Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-08-19 / 33. szám

gánfogyasztók részére hwóránként 70 K. 2. Ipari fogyasztóknak 72 K. 3. Mulatóhelyeknek 72 K. 4. Köz­alkalmazottaknak 1000 hw-ig 65 K, ezen felül a rendes egységár. 5. Fele­kezeti tanintézetek részére 65 K. Az új egységárak a legközelebbi leolva­sástól fizetendők. Szent István és az integritás. A Magyar Nemzeti Szövetség hely­beli csoportja Szent István ünnepén d. e. 11 órakor a városháza nagy­termében ünnepi gyűlést rendez. Szűcs Dezső főgimn. tanár az integ­ritás szempontjából méltatja a nap jelentőségét, első szent királyunknak, Magyarország megszervezőjének el nem muló érdemeit. Adomány. Dr. Rott Nándor me­gyéspüspök úr a téli nyomorakcióra már most adományozott 100.000 K-t. A ker. szoc. szakszerveze­tek ragaszkodnak az index­rendszerhez. A Keresztényszociá­íista Szakszervezetek Szövetségének központi és vidéki kerületi titkárai a mult pénteken országos értekezletet tartottak Budapesten. Az értekezleten a munkásság gazdasági helyzetét és a szakszervezetek tennivalóit állapí­tották meg. Az értekezlet végén Tob­íer János főtitkár határozati javasla­tot olvasott fel, melyben kimondották a jelenvoltak, hogy az ország dol­gozó népének a mai súlyos gazda­sági helyzetből való kivezetését egye­dül az indexrendszer törvényes be­vezetésében látják. A munkásság kénytelen ragaszkodni az index­rendszerhez, mert ma már minden közszükségleti cikk ára az aranypari­táshoz igazodik s a vállalatok nagy része bevételeit szintén ezen az ala­pon biztosította magának. Az érte­kezlet tiltakozott az ellen, hogy a szociáldemokraták a ker. szoc. szak­szervezetek által már évekkel ezelőtt a kormánynál és a nemzetgyűlésen a munkabér-megállapító bizottságok felállítása érdekében tett követeléseit agitációs szempontból kisajátítsák. Megállapította az értekezlet azt is, hogy rövid idővel ezelőtt még a nNépszava" is, meg a szociáldemok­rata vezetők is a munkabér meg­állapító bizottságok felállítása ellen nyilatkoztak. Lovasmérkőzések és urkocsi­versenyek Györött. A Győrvidéki .Földmiveiők Egyesülete és a Győrött állomásozó 3. honvéd tüzérosztály, a Faluszövetség augusztus 29 tői szeptember 5-ig megtartandó kiállí­tása keretében szeptember 4 én és 5-én Győrött lovasmérkőzéseket és urkocsiversenyeket tart. A versenyek programmján szerepel: díjlovaglás, katonaló összetett versenye, könnyű díjugratás, vadász ugratás, könnyű díjugratás hölgyek részére, altiszti ugrató- verseny, nem lovasított fegy­vernembeli tisztek vadászversenye, kettősfogatu urkocsis hajtóverseny, fogat-szépségverseny és kettősfogatu kisgazda-hajtóverseny. Találtatott pénz, fülbevaló. Iga­zolt tulajdonosaik a rendőrségen átvehetik. Az árvák pénze. A v. árvaszék a belügyminisztérium 10950/1923. sz. rendelete alapján úgy intézkedett, hogy azon gyámok, kik gyámoltjuk készpénzét az elértéktelenedéstől meg­akarják óvni, az árvaszéknél en­gedélyt kérhetnek arra, hogy jónevü vállalatok részvényeibe fektessék gyá­moltjuk vagyonát. Elhalasztott táncmulatság. Az Iparos Ifjak Önképzőkörének választ­mánya elhatározta, hogy tekintettel az időközben összetorlódott tánc­mulatságokra, a folyó hó 19-ére hir­detett táncmulatságát bizonytalan időre elhalasztja. Emlékmű Pasteurnak. 1880­ban Pasteur laboratóriuma nagyon szűkösen volt elhelyezve a rue d'Hem­ban. A kísérletezésekre használt ku­tyák zaklatták a szomszédokat. Ekkor a francia kormány e hires szérum feltalálójának a Villeneuve-l'Etang birtokot böcsájtotta rendelkezésre. A kastély a Restauráció alatt az Angou­lémi hercegnő birtokában volt, ké­sőbb III. Napóleon lakott benne. Jó karba helyezése sokba került volna, így Pasteur az egyik melléképületben rendezkedett be, s ott folytatta kísér­letezéseit, melyek az antirabigne szé­rum fölfedezésére vezették. Ott halt meg 1895-ben s ugyanabban az épü­letben van most is az Institut Pasteur szérumgyára. A nagy tudós műkö­dése és halála emlékére jelöli meg most a kegyelet a Villenenve-l'Etang­kastélyt. A dohánygyári munkások gyűlése. A' pipái ker. szoc. do­hánygyári munkások szakszervezete hétfőn délután 5 órakor népes gyű­lést tartott, melyen a munkásság gazdasági helyzetével foglalkoztak. A gyűlésen Szalay Lajos kerületi titkár az utóbbi bérmozgalomnál el­ért eredményeket ismertette és bí­rálta a kormány gazdasági politiká­ját, mely a dolgozó nép érdekeit figyelmen kivül hagyva, valutázó és árdrágító konjunktura-lovagoknak kedvez. A gyűlés kö/etelte az index­rendszer törvényes bevezetését, hogy a lerongyolódott munkásság a maga életszükségletét ezen az alapon biz­tosíthassa. Tiltakozott a gyűlés a vörös Propperek tolakodásai ellen, hogy a dohánygyári munkások ne­vében, akik 99 százalékban ker. szoc. munkások, a központi igazga tóság előszobályában kilincseljenek. Erre nincs szükség. Végül az öreg munkások kényszer-nyugdíjaztatása, ellen emeltek szót és ebben az ügy­ben felterjesztést intéznek a Dohány­gyári Munkások Orsz. Szövetségé­hez, hogy ez ellen illetékes helyen interveniáljon. A mindvégig lelkes munkásgyülés Fejes Gergelyné el­nöknő összetartásra buzdító szavai­val végződött. Táncmulatság. A P. F. C. f. hó 19-én, vasárnap este fél 9 órai kez­dettel az ,Otthon-kávéház" összes helyiségeiben tartja szokásos tánc mulatsággal egybekötött kertünnepé­lyét, melyre a t. tagokat és vendé­geiket ezúton is meghívja a vezetőség. Pártértekezlet. A pápai ker. szoc. párt. f. hó 19-én d. u. 6 óra­kor Szent Ilona utca 12. sz. alatt pártértekezletet Jtart, melyre a ker. szoc, tábor minden egyes hívét meg­hívja a szervező-bizottság. Pápai földmunkások ker. szoc. szakszervezete f. hó 19 én d. u. 5 órakor a szokott helyen összejövetelt tart, melyre pontos megjelenést kér az elnökség. állami anyakönyvi kivonat. Születtek s Aug. 11. I?igó Anna, fia: Lajos, rk. — Pelczman Árpád városi napidíjas és neje Veszelle Mária, leánya: Ilona, rk. Aug. 13. Gergely István napszámos és neje Tunner Anna, fia: István, rk. — Maradics József napszámos és neje Hor­váth Erzsébet, fia: József, rk. — Kálmán Imre magánzó és neje Trauner Margit tanítónő, leánya: Ilona, rk. — Czifra József kőmives és ácsmester és neje Laffer Józsa, fia: Gergely, rk. Aug. 14 Tremmer József földmives és neje Jákli Erzsébet, leánya: Erzsébet, rk. Aug. 16. Hampel Béla szatócs és neje Brukker Sarolta, fia: Béla, rk. — Boksay Endre főgimn. tanár és neje Akantisz Ilona, leánya: Ilona, gör. kath. — Szakács János földmives és neje Csurgai Erzsébet, fia: Kálmán, ev. , Meghaltak: Aug. 13. Lócsi József földmives, rk., 95 éves, elaggulás. —- Bonnyai Sándor csizmadia, rk., 53 éves, agylágyulás. — Mórocz Józsefné Gulyás Erzsébet, dohány­gyári munkásnő, rk., 21 éves, hasihagymáz. Aug. 14. Özv. Steiner Jak<bné Popper Regina, magánzónő, izr., 85 éves, elaggulás. Aug. 15. Gaál Gyula, rk., 4 hónapos, angolkór. — Sárközi Ferenc, molnár­segéd, rk., 19 éves, tüdővész. — Tóth Sándor, ev., 1 éves, bélhurut. Aug. 1(>. Komláti Gizella, rk., 9 hóna­pos, angolkór. — Limperger Jolán, rk., 6 hónapos, agyhártyalob, Mázasságot kötöttek : Aug II. Anczinann Kálmán kőmives, rk. és Koncz Katalin, rk. — Balogh Gyula napszámos, ev. és Kovács Mária dohány­gyári munkásnő, rk. — Gulyás Péter gulyás, rk. és Farkas Juliánná cseléd, rk. Aug. 14. Szűcs József kőmivesmester, rk. és Polgár Erzsébet, rk. Főszerkesztő: Kiss Szerafin Laptulajdoüios és kiadó a pápai Kath. Kör. Ny. a Ker. Nemzeti Nyomda Rt., Pápa. Nyilttér. (E rovatban közlőitekért nem vállal fe­lelősséget a szerkesztőség.) A Pápai Hirlap augusztus 11-én meg­jelent számában „\ legdrágább terem" cim alatt megjelent közleményére vonat­kozólag az igazság érdekében a követke­zőket kell megjegyeznem. A cikkiró azon beállítása, mintha a Griff nagyterme béke­időben 20 K lett volna egy estre, nem felel meg a valóságnak. Tény az, hogy 100 és 140 K át fizettek már akkor is, ami átszámítva a mai értékre, 5—7 mm. búzaárnak felel meg. Ha számításba vesz­szük a villanydíj horribils emelkedését és egyéb kiadásokat, kétségtelenül megálla­pítható, hogy a két métermázsa búzaár nincs arányba a békebeli fizetéssel. Külön­ben ha a cikkiró oly fényes üzletnek találja a Griffet, megkaphatja akár az egész üzletet is, vagy ha nem óhajtja át­venni, hajlandó vagyok a mulatságok alkal­mára társul is venni, nem kívánok tőle egyebet, csak a leltárért és egyéb hiányo­kért vállaljon felelősséget. Ezért szívesen átengedem neki a teremnek egy részét, akkor legalább alkalma lesz meggyőződni, hogy hol röpköd a Griff és hol szégyen­kezik a cipő, ruha és hus. Ennyit kíván­tam az igazság érdekében megjegyezni. Eötvös Sándor. A mérlegeket és súlyokat használó kereskedők, iparosok és gazdálkodók b. figyetmébe! A közeljövőben megtartandó idősza­kos mértékhitelesítésen javításba utalt mindenféle mérleg és súly javítását a leggyorsabban és legjutányosabb áron vállalja és hitelesítve szál­lítja haza Rosenberger Hugó műsze­rész és mérlegjavító Pápa, Corvín-u. Hirdetmény. Kajár község elöljárósága a köz­ség korcsmáját 1923 augusztus 20-án d. u. 3 órakor a községházá­nál nyilvános árverésen 5 évre ha­szonbérbe adja. Az árverési feltéte­lek ugyanott betekinthetők. Kajár, 1923 julius 30. 601 Elöljáróság. Egy három szobás ház eladó, azonnal beköltözhető Vasut-ufica 5-ik szám alatt 604. Egy jó házból ÜBIO fin tanulóul felvétetik. BANGHAERNŐ fiisxerkereskedéséhen Pápán. 605. Egy jókarban levő gyalupad és afztaiowzerfzám megvételre keiestttik. Cim a kiadóhivatalban megtudható. 606. Eladó egy 12-es síiwégái rrtoter. Ozembsn aiegfeHiníhefo Mbar. Ádásztevel, Alsómalom N1G9CSER GÉZÁNÁL. 608. ELRDÓ egy újonnan épült, 15 m. magas szélmalom, mely fenyő és tölgyfa anyagbőt készUlt. Megtekinthető és eladási határidő 1923 augusztus 25, CJgodoa. KRÜSONIC S JRNOS. 607. Mindennemű használt női- és férfiruhát, fehérneműt, antik tárgya­kat és egyéb dolgokat ve jzek a legmagasabb árért — Kívánatra házhoz megyek Dolgo$ Sándor avit-árultáza Bástya-utca 1. sz. alatt. Ugyanott vétel és eladás

Next

/
Thumbnails
Contents