Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-05-20 / 20. szám

tisztelgésre, még mindig fönnáll az a szégyenlétes állapot, hogy nálunk a közönség akkor, amikor egy egy katonai csapat által vitt nemzeti lobogóval találkozik, oly egykedvűen, oly közönyösen megyen el mellette, mintha a magyar államnak és a nemzeti egységnek ezt a megszentelt jelvényét észre sem venné, mintha semmi köze sem volna hozzá. Németországban és Olaszországban a katonai csapatok előtt vitt zászló láttára az utca forgalma egy percre megáll, minden arc a zászló felé fordul, a férfiak kalapjukat levéve tisztelegnek. A francia nép hangosan tüntet és kalapját levéve éljenez, mikor nemzeti zászlóval találkozik. Angliában ősi hagyományok alapján a nemzeti zászlót ugyanaz a tisztelet illeti meg, mint az egyházi körmenetben vitt Oltári-szentséget. Nálunk azt a megkülönböztetett tiszteletet, mely hagyományok alapján a nemzeti zászlói illeti, előbbi közjogi viszonyaink homályosították el, illetve érvényesülni, szokássá válni nem engedték. A régebbi katonai szolgálati szabályzat, — amely csakis az egyenruhát viselő katonai személyekre volt kötelező, — csakis a hadsereg zászlója előtt tette kötelezővé a tisztelgést. Ez a zászló azonban nem volt magyar zászló. Utóbb ugyanaz a tisztelgés kijárt ugyan a honvédzászlónak is, de a poigári közönség ebben is katonai zászlót látott és már meggyökeresedett bsnne az a felfogás, hogy a katonai zászló előtt csak a katonai személyek tartoznak tisztelegni. Annak, hogy a nemzeti lobogó előtti tiszteletadás általánossá, minden honpolgárra kötelező szokássá váljék, útjában állottak azok az irányzatok, amelyek vagy az osztrák centralizmus, vagy a nemzetköziség érdekében törekedlek a magyar nem zeti öntudatot elhomályosítani. Azóta a htlyzet lényegesen változott. Osztrák centralizmus nincs és nem is lehet többé. A nemzetköziség hóbortjából keserves tanulságok alapján már ki kellett gyógyulniok azoknak is, ^kiket ez az eszmekör a legjobban elbolondított, de ma már Európa minden országában a nemzeti eszmének ujult erővel való feltámadását és uralomra jutását látjuk. A helyzet megváltozásából nekünk is le kell vonnunk a következtetést, a tanulságokból tanulnunk kell, meg kell hódolnunk az előtt a nemzeti eszme e'őtt, amely a tapasztalatok szerint az egyetlen erkölcsi erő, amely egy nép nemzeti életét, fönmaradását, a bukása után föltámadását biztosíthatja, Hadseregünk ma már nem idegen test az állam testében, s ha nem is néphadsereg, de magyar és nemzeti. Á hadsereg lobogója ma a magyar állam jelvénye, amely államnak mindnyájan alkotó részei vagyunk. Ez a lobogó kifejezője a nemzeti eszmének, amely minden polgárt kell hogy áthasson és egy nagy nemzettestté forrasszon össze. Ennek a lobogónak méltán kijár tehát a legnagyobb tiszteletadás minden magyar ember részéről, aki hazafias öntudattal igaz magyarnak érzi és vallja magát. Felhívunk tehát minden magyar férfit és nőt, hogy bárhol találkoznak katonacsapattal amely nemzeti lobogó alatt vonul, tiszteletadásnak jeléül álljanak meg, forduljanak arccal a lobogó felé, a férfiak vegyék le kalapjukat Felhívunk mindenkit arra is, hogy ha a járókelők között volna olyan, akik elmulasztanák ezt a tisztelgést, azokat figyelmeztessék arra, hogy ez hazafias kötelesség. A Magyar Nemzeti Szövetség nevében báró Perényi Zsigmond s.' k. országos elnök, dr. Okolicsányi László s. k. ügyv. elnök. Ez a felhivás egy régóta hiányzó és feltétlenül szükséges akció megindítását jelenti. Szükség volt ennek a felhivásnak kibocsátására már csak azért is, mert a magyar közönség legnagyobb része közönyösséggel viseltetik a nemzetet szimbolizáló nem zeti zászlóval szemben és a külföld nagy nemzeteivel ellentétben nem tartja szükségesnek külső jelét adni a nemzeti zászló iránti tiszteletnek. A magyar lelkeket az évtizedek lassú konzekvenciájával gyilkoló nemzetközi irányzat tette közönbössé a nemzeti ideálokat képviselő szimbólummal : a nemzeti zászlóval szem ben. Éppen ezért a legmélyebb hálával és osztatlan helyesléssel kell fogadnunk a Magyar Nemzeti Szövetségnek ezt az akcióját. Üdvözletünket küldjük Budapest székesfővárosba, ahol Pün kösd két napján a magyar keresztényszociálisták pártja, a földmivesek és földmunkások szövetsége seregszemléjüket tartják. Kiemelendő eseménye ez a keresz tényszociálistáknak annál is inkább, mert ezen kongresszusuk alkalmával ünneplik a zászlóbontás husz éves évfordulóját is. És örömmel állapíthatjuk meg, hogy az eltelt két évtized küzdelme nem volt, hiábavaló erőpazarlás. Az elültetett kis mustármag ma már sudárba szökkenő terebélyes fává nőtte ki magát, mely ezrek és százezrek lelkében gyökerezik és minden viharral szemben dacolni tud. A keresztényszociálizmus ha még nem is hatalom, de mindeneset! e tényező ebben az országban, mellyel mindenkinek számolnia kell. Ezt feltartóztatni, vagy hömpölygő áradásában megállítani nem lehet. Hivatása, rendeltetése az, hogy az összes keresztény társadalmi rétegeket egyesítse, a gyengét felemelje, a munkást a nálánál erősebb tökével szemben oltalmazza és a keresztény morál elvén felépülő szociális igazságokat a gyakorlati élet terén megvalósítsa. Et nem Marxizmus, nem felforgatásra irányuló törekvés, vallás, haza és társadalmi osztályok ellen való gyűlölet-szítás, hanem maga az evangélium örök tanainak megvalósítására való törekvés. Ezt akarják a keresztényszociálisták s ezért küzdenek, dolgoznak, hogy ebben a sir szélére jutott csonka-országban a dolgozó, vérző keresztény magyar népünket egy szebb jövendő felé vezessék. A ker. szoc. mozgalmat történelmi hivatása keltette életre s azért maradandó, elgáncsolhataíian kitartással folytatja küzdelmét, mig végső célját, a szociális alapon berendezett NagyMagyarországot meg nem valósítja. Akik ez ellen gáncsoskodnak és a ker. szoc. törekvéseket a szociáldemokratákéhoz hasonlítva összetévesztik, nem ismerik fel a halálos komolysággal fenyegető helyzetet, mely bennünket körülvesz. Ha a husz év előtti kisded tábor zászlóbontása több megértésre talált volna Nagy Magyarországon, vájjon ott volnánk e, ahol ma vagyunk? Ilyen szűkre szabott volna e CsonkaMagyarország ? Ha 1918-ban is lett volna 2—3 százezer keresztényszociálista szemezett munkás, lehetett volna e itt őszirózsás forradalom és kommunizmus? Igen I Meg kell becsülni a dolgozó népet, a magyar fajtánkat akkor is, ha jogos szociális igényeinek kielégítésére is törekszik, ha emellett a magyar haza hű fiának vallja magát. Bizony minden másképen történt volna, ha a magyar munkásság vezérei becsületes magyarokból kerültek volna ki. 1 Értékelve azon nemes munkát, melyet a ker. szoc. mozgalom s annak vezetői a keresztény nép és az ország érdekében eddig is kifejteltek, zászlónkat meghajtva üdvözöljük az ország szivében egybeseregleít keresztényszociálista kongresszust s Isten áldását kérjük hazafias munkájára. A kisiparosok sürgetik a termelői hitel kérdésének megoldását. Méltán foglalkoztatja a közvéleményt az a súlyos gazdasági helyzet, amelynek eredménye is és egyben oka is az, hogy a tőke spekulatív elhelyeződést keres és úgyszólván teljesen kivonja magát a termelés munkája alól. Stagnál az építkezés, a kereskedelem és ipar egyik része kosztbavetett tőkékkel dolgozik és kénytelen a drága kamatokat a fogyasztókra áthárítani, mig a másik csoport csaknem a teljes stagnáció előtt áll. A legsúlyosabb helyzetben talán a kisiparosok vannak, akik kép telenek olcsó hitelhez jutni, nyersanyagokat beszerezni és folytatni a termelés munkáját. A kisiparosokra és kereskedők helyzetére vonatkozóan a Baross-Szövetség igazgatósága a következőket mondotta: A gazdasági helyzet a legsúlyosabban a kisiparosokat és kiskereskedőket érinti, akiknek ma már existenciájuk forog kockán. Ha a helyzet nem változik, egész sereg kereskedő és iparos lesz kénytelen nagynehezen megalapozóit exisztenciáját a viszonyok áldozatául dobni és beés amikor az őr hátraarcot csínált, már fönt térdelt; nesztelenül ereszkedett le, de a föld még egy méternyire volt a lába alatt . .. Vissza már nem fordulhatott . . . Előtte a szabadság, vagy az őr halélos go lyója ... Nem gondolkozott, Leugrott és rohant. Az őr hallva a zuhanást, ijedten fordul meg, leakasztja váUárói a fegyvert, végigfut rajonján, látja a rostélynélküii ablakot, hangokat ,is hall, arra lő. Mintha hörgött volna valaki . . . Nem megy utánna. Uja meghúzza a ravaszt, ujabb dörrenés. Tompa morgás rá a válasz. Jön a készültség. — Miért lőttél ? — kérdi a parancsnok. — A tizenhetes megugrott — hangzik a jelentés. — Két-két ember induljon, át kutatjátok az egész környéket — rendelkezik az őrmester. Megindultak nagy haraggal, hogy éjjel félegv órakor zavarja meg őket egy rebellis magyar. Isten legyen neked segí őd Bene Károly, mert ha rád találnak, nem marad épen egyetlen porcikád sem. Áll ti nyugalmából zökkentettél ki 82 oláhot, tehát imádkozz I Imádkozott is bene a bokornak vélt szikla tövében, de nem át félelemtől, hanem a csudáért, hogy csak egy puska hullana az Égből mellé, mint Atilla kardja. Nem történt meg. A bizonytalanság pedig súlyosan nehezedett szivére. Egész testét reszketés fogta el, alig tudoh csendben maradni. Elmentei* az üldözők, az őr is velük. Egyedül maradt. Mit csináljon most? Az előbb két lépésre voltak tőle, a szavukat is tisztán hallotta. Már eltűntek, einyeite őket a sötétség. De mintha a jó Isten is ellene volna, akkor bujt elő a hóid, amikor megindult, hogy az északi oldalon lévő óriás hárs odvába rejtse el magát. Mélyet fohászkodott, hasra vetet e magát, kúszott az üldözök után. Nem volt sok veszteni való ideje. Erősen remegett, amikor egy-egy járőr elhúzódott mellette. Szorosan lapult a földhöz, várva, mikor lép nek rá.és fedezik föl. Őrjöngő lelkiállapotban látta maga mellett visszamenni az utolsó járőrt is. Talpra ugrott és futva keresett magának biztosabb helyet, hiszen holnap már az egész helyőrség kutat utána. Minden ágreccsenésre, kavics gurulásra ijedten vetette magát földre és minden idegszáiát megfeszítve szemlélődött köröskörül. Tovább folytatta útját és amikor a nap kidugta fejét ős @láho szágból, mélyen aludt az Olt mellett egy fenyves erdő legmélyén . . .