Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-08-03 / 31. szám
Ö i an, as iern álló Járási gazdák értekezlete Pápán. Kedden, f. hó 5-én, d. e. 10 órakor a Griff-szálló egyik külön 1 0 szobájában értekezletre jönnek össze a járásnak azon gazdái, kik a mezőgazdasági kamara olajnövény termelési akciója iránt érdeklődnek. Akik a kamara ezirányú felhívását még meg nem kapták, ez úton is meghivatnak. A győri kamara megbízásából, az értekezleten Paur Ödön vesz részt. Tanulmányút Dániába. Az Országos Mezőgazdasági Kamara tanulmányutat síervez Dániába. Elsősorban is a kisgazdák igényeit szem \ t előtt tartva oly vidékek, gazdasáfj£ rf gok és szövetkezeti szervek lesznek megtekintve, ahol különösen kisgazdáink nyerhetnek okulást. A tanul mányűt augusztus 20 és szeptember 8 közötti időre van tervezve s körülbelül 10—14 napi Dániáblfi való tartózkodásra van számítva. A részvételi díj körülbelül 260 aranykorona lesz. Ezen tanulmányútra jelentkezni lehet folyó hó végéig a Felsődunáníúli Mezőgazdasági Kamaránál Győr, Bisinger-sétány 32, mely alkalommal ötven aranykorona értéknek megfelelő papirkorona fi' ^ zetendő be, míg a fennmaradó öszSHií! sz eg befizetési határideje később fog megállapítást nyerni. Felhívjuk a gazdatársadalom figyelmét a Dániába rendezendő tanulmányúdra, mint egy kiváló tanulási lehetőségre, haladni i vágyó gazdatársaink részére. Tanítőválasztás Szűcsön. Múlt vasárnap folyt le Szűcsön a tanítóválasztás, amikor egyhangúlag Kauker Antal nagygannai osztálytanító iett megválasztva kántor-tanítónak. A csehek kiüldözik a magyarság vezéreit. A felvidéki magyarságkörében nagy és kínos felháborodást keltett a pozsonyi teljhatalmú cseh miniszternek a napokban kiadott szigorú rendelete, mellyel Körmendiek is Ékes Lajos dr. magyar keresztényszociálista képviselőt megfosztotta állampolgári jogaitól. Körmendi 25 év óta lakik Kassán és a volt városi tanácsost, a Felvidék e rettenthetetlen és bátor vezérét a csehek így akarják megfosztani mandátumától és kiutasítani a köztársaság területéről. Ugyan így jártak el Tobler János prágai ker.-szoc. képviselővel is és most Körmendi és Palkovics magyar a ii rí p Bt. tben •Ö§ v árosi tt, ában Dl *» 5f S. )an. ága n is lár öt, töt keresztényszociálista képviselőktől vonták meg az állampolgári jogot, hogy a csehekre nézve veszedelmes ker.-s20c. párt harcos vezéreitől megszabaduljanak. Még számon kérjük Ijjp j» -f egyszer a csehektől mindazt, amit a é t ' ' védtelen és sorsára hagyott magyaritcábói ságon elkövettek. Eljön egyszer a i2. sz. nagy leszámolás ideje és vissza foíiy-féle gunic ezekre emlékezni és a boszuálló Isten haragjával fogunk elégtételt szerezni az elkövetett sok-sok gazságért. Köszönet. Nagy Gábriella ny. polgári iskolai igazgatónő 30 000 K át volt szives a wTüdőbeteggoniO K dozó Intézet" részére küldeni, mely t ®k kegyes adományáért ezáton mond i hátas köszönetet az intézet vezetőérnél. »ége. -zárda zte át. A Falukiállítás intézőbizottsága felkéri a Pápa és vidékének háziasszonyait, hogy szíveskedjenek a kiállításon befőtekkel, gyümölcs- és zöldség konzervekkel, gyümölcssajtokkal, gyümölcs aszpikkal, izekkel vagy bármiképen konzervált konyha és gyümölcs kerti terményekkel résztvenni. A kiállításra szánt anyag a kertészeti csoportban nyer elhelyezést. Bejelantésí határidő augusztus 15 — Úgyszintén a Falukiállitás rendezősége közli, hogy az érdeklődésre való tekintettel az eredetileg tervezett szarvasmarha és lókiállítás keretében szeptember 7-én megnyíló állatkiállífásba a sertés és juh tenyésztést, illetve ezek bemutatását is felveszi. Bejelentések íe hát sertésekre és juhokra nézve augusztus 15-ig szintén elfogadtatnak azzal a figyelmeztetéssel, hogy a rendezőség az állatok részére külön elkerített helyet és élelmezést nem biztosít. A közalkalmazottak szervez kedése a keresztényszociálista pártban. Nemrég jelent meg az Országos Keresztényszociálista Párt felhívása, amelyben a közalkalmazottakat szervezkedésre hívja fel — máris minden szakmából jelentkeznek úgy az állami, mint a vármegyei, községi és városi tisztviselők. A járási Gazdaszövetség újjászervezése érdekében mozgalom indult meg vidékünk gazdái körében, hogy ez a szövetség a járás gazdaközönségének érdekeit intenzivebben képviselje a mezőgazdasági kamara keretében is. Elsősorban a mezőgazdasági hitel kérdésében kívánnak állást foglalni, miután a gazdaközönséget a kamarai körzeti hitelszövetkezetek anyagi ereje tekintetében némi csalódások érték. A vasúti nyugdíjasok aranyparitásos illetményéről szóló kormányrendelet már megjelent. A vasutasok nyugdijjárandóságait ugyanolyan módozatok szerit állapították meg, mint az állami nyugdíjasokét. Kifizetésre azonban a számvevőségek nagyfokú elfoglaltsága miatt, csak elseje után kerülhet sor. A repcetermelés érdekében erőteljes akciót szervezett a Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamara, hogy a gazdák körében az olajmagvak termelését megkedveltesse, igen előnyös feltételek mellett repce vetőmagot is bocsájt rendelkezésre, sőt a termelő gazdák minden bevetett kat. hold repcevetés után 2—4 q buzaérték hitelre is igényt tarthatnak. Részletes tudnivalókkal a Kamara igazgatósága készséggel szolgál, közvetlen útbaigazításokat pedig kedden, a Kamarának Pápára érkező kiküldöttje is ad. Verekedés. Takácsi községben az ottani korcsmában Szórádi Elemér zenész-cigány, ottani lakos, borozás közben összeveszett Járóka Sándor szintén ottani lakos zenészcigánnyal és 6 hétig gyógyuló súlyos testi sértést ejtett rajta, ezért fel lett jelentve a veszprémi ügyészségnél. Veszprémvármegye főispánjától. Junius hó 13 án, Bia, Páty és Torbágy pesímegyei községekre rettenetes csapással sújtott le a természet szeszélyes háborgása : a ciklon, mely a három községen végigtombolt 8 perc leforgása alatt rombadöntötte évtizedes munkák alkotásait s hajléktalanná tette a községek lakóságát. A hivatalosan összeállított adatok a pusztulásnak megrendítő képét tárják szemeink elé. Mindenekelőtt megállapítják, hogy a 3 község 1350 lakóháza közül a vihar 550-et döntött össze vagy tett lakhatatlanná, ami azt jelenti, hogy a lakósság 40°/® a hajléktalanná lett. Öt halott, 70 súlyosan sebesült s a könnyebben sérültek egész tömege sorakozik a katasztrófa szerencsétlenül jártjainak lisztáján. Azok, akiknek kis házacskájukon és két-három hold földjükön kivül egyéb vagyonuk nem volt, ma ott állanak, hogy 20—22 milliót kell előteremteniök ahhoz, hogy összedűlt falaikat ismét felépíthessék s hízaik tetejét befedhessék. Sajnos, sem a sajtó, sem a közvélemény nem ismerte fel eddig a katasztrófa jelentőségét a maga valóságában, s épp ez oknál fogva a Fa !u Országos Földmives Szövetség szükségesnek vélte a felettes hatóságok támogatásával országos kiterjedésű kuhurakciót indítani, tudatában annak, hogy a károsultak talpraállítása csak a társadalom támogatásával vihető keresztül Az adakozók küldjék adományaikat közvetlenül a Falu Országos Földmives Szövetség cimére: Budapest, Vili., Vas-u. 19. sz., megfelelő megjelöléssel. A vaszari Önsegélyző Szövet' kezet felszámolási eredménye. A szövetkezet vagyona készpénzben 56529 K 45 f, köícsön követelésekben 5020 K. Ezen összegből üzletrészek arányában kiosztalik 56.629 K 45 f, 1000 K munkadíj és 4020 K jótékony célra fordíttatik. Ezen felszámolási eredményt az 1924 április 17-én tartott közgyűlés jóváhagyva, tudomásul véve, határozatba hozta. Kapácsi Pál alelnök, Töreki Árpád elnök. Textilmunkások pápai ker.szoc. szakszervezete f. hó 3-án, vasárnap d. u. 3 órakor a Kath. Kör kerthelyiségében szakgyülést tart, melyre az összes pápai textilmunkásokat és munkásnőket meghívja a szakszervezet elnöKsége. A pápai Ker. szoc. Párt választmánya f. hó 5 én, kedden este 8 órakor a Kath. Kör kerthelyiségében a szakszervezetek vezetőségével együttes értekezletet tart. Tekintettel a tárgy rendkívüli fontosságára, felhívjuk a vezetőség minden egyes tagját, hogy pontos időben jelenjenek meg. Az elnökség. Öngyilkosság. Visi Imre 78 éves takácsi-i lakos f. hó 26 án azon való elkeseredésében, hogy a gondviselője — miután felesége meghalt, gyermekei pedig Amerikában vannak — nem volt, a lakásán felakasztotta magát és meghalt. Cirkusz Carlee megérkezett s ma, szombat este taríja nagy megnyitó előadását. Aki saját fiait lövöldözi le a fáról. Budapestről jelentik ^ Nyíregyháza mellett, Tiszaladány községben Várkonyi Sándor 29 éves gazdálkodó Mannlicher-fegyverével kiment a kertbe és ott egyik fiát, aki ép egy fa tetejére kúszott, lelőtte, másik fiát pedig a szobából kifelé lőtte le, azután pedig maga ellen fordította a fegyvert. Mindhárman meghaltak. Tettének oka ismeretlen. SPORT. Barátságos futballmérkőzések lesznek ma vasárnap, aug. 3-án a vásártéri pályán. A Győri Kereskedők Sport Egylete lesz a Kinizsi vendége. Ez az újonnan alakult sportegyesület jó játékerőt képvisel, amit fényesen igazolnak eddig elért szép eredményei. D. u. 4 órakor előmérkőzést tart Győri Kereskedők SE ll — Kinizsi Ií. Fél 6 órakor Győri Kereskedők SE I.—Kinizsi I. A mérkőzés, tekintve a csapatok jó formáját, élvezetesnek ígérkezik. Letiltások és választások a Kinizsi TO ban. Drach Mártont, a Kinizsi intézőjét, mivel a kerületi intézőbizottságot levelében „Mucsaí kupaktanács* nak titulálta, 1 évre, Waiter Gyulát, a Kinizsi főtitkárját pedig, mivel Környei birónak részvétét fejezte ki működéséért, 4 hónapra minden tisztség viselésétől megfosztotta. Az egyesület vezetősége h. főtitkárnak Zdvory Gyulát, h. intézőnek pedig Szedlacsek Lajost választotta meg. Kinizsi táncmulatsága ma, vasárnap este 8 órakor a Kaszinó kerthelyiségében. Terményárak Pápán* Búza: 380.000-400.000 K, Rozs: 320.000330.000 K, Árpa: 380.000 403 000 K, Zab: 320.000-360.000 K, Tengeri: 380.000-400.000 K, Eurgonya: 180.000-200.000 K. Korona 0 0069. 1 aranykorona hivatalos árfolyama juiius hóra 17.000 korona állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Jul. 26. Szalai Antal rendőr és neje Bohrer Ágnes, fia: Antal, rk. — Véber Károly kocsis és neje Süpek Terézia, fia : Károly, rk. Jul. 28. V. Horváth József földmivelő é3 neje Takács Zsófia, leánya: Margit, ref. — V. Horváth István földmivelő és neje Cseh Mária, fia: István, rk. Jul. 30. Miklós Gyula motorszerelő és neje Porpáczi Margit, leánya: Irén, rk. Jul. 31. Boldizsár Sándor vasúti üzemi segédtiszt és neje Tóth Mária, leánya: Ilona, rk. Meghaltak i Jul. 25. Lampért Mária dohánygyári munkásnő, rk., 20 éves, tüdővész. Jul. 26. Lóskay Mária, rk., 4 hónapos, kelevénykór. — Pátkai Erzsébet szövő-, gyári munkásnő, ref., 21 éves tüdővész.