Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-08-05 / 31. szám

telen letört fejlődése legerősebb kifejezője egy generációnak, mely a régi éltető tradíciók lényege által újul meg. Psichari Ernő néhány évvel a világháború kitörése előtt eldiszponáltátott a francia koloniákba, A maitretániai sivatagban végzi a fiatal tiszt szolgálatát, s mig a messzi, földi honéri teszi ki zsenge életét a legnagyobb veszélyeknek, végiglovagolván a pusztán, lelke szomjúhozza az örök haza atmoszféráját. A sivatag számára az ötödik evangéliummá válik. Tevéje egyenletes ritmusban tovssiklatja kis csapatja élén, addig gondolatai föJszállnak az ég régióiba, s választ kap onnan felülről. Gyönyörűen leit Ja nsplőszerü följegyzéseiben ezeket a „hangokat a sivatagból". Hallgató puszta, gyógyító távoliét I Claudel Tientsinben énekelte fönséges Magnificatját. Psichari a Saharában intonálta az örök vágyódás halhatatlan dalát. Olt tanulja meg a keresztény élei mély értelmét, melynek alapjai az áldozat és az engesztelés. Lelkében a sivatag mély hallgatása drámává válik: Az angyal és démon folytonos küzdelme. Nemsokára természetfölötti világításban sajáí élete tárul föl előtte, mint nagyatyja működésének misztikus ellenárama. Psichari látta azt a nagy kárt, melyei Renan „jézus éiete" a lelkébe okozott, „les désastres spiritueis". Unokái tisztelete dacára, ál volt hatva kiolthatatlan mély engesztelési vágytól, mely a papi és szerzetesi életre hivta. Isten elfogadta áldozatát. De nem a zárda falai közt, hanem a haza oltárán. A világháború harcterén elesett egy elegáns fiatal tiszt, az aeternitás krónikájában mint mártír van neve bevésve. Gamerra Alberta Mária bárónő. Levél a cserkésztáborból. Ismét kinyilt egy bimbó a földretepert magyar óriás hervadó életfáján : táborozni mentek a pápai 159 es bencés cserkészek, hogy a zöld erdő mélyén, Isten szabad ege alatt virrasztói legyenek a nagy magyar éjszakának és magyarabb magyarjai s emberebb emberei a rombadőlt, de a föltámadást reménylő édes magyar hazának. Innen, a magyar éjszaka talpalattnyi őrhelyéről küldjük üdvözletünket. Egy kora juliusi reggel indult liliomos zászlaja slatt a pápai bencés cserkészek raja a szabad természet nevelő-iskolájába, Hosszú bolyongás után, mialatt már három falu népe megbámult bennünket, megérkeztünk a zöld erdő pázsitjára, a Rába partjára, a mi kedves kis otthonunkba. S azóta? Azóta sok örömben volt részünk, Különösen meghatott bennünket az a nagy szeretet, amellyel a környékbeli faluk népe megajándékozott bennünket. Egyházaskesző, Marczallő, Szany, Várkesző egymással versenyeztek az elsőbbségért az igazi magyaros vendégszeretetben. De az örömünnepek eimu'.nak s a zöld erdő mélységes csendjét felveri a tábori éíet ezernyi változatossága. Mikor reggelenként a Nap mosolygó arcával köszönti az édesen álmodozó tábort, felzúg ébresztő trombita és csengő szavával felébreszti alvó tábort. Azaz csak akarja felébreszteni, mert néha bizony a kürtszó a pusztában kiáltó szava marad, Különösen megtörténik ez a „10

a-esekkel. Ilyenkor derék kürtösünk előveszi a rezes instrumentumát és „extrát" fuj a *10"-esek tiszteletére. Erre persze felugrálnak a „ 10" esek és bakancszáport zűdfíanak az éber kürtösre, aki a 30 as sátor mélyében keres és talál menedéket. . . Most aztán megelevenedik a tábor. A kukták tüzet raknak, mosogatnak, a szakácsok reggelit készítenek, a favágók a szükséges tüzelőről gondoskodnak. A „munkanélküliek" minden reggel Várkeszőre mennek, hol parancsnok uraink szentmiséjén vesznek részt. Szentmise után a szakácsok kiosztják a reggelit, a jó édes tejet. Ezután megkezdődik a dologidő, s a cserkésztábor mint valami hangyaboly szorgalmasan dolgozik. Közben a szakácsok — akik az idén 100 százalékkal javultak — serénykednek, hogy az éhes cserkészgyomrok elismerését megszerezzék. Ügyes főzésükkel még mindig diadalmaskodtak és csak a kukták rovására irható, hogy „Kozma" őnagysága még „csak* kétszer tette tiszteletét a táborban a szakácsok nagy álméfkodására. Mit szóljak a langyos, de erőssodru Rábáról, a délutáni napirend koronájáról ? A Tapolca sírna bánatában, ha a Rábában bukdácsoló pápai cserkészeket látná, amint órák hosszat sem unják meg a szőke hullámokat. Még a kis Jóska barátunk sem iudná magát jól érezni, ha naponként legalább hatszor a Rábában meg nem buktatnánk. Mikor azután a fürdésnek vége BZmt- *^kad

r .felfrissült testtel dolgozik a cserkésztábor minden egyes tagja. Csak a vacsorára hivő trombitaszó vet véget a napi munkának. Vacsora után fellobog a táborozás ragyogó koronája, a tábortűz, S amikor a tábortűz fényénél Ég felé tör a magyar cserkész szívből jövő éneke, ügy érezzük, hogy szakadozik a rabláns az áldott magyar haza testén . .. Azután fölhangzik a takarodó s a táborra ráborul az éj homálya. Csak az őrök vannak ébren. A tábortűz fényénél* őrzik kis testvérük álmát s a vészterhes fellegektől viharos éjszakán át várva-várják a magyar hajnal hasadását és búcsuzásul csak azt üzenik a szelek szárnyán: „Addig várok és állom a vártáti" Nemes Pál főgimn. VI, o. t. A református főiskola és kollégium értesítője. A régi jó idők jutottak eszünkbe, mikor a reformálus kollégiumnak a mostani viszonyokhoz képest vaskos értesítőjét kaptuk kézhez. Az értesítő, mint í régi szép időkben, tanulmánnyal kezdődik. A kollégium élő büszkesége Kozma Andor áldozik lelkes és mély tanulmányban a kollégium legnagyobb büszkeségének, Petőfinek, aki Pápán kezdte bontogatni szárnyait. Kozma Andornak, különösen nekünk pápaiaknak kedves tanulmánya után a theológiai akadémia és a főgimnázium mult évi történetéről szokásos beszámoló, majd az ifjúság tanulmányi érdemsorozata következik. Az érdemjegyek figyelmes átnézése meggyőz bennünket, amiről az értesítő is beszámol, hogy tanulmány és fegyelem tekintetében a kollégium egyre jobban megközelíti a háború előtti állapotot. A főiskolával és kollégiummal kapcsolatos intézmények ismertetése, statisztikai kimutatás, s a jövő évre szóló értesítés zárja be az értesítőt. A kollégiumnak a múlt évben összesen 583 tanulója volt. szülő vagy szállásadó nem is gondolt, mig bizonyára kinevette az iskolai rendszabályok sma parag Tafusát, meiy a korcsmák és kávéüiázak látogatását eltiltja. Ebben a kérdésben nemcsak érthetetlen, hanem egyenesen bosszantóan éretlen jóformán az egész társadalmunk felfogása. A korcsmázó diákban csak annyit látnak, hogy ez most a tanárt bosszantja, kijátsza. Pedig ilyen esetben nemcsak a tilalom kijátszásáról van szó, hanem a jövő nemzedék ép testi és lelki erkölcsi fejlődéséről. Hisz utóvégre évszázadok tapasztalatára hivatkozhatunk, mulatni elég jól tud a négy folyam hármas bérc határain belül mindenki, ellenben azt, hogy az ifjúságnak munkára, küzdelemre, önmegtagadásra készülni szintén van olyan fontos dolog, mint a poharak ürítgetése, sokan nem akarják meglátni. Természetesen sok más mellett itt is az egyik leghathatósabb eszköz, fia a szállásadók gyakran felkeresik a tanárokat. Kötelezi őket erre a szigorú isteni törvény, mely szerint felelősek vagyunk más romlásáért, ha valami hatással lehelünk rájuk, de kötelezi őket a kétoldalú szerződés is, amelyei a szülőkkel kötöttek. Sajátságos, a legtöbb szülő és szállásadó, bizonyára álszeméremből, vagy talán mert é zi, hogy nem lett meg mindent a tanuló fegyelmezése érdekében, azon kifogást emeli, hogy ő szégyenli azt tenni, vájjon nem veszik e a tanárok betolakodásnak, stb. Pedig a legtöbb esetben a személyes érintkezés eredményre vezetett, s nem volt szükség az évvégi kunyerálásokra, mert ilyenkor tűnik ki az a sok hazugság, mellyel a házigazdát vagy a szülőt ámúják. Ilyen kifogások: már tudom a leckét, holnapra csak ismétlés van s azt már megtanultuk. Vagy a gyakori nóta: holnapra nincs lecke. Sok szállásadóval és szülővel találkoztam, kik csodálkoztak, hogy a tanuló rosszul áll: pedig mindig fölmondja a leckét, holott nem veszik észre, hogy egy régebbi leckét mondott föl a kis leleményes, az írásbelit pedig egyszerűen elhallgatja. Az ilyen deákcsinyek, nemcsak tanulmányi elhanyagolás miatt, de még sokkal inkább veszélyesek erkölcsileg: a tanuló megszokja a hazugságot, a szülők és a tanárok kijátszását. Ilyenkor már a szigorúbb fellépés ís ritkán hozza meg a gyümölcseit. Azon bizony csak a gyakori utánnézés segít. Természetesen ezen látogatásoknak nem a gyermek feldicsérése a célja, sem jobb klasszifikáció kunyorálása, hanem a nyilt, őszinte beszéd, az előforduló visszaélések feltárása, mert a tanár látogatása a lakóhelyen, vagy a szülők látogatása nem szórakozás, s csak az említett módon éri el célját, A tanár nem azért látogat, hogy a Káin-bélyeget ráüsse a gyermek homlokára, ő mig az ellenkezőjéről meg nem győződik, elhiszi mit a szülők, vagy a szállásadók mondanak neki, Persze, ha a gyermek csupa szorgalom, szerénység, mindig otthon ül a szállásadó szerint, nem csoda, ha gyakori érint- , kezés mellett is egyszercsak korcsmázáson, vagy egyéb visszaélésen kapja a tanári kar. íme csak néhány szempont arra nézve, hogy miilyen fontos a tanárokkal való érintkezés. A Rendtartás is megköveteli ezt az érintkezést annyira, hogy pl. a hivatás esetén meg nem jelenő szülő gyermeke eltávolítható az intézetből. Szerettem volna más, érdekesebb^ kellemesebb témát tárgyalni, de azt hiszem, a hallottak bírnak olyan fontossággal, hogy minden évben még kibővítve elő kellene egyszer adni őket. Reméljük, hogy a jövőben érdekesebb témára is rákerül a sor. Az alkalom, a körülmények kényszerítettek, hogy ilyen kesernyés témát válasszak. Senki ellen nem irányul, csak a ránk bízott kincsek iránt érzett szeretetből fakad. Adja Isten, hogy az otthon és a szállás is átérezze a római költő szép mondását: „Maxima debetur puero reverentia*. Igen, a legnagyobb tisztelet jár a gyermeknek, előtte, s vele szemben úgy kell fegyelmeznünk magunkat, mint mikor feljebbvalóinkkal érintkezünk, mert a gyermek res sancta, szent dolog, s családtól, iskolától együttesen függ, hogy mi lesz a jelen öröméből, büszkeségéből, a jövő reményéből. Önmagunk s a gyermek jól felfogott érdeke követeli, hogy iskola és otthon összefogjon, hogy ne csak virág legyen a magyar ifjúság fáján, de legyen egykor gyümölcs is*