Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)
1923-08-26 / 34. szám
mokban használt drága és mérges higany-csávázószerek. Éppen ezért nagy jelentősége van dr. Bodnár felfedezésének, amely szerint oly készítményt hoz forgalomba, amely feltétlenül biztos üszökölő képessége mellett nem bántja a vetőmag csiraképességét és a gazdák által is könnyen beszerezhető lesz. A Földmivelésügyi Minisztérium Gyógy- és Iparinövény-forgalmi Irodájának növényvédelmi osztálya tár' gyalásokat folytat egyik hazai nagy vegyészeti gyárral az új szernek a gazdák körébe való bevezetése és és terjesztése iránt s remélhető, hogy az új szer már az idei vetőmag csávázáshoz beszerezhető lesz. H IR E K* •• Megható ünnep Bakonyságon. A múlt vasárnap búcsúzott Bakonyság község megható ünnep keretében nyugalomba vonuló tanítójától, Harsányi Ferenctől. Közel fél századot töltött el a tanítói pályán. Szeretete, lelkesedése a magyar tanügy iránt a hosszú, küzdelmes pályán sohasem lohadt. Szerette faluját, az iskolát, ezekre öntötte nemes lelkének sok kincsét. A falu úgy is tisztelte, mint atyját. Ez sugárzott ki a múlt vasárnapi bucsuzásból is. Az ünneplés vasárnap délután kezdődött. Az iskola udvarán összegyűlt a falu apraja-nagyja, hogy bucsut mondjon az ősz mesternek. Elsőnek Stenger Gyula, pápateszéri plébános a hitközség nevében üdvözölte az ünnepeltet. Felolvasta dr. Rott Nándor megyéspüspök meleghangú, elismerő kéziratát. Majd egymás után jöttek az üdvözlések és bucsuzások a tanulók, az iskolaszék, a vplt tanítványok, a politikai község, az édesanyák nevében, Szentgyötgyi Ferenc a szomszédos Bakonyszentiván község, Grátzer J. pedig a pápa-csóti ta» Átböngésztük az 1903-as újságokat, amelyek nyolc fillérbe kerültek Pesten, 10 fillérbe vidéken. Az apróhirdetésekben ilyeneket olvastunk: „Hentes üzlet a főváros legforgalmasabb helyén, napi 45 forint árulással 180 forintért eladó." Ötszobás lakás (3 utcai, 2 udvari szoba) február l-re 700 forint évi bérért kiadó a Podmaniczky-utcában. 3 forint 95 krajcárért ajánlanak egy metszett üvegkészletet, amely 12 vizes, 12 boros, 6 likőrös pohárból, 1 vizes, 1 boros üvegből, 1 likőrös palackból, 1 csemege tálból, 6 csemege tányérból és 1 gyümölcs állványból, összesen 41 darabból áll. Takarítónőt havi 5 forintért keres egy magánzónő. — Irodaszolga 30 forintért havi bérért bankban felvétetik. De ne folytassuk. A számok mögül kegyetlenül, kihívóan vigyorog felénk a ma. Keserűn tóiul az ajkunkra a kérdés: mikor húzódik már vissza a számok áradata a régi mederbe ?.,. nítói kör nevében fejezte ki az elismerést és hálát a falu lelkes munkása, a jóságos kartárs iránt. Az üdvözlő beszédekre az ünnepelt könnyekig meghatódva válaszolt, megköszönve a feléje sugárzó szeretetet. A Himnussal fejeződött be a megható ünnepség. Este a távozó tiszteletére bankett volt, amelyen számos közvetlen, lelkes felköszöntő hangzott el. A jó bakonyságiak jókivánataihoz hadd füzzük a magunkét: Legyen hosszú, és szép az ősz, amely ilyen napsütéses nappal kezdődött! Meghívó. Amint már közöltük, 26 án lesznek a kath. iskolaszéki tagválasztások d. u, 1—6 óráig. Az Iskolai év kezdete a bencés főgimnáziumban. A helybeli bencés főgimnáziumban az I. a. felvételi vizsgálata /. hő 29-én } szerdán lesz. Az előjegyzettek d. e. 8 órakor jelentkeznek az igazgatói irodában. Mindenki hozzon magával tollat, tintát és fél iv papirost. A vizsgálat dija 360 K. A javító- és magánvizsgálatok aug. 30 án és 31-én lesznek. Jelentkezés aug. 30-án d. e. 8 órakor az igazgatói irodában. A beiratások szeptember /,, 2. és 4-én lesznek d. e. 9 órától d. u. l-ig. A beiratásra minden tanuló személyesen a szülő vagy helyettesének kíséretében tartozik az igazgatónál jelentkezni, a felvétel után pedig beiratásra a megfelelő osztályteremben osztályfőnökénél köteles megjelenni. A tandíj egész évre 30.000 K, fűtési pénz 5000 K, felvételi és egyéb dijak 5000 K. A beiratáskor lefizetendő a tandíjnak legalább fele (15.000 K), a fűtési pénz s a felvételi dij, tehát 40.000, illetőleg 25.000 K. Azon jó viseletű és előmenetelű szegény tanulók, akik a tandíj és fűtési pénz elengedéséért folyamodnak, csak a felvételi dijat fizelik. A Kath. Nővédőegyesület felsőruha tanfolyama szeptember hó 3-án, az állami polg. leányiskola helyiségében megnyílik. Érdeklődni és beiratkozni lehet augusztus 28-tól kezve minden nap d. u. 6—7 óra között az egyesületi elnöknőnél (Jókai-u. 34) Wolmuthné Galamb Ilona úrasszonynál. Csak az elnökségnél jelentkező hölgyek vehetnek részt a tanfolyamon. Ugyanott lehet jelentkezni a fehérnemű-, kalap- és virág-készítő tanfolyamra is. Házasság. Brisztella József főpatkolómester f. hó 25-én, szombaton vezette oltárhoz Székesfehérváron Kiss Annust, Kiss Gyula helybeli iparos leányát. (Minden külön értesítés helyett.) 616 A pápai m. kir. földmivesiskola végzett növendékei 1923. évi augusztus 26-án a Kaszinó kerthelyiségében évzáró táncmulatságot tartanak. Belépti dij: 700 K, családjegy 1800 K. A mulatság kezdete este 8 órakor, vége reggel 4 órakor. Hirdetmény. A f. évre érvényes ebvédjegyek az ebadó és védjegy árának lefizetése mellett a városi pénztárnál 8 nap alatt átveendők. Végzetes szerencsétlenség. Szomorú gyász érte Pék József helybeli tekintélyes iparost és családját. Jenő nevű, 18 éves gyermekük f. hó 19 én, vasárnap egy jó barátjával kirándult a Somlóra, ahol 4 tagu társaságban d. u. fél 5 óra tájban a magával vitt Frommer pisztolyával babrálva, szerencsétlen véletlen folytán keresztül lőtte fejét és azonnal meghalt. Folyó hó 20-án hajnalban értesült családja a megrendítő szerencsétlenségről és azonnal megtették az intézkedéseket, hogy hazaszállítsák szerencsétlen fiuk holttestét, amely a hivatalos vizsgálat után azért történhetett meg, mert megállapítást nyert, hogy tisztán véletlen baleset áldozata lett. Folyó hó 22-én, szerdán délután 5 órakor temették el a mélyen sújtott család iránt megnyilvánuló őszinte részvét mellett, kiknek adjon a jóságos Mindenható mélyen sebzett szivükre enyhülést, az ifjú halottnak pedig csendes nyugodalmat. Vezérlőbizottsági ülés. A pápai ker. szoc. szakszervezetek vezérlőbizottsága f. hó 28-án, hétfőn este 7 órakor a pártirodában rendes havi üiést tart, melyre pontos megjelenést kér az elnökség. Esküvő. Krausz Viktor és Wallenstein Ilus e hó 29-én, szerdán d. u. 2 órakor tartják esküvőjüket lakásukon ^Salétrom utca 3. sz.), melyre jóbarátaikat és ismerőseiket ez uton tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) 615 A Pápai Hangya Ker. Fogy. Szövetkezet rendkivüli közgyűlése f. hó 20-án folyt le a részvényesek élénk, nagyszámú részvétele mellett. A közgyűlés egyetlen tárgya uj igazgatóság és felügyelőbizottság választása volt. Az igazgatóságba beválasztattak: Darány Ágoston, Kraft József, Molnár István, Okolicsányi József, T. Németh János, Grábits Vendel, Pomher Mihály, Pol gár Sándor, Sípos István. A felűgy. bizottság tagjai íettek: Berkes Ágoston, ifj. Horváth József, Németh Imre, Pasérb Ferenc, Pelczer Aladár, Mészáros István, Polgár István, Kovács Ferenc, Töreki Vendel, Grám Ferenc, Erdős István, László Mihály, Meizer János, Ruip Jenő, Szabó István. Az igazgatóság elnöke Darány Ágoston, a felügyelő-bizottság elnöke Kovács Ferenc lett. A keresztényszociálista párt vasárnap d. u, 6 órakor népes taggyűlést tartott, melyen a szervezőbizottság beszámolt az eddig végzett munkájáról és a további teendőket vitatták meg. A nagyszámban megjelent párttagokhoz László Mihály intézett lelkes beszédet, melyben a keresztényszociálista politikai irányt, mint egyetlen mentőeszközt jelölte meg, amivel ezt a beteg országot a siberláz anarchiájából ki lehet vezetni és a becsületes munkával foglalkozók életét elviselhetőbbé lehetne tenni Szalay Lajos az országos központ utasításairól tájékoztatta a tagokat és beszámolt a központ kivánságá-* ról, mely szerint a pápai népgyűlést szeptember 16-án óhajtja megtartani. Végül Madarász József központi titkár szólalt föl és beszédében a ker. szoc. mozgalom térhódításáról számolt be, amit a pápai keresztényszociálisták örömmel vettek tudomásul. A mindvégig lelkes pártértekezlet emelkedett hangulatban ért véget. Iparosok figyelmébe. A „Balatoni Szövetség" tudatja, hogy hetedik borászati, kertészeti és ipari kiállítását Balatonfüreden f. évi szeptember 15—23. napjain tartja. Felkéri az iparosokat, hogy a kiállításon ipari készítményeikkel minél számosabban vegyenek részt és hogy a kiállítást meg is tekintsék. Adófizetés iránti hirdetmény. Alulírott községi elöljáróság (városi adóhivatal) ezennel felszóllítja mindazokat az adózókat, akik a községi adófőkönyvben előirt és az 1923. évi VII. t.-c. 19. § a értelmében esedékes adótartozásokat e hó 15 ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény közhírré tételétől számított 8 napon belül vagyis e hó 24 ig alulírott községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben a zálogolási eljárás ellenük azonnal meg fog indíttatni. Többtermelés előmozdítása érdekében az Orsz, Többtermelési Liga szeptember 5-én a Falukiálütással kapcsolatban Győrött kongresszust rendez. Akik előző este érkeznek, jelentsék 3 nappal előbb a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara Titkárságánál. Részletes programmot' a jövő számunkban hozunk. Textillmunkások pápai ker. szoc. szakszervezete f. hó 27 én este 7 órakor Szent Ilonái utca 12. szám alatt értekezletet tart, melyre a szervezett munkásokat meghívja a vezetőség. Augusztus havi áramdíjak. A villamosmű felügyelő bizottsága aug. hóra a következő egységárat állapította meg: Világítási áramdíj 200 K; Ipari 220 K; Vendéglő, mulató, szálloda és egylet 220 K; Közalkalmazottak 190 K Hektowatt óránként. A tüzelőanyag ára julius hóról aug. hóra q ként 4500 koronáról 12000 koronára emelkedett. A mai egységárat összehasonlítva más világítási anyag árával, pl. a petróleum árával, még mindig olcsóbb a villamosvilágítás, mert a petróleum ára a békeárral szemben 5000 szeresre, mig a villamos áram csak 3300-szorosra emelkedett. A pápai Hitelbank tőkeemelése. A pápai Hitelbank, mely ez év folyamán alakult át a régi Pápa Városi és Vidéki Takarékpénztárból, mult vasárnap tartotta rendkivüli közgyűlését, amelyen alaptőkéjét 15.000 darab 600 korona névértékű új részvény kibocsájtásával az eddigi 9,000.000 koronáról 18,000 000 koronára emelte fel. A részvényesek rendkívüli nagy számban jelentek meg a közgyűlésen és egyhangúlag magukévá tették az igazgatóságnak a tőke-