogy ezen vctőmaghitelben való részese dés iránti igénylésüket mielőbb je lentsék be a kamarához, ahonnan a részletekre nézve bő felvilágosítást nyerhet minden gazda. A károsultság ténye és mérve az elöljáróság által hivatalosan igazolandó. A kamara által összegyűjtött igényléseket megyénként a főispánok elnöklete alatt működő bizottságok fogják elbírálni. Az egyes megyéknek a 25 milliárdból való részesedését pedig a vármegyei gazdasági felügyelők jelentései alapján a földmivelésügyi miniszter fogja megállapítani. Célszerű lenne tehát a károsult gazdák részéről a gazd. felügyelőségek sürgős tájékoztatása is, hogy a járási és megyei gazdasági felügyelők megfelelő adatok alapján jelenthessék be a miniszterhez a sürgős igénylést. A Felsőduaántuli Kerületi Gazdakamara ez ügyben sürgős elnöki tanácsülést tarí s rendkívüli kiadású Kamarai Értesítőben részletesen tájékoztatja a községek elöljáróit és a 100 holdon felülieket. De az igénylések bejelenthetők a részletek megismerése előtt is. A vetőmaghiíelt nyerő gazda 2 kezessel aláirt váltót ad, melyet kisgazdáktól összegyűjtve a legközelebbi OKH fiók továbbít, 100 holdon felüliektől a győri Körzeti Hitelszövetkezet. E váltó két ízben prolongálható, tehát 9 hónap múlva fizetendő vissza. A gazdakamara felelős azért, hogy ezt az igazán olcsó vetőmaghitelt azok kapják, akik arra valóban rászorultak. Ugyancsak ezúton kéri a gazdakamara, hogy azon gazdaságok, melyeknek vetésre alkalmas jó buza és rozs gabonájuk van eladó, minta beküldése mellett ajánlják azt fel megvételre a Kamarának, amely a vasúti fuvar leggazdaságosabb kihasználásával óhajtja a vetőmag kiosztását irányítani. A gazda kamara ezen értékes akciójára nyomatékosan felhívjuk a községi elöljáróságok, körjegyzők és kársújtott gazdák figyelmét. Aki érdekelve van, sürgősen tegyen lépéseket a Gazda* kamaránál és a gazd. felügyelőségeknél. Kedvezményes vasúti jegyet kapnak a szegedi kiállítás látogatói. A f. évi szeptember 6 tói 14 ig tartandó szegedi „Baros" áruvásár és kiállítás látogatói részére az államvasutak igazgatósága az oda- és visszautazásra féláru menetjegyet engedélyezett. A féláru vasúti jegy váltásához szolgáló vásári igazolványok augusztus hó 22-ig a Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamaránál szerezhetők be. Az igazolvány ára belföldiek részére 20.000 K. SPORT. Kinizsi /.—Sárvári Levente SE 3:1 (2:0). Sárv:r. Az állandó Kinizsi fölényt a Levente durvaságaival akarta ellensúlyozni, aminek az eredménye négy Kinizsi játékos lerugása volt. Jellemző a sárvári Leventére, hogy ha nem tud győzni, akkor mindjárt verekedni akar. Nagyon ajánlatos volna, ha a kerület kissé több gondot fordítana erre a verekedő egyesületre. Kinizsiből jók voltak Baraközy, Présing, Csajthay, a Leventéből a center és a jobb összekötő. Góllövők Csajthay (2), Limperger (1). Az első félidőt Farkas gyakorló biró vezette, de nem voltak vele megelégedve s így a második félidőt a Levente kérésére Závory, a Kinizsi h. főtitkárja vezette le. 111. ker. SC I -Kinizsi //. 2:1 (1:1). Biró: Jávorka. Győrben játszott a Kinizsi II. revanche-mérkőzést a III. ker. SC I. ellen. A II. csapat Takács helyén tartalékkal állott fel. A vezető gólt Kinizsi lövi Biró révén, amit III. ker. csakhamar egyenlít, majd megszerzi a győztes gólt egy tizenegyesből. Szombathelyi Vasutas SC—PFC 1:1 (0:0). Pápa. A SzVSC szépen játszott, bár 6 tartalékkal szerepeit s ennek köszönheti az eldöntetlent. A mérkőzést Koch jól vezette. Téti Levente SC—II. ker. SC 3:1 (1:1). Tét. A téti Levente nyers futballt játszott s a győzelmet két szabadrúgásból lőtt góllal szerezte meg. F. hó 17-én, vasárnap d. u. a pápai Kaszinó sport- barátai és a Kinizsi l. csapata barátságos mérkőzést tartanak. A Kinizsi I.-nek komoly ellen • fele lesz a Kaszinó csapata. Augusztus 24 én kezdődnek az őszi bajnoki mérkőzések. Első mérkőzés a Kinizsi és a PFC összecsapása iesz aug. 24 én. Kinizsi bál 16 án, szombaton lesz a Kaszinó kerthelyiségében. Terményárak Pápán. Búza: 420.000-430.000 K, Rozs: 350.000360.000 K, Árpa: 430.000-440.000 K, Zab: 320.000-330.000 K, Tengeri: 380.000-390.000 K, Burgonya: 120.000—100.000 K. Korona 0*0069.